Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-15 / 142. szám
IfflMflÄfl nnpRn napról napra mprol NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Évzáró hangverseny Az Avasi Gimnázium tanévzáró ünnepségének keretében évzáró hangversenyre került sor tegnap — kedden — délután, ahol az Avasi Gimnázium kórusa és kamaraegyüttese mellett a miskolci 27-es Számú Általános Iskola furulyazenekara is fellépett. A műsorban többek között régi mesterek művei, hangszerszólók, illetve magyar. zeneszerzők kórusai hangzottak el. r Szendrőn, az oktatástörténeti gyűjtemény épületében látható Edelény és városkörnyékének úttörőtörténeti anyaga. A kiállítás egész nyáron látogatható, de az értékmegőrző munkát folyamatosan végzik, így várhatóan állandó gyűjteményes kiállításként szerepelnek majd az úttörőeseményekre vonatkozó tárgyak, régi egyenruhák, oklevelek, mozgósító plakátok, jelvények. Renirseii felhívás! 1988. június 3-án ismeretlen férfi holttestét fogták ki a Tiszából Tiszapalkonya község határában. Az imeretlcn férfiholttest személyleírása: — kb. 40 éves, 165—170 cm magas, vékony testalkatú, haja sötétbarna, göndör, elöl kopaszodó. Arca kerek, orra vastag, széles, fülei nagyok, nyaka rövid. Ruházata: — Apró kockás szürke szövetnadrág, kék színű, hosszú ujjú, környakas pulóver, melynek ujjain és nyakán piros-fehér szegély van. Sárga színű, kék szegélyes atlétatrikó. Kék sport alsónadrág, mely két oldalán két-két fehér csíkkal van ellátva. Különös ismertetőjele nincs. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a személyleírás és ruházat alapján, az ismeretlen férfiholttest személyazonosságára vonatkozóan adatot tudnak szolgáltatni. Távbeszélőn a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztály (36-141 21-79 melléken), vagy személyesen bármelyik rendőri szervnél. • A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 1988. június 15-én, a Tiszai pu.-ról 20.50 órától másnap 4.00 óráig, míg Diósgyőrből és Vasgyárból 21.25 órától másnap 4.35 óráig a villamosközlekedés szünetel. Ezen időszakban villamospótló autóbuszok bonyolítják le az utasforgalmat. A villamospótló autóbuszokat villarnosbérlettel, vagy 2 forintos menetjegy kezelésével lehet igénybe venni. 0 ötvenéves találkozót kívánunk tartani azok számára, akik 1938-ban, az akkori Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolát végezték Miskolcon. A szervezés érdekében személyesen, vagy levélben keressék a volt osztálytársukat. Kosári Henrik, Miskolc, Engels u. 40. F/2. 3529. Pipacsok a búzában KM ülönleges érzés ilyen- H kor a robogó vonat ■■ ablakában könyökölve nézni a dús vege- tációjú, illatos világot. A répa-, kukoricasorok szinte ragyognak a napfényben. Az őszi árpa helyenként már világosodik, de a búza még haragos-zölden emeli fel kalászait. Aztán hirtelen olyan határon száguldunk keresztül. ahol a vasúti pálya mindkét oldalán pipacsok tűnnek fel. Előbb csak Itt-ott a széleken, majd mind nagyobb tömegben bent a búzatáblákban. Lángpiros tejüket kényesen emelik a búza- tenger fölé, s a hullámzó búzával együtt ők is büszkén hajladoznak karcsú derekukkal. Gyönyörű látvány — szentigaz —, nem győz betelni szépségükkel az utasnépség. Mindenki az ablakra tapad, hogy mennél jobban rajta legeltethesse szemét a kehelyvírágú pipacsokon. Festő sem tudna ennél szebbet vásznára varázsolni, ha ösz- szes piros festékét rááldozná is — jegyzi meg lelkendezve valaki. — Szépnek szép együtt az a temérdek pipacs — szólal meg halkan egy fehér bajszú parasztember —, csak éppen nem a búzában van a helye... (hegyi) ÉSZAK- - Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pt\: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1 - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Életmentőket tüntettek kS Naptár _______ 1 988. JÚNIUS 15., SZERDA A nap kelte 4.46. nyugta 20.43 órakor A hold kelte 5.01, nyugta 22.19 órakor Névnap: Jolán, Vid Kétszázhuszonöt eve született Berzeviczy Gergely (1763—1822), haladó szellemű felvidéki birtokos, köz- gazdasági író. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Az ország keleti felén többször lesz erősen felhős az ég. Az ország keleti felén várható többnyire kisebb eső. Napközben megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet napközben 20-25 fokig emelkedik. (MTI) ÜGYVÉDI MIR! Dr. Fodor Tibor ügyvéd értesíti a tisztelt jogkereső közönséget, hogy a i. sz. Miskolci Ügyvédi Munkaközösség Kazincbarcikai Kirendeltségén 1988. június 15. napján tevékenységét megkezdte. Cím: Kazincbarcika. Egressy Béni tér 1. Telefon: 06 (48) 11-823. Tegnap dr. Ladányi József megyei tanácselnök a Minisztertanács Életmentő Emlékérmét adta át Tama Árpád korláti és Bogovics Ferenc miskolci lakosoknak. Tama Árpád, a Miskolci Húsipari Vállalat szervizes kocsimosója: — Szerdai nap volt. otthon háromkor csörgött az óra, mivel délelőttre jöttem dolgozni. A busz fél négykor indult szokás szerint, és én az első ülésen ültem. Valahogy ezen a reggelen nem tudtam elszúnyó- kálni. A 37-es közlekedési útra érve a 18-as kilométerkő körül járhattunk, amikor észrevettem, hogy a busz vezetője rábukott a kormányra. Felkiáltottam: Mi van veled Balázs?, de a sofőr nem válaszolt. Odaugrottam a kormányhoz és a szántóföldre kormányoztam az autóbuszt. Szerencsésen megálltunk. Az asszonyok körülkaptak örömükben, hogy megmentettem az életüket. A buszon gyerekek is voltak, hirtelen arra gondoltam. nekem is van egy 15 éves fiam es boldog voltam, hogy segíthettem. A buszvezető később eszméletre tért, de már nem vezethette tovább az autóbuszt. Bogovics Ferencnek, a megyei kórház ápolójának, egy kisfiú köszönheti az életét. A megmentő az esetről a következőt mondta: — Az elmúlt évben történt a dolog, a Vologda lakótelepen. Az építőipari vállalat őrizetlenül hagyott olyan 3—4 méter magas betongyűrűket, mint amilyenbe a föld alatt a Szinva patak vizét vezették. A gyerekek ott játszottak, s az egyik 12 éves kisfiú beszorult a csőbe. Én már eszméletlenül húztam ki onnan, ölben elvittem a házakig, szóltunk a mentőknek, és megpróbáltam szakszerűen ellátni. Az életét sikerült megmentenem, de a fél oldala a mai napig béna, nehezen gyógyul. Látogatjuk a feleségemmel és a kislányommal. (obe — fi) (Jjabb egyesület Megtartotta alakuló ülését a Sajógalgóc Baráti Köre Egyesület 1988. június 1-én Sajógalgócon. Az egyesület alapvető feladatának tekinti a település népességmegtartó erejének növelését, az infrastruktúra fejlesztését, a régi történelmi hagyományok ápolását, új kulturális lehetőségek megteremtését, a régi falusi népi szokások felelevenítését, az új épületek környezetbe való harmonikus beillesztését és a település környezetvédelmének biztosítását. Az alakuló ülésen bejelentették, hogy dr. Benkó Sándor elfogadta az egyesület tiszteletbeli tagságát, s a vezetőség röviden ismertette 1988, évi programját, melynek keretében például nyáresti, szabadtéri dixieland koncertet rendeznek a BOVISA New Orleans Jazz Band (Milánó), s a Benkó Dixieland Band részvételével. vendégszólistaként pedig Mike Vax (USA) lép fel. Az Állatvilág Magazin rendezvénye Az Állatvilág Magazin nyári állatfesztiváljára június 18—19-én (szombat, vasárnap) kerül sor 10 és 18 óra között a Hungária, körúti stadionban. A kutya-, macska-, díszhal-, madár-, hüllő- és kisállat-bemutató mellett vásár is színesíti a programot, s ezeken kívül kutyabemutatót, óriáskígyó show-t, sőt még karate- bemutatót is láthatnak az érdeklődők. Gazdát keresnek a menhelyi ebek, bemutatkozik az érdi „Teknősmen- hely”, s tigriskölykök is érkeznek a veszprémi állatkertből. Akik állatot szeretnének árusítani, 8 és 10 óra között foglalhatják el a helyüket. (A metró Népstadion megállójától 75-ös trolival, illetve 55-ös autóbusszal lehet a helyszínre jutni.) Viharjelzés fénnyel 0 Május elsejétől működésbe lépett a balatoni viharjelzö szolgálat, de az eddigiektől eltérő módon figyelmezteti a t'ür- dőzőket, sportolókat. Korszerűsített jelzőrendszer váltotta fel a több mint fél évszázados rakétás, árbockosaras rendszert. A Balaton keleti és nyugati medencéjében összesen huszonnégy távirányított villogó nátriumlámpa jelzi a közelgő vihart szeptember 30-ig. A fényjelző működését számitógépes rendszer irányítja és ellenőrzi. Képes ievelezíiapek a nyári idegenforgalnmra Évről évre örvendetesen növekszik hazánk idegen- forgalma. A Képzőművészeti Kiadó a turisták, üdülők igényeit — a képes levelezőlapok küldése ma is dívó, szép szokás — igyekszik maradéktalanul kielégíteni. Például Budapest legjelesebb épületeiről, nevezetességeiről a napokban másfél millió képes levelezőlap került forgalomba. Háromféle képes levelezőlaptömbön légifelvételről láthatók hazánk legszebb részei. Kedveltek a főváros régi és felújított épületeit együtt bemutató üdvözlőkártyák. A Parlamentről selyemre nyomott képes levelezőlap is készült. Budapestről forgalomba kerül egy műemlék térkép is, amely segíti a külföldi turisták ismerkedését fővárosunkkal. Nagy választékban készültek ételreceptes képes levelezőlaptömbök, amelyek több nyelven kínálnak recepteket, hogy a magyar ízek a külföldi konyhákba is eljussanak. Szép poszterek is készültek a Parlamentről, a Hősök teréről és Vajdahu- nyad váráról. A vidék idegenforgalmi fontosságú tájai közül új képes levelezőlapok készültek a Horto- bágyról és Bugáéról, továbbá Sopronról, Kőszegről, Esztergomról, Veszprémről és más, történelmi városokról, fürdőhelyeinkről, hegyvidéki üdülőkörzeteinkről, műemlékeinkről, és a korábbinál nagyobb választék mutatkozik balatoni és Velence-ta- vi képes levelezőlapokból is. A iegvirág A lepke, aki nem más, mint virágba borult hernyó, s ünnepnapokon pillangónak nevezi magát, arról vitatkozott a méhecskével, hogy melyik virág a leg- virág. Vagyis melyik virág a legszebb, a legjobb a világon. A lepke szerint a rózsa. Ő ugyanis a rózsán szeretett megpihenni. Ügy festett ott kék szárnyaival a kócos szirmok között, akár egy masni. — Be szép! — szokta mondani a déli szél, aki a tengerek felöl érkezett, sok mindent látott, tapasztalt, egyszóval adni lehetett a szavára. Főleg, jimikor ilyen szépeket mondott. A méhecske úgy vélte, hogy a Iegvirág csakis a tulipán lehet. A könnyű nyári szélben ringatózó öblös kehelyben olyan jókat szokott pihenni, eltelve mézes illatokkal. Igen, mindenkinek megvan a maga legvirága, akit a legjobban szeret. Ha a katicabogárkát kérdeznéd, ő azt mondaná: „A margaréta a Iegvirág!" — s bizony, szemernyi hazugság sem volna ebben. — .Egyik virág olyan mint a másik! — mondta mérgesen a cincér, s föl se nézett. — Mind egyformák, még ha ia színük különbözik is: <kényeskedők, hiúk! — Mit tudsz te a virágokról, te földhözragadt bogár?! — mondta méltatlankodva a lepke. — Mit tudsz te egyáltalán az életről?! — mondta csöndesen a méhecske, és a tulipánra gondolt, a legpirosabb tulipánra, az ő legvirágára, akinek kelyhé- ben olyan mézízűeket lehet álmodni. Fecske Csaba