Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-30 / 181. szám
1988. július 30., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Vecsernyére Mire elég 19 forint 50 fillér? Párolt padlizsán, póré hagymával. Sárgarépa-főzelék nyers zöldborsóval díszítve. Tök, hosszába vágot- tan megfőzve. Keresztbe vá- gottan. Meggyalultan. Meg persze még sokféle más finomság, melyet az egészséges, korszerű étrend követel, miről bőséges tudnivalót szerezhetünk a rádióból, a tévéből, az újságokból, a vasalóból, a vízcsapból. Ennek ellenére bizonyos egyének ezekben a viszonylag melegebb napokban is inkább a sertésdagadót, a tejfölös töltött káposztát (nyáron is könnyedén lehet káposztaleveleket savanyítani), a kapros, sűrű lével elkészített pörköltös kappant, a pecsenyelében tocsogó karajt, meg ilyen elvetnivaló- kat kedvelik. Pedig ugye menyivel egészségesebb például a harcsa! Ha van, már 300—400 forintért utána hajintják az embernek. A füstölt szalonna helyett is korszerűbb a téli szalámi (most nem is lehet hirtelenjében tudni, hol tartunk az árával). Hát még a libamáj! Lehetne itt válogatni, de nem tesszük. Viszont: legalább a régiekre, sokat tudó eleinkre ügyelnénk jobban, miként is étkeztek ők, hogy oly jó egészségben tehették dolgaikat. Itt van például Zilahy Agnes erdélyi grófnő irodalmi értékként is csudás, nagyszerű szakácskönyve, úgy száz évvel ezelőttről. Akkor aztán értették a dolgukat! Mit ajánl hát a könyvecske így nyárra, ráadásul vacsorára,1 amikor is ugye egyrészt meleg van, másrészt keveset kell fogyasztanunk, mivel úgyis lefekszünk. Hát tessék: „Első étel legyen borjú fehérpecsenye hidegen, vegyes zöldséggel körítve és ászpikkal díszítve, azután kacsapecsenye hidegen, gyümölcsbefőttel kínálva, ezt követheti paprikás csirke tejfeles mártással és tarhonyával, angol sült gombával és rizzsel, uborkasalátával felszolgálva. Tészta: habos sütemény, pozsonyi kifli, csemegének. ..” stb. Ez a könnyű vacsora. Ebéd is van persze, levessel, rákkal, kacsával, marhasülttel ezzel-azzal, de hát hosszadalmas lenne felsorolni. Érdekes,, hogy a végén nincs ott a szódabikarbóna... (pt) Bár mindannyian jól tudjuk, hogy nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk, táplálkozásunknak mégiscsak nagy szerepe van életünkben. Nem mindegy, milyen élelmiszerekből építkezik a növekvő gyermek szervezete, konyhánk minőségén múlik súlyunk, erőnk, jórészt egészségünk és közérzetünk. Hazánk lakosságának nagy százaléka túlsúlyos, mert vagy túl sok jut a család költségvetéséből az élelmiszerre, vagy túl kevés. A pénzkérdésen túl nemzeti, családi szokásaink döntik még el, merre billen a mérleg nyelve. Magazinunkban azonban nemcsak táplálkozáskultúránkról esik szó. Megkíséreljük felvillantani a mindennapi kenyér megszerzésének nehézségeit. Az élelmiszerárak január 1-jétől huszonegy- néhány százalékkal emelkedtek, pontos adat nincs erről, mert sajnos, folyamatról van szó ... O. T.-né kérése érthe• tő: ne írjam ki a nevüket, mert férje, szakmája révén meglehetősen ismert a megyében. No és különben is: senki sem veszi szívesen, ha belenéznek a fazékba... A család bemutatására annyit: a férj és a feleség az úgynevezett vállalkozói kategóriába sorolható. A fiatalasszony időbeosztása azonban lehetővé teszi, hogy mindennap főzzön és gondoskodjon a három gyerekről. Mert O.-ék a manapság egyre ritkábbnak számító családmodellt testesítik meg, három gyereket nevelnek. A legnagyobb, Tímea 10 éves, őt követi Hortenzia a hét eszendejével, majd a 4 éves Márti. A kislányok egészségesek, szépek szöszkék. És bizony meglehetősen válogatósak ... — Mit szerettek a legjobban? — A palacsintát, a tejbe- grízt és a krumplis lángost —, vágják rá kórusban és teljes egyetértésben. — No és a tejet — folytatja a mama —, azt lehet mondani, hogy víz helyett is azt isznak. Naponta három liter elfogy, a hét végére ötöt szoktam venni. De ha meleg van. előfordul, hogy az is kevés. A tejeszacskó tartalmát egy kannába töltögetem, aztán járnak rá egész nap. A cigarettával és a kávéval (nem túl sok fogy egyikből sem) naponta 300—400 forint megy el kosztra a családban. O.-éknak nincs kiskertjük, mindent a piacról kell beszerezni. — Amikor még 300 forint egy kiló eper, nem veszem meg, de amint reálissá kezd válni az ára, igen — mondja a háziasszony, aki nem titkolja, sok gondot okoz neki, hogy lányai ennyire szeretik a nyalánkságot. Nem is érti, mitől nőnek — teszi hozzá töprengve. Igaz, a gyerek végül is nem liba, amit tömni kell. Picikorától mindegyik egyéniség, s ebbe bizony beletartozók az is, hogy melyik mit szeret enni. A napot egyébként mindig reggelivel kezdi az O. család. A két iskolás emellé megkapja még az uzsonnát is — felmérésekből ismert, hogy sajnos napjainkban ez egyre ritkább formája a szülői gondoskodásnak, Délben hazajönnek és együtt ebédelnek. Ami szintén ritkaságszámba megy: a mama által főzött friss, meleg ételt ebédelnek a gyerekek. Mert a tej iránti rajongásuk ellenére azért kapnak rendes, fel- nőttes ételeket is. Azt, amit az átlagos magyar háziasz- szony főz: főzeléket, pörkölA kérdés, hogy tudniillik mire elég 19 forint 50 fillér, egyáltalán nem költői. Pontosan ennyi ugyanis az óvodai étkezési norma. Ennyit, s nem többet költhetnek a napi háromszori étkeztetésre, a tízóraira, az ebédre és az uzsonnára. A feladat pedig nemcsak az, hogy jóllakassák a gyerekeket, hanem — legalábbis elméletben —, hogy mindezt a korszerű táplálkozás kívánalmainak is eleget téve tegyék. Egy háziasszony alighanem széttárná a kezét a feladat hallatán és... letenné a fakanalat. — Hát ez az, amit mi nem tehetünk meg — mondta Bihari Ferencné, a miskolci Győri kapui óvoda vezetője. A mi szakács néninknek törnie kell a fejét és ki kell találnia egy sor dolgot, hogy változatos is legyen a menü és ki is jöjjön a pénzből. Az eredmény: jóllakik a gyerek, de nem igazán korszerűen tápláljuk őket. Mert hiába tudom, hogy az ideális az lenne, ha fólia alatt párolt húshoz rengeteg és sokféle zöldséget adnánk, ha nem futja a pénzből. Vagy, hogy jobb lenne akár egy darab virsli, mint virslipörkölt, amelyet kitunkolnak a kenyérrel. A töt, fasírozottat, töltött káposztát, bablevest füstölt hússal ez utóbbi két ételből nagy fazékkal főznek. A hatalmas hűtőben eláll, lehet belőle többször is szedni. Hétfőn — mint sokan mások — O.-ék is a vasárnapi maradékot eszik. — Ilyenkor jut időm a nagyobb munkákra, a mosásra, takarításra — mondja a háziasszony. Míg beszélgetünk, a lányok egyike kivesz a hűtőből egy doboz tejszínhabot. Felbontja, veszi a kanalat és adogatja testvéreinek úgy, hogy azért minden harmadik kanálnyi az ő szájába vándorol. Mint megtudom, sok fogy nemcsak tejből, hanem gyümölcsjoghurtból, túrólegtöbb, amit tehetünk, hogy igyekszünk sokszor főzeléket adni, mert az mégiscsak egészségesebb, mint a tészta. — Egyáltalán, hogyan lehet kijönni ebből az összegből? — Nehezen. De, ha szívügyünk a gyerekétkeztetés, akkor sok ötlettel és még több utánjárással megoldható. Mi például a puffancsot is magunk sütjük, mert csak a kenyér és a kifli adómentes. Azután úgy igyekszünk összeállítani a hús és zöldségrendelést, hogy kétezer forint legyen a számla, mert akkor kiszállítják, és a Zöldért még valami kedvezményt is ad. De bizony a beszerzőnknek sokat kell szaladgálnia, sokszor még a piacra is kimegyünk, csakhogy olcsóbban jussunk hozzá az áruhoz. És persze törjük a fejünket. Csemege uborka helyett magunk csináljuk a káposztasalátát, mert az finom, a káposzta fillérekbe kerül, és a gyerekek is szeretik. Azután, mi adunk uzsonnára úgynevezett görög salátát, többféle, szezonjellegű zöldséget, almát keverünk össze. — Gyümölcs? — Hát az bizony ritkábban kerül az asztalra. Túlságosan drága. Amíg volt krémből, s ami kevésbé dicséretes, cukorból, csokiból is. — Befőzni nem szoktam, mert mint mondtam, mindent meg kellene venni hozzá — mondja az asszony —, télen is inkább friss gyümölcsöt, almát, narancsot vásárolok nekik. A savanyúságot nem szeretik, azt a néhány befőttet pedig, amit kérnek, meg tudom venni. A fentiekből az is kiderül, hogy bizonyos tekintetben átlagos, más szempontból különleges az O. család gyermekeinek étkeztetése. Mindenesetre nem a legnagyobb tétel a családi költségvetésben. O.-né inkább azt fájlalja, hogy nagyon megdrágultak a gyermekrualma, gyakrabban adtunk. De cseresznyét csak kétszer kaptak. A múlt héten volt őszibarack. De ehhez a levest spóroltuk el. — Ha ennyi a gond, miért főznek maguk? — Mert a gondokkal együtt a mi gyerekeink olyan dolgokat is kapnak, amit még csak nem is látnak azok, akiknek kiszállítják az ebédet. Mi ismerjük a gyerekeket, kitapasztaljuk az ízlésüket, tudjuk, mit szeretnek és mit nem, s azt is, hogy mit tudunk megszerettetni velük. A tésztával nem tömjük őket, de ha az íz megkívánja, több tejfelt, tojást teszünk az ételbe. Minőségjavításra cl lehet számolni. ÉS a sárgarépa is szívesen látott a gyerekek asztalán, abból szerencsére nem szűkölködünk. — Ügy gondolja, hogy ízlik nekik az óvoda jőztje? — Ne tűnjék dicsekvésnek, de igen. Épp a minap néztem utána a moslékot elvivő nénink panaszának. Ugyanis panaszkodott, hogy kevés ... Hát tényleg nem sokat hagynak meg a gyerekek. Szerencsére. Csutorád Annamária hák és a cipők. És ezeket folyamatosan venni kell, nincs olyan, hogy valamelyik gyerek kihagyna egy méretet. Előfordul, hogy elörökölnek egymástól ezt-azt, de ez sem mindig sikerül. Mert ha az egyiknek télen akkora a lába, amekkora a másik kislány szandálja volt — hiába marad épségben, bizony, cipőt kell venni. És mivel kislányokról van szó, a tetszeni akarás már apró korukban is jelentkezik, igénylik az új ruhát, amit más még nem hordott előttük. Az iskolába indítás pedig önmaga olyan anyagi teher, ami megérdemelne egy külön cikket... M. Szabó Zsuzsa A terítésnek, felszolgálásnak irodalma van, szorgalommal meg lehet tanulni. Igazi pincérré azonban csak az válhat, aki kellemes egyéniségét is a munkájához adja. Képünkön: felszolgálótanulók mesterükkel. Majdnem lekéstünk a fondü partiról! Már csak ez hiányzott volnál Mint tetszenek tudni, ezt az izét leginkább a svájciak találták föl, akik mindenféle sajtot gyártanak, ezeket meg ugye el kellene fogyasztani. Lehetséges, hogy minden különlegességük, finomságuk ellenére már ök maguk is unják kicsinyég a sajtokat, ezért ismét föltaláltak valamit. (Hiába! A nyugati innováció!) Nevezetesen: a sajtot meg kell olvasztani és úgy megenni. Esetleg bele is lehet keverni ezt, azt, hogy ne legyen annyira sajtize.) (Lásd némely juhpörköltet főző egyént). De, ha az ember ezt is csak úgy magában, mondjuk szükebb családja körében (pláne!) olvasztgatja, kavar- gatja, szagolgatja, kóstolgatja, szintúgy beleun. De, ha meghív néhány jó barátot, szomszédot és ily módon a felelősséget megosztva velük együtt kavargatja, olvasztgatja, rak bele hol ezt, hol azt, - úgy vélve, hátha ettől jobb lesz, úgy már persze egészen más! Az olvasztgatás, a fondü (Fondü és kész!) az együttes kavargatás, belera- kás, kóstolgatás pedig a parti. A világ számos müveit országában teszik mindezt, mi pedig már megint majdnem lemaradtunk róla. Pedig erre vonatkozóan is ősidőkbe' nyúló hagyományaink vannak, ha nagyon akarnák, bebizonyíthatnánk elsőbbségünket. (Miért? A dzsudóról is nemrég kezdtük el bebizonyítani, illetve bizonygatni, hogy mi találtuk föl, dehogy is a japánok! Ök legföljebb Fondü tanulni jöhetnek hozzánk. Bizony!) Tehát az elsőbbség indokai. Egy: eleink, kik anno dacumal még nem rendelkeztek világútlevéllel, gyakorta meglátogatták a szépséges svájci tartományokat is. Megtérve innen viszont soha nem lógott a nyeregkápán vörösrézből készített fondü edény, a nyilak tegezébe könnyedén behelyezhető fondü villák ugyancsak nem találtattak. Pedig már akkortájt is átvettünk minden haladót, minden korszerű technológiát, újítást. A törököktől példának okáért a töltött paprikát (Bizony! Tőlük való!) korábban a bolgár törzsektől a saslikot, (ez is jó), később a bécsiek kiflijét, (mit kifejezetten a várost ostromló törökök bosz- szantására találtak föl). Megint ugye az innováció! Meg a bécsi szeletet is, amit ma csakis nálunk fogyaszthatnak a sógorok. (Egészségükre!) Kettő: a Kárpát-medence szépséges alföldi rónaságain, a szabad tűznél tanyázó-vi- gyázó csikósok, gulyások, juhászok minden bizonnyal Le- védiábói, Etelközből, de leginkább a Meotisz partjairól, a végtelen ázsiai sztyeppekről hoztak magukkal egy szokást. Nevezetesen: körülülnek egy nagy fazekat és abból közösen meritgetnek, eszegetnek. így volt ez pár éve is, lehet, manapság is mívelik ugyanezt itt, vagy ott, csak nem tudják, hogy ez a parti. Azt meg pláne nem, hogy fondü. Csak csinálják. Tehát ugye vétózhatnánk a svájciakat, de hát minek? Jobb a békesség. Különösen igy, hogy most már a közelmúltban nálunk is megjelentek a mutatós rézedények, a hozzájuk való hosszúkás villákkal, melyekre rá kell szúrni ilyen- olyan darabokat és bemárta' ni az edényben melegedő, olvadó valamibe, majd jóízűen elfogyasztani. Néhány ezer forintért már teljes készletet vehet a dolgozó, ha sokat töprengve rájön, hogy éppen ez hiányzik még az otthonából. Megjelent természetesen a receptkönyv is. Sajt már csak a svájciakra való tekintettel is kötelező, de sok minden más egyéb mehet még bele. Zöldségek, fűszerek, halak, mogyorók, mártások, hagymák, gyümölcsök és sok minden egyéb, mi az egészséges életmód kelléke. Kialakított receptet persze ez az ország is, amaz is. Természetesen mi magyarok sem maradhattunk ki beiöle. A magyar receptben van például egy deci cseresznyepálinka, négy deci abasári rilling, sajt is kell, van is, de legalább: sonkasajt, meg persze fokhagyma. A másik féléhez meg fél liter sör, a harmadikhoz marhalapocka. • De hát miért is kéne szolgamód utánozni másokat? Elvégre nálunk is van innováció! Priska Tibor Víz helyett is tejet
