Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-15 / 142. szám

1988. június 15., szerda / ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 Temesvári Tibor ♦ Ozdon Ismeretes, hogy lejárt Bánkúti László vezető edző szerződése az Ózdi Kohász labdarúgócsapatánál. A szak­vezető július 1-jétől Eger­ben, egykori klubjánál lát munkához. A napokban létrejött megállapodás szerint utóda Temesvári Tibor lesz, aki korábban Veszprémben te­vékenykedett, legutóbb pe­dig a Peremarton együttesé­nél munkálkodott a megyei bajnokságban. A pályaedző továbbra is Albert Csaba marad. Két arany, egy bronz Becsületes helytállás, biztató tervek A tollaslabdázásban sajá­tos módon jóval az áprilisi Európa-bajnokság után ren­dezték meg a magyar élme­zőny hazai seregszemléjét, a bajnokságot. Ez a tény kettős feladatot jelentett a sportág legjobbjainak. Az edzőtáborban úgy kellett dolgozni, hogy a csúcsfor­mát az .EB-re érje el az ér­dekelt versenyző és ezt cél­tudatos munkával „konzer­válni” kellett. A csúcsforma tartósítása nagyszerűen si­került Nagy Attilának, a H. Papp J. SE szimpatikus fiatal versenyzőjének, aki a legjobbak hazai „megmé­rettetésén” két arany- és egy bronzérmet nyert. A szép sikerhez vezető útról, annak születéséről, s a to­vábbi tervekről tőle kértünk tájékoztatást: — Tízéves korom óta sportolok rendszeresen je­lenlegi egyesületemnél. Apám és nagybátyám szerettették meg velem a tollaslabdá- zást, s irányították munká­mat. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy sikeresen. Szép eredményeket értem el korábban a fiatalabb korosztályok bajnokságain, tavaly a felnőttek között is sikerült már bronzérmet nyernem. A mostani telje­sítmény azonban az én vá­rakozásomat is felülmúlta. Igaz, nagyon keményen, céltudatosan dolgoztam. Itt­hon készültem a bajnokság­ra, s heteken keresztül na­pi két edzést tartottunk. Az erőnléti edzéseket a sok játékkal színesített techni­kai-taktikai felkészülés tette teljessé. — A két bajnoki cím és a bronzérem alapján nem­csak teljessé, de eredmé­nyessé is, nemde?! — Valóban, hisz’ eredeti­leg egy aranyérem volt ki­tűzve. A vegyes párosban az első helyen voltunk kiemel­ve, s nagy riválisunkkal, a Klein—Csikós duóval kerül­tünk össze, de sikerült két szettben legyőzni őket. Az elődöntő hozott kiegyensú­lyozott küzdelmet, a döntőt már a vártnál jóval köny- nyebben nyertük. A férfi párosban a második helyen emeltek ki. Nagy riválisunk, a Vörös—Kiss kettős köny- nyebb mezőnyben dolgozha­tott. Ők voltak az egyértel­mű esélyesek, mindenki rá­juk voksolt, hiszen az or­szág legtechnikásabb ver­senyzői. Így nem volt meg­lepő, hogy az első szettet biztosan nyerték. A máso­dikat mi nyertük, majd a küzdelmes harmadikban vé­gig vezettünk, és megszü­letett a második aranyérem. Az egyéniben titkos vágya­im voltak, szerettem volna az örökös harmadik helyről elmozdulni, annál is in­kább, mert az igazi kedven­cem az egyéni küzdelem. Jól is indult minden, ma­gabiztosan jutottam az elő­döntőbe, s úgy nézett ki, hogy a következetes, több hónapos munka itt is gyü­mölcsözni fog. Vörös György- gyel küzdöttem a döntőbe jutásért. Nyertem az első szettet, a másodikban már 8:0-ra vezettem, ekkor 5—6 hibám felhozta rutinos ve- télytársamat, újítani tu­dott, s egyenlített. A döntő játszmában riválisom ma­gára talált és izgalmas küz­delemben nyert 12:11-ről. Nekem „csak” a bronzérem maradt. — Munkahely, jövőre vo­natkozó tervek? — A Magyar Néphadse­reg polgári alkalmazottja vagyok. Az egyesületnél edzősködöm, a felnőtt csapat és a haladók szakmai mun­káját irányítom, s termé­szetesen a magamét is. Igyekszem minden vonatko­zásban a maximumot nyúj­tani, mert meggyőződésem, hogy a személyes pozitív példa a legnagyobb ösztön­ző. A miskolci NME köz- gazdasági karán szeretnék továbbtanulni. Lankadatlan szorgalommal készülök a további versenyekre, s gyűj­töm az erőt, hogy sikerül­jön jövőre valóra váltani a nagy álmot, s egyéniben is megszerezni a bajnoki ara­nyat. Kossárik Nándor Csak röviden m m m KÉZILABDA. A megyei bajnokság eredményei, nők: Edelény—Miskolci V. M. 17-14. Putnok—Edelény 24-8. Mis­kolci Vörös Meteor—M. Spartacus II. 11-18. Edelény —MVSC 11-24. M. Spartacus II.—Putnok 37-17. Megyei Kórház—Miskolci Vörös Me­teor 13-13. Olefin SC—Bor­sodi Bányász II. 16-19. A ta­vaszi végeredmény: 1. MVSC 16. 2. M. Spartacus II. 12, 3. SÜMSE 12, 4. Putnok 12. Férfiak: Szerencs—Felsőzsol- ca 23-23. Putnok—Somsály 22-25. Sárospatak—Sátoralja­újhely 29-25. Encs—MEAFC 28-29. BÉVSC—Sárospatak 37-23. Miskolci Vörös Mete­or—BÉV SC 13-25. LABDARÚGÁS. Osztályozó mérkőzések a megyei II. osz­tályba jutásért. Június 16., csütörtök. 16 óra, Miskolcon, a Honvéd Papp József SE sporttelepén: Erdőbénye— Novajidrány. Mádon: Tolcs- va—Sajókeresztúr. Sajóbá­bonyban: Mezőnagymihály— Felsőtelekes. Sajószentpéte- ren, a Borsodi Bányász sporttelepén: Tiszatarján— Lak. Szép volt, fiúk! Miskolcon barátságos mérkőzésen találkoztak a MEAFC mai és egykori kosarasai. Képeinken: Szeghalmi lepattanó labdát sze­rez Botár és Lőrincz gyűrűjében. A kispadon, balról: Sipos (az asztalnál), Gallyas, Kerekes, Varga, Lőrincz, Magyar, Bardócz, Szabó Imre edző, Pápai, Busák. juhász Emese felvételei Kosztalgiamérközés Dióim« C sak nyolc-tiz évet kell visszafelé pergetni az idő kerekét... Eszünkbe jutnak azok az izgalmas csaták, amelye­ket a diósgyőri legénység vívott. Egy olyan társaság, amely egy klub életében talán ötvenévenként jön össze. A DVTK labdarú­gói a hetvenes évek végén a szakosztály történetének legszebb fejezetét írták. Kétszer nyerték meg a Ma­gyar Népköztársasági Ku­pát, bronzérmet szereztek a bajnokságban, s három­szor is nekiveselkedhettek a nemzetközi kupaküzdel- . meknek. Rapid, Celtic, Dundee United, Besiktas, Kaiserslautern, Hajdúk Split — micsoda csapatok látogattak Diósgyőrbe! A lelátók rendre roska- dásig megteltek, csodála­tos érzés kerítette hatal­mába a szurkolókat. Ilyen légkörben egyszerűen nem lehetett rosszul játszani! Az a csapat megértette ezt, könnyen kontaktust teremtett híveivel, együtt gondolkodott szurkoló és játékos, egyszerre lendült a láb a kapu előtt. Az ak­kori együttesnek voltak vezéregyéniségei, akik szemvillanással rendet te­remtettek a forró pillana­tokban; akik „hátukra vet­ték a pályát”; akik újult erővel rohamozták az ellenfelek kapuját; akik mindig ki akarták szolgál­ni a közönséget, mert tud­ták, hogy mi a kötelessé­gük. Volt bennük ambíció, akarás, célt tűztek maguk elé, a csapat elé, s követ­kezetesen haladtak a telje­sítése felé vezető úton. Akkoriban nagyszerű do­log volt diósgyőri mérkő­zésekre járni... Láthattuk Veréb parádés védéseit, Szántó felfutása­it, Váradi szabadrúgásból elért góljait, Kutasi taná­ri megoldásait, Oláh 90 perces „zakatolását”, Ta­tár töretlen küzdenitudá- sát, Görgei szellemes trükkjeit, Borostyán pom­pás cseleit, Fükő mértani pontosságú indításait, Fe­kete lendületes elfutásait. Es jó volt szemrevételezni, ahogy Salamon összefogta ezt a társaságot, ahogy rendezte a sorokat. De ne feledkezzünk meg a sike­rek kovácsáról, Szabó Gé­záról sem, aki olyan álla­potba hozta ezt az együt­test, hogy a pályán szinte már magától gurult a lab­da lábról lábra... S hogy miért idéztük a sikeres napokat? Nem, nem azért, hogy a diósgyő­ri színekért lelkesedők szí­vét fájditsuk a mostani csapat (le)szereplése miatt. Június 17-én, pénteken délután 5 órától az a bizo­nyos régi gárda összecsap az utódokkal, hogy nosztal­giamérkőzés keretében nyújtson egy kevéske szó­rakozást a szurkolóknak. Érdekesnek, igazi show- műsornak ígérkezik a ta­lálkozó, amelyre érdemes lesz kilátogatni. A hétvége nyitányát jelentő összecsa­pásra 16 és 30 forintos áron lehet jegyet venni, ezúttal a bérletek nem ér­vényesek. (doros) . Svéd kórus a magyar sportolókért Június 20-án, hétfőn 20.30 órakor (eső esetén másnap, kedden) a svéd Decibellerna kórus ad hangversenyt a Hil­ton szálló Dominikánus ud­varán. A műsoron a híres görög zeneszerző, Mikisz Te- odorakisz művei, valamint a Latin-amerikai Paraszt Mise szerepel. Túl az előadás kul­turális jelentőségén, figye­lemre méltó az a tény is, hogy a rendezvény teljes be­vételét felajánlották a Sport­segély alapítvány javára. — A svéd kórus eredetileg csak egy Mátyás templom­ban tartandó koncertre ér­kezett volna Budapestre, de felvetették, hogy szívesen tartanának egy jótékony cé­lú hangversenyt is — nyilat­kozta Szende Péter, a Bu­dapest Hilton reklám- és propagandamenedzsere az MTI munkatársának. — Vé­gül közösen terveztük el, hogy a Sportsegély alapít­ványt támogatjuk a bevétel­ből. — Mekkora lehelt az az összeg, amit átutalnak majd? — Mivel a szponzorok, a Svéd Kereskedelmi Kiren­deltség. a Budapesti Művé­szeti Hetek és Szabadtéri Színpadok, valamint a Bu­dapest Hilton vállalják a költségeket, így a jegyekből származó teljes bevételt — körülbelül 75 ezer forint — a sportolók megsegítésére fordítjuk. Azt már Monspart Sarolta, a Sportsegély Bizottság so­ros elnöke tette hozzá, hogy igyekeztek ők is részt vállal­ni az előkészületekből. Hang­súlyozta, hogy minden ado­mányt — akármekkora ösz- szegről is legyen szó — kö­szönettel fogadnak. APRÓHIRDETÉSEK ingatlan Belvárosi 55 m--cs szövetkezeti lakásun­kat elcserélnénk 3 szo­bás. belvárosi tanácsi bérlakásra. értékkü­lönbözettel. Válaszo­kat ..Fogorvos 390 394” jeligére a hirdetőbe kérjük. _________________ M ád központjában borospince eladó. Ér­deklődni lehet: Szabó László. Mád. Kossuth ÚL 80.__________________ K azincbarcika köz­pontjában 2 szoba, ét­kezős, összkomloros tanácsi lakást mis­kolci (esetleg kazinc­barcikai) garzon örök­lakásra cserélnénk. Tel.: (46)-67-154. Görömböly-Mclcgol- dalon 400 négyszögöl zártkert, nyaralónak is alkalmas házzal eladó. Ara: 260 ezer Ft. Érdeklődni: 16 óra után. a 62-184-cs te­lefonon. Erkélyes, másfél szo­bás lakás Avas. III. ütemben eladó. Tele­fon: 65-977. (Érdeklőd­ni in óra után.) Egy házhelyen 3x1 szoba, konyha, élés­kamrából álló kom­fort nélküli, két csa­ládi ház eladó. 2x1 szoba, konyha, élés­kamra azonnal be­költözhetően. Tetem­vár, A'lsósor 60/a. szám alatt. Érdeklőd­ni a 85-278-as telefo­nom ____________________ K azincbarcikán, a herbolyai buszvégál­lomásnál 700 m- kert — termő gyümölcs­fákkal —, alápincézett faházzal olcsón eladó. Villany, víz van. Ér­deklődni : Kazincbar­cika, Killián tér 5. fszt/3-ban. __________ E ladó Miskolc-Pe- rcces. Taksony út 4/1. alatt 2 szobás ház, garázs, 110 négyszögöl telekkel, pincével, melléképülettel. Irányár: 350 000 Ft készpénz. Érdeklődni: mindennap délu tá n. Eladó 160 m2-es, te­tőteres. 4 szoba 4- ét­kezős, garázsos. össz­komfortos. családi ház. Irányár: 2 700 000 Ft. Az árba 2—3 szobás bérházi lakást beszá­mítok. Érdeklődni: Fclsőzsolca. Kodály Z. 10. 7-es autóbusz­végállomás. du. 4 órától. Elcserélnénk, Ládi- telep 5. III/2. alatti, 2 szobás, OTP-s, te­hermentes, telefonos lakást garzonra, ér­tékkülönbözettel. eset­leg eladnám, de min­den megoldás érdekel. Érdeklődni az 52-020- as telefonon, vagy a helyszínen 17 óra után.__________________ E ladó kertes 4 szo­bás. családi ház. ga­rázzsal, melléképü­lettel. központi fű­téssel (gáz megoldha­tó). 900 ezer készpénz 4- 120 ezer OTP-átvál- lalás. Sajószcntpéter. Bem József u. 4. sz. Kisgyőr Bánvölgy út 4. sz. alatti lakóház eladó. Érdeklődni le­het a Rákóczi út 59. sz. alatt.____________ B udapesti szoba, konyha. éléskamra, tanácsi lakásomat el­cserélném kizárólag miskolcira, csak taná­csi ilyenre, első eme­letig. ..Gáz fontos 196 661” jeligére a Fel- szabadulás téri hirde­tőben__________________ T iszacscgén 2 szoba összkomfortos lakás üdülőkörzetben olcsón eladó. Érdeklődni: Hegedűs József 4066. Tiszacscgc. Bocskai u. 41. Eladó a Népkerttel szemben 2 szobás, te­lefonos társasházi öröklakás. Érdeklődni 67-814 telefonon.______ E ladom, vagy bérbe adom autófényező mű­helyemet. Váradi autófényező. Miskolc. Pallos Ida u. 2. Sátoraljaújhelyen szép kétszobás szö­vetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Madákék- nál. Rozmaring 3. földszint 8. Sátoralja­újhely. _ __ S átoraljaújhelyen Kölcsey utca l/B alatt lévő. 1 szoba, konyha, spájzos. saját lakáso­mat sürgősen elad­nám. Érdeklődni a helyszínen. A Szikra mozitól két buszmcgállónyira Lyu­kóban 200 négyszögöl alapterületű telek, kis házzal eladó. Telefon: 84-281. 17-265.__________ S ajókcresztúri he­gyen 650 négyszögöl telek, termő fákkal ví kendházzal. garázs- zsal eladó. Érd.: Má- lyi. Bem J. út 6. sz. Bérház alatti ga­rázst vennék októ­bertől. Leveleket: ..Fű­tött 390243” jeligére a hirdetőbe. Miskolc belvárosá­ban hatszobás, össz­komfortos sorházi in­gatlan sürgősen el­adó. Saját kert, pin­ce. garázs, stb. van. Jelige: ..Ciklámen 228262” a kiadóba. Vörösmarty utcán 3 szobás. 73 m-’-es. föld­szinti szövetkezeti la- kás eladó. Tel.: 86-705. Eladó 2,5 szobás, tehermentes OTP- örcklakás. Érdeklőd­ni: Miskolc, Közép­szer 60. VI». 17 óra után. __________________ I lejöszalontán, az Ady E. út 12. sz. alat­ti kertes családi ház 600 négyszögöl telek­kel. gyümölcsössel sürgősen eladó. .,Azon­nal beköltözhető 229153” jeligére a ki­adóba_________________ B ulcsú u. (Szentpé- teri kapu) 2 szobás, OTP-lakásunkat ér­ték egyeztetéssel, III. kerületi, bővíthető családi házra cserél­nénk. Telefon: 74-084. Eladó Tárcái. Ady Endre 8. sz. alatt 2 szintes családi ház, valamint ezzel szem­ben építésre alkalmas telek. Érdeklődni: Tárcái. Hubay 24. alatt lehet. Eladó Avas-délen 1 -1- 2 fél szobás szö­vetkezeti lakás. Ér­deklődni: a 66-526-os telefonon. Elcserélném Föposta mellett levő, 84 m-’-es tanácsi. I. cm. laká­som, szövetkezeti ki­sebbre. Tel.: 36-691. Edelény központjá­ban 150 négyszögöl be­építhető telek eladó. Érdeklődni; Edelény. Deák F. út io. Eladnám vagy el­cserélném OTP-s gar­zon, vagy másfél szo­bás lakásra értékkü­lönbözettel Tapolca belterületén lévő. fel­újított, gázfűtéses, kertes. 2 szobás csa­ládi házamat. Levele­ket „Zöldövezet 390882” jeligére a hirdetőbe kérek._____ L eninvárosban 2 szo­bás. 55 m--es. erké­lyes. telefonos szövet- 2 éti lakás garázzsal eladó. Érdeklődni: Leninváros. Malinovsz- kij út 40. II. Telefon: 49/11-375. ______________ T apolcán a játszó­tér feletti déli oldalon 200 négyszögöl zárt- kert szőlő, gyümöl­csös eladó. Érdcklöd- ni: 73-972-cs telefonon. Különálló, gázfűtéses lakrész a Katowice úton kiadó. Érdeklőd­ni : Fclsőzsolca. Sajó u. 15. Délután 3—6-ig. Sürgősen eladó be­költözhető 2 szobás, komfortos családi házrész-fgarázs. Zsar- nai telep. Versekéi u. 17. Tel.: 64-773. 36-700. Megvásárolható, 54 m--es, 2 szobás, kom­fortos. nagy erkélyes, telefonos, I. emeleti, tanácsi lakásomat el­cserélném másfél szo­bás. telefonos, erké­lyes. tanácsi lakásra. Avas II. ütem előny­ben, de más megol­dás is érdekel. Tel.: 84-838. Miskolc belvárosá­ban 2 szoba, össz­komfortos lakás egye­temistáknak kiadó. Érdeklődni: Takács Ferenc, Sátoraljaúj­hely, Mártírok útja 16. 2 1. _____________________ K ét szoba, összkom­fortos lakás és hét­végi telek faházzal a Bükkaranyos Kertszö­vetkezetben eladó. Ér­deklődni: este, Hoff­mann 9. III. Tel.: 17­31L ____________ E ladó a Csermőke- dülőben 612 négyszög­öl zártkert megoszt­va is. Víz, villany van. Érdeklődni: a 32-649-es telefonon, 19 órától.________________ E ladom vagy kisebb­re cserélem 2,5 szobás telefonos. földszinti lakásomat a diósgyőri városközpontban. Ér­deklődni: 18 óra után a 76-632-es telefonon. Zöldövezetben 3 szo­bás családi ház 1200 négyszögöl gyümöl­csös és szőlővel el­adó. Miskolc III., Elö- hegy 80. __________ 30 0 négyszögöl telek eladó. Nyékládházánál az M3-as út mellett. Személygépjármű-cse­re is érdekel. Tele­fon: 68-970. Elcserélném föld­szinti. szövetkezeti garzonomat, másfél szobásra, vagy étke­zősre. Esetleg vennék, vagy eladnám. Tele­fon : 78-140. Sátoraljaújhelyen, a belvárosban. Kazinczy út 1. alatt, 624 m--es lakóház udvarral el­adó — melyben je­lenleg büfé üzemel —, vagy bérbe adó 130 m*-es üzlet céljára. Tel.: 06—46—71-690. Elcserélném másfél szobás. OTP-s, Kö­zépszer utcai lakásom és panorámás hétvégi telkemet. 2 szobás, OTP öröklakásra. Érdeklődni napközben hétfő kivételével az 52-670-es telefonon. Kazincbarcikán, 55 m2-es. központi fűté- ses, 2 szobás, szövet­kezeti lakás olcsón eladó. Érdeklődni le­het: Kazincbarcika, Vajda J. 4. III/l., délutánonként, 4 órá- tól mindennap. _______ E lcserélnénk Kandó K. u.-i (Killián) szö­vetkezeti, 2 szobás la­kásunkat kisebb, ker­tes házra, csak zöld­övezetben, vagy elad­nánk és családi házat vennénk. 78-140-es te­lefonon. _________ E lcserélem belvárosi, nagyméretű, tanácsi lakásomat — érték- egyeztetéssel — Mis­kolc környékére. Le­het félkész ház is. Tel.: 36-967. Hejőkcresztúr, Dó­zsa G.v. út 8. sz. alatt eladó 3 szoba, össz­komfortos lakás mel­léképületekkel. 800 négyszögöl telken. A telek 2 részben is el­adó. Tapolca, Komlóste- tó között, csendes he­lyen, telek olcsón el­adó. Hejőcsaba, Szputnyik út 40. adásvétel Eladó 130 W-os Acoustic 134-es Laney Sound 60 W-os Sel­mer 2x35 W-os ének Fender 100 W-os. Ér­deklődni: Önöd, ven­déglő. _________________ E ladó kétszemélyes ágyneműtartás rcka- mié és két fotel. Miskolc I., Szabad­ságharc u. l. sz. (Sa­roktól a 4. ház.) Gyermekjáróka, kis­ágy. holdkomp, Hajdú Szuper mosógép, Tra­bant — bontásból — eladó. Érdeklődni: Bu 1 csú u. 2. 1 db 11 kg-os, 1 db 22 kg-os gázpalack, 120 1-es villanybojler eladó. Miskolc. Szőnyi M. 48. Érdeklődni ugyanitt egész nap. Üj videó, vámkezel­ve olcsó áron eladó. Érdeklődni: Mezőkö­vesd, Táncsics u. 60/a. Sajóvámos, Munkár- kácsy út 41. sz. alatt gumikerekű kolesz és 1 lócsösszekér eladó. Pianínó új állapot­ban eladó. Miskolc. Győri kapu 82.. az esti órákban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom