Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-08 / 136. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1988. június 8., szerda A megyei pártbizottság tegnap, kedden délelőtt konzultációra hívta meg a megyé­ben működő bankok, pénzintézetek és a két biztosító intézet vezetőit. A megyei párt­székházban sorra került tanácskozáson Szűcs Erika, a pártbizottság titkára köszöntötte a résztvevőket. Többek között elmondta, hogy az idei népgazdasági terv egyensúlyi követelményeinek érvényesítését a koráb­binál szigorúbb pénzügy-politika, a mone­táris irányítás szerepének erősödése, esz­köztárának bővülése is szolgálja. Ezután ar­ra kérte a pénzintézetek vezetőit, hogy mondják el véleményüket a lakossági pénz- folyamatok alakulásáról, a bank szerepéről, a vállalati, tanácsi gazdálkodásról, s azok­ról a tendenciákról, amelyek az lév további részében várhatók. A megyei pártvezetés ugyanis munkájában hasznosítani kívánja a pénzügyi szakemberek véleményét, javas­latait annak érdekében, hogy a bankrend­szer korszerűsítése révén erőteljesebben ér­vényesüljenek az áru- és pénzviszonyok, a piac, a verseny hatásai. Többen megfogalmazták, hogy a monetáris irányítás tökéletesítésre szorul, jólle­het a Magyar Nemzeti Bank mint jegybank, továbbra is a pénzügyi politika irányí­tója marad, meghatározza — a kormánydöntések alap­ján — a hitel- és árfolyam- politikát, szabályozza a tő­kepiacot és a devizagazdál­kodást. A gazdálkodó szer­vezetekkel a kereskedelmi bankok, illetve az egyéb szakosított pénzintézetek állnak közvetlen partneri kapcsolatban. Elhangzott a tanácskozá­son, hogy a lakosság meg­takarítási hajlama, készsé­ge az utóbbi időben mérsék­lődött. Ezt mutatja az OTP- ben elhelyezett betétek ösz- szege. Érdekességként emlí­tette az OTP megyei igaz­gatóságának vezetője, hogy míg a fővárosban az egy la­kosra jutó betét nagysága meghaladja a negyvenezer forintot, addig Borsodban a 18 ezret sem éri el. Más megyékben ez az összeg húszezer forint felett van. Ugyanakkor az is megfigyel­hető, hogy a lakosság visz- szafizetési kötelezettsége az elmúlt évben mintegy húsz százalékkal növekedett. Ami­óta a lakossági betétek után járó, a legutóbbi kamat­emelés mértéke napvilágot látott, megfigyelhető a ta­karékossági hajlam erősö­dése. Ami a hitelezést ille­ti, elsősorban a lakásépít­kezők veszik igénybe a köl­csönöket, a múlt év hasonló időszakához képest az év eddig eltelt időszakában 17 százalékkal több szerződés aláírására került sor. A résztvevők közül töb­ben elmondták, hogy a vál­lalatok óvatosak a beru­házási hitelfelvételben, s ugyancsak csökkent az igény a világbanki hitel iránt is. A vállalatok egy része hi­telekkel gazdálkodik, a má­sik része a kényelmesebb megoldást választja, ugyan­is nem tart rá igényt. Ez utóbbiak azonban vajmi ke­veset is tesznek az elmoz­dulás, a kívánatos szerke­zetváltás érdekében, őket viszont nem is sújtják a kü­lönböző hitelezési megszigo­rítások. Az Országos Kereskedel­mi és Hitelbank Rt. sátor­aljaújhelyi igazgatója az oly sokat vitatott restrik­ciós törekvésről szólva meg­jegyezte: a pénzszűkítés túl­feszített üteméből eredő problémák az utóbbi idő­ben enyhültek, a mezőgaz­daság is hozzájuthat az időszerű munkák elvégzésé­hez szükséges pénzhez. Ez viszont nem jelent teljes biztosítékot arra, hogy a nyári mezőgazdasági felvá­sárlás idején nem éleződik ki ismét a likviditási hely­zet. Szovjet-bolgár űrutazás A kitűzött időpontban, ked­den, moszkvai idő szerint 18.03 órakor elindult tízna­pos útjára a Szojuz TM—5 űrhajó, fedélzetén a máso­dik szovjet—bolgár űrlegény­ség. Tagjai: a szovjet Ana- tolij Szovoljov és Viktor Sza- vinih, valamint a bolgár Alekszandr Alekszandrov. A Szojuz TM—5 felbocsá­tása utáni percekben a szov­jet televízió egyenes közve­títést sugárzott az űrhajó kabinjából, ahonnan az elő­írásoknak megfelelően a sze­mélyzet 10—20 másodpercen­ként adatokat közölt a földi irányítással, jelezve, hogy a repülés zavartalan, minden berendezés rendeltetésszerű­en működik, s az űrhajósok is jól érzik m'agukat. i szakszervezeti delegáció Begyéokbeo Tegnap délelőtt a Szak- szervezetek Megyei Taná­csának meghívására me­gyénkbe érkezett a Szak­szervezeték Kassai Területi Tanácsának delegációja, melynek tagjai: Jozef Bod­nár. a Szakszervezeték Te­rületi Tanácsa közgazdasá­gi és szociálpolitikai titká­ra, Mariam Kapinos, a Szakszervezeték Területi Ta­nácsa osztályvezetője és Er­zsébet Tomas, a terebesi járás szakszervezeti titkára. A vendégeket Básti János, az SZMT vezető titkára tá­jékoztatta megyénk társadal­mi, gazdasági helyzetéről, a szakszervezetek tevékeny­ségéről. Délután ellátogat­tak az Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaságba, ahol tájéko­zódtak a vállalati tanács és a szákszervezet munkájáról, kapcsolatairól. Ma délelőtt a delegáció tagjai a Hollóházi Fiinom- kerámia-iipafi Művekben a vállalat gazdasági tevékeny­ségével, a munkavédelem­mel és a szociális helyzet­tel ismerkedtek. Délután Sá­toraljaújhelyen .a Szlovák Anyanyelvű Általános Isko­lába látogatnák, majd meg­tekintik a város nevezetes­ségeit. Holnap délelőtt az Avas Bútorgyár munkájáról, va­lamint a dolgozók élet- és munkakörülményeiről tájé­kozódnak. A program Mis­kolc nevezetességeinek meg­tekintésével ér véget csü­törtökön, délután. Megváltozik a vámkezelés rendje (Folytatás az 1. oldalról) hozott áruk devizafedezeté­vel. A vámhivatalban, utazási irodáknál és az OTP valuta- árusítási joggal rendelkező irodákban beszerezhető de- viza-értéknyilatkozat arra szolgál, hogy a 25 ezer fo­rintot meghaladó vásárlás esetén az utas feltüntesse a külföldön vásárolt, vagy ajándékba kapott árukat, és nyilatkozzék azok vételáré­Iskolaszerek szendrőládi első osztályosoknak ról. Az okmány egyben de­vizaengedélyezési kérelem­nek minősül, 100 forintos il­letékbélyeget kell ráragaszta- .ni. Az ötezer forint egyedi értéket meghaladó árukról egyenként, a kisebb értékű- ékről összevontan lehet nyi­latkozni, előbbi esetében mellékelni szükséges az árukról kapott számlát is. (A számla hiányát a deviza- érték-nyilatkozaton tett be­jelentés pótolhatja.) A külföldi vásárlás legá­lis devizafedezeteként elfo­gadja a vámhatóság a ma­gáncélú devizaellátás kere­tében, a devizaszámláról, az utazási számláról, illetve a külön utazási számláról fel­vett pénzt, ha ezt az utas a valutákiviteli engedéllyel igazolja. Az ajándékba ka­pott pénzen vásárolt áruról, illetve az ajándékba kapott tárgyról hitelesített ajándé­kozóilevelet kell felmutatni. A különböző számlákról iga­zoltan felvett összeget egy ütt utazó családtagok összevon­hatják. Az üzemanyagkölt­ségre felvett valuta nem szá­molható el az áruvásárlás fedezeteként. Továbbra sem a határ- vámhivataloknál végzik azoknak a 25 ezer forint ér­téket meghaladó áruknak a vámkezelését, amelyeket külföldi illetményből, ösz­töndíjból vagy napidíjból vásároltak. Ilyen esetekben, vagy akkor, amikor vita ke­letkezik a határon, továbbra is a Magyar Nemzeti Bank­tól kell kérni a vámkezelési engedélyt. A vámparancsnok vélemé­nye szerint az új intézke­dés jelentősen megkönnyíti az utazók dolgát, és rövidí­ti a határon töltött időt. (MTI) Kissé megszeppent, leendő első osztályos gyermekek és szülök töltötték meg tegnap délelőtt a szendrőládi álta­lános iskola egyik osztály- termét. Az eseményre kü­lönleges alkalomból került sor: a Papír és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat vezetése az idén első alka­lommal határozott úgy, hogy az ország mind a tizenki­lenc megyéjében egy-egy hátrányos helyzetű község általános iskolájának kezdő első osztályos tanulóit teljes felszereléssel látja cl. A megyei tanács művelődési osztályának döntése értel­mében, a Piért Észak-ma­gyarországi Kirendeltsége — öt megyében forgalmaz kü­lönféle író- és irodaszereket —, ebben az évben a szend­rőládi leendő elsősöket lep­te meg az egyenként 1500 forint értékű egységcsomag­gal. A tegnapi ünnepségen a 26 gyermeknek Aranyosi József kirendeltségigazgató adta át a felszereléseket. — csákó — A 750. évfordulóra ...... ­„Annak ellenére, hogy 1241-ben történelmünk egyik legsúlyosabb vereségét szén - vedtük el Műhibán, azt még­is egy győztes (igaz, gyászos emlékezetű) csatának kell tekintenünk. Az esemény­hez ugyanis szorosan kap­csolódik az a tény is, hogy a vereséget történelmileg fontos, pozitív változások követték.” — Többek között ezek hangzottak el azon az alakuló ülésen, melyre teg­nap délelőtt került sor a megyei tanács épületében, ahol a Muhi-pusztai emlék­mű létrehozására alakult emlékbizottság első összejö­vetelét tartotta. létesül A Lorántffy Zsuzsanna Honismereti Kör felhívása alapján, a művelődési mi­niszter Porkoláb Albert me­gyei tanácselnök-helyettest bízta meg az emlékbizottság létrehozásával. Az alakuló ülésen Révész Lászlót, a Miskolci Herman Ottó Mú­zeum munkatársát bízták meg a tudományos titkári feladatok ellátásával. A résztvevők egyetértettek ab­ban, hogy csak egy hivalko­dástól mentes, szerény, ám nem szegényes emlékmű jö­het számításba. Nem szüle­tett viszont döntés az emlék­mű helyének kijelölésében. Dési János építőművész ja­-pusztán vaslatára az Északterv elő­terjesztést készít, ami a ké­sőbbiekben vitaalapul szol­gálhat, míg Varga Éva szob­rászművész pályázat kiírását szorgalmazta. Az emlékbi­zottság felkérte Csorba Csa­ba, megyei levéltarigazga- tót, hogy az emlékmű ava­tásához kapcsolódó tudomá­nyos tanácskozás tervezetét készítse el. A bizottság tag­jai megegyeztek abban, hogy következő, szeptemberi ülé­süket Műhibán tartják, ahol remélhetőleg több kérdésben is végleges döntés születik majd. (czoborczy) ÉGSZI „Szinva” SZERVEZŐ ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI LEANYVALLALAT 3530 Miskolc,Bacsó Béla u 26 M M2. 3501 T*laton:46-15291 - Tale* 06 2317 IBM PC/XT és AT kompatibilis személyi számítógépek KEDVEZŐ ÁRON, KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL az ÉGSZI Szinva Szervező és Számítástechnikai Leány- vállalattól, raktárról azonnali, illetve a megrendeléstől számított 2 héten belüli szállítással: XT-kiépítettség:- 640 Kbyte központi memória- 360 Kbyte floppy egység- 27 Mbyte merevlemezes tároló (winchester)- monochrom monitor alapára: 175 000 Ft 1 év garancia plusz üzembe helyezés és gép­kezelői oktatás, 3 napos, a megrendelő telephelyén ára: 35 000 Ft AT-kiépitettség:- 640 Kbyte központi memória- 1,2 Mbyte floppy egység- 27 Mbyte merevlemezes tároló- monochrom monitor alapára: 1 év garancia plusz üzembe helyezés és gép kezelői oktatás, 3 napos, a megrendelő telephelyén ára: EPSON FX-1000 nyomtató 6 hónap garanciával 135 000 Ft Kiegészítő szolgáltatásaink:- igény szerinti konfiguráció-bővítés,- kezelői szintű betanítás,- szaktanácsadás,- garanciaidő lejárta utáni szervizszolgáltatás. A közölt árak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák! Érdeklődni lehet a 15-291-es telefonon, vagy személyesen, Miskolc, Bacsó B. u. 26. 295 000 Ft 45 000 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom