Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. június 8., szerda (Az egy hónapos tanítási gyakorlat tükrében) Az oktatásról mindenkinek van valamiféle fogalma, véleménye, állásfoglalása, hiszen bármennyire kívülálló is valaki, valamilyen módon kapcsolatba kerül vele, meghatározza életét, még ha csak az indirekt, a tömegkommunikáció által közvetített tanulást vcsz- szük is alapul. Viszont, ha a direkt, az iskola által meghatározott oktatásra szűkítjük a fogalmat, társadalmi szinten igencsak megoszlanak a vélemények a központosított, államilag meghatározott és szabályozott oktatásról. A vélemények általában negatív megnyilvánulásokat takarnak, s nem mindig alaptalanul. ', í 4 . • : 2 ''' / v:-; ■'* t f t * • 4 ''' Az állampolgár hozzáállása az iskolához a tanítóval, tanárral, oktatóval kapcsolatos megnyilvánulásaiban csapódik le következetesen és kézzelfoghatóan. Mint említettem, a vélemények megoszlanak: az első verzió, mely a közoktatás mai helyzetéért a nem megfelelő pedagógusi hozzáállást teszi felelőssé. A második verzió, mellyel következetesen a központi oktatás- irányítást, a tantervi felépítés célszerűségét és korszerűségét támadják. A harmadik egy köztes álláspont lehet, mely mindkettőt felelőssé teszi az iskolák és az oktatás mai helyzetéért. Mindhárom pontot érthetőnek és magya- rázhatónak tartom ebben a komplex, a társadalmat érzékenyen érintő problémában. Egy konzekvencionális általánosítás azonban levonható ebből, amivel — gondolom — nem mondok újat: alsó-, közép- és jelsőfokú oktatásunk mai helyzete megoldatlan. Állásfoglalásom az, hogy bármiféle reform, társadalmi kibontakozás az oktatás tisztázatlan státuszának, szerepének, meghatározó voltának elismerése nélkül lehetetlen. Az alapvető átalakításról, a tudományos forradalom továbbfejlődéséről, a kulturális javak újrateremtéséről a közoktatás fejleztése és reformja nélkül érdemben nem beszélhetünk. A szellemi élet felvirágoztatása új, következetes kultúr- és oktatáspolitika kialakításával, alulról építkezve érhető el, mely így a gazdaságot, annak szerkezetét pozitív irányba változtathatja. Olyan kényszerítő körülmény ez, amivel miniszteriális szinten is tisztában vannak, de egyértelmű és megvalósítható koncepció jelenleg még nincs a köztudatban. Ez a téma most, a tanítójelöltek egy hónapos gyakorlatának végeztével újra és újra előtérbe kerül. A friss tapasztalatok a mai lehetetlen állapotokra ismételten fényt derítettek: változás nincs. Megyénk helyzetével az oktatás és egyáltalán az életszínvonal, foglalkoztatottság, szociális helyzet terén többen tisztában vannak. Mégis mi várja a leendő tanítókat a társadalomban, az iskolában? A tanítóképző egy iskolai ideálképet állít a hallgató elé, amiben szinte minden megoldható a tanítás segítésére mind szakmai, mind eszközszinten. Ez az ideálkép pillanatok alatt felborult, amint kikerültek ahhoz az iskolához, amelyben gyakorlatukat végezték — bárhol legyen is az — falun vagy városon: a lehetőségek korlátozottak, egyes — tantervileg — kötelező előírások (például beszédfejlesztés, helyesírás-javítás, stb.) nincsenek meg; a tehetséggondozás csorbát szenved a gyengékre fordított idő megnövekedésével, sok helyen az iskolai koncepció a bukások elkerülésére korlátozódik; egyes tantárgyak óraszáma elkeserítően kevés; a tanítás során elengedhetetlen eszközpark hiányos, vagy egyáltalán nincs meg; szaktantermek, megfelelően szakosodott nevelők nincsenek; egyes, az oktatás változtatására irányuló kísérletek ütik egymást; teremhiány; az iskola kapcsolata a közművelődési intézményekkel kihasználatlan, vagy kihasználhatatlan; stb. Amiről azt hittük, hogy a gyerekek iskolán kívüli tevékenységét összekapcsolja az iskolaival, a kisdobosmozgalom vajúdik, megújulásra szinte képtelen, igazi szellemiségét, időszerűségét régen elvesztette. Jelenlegi formalitása sok helyen vitathatatlan. Ezek a tárgyi és eszközjellegű problémák mellett fellép a naprakész tanítói felkészültség hiánya, a pedagógusi kényszerpálya problémája, az anyagi megbecsülés hiánya, a pedagógus státuszának alulértékeltsége. A tanító—szülő kapcsolat redukálódott a saját vélemények hangoztatására, s inkább anyagi, mint szellemi jellegű gondokra korlátozódott. A szülői közömbösség, pasz- szivitás iskolai témákban már régóta felütötte a fejét. Hallani lehet arról, hogy tantestületeken belül is vannak visszásságok, a klikkese- dés itt is, ott is megmutatkozik a pedagógusok között. Ne feledjük azonban el, ezeknek a negatív tartalmaknak egyetlen szenvedő alanya maga a gyermek (s később általa tá- gabb környezete, a társadalom), aki jobbra, balra kapkodva a fejét segítségre, támogatásra, megértésre vár. Öt, az apró személyiséget nem szabad kifelejteni ebből a zúgó forgatagból, amikor mindenki azt hajtogatja, hogy a gyermekért akar tenni. Mindig akadnak olyan oktatási intézmények, amelyek élen járnak, s példaként említhetők, bár megoldatlan problémákkal küszködnek maguk is. össztársadalmi szintű segítség nélkül azonban ezek is elenyésznek, az energiák elaprózódnak az egyénileg megoldhatatlan helyzetek között, amik az idő sodrában mind magasabbra tornyosulnak. így a társadalom, mondhatni, maga alatt vágja a fát, ha a problémákat nem kezeli megfelelően. Végül, ami mottóként talán ezen írás elejére kerülhetett volna: bármilyen is a társadalmi gyakorlat, a tanítási folyamat — a tanítói szabadságtól függően —'a tanítón múlik mégis elsősorban! r Méhes László Betűszerelők" // Sátoraljaújhelyen, a Zemplén Hotel homlokzatán Fotó: Laczó József Hőlégballonos világcsúcs Életveszélyes mutatvány köz- beiktatásával állított be magas- sá£i világrekordot a hölcgballo- nos repülésben egy svéd mérnök hétfőn, Texasban. Sikerült 18 195,5 méter magasságba emelkednie, gyakorlatilag elérve azt a bűvös határt, a 18 200 méteres magasságot, amelynél magasabbra hőlégballon nem képes emelkedni, mert a levegő oxigéntartalma olyan kicsiny, hogy már nem tudja táplálni a lángot, amely a ballon levegőjét melegíti. Az akrobatamutatványra az kényszerítette Per Lindstrandot, hogy a startnál a léggömb emelkedni kezdett, még mielőtt a segédkezők leakaszthatták volna a 3. és 4. homokzsákot is a kosárról. Mivel ezekkel a nehezékekkel a pilóta semmiképpen sem dönthette volna meg az előző világrekordot, magának kellett őket cltá- volítania repülés közben. Az első zsákot 6100 méteres magasságban vágta le bicskájával, kihajolva ballonkosarának széléről. A másik zsák eléréséhez viszont, oxigénmaszkját levéve, ki kellett másznia a ballon kötélzetére, foga között tartva a bicskát, és puszta kézzel kapaszkodva a kötelekbe. 6700 méteres magasságban. Közlekedésünkről számokban Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal legújabb — a közlekedés tavalyi eredményeit elemző — kiadványa. Eszerint az elmúlt évben a közlekedési vállalatok és szövetkezetek 364 millió tonna árut szállítottak, 24 millió tonnával kevesebbet, mint a megelőző esztendőben. A belföldi forgalomban — az 1986-os felfutást kivéve — évek óta csökken, illetve stagnál az elszállított áru mennyisége, annak ellenére, hogy időközben nőtt az ipari és az építőipari termelés volumene, s bővült a kiskereskedelmi forgalom. A visszaesés egyik legfőbb oka abban keresendő, hogy a szállítások zömét végző közúti fuvarozó cégek kevesebb megbízást kaptak, úgy tűnik, a gazdálkodó szervezetek szállításaiknál egyre inkább saját járműveiket részesítik előnyben. A nemzetközi forgalomban 2,7 százalékkal volt kevesebb az elszállított áru mennyisége, mint egy évvel korábban. Jellemző tendencia, hogy növekednek a szállítási távolságok, így még a csökkenő tömegű áruszállítás ellenére is jelentősen — 7,8 százalékkal — nőtt az) export-import forgalom teljesítménye. Különösen figyelemre méltóak a tengerhajózás tavalyi eredményei: a behozatali forgalom kétszeresére, a kiviteli forgalom pedig 2,5- szeresére növekedett egy év alatt, főként az Indiából érkező vasérc mennyiségének ugrásszerű növekedése, valamint a kohászati félkész termékek távol-keleti exportja következtében. A tranzitforgalom — a korábbi évekhez hasonlóan — 1987-ben is csökkent, csaknem 4 százalékkal, kizárólag a vasúti átmenő fuvarozások visszaesése miatt. Egy diák — egy könyv Mint annyiszor, ismét a múltban kotorászom. Ami azt illeti, több, mint négy évtizedet kell visszabandukolnom, s leporolnom annak a kis epizódnak a valóságüvegét, amelyről írni szándékozom. 1946. április utolsó vasárnapján történt, amikor is Nógrádi Sándort vártuk Szendrőbe. Az MKP Központi Bizottsága ugyanis őt jelölte ki a május elseje előtti nagygyűlés szónokává, és mi örömmel vártuk a partizánok bátor, antifasiszta vezetőjét. Nem kis munka volt megszervezni egy ilyen nagygyűlést, mert akkoriban a községekben még igen járta a kolhoz, a csajka, a közös feleség, meg Szibéria emlegetése. Szendrő pedig akkor még ugyancsak kisgazdapárti volt, hát tessék csak népet toborozni a kommunista szónoknak. Szerencsére, jó héttel a gyűlés előtt, Diósgyőrből egy kommunista munkabrigád kiteherautó- zott hozzánk, és azon melegében az iskola és a templom körül végeztek el némi javítanivalót. Ez a kis propagandafogás valamit lendített a község hangulatán, és egyben elintéződött a díszemelvény ügye. A helybéli kőműves- mester ajánlott fel hat szál, négyméteres foszni- deszkát, és négy állásbakot, a többi a mi dolgunk volt. Nos, vagy két nappal a nagygyűlés előtt, készen is állt a díszemelvény. Hát, fel az emelvényre Nógrádi Sándor, néhány vendég kíséretében. Az istentisztelet végére időzítették a nagygyűlés kezdetét, gondolván: ha még nem is teljes a nyugalom a munkás-paraszt társadalom berkeiben, majd csak megáll néhány templomból jövő az emelvénynél. ha utólag belegondolok, nem volt az emelvény olyan díszes, mert csak egy asztalka, meg négy székecske árválkodott rajta, igaz az asztalt leterítettük vörös szövettel. Azután kétoldalt a földbe szúrva, hosszú farúdon a két zászló, a nemzetiszínű és á vörös. De végre is készen lett a szilárdnak tetsző alkotmány, amely a református templom oldalánál kapott helyet. Másnap délelőtt, az istentisztelet végén lépett Jól is számítottunk! A kíváncsiság elég sok asz- szonyt, és csizmás férfit megállított, mert ha már itt van Nógrádi, csak megtekintjük, milyen egy valódi kommunista,! Szóval az idő is velünk tartott; kissé szeles, melegfényű, napsütéses vasárnap, a két zászló vidáman lengedezik, és Nógrádi Sándor nyugodtan, tisztán, érthetően beszél a kommunista párt céljairól, a munkás-paraszt szövetség fontosságáról, békéről, a Szovjetunióról. A szónok állva beszélt, majd hátrébb lépett a pódiumon, egy éles reccsenés és eltört alatta a foszni- deszka. Ha eddig volt is némi zsongás, a hallgatóság körében, most pillanatok alatt megszűnt. Nem úgy a Nógrádi Sándor hangja! Míg kikászálódik a deszkaroncsból, töretlenül folytatja a mondanivalóját és mosolyog, jókedvvel, vidáman, mintha mi sem történt volna. A hallgatóságban azonban benne rekedt a zsongás. Nem mozdul senki a helyéről, talán a kíváncsiság tartja ott a tömeget, hogy vajon a beszéde végén megemlíti-e az incidenst. A gyűlés után baráti beszélgetés volt a helyi pártszervezet kis helyiségében. Amikor szóba került a deszkatörés, legyintett a kezével, sőt, amikor kiderült, hogy a deszkát éjjel befűrészelték, nevetett, és határozottan megtiltotta a tettes keresését. — Kis dolog ez, elvtársak — mondta, és a választás előtti feladatokról kezdett beszélni. (holdi) „Olyan ifjúságot aka• runk, aki tudja, mit kell olvasni, és hogy kell olvasni” — írta Juhász Gyula. Azaz fontos, hogy jól válogassuk meg olvasmányainkat, s ez nem mindig könnyű feladat. Ehhez nyújthat segítséget például az iskola. Szomorú példa, hogy sok iskola könyvtárában ugyan több tízezer kötet is találhátó, de a kölcsönzési átlag mégis nagyon alacsony... A iB.-A.-Z. Megyei Tanács művelődési osztálya, a KISZ B.-A.-Z. Megyei Bizottsága és a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége immár 11. alkalommal hirdette meg az Egy diák — egy könyv olvasómozgalmat, melynek értékelésére a minap került sor. S hogy miért most, június elején? A kérdésre két válasz is lehetséges: ilyenkor ünnepeljük az ember legigazibb barátját, a könyvet, illetve a könyv szeretetére nevelő pedagógusokat. Az olvasómozgalom célja többek között az is, hogy a fiatalok körében fokozódjék a politikai művelődés iránti igény. Idén 35 oktatási intézmény nevezett. A gimnáziumok közül _ első lett a mezőcsáti Nógrádi Sándor Gimnázium, s mivel harmadszor nyerték a versenyt, a vándorzászló örökös tulajdonosai lettek. Szakközépiskolai kategóriában az abaújszántói Gyárfás József Szakközépiskola, míg a szakmunkásképzők közül a tokaji Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet vehette át a legtöbb jutalmat. (dk) Távmásoló-szolgáltatás A MISKOLC 1. SZ. POSTAHIVATALBAN (Kazinczy u. 16. szám alatt). Papíron lévő, kézzel, vagy géppel írt szöveg, rajz, ábra, kép adható fel, melynek fekete-fehér másolatát kézbesítjük a címzettnek, az eredetit a feladó hiánytalanul visszakapja. TÁVMÁSOLAT KÜLDHETŐ: — belföldre: Budapestre és az öt kiemelt nagyvárosba, — külföldre: Ausztria, Belgium, Dánia stb., — belföldre 1988. június 30-ig 50 SZÁZALÉKOS DÍJKEDVEZMÉNY! Bővebb felvilágositást készséggel adnak a postahivatalban. VEGYE IGÉNYBE SZOLGÁLTATÁSÚN KATI
