Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-01 / 156. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1988. július 1., péntek Folytatta munkáját az Országgyűlés nyári ülésszaka Berecz Frigyes beszámolója az ipar szerkezetátalakítási feladatairól (Folytatás az 1. oldalról) Berecz Frigyes bevezetőben emlékeztette a képviselőket, hogy a kormány -tavaly elfogadott munkaprogramja a stabilizálás és a kibontakozás legfontosabb feladatává tette a gazdaság, és ezen belül az ipari szerkezet átalakítását. Ez az igény egyúttal azt is kifejezi, hogy a kormány — ugyanúgy, mint a közvélemény — elégedetlen az ipar teljesítményével, amelynek alacsony átlagos szintje nagy egyenlőtlenségeket takar — hangsúlyozta. — Nemcsak a termékek, hanem az iparvállalati teljesítmények különbségei is igen nagyok. Az állami vállalatok mindössze 3 százaléka képes világszínvonalú termékek gyártására, 12 százaléka többé- kevésbé lépést tud tartani a versenyben, további 50 százalékuk számottevő támogatás nélkül is elboldogul, a fennmaradó 35 százalékot kisebb-nagyobb mértékben támogatni kell. A feladat számunkra azért rendkívüli, mert eltérően a nálunk sókkal fejlettebb gazdaságú országoktól, az övékhez képest jóval kevesebb forrás ■ áll rendelkezésünkre az ipari szerkezetváltás megindításához. A siker ezért azon múlik, miként tudunk hatékonyabban beépülni a világgazdaságba, hogyan kapcsoljuk fejlődésünket a másokéhoz. Továbbá azon is múlik, miként változtatjuk meg fejlesztéspolitikánkat, s az annak fontos részét képező beruházáspolitikát. Az ipari szerkezetváltás előfeltétele az ismeretek mélyreható átformálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. A befektetés lehetőségei között ezért első helyre kell sorolnunk az oktatást, a szakemberek elméleti és gyakorlati képzését. Ezután a biztonságos energiaellátás jelentőségéről szólt. Mint mondotta: ma már 2010-ig tekintünk előre, mert az energiamérleget befolyásoló intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához hosszú idő szükséges. Ezek között egyaránt szerepelnek forrásbővítőek — erőműépítés, energiaimport —, s az eddiginél sokkal nagyobb súllyal fogyasztást csökken- tőek is. Az igényék azonban gyorsabban növekednek, mint a megtakarításaink, ezért az energiatermelés növelésére is intézkednünk kell. Eldöntendő kérdés, hogy a jövőben milyen energiahordozóra építsünk. A hazai kőolaj- és földgázkitermelés már nem növelhető, sőt — távlatilag — számolnunk kell a lelőhelyek fokozatos kimerülésével. A szénvagyonnák csak a gazdaságosan kitermelhető részével számolunk. Hasznosítható vízi energiánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövőben is fel kell használnunk villamosener- gia-termelésre. Hazánk energiaellátásában a jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. A szénbányászat folyamatos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. Az ez által keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságosan .művelhető bányák — például Borsodban Dubicsány — fejlesztését az állam segíteni fogja. A kohászatot illetően több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a folyamatos támogatást .itt is le kell építeni! 1991-től kizárólag a jövedelmező tevékenységek folytathatók, csak az önmagukat eltartani, fejleszteni képes vállalatok maradhatnak életben. Az .átrendeződést követően 3,6 millió Berecz Frigyes ipari miniszter beszámolóját tartja: tonnáról 2,5—3 millió tonnára csökken a hazai acélgyártás, kisebb lesz és kevesebb helyre összpontosul a nyersvasgyártás, befejezik az elavult technológiai sorok, berendezések leállítását, megszüntetik a gyártás indokolatlan párhuzamosságait. A műtrágyagyártás manapság a gondjainkat .növeli. Egyrészt ugyanis jelentős szerepe van mezőgazdaságunk ellátásában, de a műtrágya árát — bár az 1980 óta nem nőtt — a termelők túl magasnak tartják, az „agrárolló” következményének tekintik. Másrészt viszont az iparvállalatoknak ezen az áron a gyártás veszteséges. Az alapvető gond itt nem a mezőgazdasági termelés vagy a műtrágyagyártás alacsony színvonala, hanem az ártámogatási rendszer következetlensége. A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran, s keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyzetünk jobbra fordítása érdekében a legtöbbet reméljük és követeljük. A jövőt megtervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazdaság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál lényegesen jobD. Az elektronikáról és a személygépkocsi-gyártásról külön is szólt a miniszter. Elmondotta: az elektronika szinte minden területen meghatározza a versenyképességet; előnyeivel ma már döntően befolyásolja az élet minőségét. A magyar társadalom sem térhet ki az elektronika vívmányainak széles körű alkalmazása és .az ennek érdekében végrehajtandó szerkezetátalakítási feladatok elől. Be kell látni: éppen az elektronika szerteágazó jellege miatt nem lehetséges berendezkedni az önellátásra. A személygépkocsi-gyártás szinte minden ipari szakma számára lehetőséget ad a fejlődésre, ezért — ha gazdaságosan megvalósítható —1 a szerkezetátalakítás és (az elektronikával együtt) az egész ipar háttériparának a fejlesztése szempontjából is jelentős és előnyös lehet. Az ipari miniszter foglalkoztatási gondjainkat elemezve megállapította, hogy a gazdaság hatékonyságának a fejlett ipari országokéhoz közelítése még rohamosabban fogja csökkenteni az ipar létszámigényét, ugyanakkor társadalmunknak többféle lehetősége van a hatékony és csaknem teljes foglalkoztatás követelményeinek egyeztetésére. A legfontosabb a piac céltúdatos szélesítése, de további lehetőségekkel is élnünk kell. Gazdasági eszközökkel — ezek közt a bérreformmal — feleslegessé tehetjük a túlmunkát, a második munka- viszonyt, így több .munka- vállalónak juthat főállás. A foglalkoztatás eszközeként említhető az új üzemek építése, az ipari szövetkezetek, a 'helyiipar, a magán- vállalkozások megtelepedési lehetőségeinek az erősítése. A munkanélküliség ellen hathatnak a szociálpolitikai intézményrendszer átgondolt módosításai is; például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb időkedvezménye, a fiatalok tanulóidejének megnövelése. Végül, de inem utolsósorban említhető a meglévő szolgáltatások bővítése, illetve új, nálunik még nem létező, jövedelmező szolgáltatások elterjesztése. — A szerkezetátalakítás másik olyan következménye, amelynek kezelése kormányzati irányítást is igényel, az iparnak a környezetre gyakorolt hatása. Fel kell ismernünk, hogy a környezetvédelem leghatásosabb • és egyben viszonylag legolcsóbb módja a megelőzés: olyan technológiák alkalmazása, amelyek nem veszélyesek. Amennyiben esetleg a veszélyt rejtő technológiák igénybevétele mégis elkerülhetetlen, előre meg (kell tervezni a biztonságos védelmet is, mint ahogyan arra ,» Paksi Atomerőmű korszerű technológiája is jó példát mutat. Ezt értjük a környezetgazdálkodás új fogalma alatt. Ez ügyben kölcsönösen szót kell értenünk a közvéleménnyel is. A legcélszerűbb, ha a terveket nagy nyilvánosság mellett, minden érdekelt bevonásával előre megvitatjuk, s ebben az eszmecserében döntjük el, hogy mi a legjobb, minden érdekeltet elfogadhatóan kielégítő megoldás. A környezetvédelem nemcsak többletteher, hanem piac is az ipar számára. Hiszen igen sokféle eszközt, berendezést kell fejleszteni és gyártani a veszélyek megelőzésére, elhárítására. Aki hamar felismeri a lehetőségeket, jövedelmező üzletet kö«bet, előnyére fordíthatja a hátrányokat. A későbbiekben elmondta: — Amely vállalat támogatás nélkül is magas jövedelmet ér el, jelentős, növekvő az exportja, állandó, fizetőképes vevői vannak, nem reklamálják termékeit, az azegy- . séges adózási rendszer keretében automatikusan kapja meg az átlagosnál kedvezőbe feltételeket. S hogy mik lehetnének a kedvezőbb feltételek? Mindaz, amit később a gazdaság egészének nyújtani akarunk: kiszámíthatóság, va- gyonérdekeltség és vagyon- garancia, fejlesztést ösztönző jövedelemszabályozási rendszer és hitelpolitika, a forint külső-belső konvertibilitása, tőkebevonási és -behozatali lehetőség. A gazdaság kiszámíthatóvá s a jövő tervezhetővé tételét már több alkalommal is megígértük a gazdálkodóknak, de eddig csak nagyon kevés történt ez ügyben. Ezért nyíltan az attól való aggodalmunk a felelős, hogy a vállalatok biztonságosabb fejlődéséért a költségvetés még nagyobb hiányával kell megfizetnünk. Ebből a félelemszülte bűvös körből csak akkor lehet kitörni, ha belátjuk: a- magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így adóbefizetése — gyorsabban fog nőni, mert nem lesz teljesítmény-visszatartásra kényszerítve. Az ipari miniszter elmondta: a szerkezetváltás fő “mozgatóereje a piaci igényeket jövedelemszerzés céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonulhat vissza, a pártatlan szemlélő szerepébe. A gazdaság egészének fejlődéséért, ezen belül a gazdasági szerkezetváltás folyamatosságáért továbbra is felelősséget kell vállalnia. A rábízott eszközökkel befolyást kell gyakorolnia a fejlődés menetére. A kormány új pénzforrások feltárásával és befektetésével egyenértékűen segítheti elő a gazdaság fejlesztését, ha a kezében lévő pénzeszközeit a jövőben az eddiginél ösz- szehangoltabban, s egy testületileg elfogadott szerkezetátalakítási politikához igazodva működteti. Az előterjesztést követő vitában többek között felszólalt Dudla József, az MSZMP iKB tagja, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Pártbizottság első titkára, az Országgyűlés ipari bizottságának titkára, Kiss Dezső, a Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgatója és Lotz Ernő, az Ózdi Kohászati Üzemek vezér- igazgatója. Dudla József: A leghatékonyabb befektetés a személyi feltételek javítása — Az ipari szerkezetátalakítás összetett, sokrétű, társadalmi előfeltétellel és hiatássál rendelkező 'feladat. Végrehajtása nemcsak műszaki-gazdasági koncepciót, eszközöket igényel, hanem egyértelmű és határozott politikái alkanatöt, magatartást és társadalmi támogatást feltételez. A Központi Bizottság részéről fölszólalva — mindenekelőtt — .a struk- túrakorszerűsítés ilyen ösz- szefüggésairől beszélnék. — kezdte felszólalását Dudla József. Ezután elmondta, hogy a magyar iparról az embereknek többnyire elgondolkodtató statisztikák jutnak eszükbe a világpiaci térvesztésről, erőtlen alkeiók a veszteségforrások felszámolására, nagy elhatározások, túlzó remények és nagyon sokba kerülő tévedések. De kiken, vajon kizárólag az ágazat irányítóin és dolgozó kollektíváin múlott-e, hogy a célokkal ellentétes folyamatok játszódtak le? Aligha. Az elmúlt évek ipari fejlődésében — az ágazat népgazdasági súlyánál fogva — összesűrűsödve jelentkeztek a gazdaságpolitika és gazdaságirányítás következetlenségei, ellentmondásai, hibái. Sajnos, az ipar- irányítás saját tévedéseivel meg is tetézte mindezt. Pedig nemzetközi összehasonlításban nem kevés az a pénz, amit beruházásokra, fei'^szkésekr/' költöttünk. De hogyan? Az ipart beruházások zöme még 1975— 85 'között is’ a korszerűtlen termelési struktúrában való bővülést szolgálta. A piaci igényekhez való igazodás helyett a korábbi szerkezetet konzerváló és lemerevítő állapot alakult ki. Alacsony volt a megújítás mértéke, alig jöttek létre a fejlett technikát hordozó, kitörést eredményező új tevékenységek. Amikor pedig az egyensúlyi zavarok miatt ismétlődő, alapvetően a beruházásokat érintő forrásszűkítés- re kényszerültünk, ez a körülmény az ipart teljes keresztmetszetében érintő restrikcióval párosult. Túlzott értékké vált a viszonylagos konfliktusmentesség, a biztonság, és túlbecsültük az irányítás döntési szabadságát ennek megvalósításában. Aggódva láttuk, hogy leértékelődik a szellemi munka, megreked a műszaki kutatás, fejlesztés, de gyakorlatilag. nem tudtuk megakadályozni e folyamatot. Ahogyan a kialakult helyzet okai nem kizárólag ipari eredetűek, éppúgy a megújulás sem csupán ágazati feladat. Az ipart nem lehet kiemelni gazdasági, társadalmi környezetéből és úgymond „csillagos ötösre megcsinálni”. Ezt megelőzi a gazdasággal kapcsolatos egész politikai magatartásunk, értékeink felülvizsgálata, újrafogalmazása. Ügy, ahogyan ezt a párt és a kormány utóbbi időben keletkezett dokumentumai tartalmazzák. Most olyan helyzet alakult ki, melyben a társadalmi-gazdasági viszonyok korszerűsítése, a politikai, gazdasági reform megvalósítása hozza, hozhatja lendületbe az ipart. Az előttünk álló 1988—90-es években az elérhető gazdasági eredmények tekintetében korlátozott a gazdaságpolitika mozgástere, míg más vonatkozásban nagyobb a szabadság, vagy inkább a kényszer! Nemcsak a termék, a technológiai, termelési eszköz korszerűsítése a tét, hanem az, hogy a tulajdoni-szervezeti-intézmé- nyi struktúrák, a tervezés- irányítás-vezetés, a vállalat társadalmi környezeti kapcsolatai is feleljenek meg a modern ipar követelményeinek. Ezekben nem szeletelt reformlépésekre, hanem a lehető legteljesebb változás végrehajtására van szükség. Most különösen fontos, hogy az iparirányítás milyen szerepet vállal, mit kezdeményez a struktúraátalakítás érdekében. — Az expozé és a tájékoztató az ipar eddigi fejlődését, helyzetét és jövőbeni lehetőségeit, a szükséges cselekvési irányokat reálisan ítéli meg. Külön kiemelendő pozitívum, hogy konkrétan felvázolja a minisztérium módosuló szerep- vállalását a szerkezetátalakításban — mondotta. — Az iparirányításnak a szocialista piacgazdaságban is aktív szerepet kell vállalnia a termelési struktúra átalakításának vezénylésében, belső előfeltételeinek, piackonform eszközeinek megteremtésében, társadalmi hatásainak kezelésében. Jövőnk szempontjából kiemelkedően fontos feladata a nemzetközi munkamegosztásba történő bekapcsolódás minőségi megváltozásának elősegítése, felgyorsítása. A szerkezetátalakítás azonban alapvetően gazdálkodói feladat. Elvileg tiszta ez a munkamegosztás, a gyakorlatban viszont a vállalati várakozások és igények nemegyszer túlzóak az irányítás tennivalóival kapcsolatban. Fejletlen ugyanis a gazdálkodás szereplőinek innovációs képessége, hiányoznak a társadalmi, gazdasági környezetnek azon tényezői, amelyek a szerkezet változását folyamatosan serkentik és segítik. Így felhalmozódnak a tennivalók és szinte minden szerkezeti probléma megoldása végül központi, beavatkozásokat igényel. Ezen az állapoton mielőbb túl kell jutnunk. A továbbiakban arról szólt, hogy az ipar iránt megcsappant, sőt iparon belül az egymás iránti bizalom is. Ráadásul a szerkezetkorszerűsítés olyan folyamatokat indít be, amelyeknek nincs előzménye gazdaságunkban. Eleget kell tenni annak az elemi erejű szakmai és politikai igénynek, amely a gazdasági információk és döntések nagyobb nyilvánosságát, egyes esetekben az államigazgatástól független szakértői testületek alkalmazását szorgalmazza. Ez bizonyára erősíti majd a kormányzat iránti bizalmat, de reményeim szerint még únkálbb a társadalmi önbizalmat,' hogy tudniillik képesek vagyunk az előttünk álló feladatokkal megbirkózni. Az iparnak, mint ágazatnak a fejlődéséhez még a reformkorból sok-sok pozitív érzelmi motívum tapad. Széchenyi, Kossuth gondolatai, szenvedélyes szavai, amelyekkel a nemzet fel- emelkedése érdekében szorgalmazták az iparosítást, ma is sokakban visszhangzanak. De a dolgok érzelmi közelítése nem helyénvaló. Nem lenne szerencsés, ha továbbra is az ipar teljes keresztmetszetében a bővített újratermelésre törekednénk, mert azzal konzerválnánk azt a régit is, amivel inkább már fel kellene hagyni, és fékeznénk az új létrejöttét. Szokás ugyan azt mondani, hogy erőforrásaink szűkössége miatt nem tehető általánossá az élénkülés, de valójában a pénzszűke nem oka, hanem nagyon is időszerű felgyorsítója a mindig kívánatos szelekciónak. A későbbiekben így folytatta: — Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőként jól érzékelem e döntések rö- rövid távú terheit, szociális, emberi feszültségeit. Mégis, azoknak, akik oly gyakran feszegetik, hogyan lehet egy terület képviselőjének pártálláspontot képviselnie, kijelenthetem, hogy könnyű helyzetben vagyok. Legjobb emberi, képviselői és kommunista meggyőződésem szerint vallhatom, hogy az ipar szerkezetátalakításával nem várhatunk. A tét és a kockázat nagy, de az elmúlt évek bebizonyították számunkra, hogy a mozdulatlanság a kedvezményezetteknél is gazdasági és morális eróziót okoz. Bármilyen kemények viszont a kormány vasikohászattal és szénbányászattal kapcsolatos döntései, mégis reményt keltettek. Ezek a döntések ugyanis a fejlődés lehetőségét is kínálják. Nem kész megoldásokat, csak lehetőséget, amelyet nekünk kell megragadni és kiaknázni. De ez nemcsak félelmet és szorongást, hanem nagy érdeklődést és tettvágyat is kiváltott. Gondolom, hogy ez utóbbihoz hasonlóan reagál majd minden közösség, amely saját sorsának alakításában önálló kezdeményezéseihez társuló támogatást kap, s az eredményért felelősséget visel. Befejezésképpen ezeket mondta: — Az ipari vezetők alkalmasságát az eddigieknél kritikusabban kell szemlélni. A megújulás mindenekelőtt a kezdeményező szellemű emberek műve, ezért a leghatékonyabb befektetés a személyi feltételek javítása. A saját erőfeszítéseket, a szakszerű, igényes, jó munkát a legkicsiszoltabb központi programok, de még a több pénz sem pótolhatja. Ezért fel kellene hagyni a valódi tetteket helyettesítő látszat- aktivitással és többet törődni a megújulás helyi feltételeinek megteremtésével. Ha itt, az iparban megnyerjük a régi és az új csatáját, akkor egész népünk számára megnyertük a jövőt is. Mindezek alapján, a Központi Bizottság részéről elfogadásra ajánlom Tisztelt Képviselőtársaimnak az ipari miniszter beszámolóját. (Folytatás a 3. oldalon)