Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-01 / 156. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1988. július 1., péntek Folytatta munkáját az Országgyűlés nyári ülésszaka Berecz Frigyes beszámolója az ipar szerkezetátalakítási feladatairól (Folytatás az 1. oldalról) Berecz Frigyes bevezető­ben emlékeztette a képvi­selőket, hogy a kormány -ta­valy elfogadott munkaprog­ramja a stabilizálás és a ki­bontakozás legfontosabb fel­adatává tette a gazdaság, és ezen belül az ipari szerke­zet átalakítását. Ez az igény egyúttal azt is kifejezi, hogy a kormány — ugyanúgy, mint a közvéle­mény — elégedetlen az ipar teljesítményével, amelynek alacsony átlagos szintje nagy egyenlőtlenségeket ta­kar — hangsúlyozta. — Nem­csak a termékek, hanem az iparvállalati teljesítmények különbségei is igen nagyok. Az állami vállalatok mind­össze 3 százaléka képes vi­lágszínvonalú termékek gyár­tására, 12 százaléka többé- kevésbé lépést tud tartani a versenyben, további 50 szá­zalékuk számottevő támoga­tás nélkül is elboldogul, a fennmaradó 35 százalékot kisebb-nagyobb mértékben támogatni kell. A feladat számunkra azért rendkívüli, mert eltérően a nálunk sókkal fejlettebb gaz­daságú országoktól, az övék­hez képest jóval kevesebb forrás ■ áll rendelkezésünkre az ipari szerkezetváltás meg­indításához. A siker ezért azon múlik, miként tudunk hatékonyabban beépülni a világgazdaságba, hogyan kapcsoljuk fejlődésünket a másokéhoz. Továbbá azon is múlik, miként változtatjuk meg fejlesztéspolitikánkat, s az annak fontos részét ké­pező beruházáspolitikát. Az ipari szerkezetváltás előfeltétele az ismeretek mélyreható átformálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. A befektetés lehe­tőségei között ezért első helyre kell sorolnunk az ok­tatást, a szakemberek elmé­leti és gyakorlati képzését. Ezután a biztonságos ener­giaellátás jelentőségéről szólt. Mint mondotta: ma már 2010-ig tekintünk előre, mert az energiamérleget befolyá­soló intézkedések kidolgozá­sához és végrehajtásához hosszú idő szükséges. Ezek között egyaránt szerepelnek forrásbővítőek — erőmű­építés, energiaimport —, s az eddiginél sokkal nagyobb súllyal fogyasztást csökken- tőek is. Az igényék azonban gyor­sabban növekednek, mint a megtakarításaink, ezért az energiatermelés növelésére is intézkednünk kell. Eldön­tendő kérdés, hogy a jövő­ben milyen energiahordozóra építsünk. A hazai kőolaj- és földgázkitermelés már nem növelhető, sőt — távlatilag — számolnunk kell a lelőhe­lyek fokozatos kimerülésé­vel. A szénvagyonnák csak a gazdaságosan kitermelhető részével számolunk. Haszno­sítható vízi energiánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövőben is fel kell használnunk villamosener- gia-termelésre. Hazánk ener­giaellátásában a jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az ener­gia importjának. A szénbányászat folyama­tos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. Az ez által keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságosan .művelhető bá­nyák — például Borsodban Dubicsány — fejlesztését az állam segíteni fogja. A kohászatot illetően több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a fo­lyamatos támogatást .itt is le kell építeni! 1991-től kizáró­lag a jövedelmező tevékeny­ségek folytathatók, csak az önmagukat eltartani, fejlesz­teni képes vállalatok marad­hatnak életben. Az .átrende­ződést követően 3,6 millió Berecz Frigyes ipari miniszter beszámolóját tartja: tonnáról 2,5—3 millió ton­nára csökken a hazai acél­gyártás, kisebb lesz és keve­sebb helyre összpontosul a nyersvasgyártás, befejezik az elavult technológiai sorok, berendezések leállítását, megszüntetik a gyártás indo­kolatlan párhuzamosságait. A műtrágyagyártás manap­ság a gondjainkat .növeli. Egyrészt ugyanis jelentős szerepe van mezőgazdasá­gunk ellátásában, de a mű­trágya árát — bár az 1980 óta nem nőtt — a termelők túl magasnak tartják, az „agrárolló” következményé­nek tekintik. Másrészt vi­szont az iparvállalatoknak ezen az áron a gyártás vesz­teséges. Az alapvető gond itt nem a mezőgazdasági terme­lés vagy a műtrágyagyár­tás alacsony színvonala, ha­nem az ártámogatási rend­szer következetlensége. A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran, s keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyze­tünk jobbra fordítása érde­kében a legtöbbet reméljük és követeljük. A jövőt meg­tervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgaz­daság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollár­nak a gazdaságossága az át­lagosnál lényegesen jobD. Az elektronikáról és a sze­mélygépkocsi-gyártásról kü­lön is szólt a miniszter. El­mondotta: az elektronika szinte minden területen meg­határozza a versenyképessé­get; előnyeivel ma már dön­tően befolyásolja az élet mi­nőségét. A magyar társada­lom sem térhet ki az elekt­ronika vívmányainak széles körű alkalmazása és .az en­nek érdekében végrehajtan­dó szerkezetátalakítási fel­adatok elől. Be kell látni: éppen az elektronika szerte­ágazó jellege miatt nem le­hetséges berendezkedni az önellátásra. A személygépkocsi-gyártás szinte minden ipari szakma számára lehetőséget ad a fejlődésre, ezért — ha gaz­daságosan megvalósítható —1 a szerkezetátalakítás és (az elektronikával együtt) az egész ipar háttériparának a fejlesztése szempontjából is jelentős és előnyös lehet. Az ipari miniszter foglal­koztatási gondjainkat ele­mezve megállapította, hogy a gazdaság hatékonyságának a fejlett ipari országokéhoz közelítése még rohamosab­ban fogja csökkenteni az ipar létszámigényét, ugyan­akkor társadalmunknak többféle lehetősége van a hatékony és csaknem teljes foglalkoztatás követelmé­nyeinek egyeztetésére. A leg­fontosabb a piac céltúdatos szélesítése, de további lehe­tőségekkel is élnünk kell. Gazdasági eszközökkel — ezek közt a bérreformmal — feleslegessé tehetjük a túl­munkát, a második munka- viszonyt, így több .munka- vállalónak juthat főállás. A foglalkoztatás eszköze­ként említhető az új üzemek építése, az ipari szövetkeze­tek, a 'helyiipar, a magán- vállalkozások megtelepedési lehetőségeinek az erősítése. A munkanélküliség ellen hat­hatnak a szociálpolitikai in­tézményrendszer átgondolt módosításai is; például a ru­galmas nyugdíjkorhatár be­vezetése, a gyermeküket ne­velő anyák nagyobb időked­vezménye, a fiatalok tanu­lóidejének megnövelése. Vé­gül, de inem utolsósorban említhető a meglévő szolgál­tatások bővítése, illetve új, nálunik még nem létező, jö­vedelmező szolgáltatások el­terjesztése. — A szerkezetátalakítás má­sik olyan következménye, amelynek kezelése kormány­zati irányítást is igényel, az iparnak a környezetre gya­korolt hatása. Fel kell is­mernünk, hogy a környezet­védelem leghatásosabb • és egyben viszonylag legolcsóbb módja a megelőzés: olyan technológiák alkalmazása, amelyek nem veszélyesek. Amennyiben esetleg a ve­szélyt rejtő technológiák igénybevétele mégis elkerül­hetetlen, előre meg (kell ter­vezni a biztonságos védel­met is, mint ahogyan arra ,» Paksi Atomerőmű korsze­rű technológiája is jó pél­dát mutat. Ezt értjük a kör­nyezetgazdálkodás új fogal­ma alatt. Ez ügyben kölcsönösen szót kell értenünk a közvé­leménnyel is. A legcélsze­rűbb, ha a terveket nagy nyilvánosság mellett, minden érdekelt bevonásával előre megvitatjuk, s ebben az esz­mecserében döntjük el, hogy mi a legjobb, minden érde­keltet elfogadhatóan kielégí­tő megoldás. A környezetvédelem nem­csak többletteher, hanem pi­ac is az ipar számára. Hi­szen igen sokféle eszközt, be­rendezést kell fejleszteni és gyártani a veszélyek meg­előzésére, elhárítására. Aki hamar felismeri a lehetősé­geket, jövedelmező üzletet kö«bet, előnyére fordíthatja a hátrányokat. A későbbiekben elmondta: — Amely vállalat támogatás nélkül is magas jövedelmet ér el, jelentős, növekvő az exportja, állandó, fizetőképes vevői vannak, nem rekla­málják termékeit, az azegy- . séges adózási rendszer kere­tében automatikusan kapja meg az átlagosnál kedvezőbe feltételeket. S hogy mik lehetnének a kedvezőbb feltételek? Mind­az, amit később a gazdaság egészének nyújtani aka­runk: kiszámíthatóság, va- gyonérdekeltség és vagyon- garancia, fejlesztést ösztön­ző jövedelemszabályozási rendszer és hitelpolitika, a forint külső-belső konverti­bilitása, tőkebevonási és -behozatali lehetőség. A gazdaság kiszámítható­vá s a jövő tervezhetővé tételét már több alkalom­mal is megígértük a gaz­dálkodóknak, de eddig csak nagyon kevés történt ez ügyben. Ezért nyíltan az attól való aggodalmunk a felelős, hogy a vállalatok biztonságosabb fejlődéséért a költségvetés még nagyobb hiányával kell megfizet­nünk. Ebből a félelemszülte bűvös körből csak akkor lehet kitörni, ha belátjuk: a- magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így adóbefizetése — gyorsab­ban fog nőni, mert nem lesz teljesítmény-visszatartásra kényszerítve. Az ipari miniszter el­mondta: a szerkezetváltás fő “mozgatóereje a piaci igé­nyeket jövedelemszerzés cél­jából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonul­hat vissza, a pártatlan szemlélő szerepébe. A gaz­daság egészének fejlődésé­ért, ezen belül a gazdasá­gi szerkezetváltás folyama­tosságáért továbbra is fele­lősséget kell vállalnia. A rábízott eszközökkel befo­lyást kell gyakorolnia a fej­lődés menetére. A kormány új pénzforrások feltárásával és befektetésével egyenérté­kűen segítheti elő a gazda­ság fejlesztését, ha a kezé­ben lévő pénzeszközeit a jövőben az eddiginél ösz- szehangoltabban, s egy tes­tületileg elfogadott szerke­zetátalakítási politikához igazodva működteti. Az előterjesztést követő vitában többek között fel­szólalt Dudla József, az MSZMP iKB tagja, a Bor­sod- Abaúj-Zemplén Megyei Pártbizottság első titkára, az Országgyűlés ipari bi­zottságának titkára, Kiss Dezső, a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat vezérigazga­tója és Lotz Ernő, az Ózdi Kohászati Üzemek vezér- igazgatója. Dudla József: A leghatékonyabb befektetés a személyi feltételek javítása — Az ipari szerkezetát­alakítás összetett, sokrétű, társadalmi előfeltétellel és hiatássál rendelkező 'feladat. Végrehajtása nemcsak mű­szaki-gazdasági koncepciót, eszközöket igényel, hanem egyértelmű és határozott po­litikái alkanatöt, magatartást és társadalmi támogatást feltételez. A Központi Bi­zottság részéről fölszólalva — mindenekelőtt — .a struk- túrakorszerűsítés ilyen ösz- szefüggésairől beszélnék. — kezdte felszólalását Dudla József. Ezután elmondta, hogy a magyar iparról az emberek­nek többnyire elgondolkod­tató statisztikák jutnak eszükbe a világpiaci tér­vesztésről, erőtlen alkeiók a veszteségforrások felszámo­lására, nagy elhatározások, túlzó remények és nagyon sokba kerülő tévedések. De kiken, vajon kizárólag az ágazat irányítóin és dolgo­zó kollektíváin múlott-e, hogy a célokkal ellentétes folyamatok játszódtak le? Aligha. Az elmúlt évek ipari fejlődésében — az ágazat népgazdasági súlyánál fog­va — összesűrűsödve jelent­keztek a gazdaságpolitika és gazdaságirányítás követ­kezetlenségei, ellentmondá­sai, hibái. Sajnos, az ipar- irányítás saját tévedéseivel meg is tetézte mindezt. Pedig nemzetközi összeha­sonlításban nem kevés az a pénz, amit beruházásokra, fei'^szkésekr/' költöttünk. De hogyan? Az ipart beru­házások zöme még 1975— 85 'között is’ a korszerűtlen termelési struktúrában való bővülést szolgálta. A piaci igényekhez való igazodás helyett a korábbi szerkeze­tet konzerváló és lemerevítő állapot alakult ki. Alacsony volt a megújítás mértéke, alig jöttek létre a fejlett technikát hordozó, kitörést eredményező új tevékenysé­gek. Amikor pedig az egyen­súlyi zavarok miatt ismétlő­dő, alapvetően a beruházá­sokat érintő forrásszűkítés- re kényszerültünk, ez a kö­rülmény az ipart teljes ke­resztmetszetében érintő rest­rikcióval párosult. Túlzott értékké vált a viszonylagos konfliktusmentesség, a biz­tonság, és túlbecsültük az irányítás döntési szabadsá­gát ennek megvalósításában. Aggódva láttuk, hogy leér­tékelődik a szellemi munka, megreked a műszaki kuta­tás, fejlesztés, de gyakorla­tilag. nem tudtuk megaka­dályozni e folyamatot. Ahogyan a kialakult hely­zet okai nem kizárólag ipa­ri eredetűek, éppúgy a meg­újulás sem csupán ágazati feladat. Az ipart nem lehet kiemelni gazdasági, társa­dalmi környezetéből és úgy­mond „csillagos ötösre meg­csinálni”. Ezt megelőzi a gazdasággal kapcsolatos egész politikai magatartá­sunk, értékeink felülvizsgá­lata, újrafogalmazása. Ügy, ahogyan ezt a párt és a kormány utóbbi időben ke­letkezett dokumentumai tar­talmazzák. Most olyan hely­zet alakult ki, melyben a társadalmi-gazdasági viszo­nyok korszerűsítése, a poli­tikai, gazdasági reform meg­valósítása hozza, hozhatja lendületbe az ipart. Az előt­tünk álló 1988—90-es évek­ben az elérhető gazdasági eredmények tekintetében korlátozott a gazdaságpoli­tika mozgástere, míg más vonatkozásban nagyobb a szabadság, vagy inkább a kényszer! Nemcsak a ter­mék, a technológiai, terme­lési eszköz korszerűsítése a tét, hanem az, hogy a tu­lajdoni-szervezeti-intézmé- nyi struktúrák, a tervezés- irányítás-vezetés, a vállalat társadalmi környezeti kap­csolatai is feleljenek meg a modern ipar követelmé­nyeinek. Ezekben nem sze­letelt reformlépésekre, ha­nem a lehető legteljesebb változás végrehajtására van szükség. Most különösen fontos, hogy az iparirányí­tás milyen szerepet vállal, mit kezdeményez a struktú­raátalakítás érdekében. — Az expozé és a tájé­koztató az ipar eddigi fej­lődését, helyzetét és jövő­beni lehetőségeit, a szüksé­ges cselekvési irányokat reálisan ítéli meg. Külön ki­emelendő pozitívum, hogy konkrétan felvázolja a mi­nisztérium módosuló szerep- vállalását a szerkezetátala­kításban — mondotta. — Az iparirányításnak a szo­cialista piacgazdaságban is aktív szerepet kell vállal­nia a termelési struktúra átalakításának vezénylésé­ben, belső előfeltételeinek, piackonform eszközeinek megteremtésében, társadal­mi hatásainak kezelésében. Jövőnk szempontjából ki­emelkedően fontos feladata a nemzetközi munkamegosz­tásba történő bekapcsolódás minőségi megváltozásának elősegítése, felgyorsítása. A szerkezetátalakítás azonban alapvetően gazdálkodói fel­adat. Elvileg tiszta ez a munkamegosztás, a gyakor­latban viszont a vállalati várakozások és igények nemegyszer túlzóak az irá­nyítás tennivalóival kapcso­latban. Fejletlen ugyanis a gazdálkodás szereplőinek innovációs képessége, hiá­nyoznak a társadalmi, gaz­dasági környezetnek azon tényezői, amelyek a szer­kezet változását folyamato­san serkentik és segítik. Így felhalmozódnak a ten­nivalók és szinte minden szerkezeti probléma megol­dása végül központi, beavat­kozásokat igényel. Ezen az állapoton mielőbb túl kell jutnunk. A továbbiakban arról szólt, hogy az ipar iránt megcsappant, sőt iparon be­lül az egymás iránti biza­lom is. Ráadásul a szerke­zetkorszerűsítés olyan fo­lyamatokat indít be, ame­lyeknek nincs előzménye gazdaságunkban. Eleget kell tenni annak az elemi erejű szakmai és politikai igény­nek, amely a gazdasági in­formációk és döntések na­gyobb nyilvánosságát, egyes esetekben az államigazga­tástól független szakértői testületek alkalmazását szor­galmazza. Ez bizonyára erő­síti majd a kormányzat irán­ti bizalmat, de reményeim szerint még únkálbb a társa­dalmi önbizalmat,' hogy tud­niillik képesek vagyunk az előttünk álló feladatokkal megbirkózni. Az iparnak, mint ágazat­nak a fejlődéséhez még a reformkorból sok-sok pozi­tív érzelmi motívum tapad. Széchenyi, Kossuth gondo­latai, szenvedélyes szavai, amelyekkel a nemzet fel- emelkedése érdekében szor­galmazták az iparosítást, ma is sokakban visszhangza­nak. De a dolgok érzelmi közelítése nem helyénvaló. Nem lenne szerencsés, ha továbbra is az ipar teljes keresztmetszetében a bőví­tett újratermelésre töreked­nénk, mert azzal konzer­válnánk azt a régit is, ami­vel inkább már fel kellene hagyni, és fékeznénk az új létrejöttét. Szokás ugyan azt mondani, hogy erőforrása­ink szűkössége miatt nem tehető általánossá az élén­külés, de valójában a pénz­szűke nem oka, hanem na­gyon is időszerű felgyorsí­tója a mindig kívánatos szelekciónak. A későbbiek­ben így folytatta: — Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőként jól érzékelem e döntések rö- rövid távú terheit, szociális, emberi feszültségeit. Mégis, azoknak, akik oly gyakran feszegetik, hogyan lehet egy terület képviselőjének párt­álláspontot képviselnie, ki­jelenthetem, hogy könnyű helyzetben vagyok. Legjobb emberi, képviselői és kom­munista meggyőződésem sze­rint vallhatom, hogy az ipar szerkezetátalakításával nem várhatunk. A tét és a koc­kázat nagy, de az elmúlt évek bebizonyították szá­munkra, hogy a mozdulatlan­ság a kedvezményezetteknél is gazdasági és morális eróziót okoz. Bármilyen kemények viszont a kormány vasiko­hászattal és szénbányászat­tal kapcsolatos döntései, mégis reményt keltettek. Ezek a döntések ugyanis a fejlődés lehetőségét is kí­nálják. Nem kész megoldá­sokat, csak lehetőséget, amelyet nekünk kell meg­ragadni és kiaknázni. De ez nemcsak félelmet és szo­rongást, hanem nagy ér­deklődést és tettvágyat is kiváltott. Gondolom, hogy ez utóbbihoz hasonlóan rea­gál majd minden közösség, amely saját sorsának alakí­tásában önálló kezdeménye­zéseihez társuló támogatást kap, s az eredményért fe­lelősséget visel. Befejezésképpen ezeket mondta: — Az ipari veze­tők alkalmasságát az eddi­gieknél kritikusabban kell szemlélni. A megújulás mindenekelőtt a kezdemé­nyező szellemű emberek műve, ezért a leghatéko­nyabb befektetés a szemé­lyi feltételek javítása. A sa­ját erőfeszítéseket, a szak­szerű, igényes, jó munkát a legkicsiszoltabb központi programok, de még a több pénz sem pótolhatja. Ezért fel kellene hagyni a valódi tetteket helyettesítő látszat- aktivitással és többet tö­rődni a megújulás helyi feltételeinek megteremté­sével. Ha itt, az iparban megnyerjük a régi és az új csatáját, akkor egész né­pünk számára megnyertük a jövőt is. Mindezek alapján, a Köz­ponti Bizottság részéről el­fogadásra ajánlom Tisztelt Képviselőtársaimnak az ipa­ri miniszter beszámolóját. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom