Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-02 / 157. szám

1988. július 2., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZ AG 7

E

mlékszem a repkényre, amely befonta-benőtte a várkastély falait. Emlékszem a leomlott Huszárbástyára, s nyári lubickolásokra a szigorúan tiltott gyári tónál. És megtanultam persze én is, mint minden szerencsi iskolás, hogy honfoglaló Árpád vezérünk csatához erőt gyűjteni tábort ütött a hegyen, valahol a mostani fenyves helyén, s körbenézve a vidéken azt mondta: Ma ád Isten Szerencsét e tájon Tárcái és Ond vezéreknek . . .

Anonymus nem egészen így írja le a történetet, a legenda az évszázadok alatt vette fel ily tömör formáját. De hát néha a legenda a szebb, a megőrizni valóbb. S a legendából annyi mindenképpen igaznak látszik, hogy honfoglaló eleink hamar felfedezték maguknak e vidéket, eladdig az avarok földjét. Mondják, a Magyar utca környéke volt az ősi magja a településnek. Ennyi év után bevallom, sokáig úgy gondoltam gyerekfejjel, hogy az utca elején álló, földre guggoló házacska a legrégibb épület. Olyan titött-kopott volt, olyan réginek látszott, régibbnek mint a vár, ahol pedig a Rákócziak gyakorta tanyáztak, a fenséges fejedelem is, s nemcsak ifjúként, s amely Zsig- mondnak annyira kedves helye volt, hogy temettetni is az itteni templomban temettette el magát.

És persze büszke voltam az iskoláimra. A nefelejcses leányiskolára, mert minden jó cselekedetünkért

rajzolt nefelejcset kaptunk; a gimnáziumra, amelynek lépcsőfeljáróján a falról a másik fejedelem, az itt választott nézett le ránk.

Nekem a várkert, s a Takta-part volt a gyerekkor. Míg iskolába mentem, nagyokat szippantottam a csokigyár körüli levegőből, s a kis bocicsokit majszoltam. S ha télen az egyetlen főutcára besüvített a hideg északi szél, melegedtem a cukorgyár lecsapódó gőzpáráiban.

Tudom, Szerencs nemcsak ez, nemcsak emlékek felhő-foszlányaiból elő-előbukkanó gyerekemlék. Mert ez a település központja a környező falvaknak, összefutó országútjaival és vasúti sínéivel; munkaalkalom és kenyér. Sokáig csak a két gyár volt, mely a köves hegyoldalakra felkapaszkodó szőlővesszőkön kívül kenyeret adott. És persze tudom, hogy ez a mai Szerencs nem ugyanaz, mint amelyik az én gyerekkoromban volt. Azért egy ici-picit még az enyém is. Mert minden eladdig ott élő nemcsak a maga emlékeit őrizgeti, de emlékét is otthagyta. Többet, kevesebbet, tehetsége szerint. A mai város a > múltból is építkezik, múltját őrizve rakja a jövő falait. így lesz igaz, amit már nem is tudom ki mondott egyszer, utalva a város nevét szülő legendára; legszerencsésebb lapjait még bizton nem írták meg Szerencs történetének. Az a jövőre vár.

Csutorás Annamária

Szerencsen kívül még tizenhét település alkotja azt az országgyűlési választókörzetet, ahol Kopp Lásziónét, a Szerencsi Csokoládégyár mérnökét, osztályvezetőt választották meg három évvel ezelőtt képviselőnek. Tudjuk jól, az országban folyó változások a Parlament munkáját is nagyban módosították, s ez az első képviselői „generáció”, amelyik saját bőrén érzi, mennyiben változott három év alatt a világ.

— A Parlament varázsa, az épület szépsége, még a mai napig is rabul ejt. Állandóan figyelmeztet, hogy hol vagyunk, milyen felelősséget vállaltunk, mit várnak tőlünk a választópolgárok. Az első évhez képest valóban sokat változott a parlamenti munka. Felszabadultabb légkörben élénkebbek a viták, őszintébb a véleménynyilvánítás. Jobban tükröződik, hogy egyes kérdésekben a képviselők más és más érdekeket képviselnek — elemzi a helyzetet Kopp Lászlóné.

— A változásokat most éljük, de még mindig nem ismerjük eléggé lehetőségeinket. Egyfelől törvényt kell alkotnunk, másfelől egyre több szó esik arról, hogy a kormány is a Parlamenten keresztül számol el munkájával az országnak. De milyen mértékig lesz módunk arra például, hogy elejét, vegyük az olyan nagyvolumenű, meggondolatlanul elkezdett beruházásoknak, amelyek milliárdokat visznek el, és utólag vagy félúton derül iki, hogy hibás volt a döntés. Sajnos, van ilyen példa. Vagy a kölcsönök, az adósságállomány, a felvett hitelek sorsának kérdése. Ebbe még nem látunk bele.

— De azt látjuk, hogy nagyon lassú, körülményes a döntési mechanizmus. Egy példa: a tavaszi ülésszakon szó volt az egységes áramdíj bevezetéséről. Lehet, hogy nyárig sem lesz ebben döntés? Az a tapasztalatunk, hogy tűi sokat beszélünk, és nagyon keveset cselekszünk. Pedig ez most a cselekvés időszaka. Az biztos, hogy nagyon nehéz a gazdasági helyzet, de annál inkább gyorsan kellene dönteni. A kohászat, bányászat sorsa, a megye lakosainak nagy részét érinti. Történt már egy s más, de végleges döntés most sincs. Pedig a gazdasági kérdések mellett az emberek ezreineik sorsáról is szó van.

Hirtelen belelendültünk hát a napi gondok, témák megbeszélésébe, holott a bemutatkozással kellett volna kezdeni.

— Budapesten, a Műszaki Egyetemen szereztem 1960-ban vegyészmérnöki diplomát. A Szerencsi Csokoládégyárban helyezkedtem el, ez tehát az első munkahelyem. Lehet, ma nem divat ez a hűség, ragaszkodás, de szeretem a munkám, az embereket, ezt a nagyon jó kollektívát. Igazi közéleti, társadalmi munkám nem volt. korábban a szakszervezetben dolgoztam, a gyárban, a társadalombiztosítási tanács elnöke voltam (akkor ez még fontos, jogosítványokkal bíró testület volt), majd a vállalati munkaügyi döntőbizottságot vezettem.

— Bizony meglepődtem, mikor megkerestek, vállalnám-e a képviselő megtisztelő, de nehéz, felelősségteljes munkáját. Napokig gondolkoztam, nem vállaltam könnyen. Már ekkor hittem, hogy képviselőnek lenni szolgálat. Tudtam, keményen ki kell állni az emberek érdekében. Abban is biztos voltam, hogy a nehéz gazdasági környezetben nem lesz túl sok sikerélményben részem. De egyáltalán, alkalmas vagyok-e erre a feladatra? Bele tudok-e szólni országos gondokba, fel tudom-e vállalni az emberek gondját, baját? Átlátom-e, megértem-e az összefüggéseket? És nem utolsósorban mit szól ehhez a családom?

— Vállaltam, és nem bántam meg, pedig nagyon fárasztó, tulajdonképpen egész embert kívánó feladat ez. Most, első helyen a képviselői munka áll, aztán a feladataim a gyárban, bizony legjobban a családom sínyli meg, hogy megválasztottak. A parlamenti ülésszakokon kívül a kereskedelmi bizottság üléseire is felutazom. A megyei képviselőcsoport ülései mellett a megyei tanács, a Szerencsi Városi Tanács és a tizenhét település tanácsainak (ahol van) üléseire is elvárnak. Különböző rendezvényekre, ünnepségekre (iskolákba, üzemekbe, zárszámadó ülésekre), városkörnyéki tanácstagok, népi ellenőrök tanácskozásaira rendszeresen meghívnak. Két-három alkalommal fogadóórát is tartok, bár nagyon sokan ismernek, és á gyárban, de a lakásomon is felkeresnek

ügyes-bajos gondjaikkal a választóim.

— Szerencs most sok irányban fejlődik, olyan területeken is, amelyeken korábban reménytelennek látszott az elmozdulás. Szépen halad a posta építése (első képviselői feladataim egyike volt a Posta elnökével tárgyalni ez ügyben). A vár rekonstrukciója befejeződik. Ugyancsak megindul a rendelőintézet, a népház építése. Ezek sikerében tevékenyen részt kell venni, de szó sincs arról, hogy ez csak a képviselő érdeme lenne. A szerencsi vasútállomás peronjait is át kell építeni, lehetetlen állapot, hogy egy nagy forgalmú csomóponton kissámlit kell vinni az öregeknek, hogy felléphessenek a vonat lépcsőjére.

— Nekem vesszőparipám az idegenforgalom fejlesztése is. A megye eddig Tokaj és Sárospatak fejlesztését szorgalmazta elsősorban. Most, a kereskedelmi bizottság ülésein sikerült elérnem, hogy a fejlesztési tervbe Szerencs, Mád és Tállya is bekerüljön. Ebben a pénzszűke világban helyi erőforrásból nem lehet ilyen kérdéseket megoldani. Pedig a kisebb falvak fejlesztésére is szükség van. Jó példa a szomszédos Ausztria, ott a legkisebb településen is felkészültek a vendéglátásra. Tudom, nem lesz itt valami nagy idegenforgalom így sem, de ha lassan is, mindenben lépni kell. Álmaink vannak tehát, csak a pénz kevés.

— Nem is tudom, beszél- hetek-e valamilyen képviselői ars poeticámról. Ügy gondolom, ha öt évig tisztességesen ellátja feladatait az ember, már érdemes volt belevágni, érdemes volt élni. A bizalom kötelez — mondjuk, s ez közhely, de itt igaz. Egyre nehezebb, nagyobb felelősséget jelent a parlamenti munka. A kettős feladatot — az ország dolgaiban dönteni, a helyi érdekeket képviselni — igyekszem a választópolgároknak tett ígéretemnek megfelelően ellátni.

Még sok mindenről beszélgettünk. Kopp Lászlóné elmondta, hogy jó ideje Vezet egy elfoglaltsági naplót, amelyben mindent feljegyez, onnan évek múltán is visszakeresheti, mikor, hol volt, milyen ügyekben, kivel tárgyalt. Mostanában sűrűn teleírta a napló lapjait.

(szatmári)

Az emberek érdekében kiállni: szolgálat