Észak-Magyarország, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-06 / 107. szám

1988. május 6., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Visszafejlesztés és fejlesztés a kohászatban Miért jön a biztos? Beszélgetés Drótos Lászlóval, az LKM vezérigazgatójával Egy május elsejei miskolci felvonuláson - nem is volt oly’ ré­gen —, a diósgyőri Lenin Kohászati Müvek dolgozói olyan transzparenssel vonultak, amely nagyon frappánsan hirdette: „Egy a cél, a jobb acél”. Nos, a mondat ma is igaz, sőt iga- zabb, mint bármikor volt, azonban hozzátehetjük: ma az a cél, hogy kevesebb legyen az acél. Csupa divatos holmi Felsönyárádon. Bevásárlóközpont épül Edelényben árucsere Az áfész a kisfalvakra összpontosít A kormány tervgazdasági bizottsága múlt heti ülésén — s erről mi is részletesen beszámoltunk — napirendre tűzte az alapvertikumú vas­kohászat helyzetét. Az LKM- et érzékenyen érintő határo­zatról Drótos László vezér- igazgatóval beszélgettünk. — A tervgazdasági bi­zottság ülésén elhangzott, hogy a kohászati vállala­toknál az elkövetkező há­rom éven belül hat-hét­ezer munkahely megszű­nik. Hogyan érinti ez Di­ósgyőrt? — Mintegy háromezer di­ósgyőri kohászati dolgozó munkahelye válik felesleges­sé, elsősorban azért, mert jelentékenyen csökkenteni kell acélgyártási kapacitá­sunkat. Ám természetszerű­en új, hatékony munkahelye­ket hozunk létre — például a Ganz Villamossági Művek­kel a volt Martin-csarnok­ban egy nagy kapacitású transzformátor és forgógép javítóbázis kialakítását ter­vezzük, szeretnénk előreha­ladást elérni a személygép­kocsi-gyártás háttériparának megszervezésében —, a fel­szabaduló munkások döntő többsége gyárkapun belül ta­lál munkát — megemlíthe­tem itt újonnan alakult le­ányvállalatainkat is, amelyek jelentős számban tudnak fog­lalkoztatni olyanokat, akik­nek munkahelye megszűnik —, s mindössze néhány száz ember kerül utcára. Főleg olyanok, akiknek magatar­tásával gondok vannak s olyanok, akik nem vállalják az átképzést, a más műszak­rendben való dolgozást. — Ehhez kapcsolódva: kiknek, milyen szakterüle­ten dolgozóknak kell más­hol keresniük kenyerüket? — A tervgazdasági bizott­ság kimondta, hogy a jelen­leginél kisebb kapacitású ko­hászatot kell fenntartani, s ez számunkra azt jelenti, hogy jelentősen csökkenteni kell a hengereltáru-termelést. s ezzel összhangban a nyers­vas- és acélgyártást. Terve­Amikor a határi jártuk az encsi Zója Termelőszö­vetkezet növényvédelmi és tápanyaggazdálkodási ága­zatvezetőjével — Fodor Zol­tánnal —, akkor csak azért fohászkodott a szakember, hogy esne egy pár millimé­ter eső, hiszen a fontosabb növények magja már a föld­ben, a tavaszi vetések közül már csak pár hektár siló- kukorica vetése van hátra, de azzal még egyáltalán nem késtek el. Viszont a már kelőfélben lévő nyolc­van hektárnyi háztájiba ve­tett cukorrépa talajának fel­színe eléggé cserepeseden. Vagyis: a sok gépi munka miatt „összejdrkált” talaj a keréknyomok miatt úgy le­ink szerint a középhenger- mü állna le, majd harma­dával csökkenne az acélgyár­tás. Hosszú ideje stratégiánk az ötvözött-, magasabb igé­nyeket kielégítő acélgyártás fokozása, ezt, természetesen folytatjuk. Az is kimonda­tott, hogy a kohászati vál­lalatok párhuzamos termelé­si kapacitásait meg kell szüntetni, a vállalatok között — érdekeltségi alapon — szorosabb együttműködést kell kiépíteni, a megmaradó kapacitások termelését össze kell hangolni. — Gondolom, ennek ed­digi hiánya miatt nevez­nek ki a kohászati válla­latokhoz miniszteri biz­tost. Konkrétan Ózd és Di­ósgyőr nem tudott bizonyos dolgokban megegyezni, így hát jöjjön a döntőbíró? — Végezetül, valahogy így van. De a miniszteri biztos nemcsak ezért jön! A vas­kohászat termelési szerkeze­tének változására irányuló munkálatokat fel kell gyor­sítani, s ez kétségtelenül re­gionális foglalkoztatási fe­szültségeket okoz. Az elhe­lyezkedési gondok enyhíté­sére, s a megyében egyéb okokból koncentráltan fel­halmozott gazdasági, szociá­lis, foglalkoztatási problé­mák megoldására — hiszen nemcsak a kohászat, hanem a bányászat, a mezőgazdaság is nehéz helyzetben van — gyorsított ütemben térségi fejlesztési koncepciót kell ki­dolgozni. A komplex felada­tok összefogását, a részletes szerkezetváltási program ki­dolgozását és végrehajtását, a szerkezetátalakítási és tá­mogatási programból adódó további feladatok megoldá­sát segíti majd a miniszteri biztos. Persze az lenne a kí­vánatos, ha Ózd és Diósgyőr mihamarabb közös nevezőre jutna — miniszteri biztos nélkül — a párhuzamos ka­pacitások ügyét illetően. Gazdasági megfontolásokra kellene hallgatnunk, de ... — Nyilvánvalóan min­denki védi a saját igazát, keményedet!, hogy azt már csak egy áldott jó eső tud­ja annyira megpuhítani, hogy a csíranövény öt tudja törni. Az ágazatvezető kérése — igaz, hogy csak részben, de beteljesedett. A tegnapi eső sokat segített a növények­nek, de a frissen vetett magvak is hamarabb csírá­zásnak indulnak. Az ember­nek a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem aulájában sokszor megcsodált Amerigo Tot „A mag apotheozisa” jut eszébe. Az a pillanatnyi csoda, amikor az új életre indult mag burka megpat­tan, és az életadó föld — tisztelete jeléül — elmozdul, hogy helyet adjon az Élet­s félti saját berendezéseit, meg hát velem az sem mindegy, melyik cég bo­csátja cl embereit, s melyik nem, ha valamely termek gyártása Ózdról Diósgyőrbe (vagy fordítva) kerülne. Egyébként jó lenne azt is tudni, hogy miért foglal­kozik ilyen sokat a kohá­szati szférával a kormány­zat, hiszen alig két éve az Állami Tervbizottság, most pedig a Tervgazdasági Bi­zottság határozott felőle? — Erre egyszerű a válasz! Az ÁTB-döntésl követően megkezdődött a termelési szerkezet korszerűsítése — például teljes egészében megszüntettük a martin-acél­gyártást, leállítottuk az egyik kis kohónkat —, de több in­tézkedés meghozatala kés­lekedett. Veszteségünk nem volt, de a vállalat pénzügyi helyzete tovább romlott. Az új kormányprogram pedig kimondotta a támogatások mérséklését. Romlott a nép­gazdaság pozíciója is, s mindezek együttes hatása szükségessé tette a szerkezet- váltás lényeges meggyorsítá­sát. Elsődleges feladat a gaz­daságtalan export megszün­tetése — ezáltal megszűnik a költségvetési támogatás —, s a megmaradó kisebb ter­melés korszerűbb technoló­giai hátterének megteremté­se. Az elkövetkező két év­ben a kohászati vállalatok mintegy másfél milliárd fo­rint alapjuttatást kapnak, ebből futja majd szerény fej­lesztésekre. Cél az, hogy tá­mogatások nélkül is műkö­dőképesek legyünk. — Mindenesetre ez évre már 41 millió forint nye­reséget kívánnak elérni... — Ez olyan kevés, hogy tulajdonképpen a veszteség- nélküli gazdálkodáshoz ele­gendő. Egyébként, hogy meg­született a TGB döntése, a Magyar Hitelbank is kedve­zőbben áll a kohászat mel­lé. Ugyanis a hitelkeretek visszavonásával eddig sor­ban álltunk mi is a banknál, s ez súlyosan zavarta pénz­ügyi gazdálkodásunkat. Bí­zom benne, néhány hét múl­va kiállhatunk az adósok nek. Sokkal prózaibb mun­kát láthatunk mostanában a Hegyalján, ahol még a munka ünnepét is munkával ünnepelték a szőlőkben. Abaújszöntótól Mádig, Tár­cáitól Monokig a bérbe vál­lalt, vagy saját szőlőkben a gazdák fő munkaeszköze a kétágú volt. Nem tudom, hogy más borvidékeken mennyire használják ezt a tiszteletet parancsoló kézi- szerszámot, de ezen a vidé­ken most a napokban ez a fő munkaeszköz a kézi mun­kára alapozott szőlőkben. Hiszen a vulkanikus kőze­ten kialakított szőlőterme­lésben a gépi munka sem tudja teljesen pótolni — fő­leg a tőkék között — mű­velési módtól függetlenül. Jól járt az az újravetés is, ahol a monoki határ Csörgő táblája alján egy bekecsi mezőgazdasági szolgáltatást végző „maszek", gépével es­te kilenc óra után kénysze­rült a rosszul kelő mák he­lyébe napraforgót vetni. Bányai Béla a környék szin­te összes elhagyott parcellá­ját feltörte, művelte, vetette, de nem mindig sikerrel. A kiszáradt talaj miatt ezért kényszerült újra próbálkoz­ni a vetéssel. Nem késő még a vetés. Mint ahogy nem volna késő egy újabb jóté­kony májusi eső, amiről a parasztember rég tudja: aranyat ér! B. Sz. L. A magas árakról, a meg­változott fogyasztói szoká­sokról beszélgetünk az el­nökkel — s bár ő eladni akar, én vásárolni — meg­egyeznek a nézeteink. Hogy­ne, hiszen neki szüksége van az én pénzemre, nekem pedig az ő árujára, meg kell találnunk a kompro­misszumot. Emellett rá még fontos politikai, társadalmi kötelezettségek is hárulnak: részben rajta múlik, hogy az országnak egy kies da­rabkája ne kerüljön ebek harmincadjára, maradjon meg az emberek élettere, kerüljön kenyérre való is — és kenyér is. — Huszonnyolc települé­sen vagyunk jelen, ezek kö­zött 11 olyan apró kis falu van, ahol a lélekszám nem éri el az ötszázat, öt évvel ezelőtt sikerrel pályáztunk a Kereskedelmi Minisztéri­um (akkor még Belker) és a Szövosz aprófalvakat se­gítő programjára, kaptunk 10 millió forintot, ehhez hozzátettük a magunk 30 millióját. Jövőre telik le a határidő, tehát befejeződik a vonzáskörzet aprófalvai- nak kereskedelmi rekon­strukciója — mondja Fodor Sándor, az Edelény és Vidé­ke Áfész elnöke. A kifejezés — rekonstruk­ció — túl rideg. Aki ismeri a megye eldugott hegyi fal- vait, jól tudja mit jelent az ott élőknek, ha nem füstös kocsmában árulják a kenye­ret, ha rendszeresen kap­nak tejet, felvágottat, sőt még mirelitcsirkét és jég­krémet is árulnak .. . Nem vagyunk mi bizalmatlanok, de azért szeretnénk meg­nézni egy-két falusi boltot. Vakon bökünk a térképre: az 1200 lakosú Felsőnyárá- dot találja az ujjunk... Felvételeink többet mon­danak, de azért leírjuk: vá­rosi színvonalú az ellátás. Friss zöldség, mirelitzöldség, bő tej termékválaszték, hen­tesáru. Ráadásul szép is az üzlet. Már indulnánk visz- sza, de Fodor Sándor egy kis textilboltba invitál. Mé­terárut, divatos konfekciót kínálnak és olyan használt importruhákat, amelyékért manapság nagy a tülekedés a nők körében. — Van még itt egy nem­rég átalakított eszpresszó is, különteremmel, vizesblok­kal. Az idén pedig a falu peremrészén kis faházban élelmiszer-háztartási boltot nyitunk. Az úton, visszafelé az idei beruházási programról be­szélgetünk. Hangácson. Szu- hakállón, Zubogyon, Felsőke- lecsényben és Lakon építe­nek, korszerűsítenek és Ede­lényben is lesz javulás, mert új zöldségbolt n.yílik az Egresi részen és élelmi­szer-háztartási bolt a borso­di városrészben. Ezek elké­szülnek az idén, csakúgy, .mint ahogy az áfész vágó­hídja melletti fehéráru-fel­dolgozó üzem is. — Mert olcsó, ismét na­gyon keresett a szalonna, a sertészsír. Még ezen a nyá­ron sem tudunk sajnos ele­get adni belőle, mert a fel­dolgozónk csak az őszre ké­szül el. Edelényben négy állami kereskedelmi vállalattal kell felvennie a versenyt az áfésznek. Igazán nagy hír, hogy áfész-embléma kerül majd annak az 1700 négy­zetméter alapterületű, Ská­la-rendszerű bevásárlóköz­pontnak a homlokzatára, amelynek az építését még az idén megkezdi a BÁÉV és a tervek szerint 1990 nya­rán megnyitják a vásárló- közönség előtt. Ilyen nagy beruházáshoz természetesen nem elég a fogyasztási szö­vetkezet pénze, hathatós tá­mogatást kapnak a Keres­kedelmi Minisztériumtól, a megyei tanácstól, a Mészöv­től, az Edelényi Városi Ta­nácstól. — Mit jelent az, hogy bevásárlóközpont? Miért nem nevezzük áruháznak? — a kérdésre Dobos Miklós áru­forgalmi osztályvezető vá­laszol. — A kifejezés mást, töb­bet takar. Olyan bázis lé­tesül, amely alkalmas lesz arra, hogy a legkülönfélébb áruval ellássa a falusi bol­tokat. A falusi kínálat ja­vul, a Skála-rendszer elő­nyeit az edelényiék is él­vezhetik. A bevásárlóköz­pont harmadik funkciója pedig a kishatármenti áru- csereforgalom lebonyolítása lesz. Magyarul, vitt, egy helyben tudjuk összeállítani azokat a csomagokat, ame­lyeket a csehszlovákiai Rő- cére küldünk. — Mivel, milyen értékben kereskednek a rőcei szövet­kezettel? — Tavaly, az első évben 37 ezer rubel értékű árut cseréltünk. Építőipari hi­ánycikkeket kapunk, így piros tetőfedő palát, hul­lámpalát, csempét és padló­burkoló lapokat. Mi élelmi­szert, háztartási árut adunk cserébe. Az idén már 100 ezer rubel értékben cseré­lünk, valószínű, gyümölcsöt is küldünk. Az áfész múlt évi árbevé­tele 469 millió forint volt, eredménye is tisztes, 12 mil­lió forint. A pozitív évzá­ráshoz hozzájárultak azok a tagok, akik szakcsoportok­ban nevelnek sertést, nyu- lat, termelnek mézet, to­jást, zöldséget, szőlőt és gyümölcsöt. A nyúl, a méz exportra kerül, sertéshús­ból pedig a szakcsoport jó­voltából önellátó az áfész. Vannak olyan családok az aprófalvakban, amelyek — más munkalehetőség híján — abból élnek, amit az áfész részére megtermelnek, másoknak pótjövedelmi for­rás ez. Éppen ezért a jövő­ben is nagy gondot fordí­tanak a szakcsoporti tevé­kenységre, támogatását po­litikai feladatnak tartják. Az áfész elnöke egy ké­réssel búcsúzott el tőlünk, Írnánk meg, hogy a debre­ceni Barnevál és a Veszp­rém Megyei Tejipari Válla­lat mennyire kedvez az ap­rófalvak népének. A deb­receniek a legmostohább út­viszonyok között is hetente szállítanak hat, de nemso­kára kilenc kis boltba mi­relitbaromfit, a veszprémi­ek pedig hűtőládát adnak, legyen miben tárolni jég- krómüket. a Pandát. (Ked­veznek, egyúttal okosan üz­letelnek.) Az 570 fős Balajt szép kis boltjának (négy éve újítot­ták fel) vezetője elmondja, olyan sok baromfi és jég- krém fogy, hogy újabb négyszáz literes hűtőládát kénytelenek igényelni. Lévay Györgyi Fotó: Laczó József Elégedettek üzletükkel a balajtiak is. táborából... Illcsy Sándor Várják a további esőt Őszi búza vegyszeres gyomirtása. Fotó: Fojtán László

Next

/
Oldalképek
Tartalom