Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. június 4., szombat „Nyiladék” panelerdőben Széliében ház házat követ. Hosszában emelet emeletet. Panelhalmok sűrűn, akár az erdő. S köztük, mint sötét, sűrű, nyomasztó rengetegben végre levegőt biztosító tisztás. Egy iskola. Miskolc, belvárosi lakótelep, Vörösmarty Mihály Általános Iskola. Vannak, akik csak úgy ismerik; a Il-es. Nyiladék a panelerdőben. Fénnyel és forrással. Mindkét kincse éltető, nevelő. Igazán persze mindezt csak akkor éreznénk, ha nem lenne. * Ki más ismerné jobban, minden részletében alaposabban ezt az iskolát, mint az, aki éppen nyolc esztendeje koptatja küszöbét — gondoltam odafelé menet a házgyári produktumok között bolyongva. Következésképp, ismerkedésemet a „Vörösmartyval” ezúttal oly módon kezdtem, ami talán első pillanatban meghökkentő: dolgozatot írattam a néhány nap múlva végleg elbúcsúzó nyolcadik osztályosokkal. Mielőtt így év vége /táján bárki is a lelketlenség vádjával bélyegezne meg a dolgozatírás hallatán, elárulom, csupán afféle név nélküli, rövid felmérésről van szó, melyben azt kértem megírni: ők maguk hogyan ítélik meg iskolájukat, annak rangját és hírét; s mennyire érzik sajátjuknak a belvárosi panelházak sokasága között szorongó „második otthont”. Nos, ezek a dolgozatok, felmérések elkészültek, sőt, mondandójuk, tartalmuk összegzése is megtörtént. Mindezek ismeretében mondom; a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, annak vezetése, az ott tanító pedagógusközösség — a legszigorúbb kritikustól, a „szabadszájú” diákságtól — jeles osztályzatot kapott. Ezekből a név nélkül megírt vallomásokból ugyanis a szeretet, a ragaszkodás, a büszkeség hangján elmondva, az csendül ki; „én iskolám köszönöm most neked...” De íme néhány konkrét vélemény: „A tanárok kedvesek, aranyosak, de ha kellett, igen szigorúak is tudtak lenni.” „Itt megtanultam, hogy csak szorgalommal lehet elérni valamit. Megismerkedtem sok gyerekkel, tanári ral. A szakkörök tovább fejlesztették tudásomat, aminek csak hasznát vehettem. Az életben sok mindent fel fogok tudni használni, amire ez az iskola megtanított engem.” „Ettől az iskolától többek között megbecsülést, tudást és sok kedvességet kaptam. Ez a nyolc év itt nagyon fontos volt az életemben, mert itt nőttem fel, itt neveltek, ez volt a második otthonom. A 11-es iskolának nagy híre van! Sokan ismerik Miskolcon, mert a különböző versenyekben (sport, tanulmányi) előkelő helyen szerepel. Szigorú tanrendű! A felvételiken sokkal több diákot vettek fel innen középiskolába, mint más iskolákból.” „Az iskolának nagy híre van. Sportban — bár tagozatosak vagyunk — ugyancsak a 3., 4. helyen állunk, de angolban nemigen van ellenfél. Matekben is megAz igazgató „néni", akit minden 'gyerek Éva néninek szólít. nyertünk már jó néhány versenyt. Az erősséget illetően van tapasztalatom, mert én elsőben a 10-es iskolába jártam, unokatestvérem, barátnőim, barátaim más iskolába járnak. Tudok ítehát viszonyítani.” * ötvenegy tanulócsoportban, nap mint nap, mintegy ezer gyermek zsongja tele ezt a tizenkét éve funkcionáló épületet. A korábbi években voltak már többen is, 1200 diák volt a maximum, ám a csökkenés ellenére a zsúfolt jelző a legtalálóbb mind a mai napig. A zsúfoltság magyarázata egyébként kézenfekvő: a város minden pontjáról nagyon sok szülő kéri gyermeke felvételét ide a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába. A beadott kérvényekben első számú indok; jó az iskola híre. Fogalmazzák egyesek úgy is; erős iskola. Négy tagozatúk működik: első osztálytól testnevelési, harmadiktól angol, negyediktől matematika, ötödiktől számítástechnikai tagozat. Akik ezekbe a speciális tanrendű osztályokba kerülnek, válogatott gyerekek, a szó mindenféle értelmében. De nem kivételezettek! Illetve, talán egy dologban, de azt hiszem, ezt — hogy tudniillik a követel- ményszrint magas — a gyermek nem érzi annak. Az iskola élen jár — az oktatási törvényben is megfogalmazott — sajátos arculat alakításában, formálásában. Elhagyva a szokvány számozást, például, elsőként vettek fel nevet a miskolci iskolák között. Az egykori pirostéglás Vörösmarty utcai iskola jogutódaként, névadóul a reformkor költő vezérének nevét választották. Sőt, megalapították a • Vö- rösmarty-plakettet is, amelyet tanulmányi, közösségi munkáért, az iskola legjobb tanulói érdemelnek ki. Az ezer gyerekre hetven pedagógus és 14 technikai dolgozó jut. A mindig kedves és magából derűt árasztó igazgatónő, dr. Sárvári Józsefné, a gyerekek egyszerűen csak úgy szólítják: Éva néni. Nem nehéz megállapítani : szeretik. A bejáratnál ügyeletesek fogadtak. Beírták egy füzetbe az én jöttémét is, s azt, hogy kihez megyek, majd udvariasan az illető pedagógushoz kalauzoltak. Rendet, fegyelmet éreztem, amikor csak ott jártam, mindig (ennyi gyerek között ez azt hiszem, nagy szó), ugyanakkor egyfajta felsza- badultságot, derűt is. Ezért bátorkodtam hasonlítani az iskolát az erdei nyiladékhoz. ahol a turista forrást és napfényt egyaránt lel. Az igazgató „nénivel” volt módomban sok szakmai dologról elbeszélgetni. Az önálló pedagógiai koncepciót kialakító pedagógiai munka- közösség munkájának tapasztalatairól, módszerekről, amelyek segítségével differenciálnak a gyermeki képességek függvényében, a tantestületben kialakult alkotó munkát segítő légkörről, a vezetés demokratizmusáról, az egy-egy tantárgyat oktató tanítók szakmai teamjéről, a gyerekek minden félévben megtartott évfolyamgyűléséről, a szülőkkel való kapcsolat további erősítéséről, a kassai testvérkapcsolatról. Ezek részletezésére talán egy másik, hasonló terjedelmű cikk sem lenne elég. Ám megemlíteni azért említem meg őket, mert e címszavak is bizonyságai az ebben az iskolában folyó alkotó, magas színvonalú szakmai munkának. A jókat vettem volna csak észre? Mielőtt bárki is elfogultsággal vádolna, kijelentem: én a Vörösmarty Általános Iskolában egy jó légkört, egy nagyon kedvező miliőt, s gyermek—tanár viszonylatában tiszteletet, szeretetet és ragaszkodást tapasztaltam. S ez számomra mindennél nagyobb érték, mert bármilyen korszerű módszer, pedagógiai eljárás csak ezek megléte esetén érheti el célját. Ugyanakkor a 11-es sem „szuperiskola”. Nem, mert ilyen valójában nincs is, és ha ilyen jelzővel illetnénk őket, ez a tantestület tiltakozna ellene legjobban. Gond itt is van, kicsi és nagy egyaránt, jut belőle szinte az év minden napjára. A zsúfoltságot már említettem, ugyanis a légtért, az udvar méretét viszonyítva a létszámhoz, „sűrűn lakott” területnek számít; aztán itt is volt „bruttósítás”, itt sem teljesen gondtalanul, de említhetném az igazgatónő észrevételét, aki szíve szerint csak pedagógiai vezető lenne, ám jogi, munkaügyi problémákkal épp úgy kell foglalkoznia, mint tetőbeázással, s aki a szűkös költségvetés kapcsán, amikor azt hallja illetékes helyekről — „ki kell gazdálkodni” — bizony már a szótól is borsódzik a háta. Olykor akadnak fegyelmi ügyek is, mert a Vörösmar- tyba sem szupergyerekek járnak, hanem olyanok, akik néha-néha lókötésre is kaphatók. Szóval mai, eleven, hús-vér gyerekek, akik, ha kinyitják a szájukat, hallatják hangjukat, mintha ezer törpe trombitás harsogna. Apropó, Törpe Trombitás — ez az iskolaújságjuk neve, mert hogy ilyennel is dicsekedhetnek. S mielőtt befejezném, álljon itt még egy részlet a búcsúzó nyolcadikosok dolgozataiból: „... olyan szépen elbeszélgettünk bizonyos órákon a tanárnőkké}-, hogy alig vártam, ismét olyan óra legyen. Egyszer az egyik szünetben elgondolkodtam; úristen! Én innen, nem akarok elmenni! Én ide rendszeresen visszajárok ! Igen. Eldöntöttem, hogy ide, ahol nyolc évig tanultam, muszáj lesz visz- szajárnom. Hiányozni fog!” Ilajdu Imre Fotó; Fojtán László 1 I ## f A hűség jutalma Kalmár Péteré az idei Déryné-díj Aligha adódik a Miskolci Nemzeti Színház társulatában valaki, aki vitatná, hogy Kalmár Péter karmester munkásságát Dé- ryné-díjjal honorálják. Ezt az egyetértést tanúsította a csütörtöki társulati ülés is. E díj azonban többet is jelöl, mint a legutolsó időszak munkásságának elismerését. A hűséget, a kötődést, a színházhoz a városhoz, Miskolc társadalmához, az itt élő emberekhez. Kalmár- Péter huszonkilenc éve él és dolgozik körünkben. Azóta ismerem. És azóta alighanem minden színházi munkáját láttam, illetve hallottam. Mert van sok olyan, amit látni nem lehet, csak hallani. De anélkül nem lenne előadás. Egy emberöltőnyi időt töltött el közöttünk eddig. Csaknem három évvel ezelőtt egyszer pályájáról beszélgettünk. Akkor a háromezer-tizenharmadik előadásánál tartott, illetve szereplésénél, csak Miskolcon, és ha ahhoz hozzászámítjuk az előző munkahelyén, Békéscsabán végzett munkáját, harmincegy darab, összesen kilencszáz- kilencvenhárom alkalommal történt dirigálását, hát bizony meghaladta már akkor a négyezret az összes szerepléseinek a száma. Akkor arra vágyott, hogy szeretné itt Miskolcon a négyezredik előadását is megérni. Keserűen azt tette hozzá: „Nem valószínű, hogy ez sikerül”. Én bizony nem vezettem statisztikát, mint Kalmár Péter, de gyanítom, hogy miskolci szerepléseinek száma a két és fél év munkáját figyelembe véve már igencsak közel jár a három és fél ezerhez, és hiszem, hogy megéri a négyezret körünkben. De talán nem is ez a számszerűség a lényeg. Kalmár Pétert akkor ismertem meg, amikor az 1959—1960-as évadját nyitotta a színház, az akkori Kamaraszínházban, a mai Miskolci Galériában, és annak udvarán volt az ismerkedési összejövetel. Akkor sok új tag jött a színházhoz, tekintettel arra, hogy küszöbön állt az újjászületett színház megnyitása. (Most jut eszembe, még harminc éve sincs, s hogy néz ki ez a színházépület most!) Akkor jött Békéscsabáról Kalmár Péter, s azóta itt van. Sokszor találkoztunk a színházon kívül is, voltunk együtt táj előadáson, a megye különböző intézményeiben, ahol, s amikor ő nemcsak dirigálta a zenekart, vagy ellátta az előadás zenei kíséretét, hanem ügyeletes rendezőként, a helyszínhez alkalmazta is a produkciókat. Első önálló feladatként Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjének bemutatását kapta. Ez az előadás arról nevezetes, hogy ez volt a Miskolci Nemzeti Színház utolsó szereplése Diósgyőr-Vasgyárban, az azóta lebontott Lovardában. Nagy siker volt. Aztán a Kamaraszínházban dirigálta az Érdekházasság című zenés vígjátékot, s jöttek egymás után a nagyszínházi szereplések. Először rejtetten, a letakart zenekari árokból vezényelte Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabját, aztán 1960 elején kilépett a kö(Fotó: Jórmay) zönség elé, az orchesterben: két balettelőadást vezényelt, a Seherezádét és a Bole- rót; nem sokkal utána meg az általa szervezett operastúdió előadásait. így kezdődött. Budapesten született, Békéscsabán kezdte a pályáját, bár előzőleg statisztált az Operaházban, dolgozott a Fővárosi Operettszínházban, s közben járt a Zeneakadémiára. Tizenöt évesen szörnyű élménnyel kezdte meg a felszabadult életet: nem sokkal a felszabadulás előtt a nyilasok meggyilkolták az édesapját. így folytatta tanulmányait, a munka és a tanulás együttesen nehezedett a fiatal emberre. S elteltek a békéscsabai évek, eljött Miskolcra, ahol most már száz körül van a produkciók száma, amelyben részt vett. De ezen felül vannak még azok, ahol csak előkészítő volt, például magnófelvételeknél, de nem közreműködő. Igen nagy szeretettel emlékszik vissza a két balettre, az Egerek és emberek előadására, a klasszikus operettekre, és az olyan emlékezetes, különleges darabokra, mint például a Most mind együtt! című angol darab, amelyben a színpadon látható, a színészek alakította amatőr zenekar rossz muzsikálásához teljesen át kellett formálnia, át kellett írnia a zenét, hogy az igazi zenekarral a színfalak mögött játszhasson helyettük. Rosszul játszani, ez volt a merész és nehéz feladat. Máig is emlékszem erre a produkcióra.' S tudok róla, hogy igen sok előadásban működik közre úgy, hogy a magnetofonkezelőket dirigálja úgy, mintha zenekar lenne. A színházon kívül sokáig vezette a Vasutas Szimfonikus Zenekart. Nagyon sok értékes produkció fűződik ehhez a korszakához. Vezényelte a vasgyári zenekart, és nagyon sok színházon kívüli művészeti és közművelődési alkalomnak volt zenei irányítója, főszereplője. Amikor idejött, éppen akkor új színház született. Végig élte e színház csaknem három évtizedének soksok sikerét és nehézségét. S ami karmester számára roppant lehangoló, látnia kellett egy közelmúlt időszakban a színház zenés tevékenységének tudatos elsorvasztását. Most szeretne részt venni a zenés tagozat újjászületésében, felivel tetősében. Szeretne még olyan új darabokat dirigálni, amelyekkel nem találkozott, amelyek újat jelentenek számára. S ez bizonyára sikerülni is fog neki. A Déryné-díj, a megye vezető szervei által alapított kitüntetés a jó munka és a hűség jutalma. A névadó színészóriás neve is kötelez. Déryné élete végéig hű maradt Miskolchoz. Kalmár is egy év híján, három évtizede hűségesen szolgálja művészetével e várost. S ezt fogja tenni — biztos vagyok benne — továbbra is ... Benedek Miklós Konferencia a MAB székházában Múzeum — Tudomány — Közművelődés A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság és a Miskolci Akadémiai Bizottság Társadalom- tudományi Szakbizottsága június 6-án, hétfőn 10* órai kezdettel a MAB Szabadság tér 3. alatti székházában Múzeum — Tudomány — Közművelődés címmel konferenciát rendez. Megnyitót Terplán Zénó egyetemi tanár, a Miskolci Akadémiai Bizottság titkára tart. KöMegkezdődött hazánkban a digitális technikával működő színes televíziókészülékek összeszerelése. A Sle- lectronic Híradástechnikai Termékeket Gyártó és Forgalmazó Vegyes Vállalat üzemében hozzáláttak a 71 centiméter képátlójú Digi- vision elnevezésű vevőkészülék első, 500 darabból álló szériájának elkészítéséhez, amelyhez egyelőre az ITT által szállított alkatrészöntik Szabadfalvi József, állami díjas megyei múzeumigazgatót 60. születésnapja alkalmából, majd négy előadás szerepel a programban: A magyar múzeumügy jelene és perspektívái címmel Villangó István minisztériumi főosztályvezető, A néprajz a társadalomtudományok mai rendszerében és szervezetében címmel Palá- di-Kovács Attila, egyetemi tanár, az ,MTtA Néprajzi Ruszékét használják fel. A luxus kategóriába tartozó készülék árusítását megkezdték. A külföldi cég ezzel a jelenlegi egyik legkorszerűbb televízió-vevőberendezés előállítását bízta a Skálával közösen alapított magyarországi vegyes vállalatára. Az új készüléktípus elsősorban a kép előállításának módjában jelent magas színvonalú megoldást, ugyanis a tatócsoportjának igazgatója, Lehetőségek a múzeumok regionális együttműködésére címmel Bodó Sándor Heves megyei múzeumigazgató, Az egyetemi oktatás és a múzeumok kapcsolatai címmel pedig Ujváry Zoltán egyetemi tanár, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének vezetője tart előadást. televíziós jeleket a készülék digitális impulzusokká alakítja át, ennek hatására válik a kép a hagyományos készülékekénél tökéletesebbé. A Digivision alkalmas a PAIL, a SECAjM és az NTSC rendszerű adások vételére, a beépített dekóder révén pedig a teletext-adá- sok fogására is. Memóriájába 60 állomást programozhatnak. A készülék úgyne^ vezett szupersarkított, ez azt jelenti, hogy a korábbi típusokénál mintegy 10—15 százalékkal több látható a képből. Új színes televíziókészülék A Vörösmarty-plakett, amit a legjobbak kaf nak.
