Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-01 / 78. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG A 1988. április 1., péntek Két kiállítás Rutnokon Két jeles ünnep, a hús­vét és felszabadulásunk év­fordulója igen közel esik ebben az évben egymáshoz és szinte egyszerre ünnepel­jük. Putnok nagyközségben ezt sajátos módon oldják meg. A Gömöri Múzeum Baráti Köre és a Kelemér- Gömörszőlős Tompa Mihály Baráti Kör Ünnepi népszo­kások, húsvét címmel a Gö­möri Múzeum könyvtárában, a Gömöri Múzeum Baráti Köre és az ózdi Kun Béla Művelődési Központ Lajos Árpád Honismereti Köre pe­dig az MSZMP nagyközségi bizottsága földszinti tanács­termében Fegyverrel a ha­záért, a fasizmus ellen cím­mel szervezett kiállítást. Mind a két eseményre 1988. március 28-án került sor. A húsvéti ünnepekhez kapcsolódó népszokásokat felújító — Makoldi Sándor- né tokaji muzeológus — hí- mestojás-gyűjtéséből, vala­mint Fagyas Istvánnak e szokásokat népszerűsítő rajz- sorozatából készített kiállí­tást Tóth Lajosné, a Her­man Ottó Múzeum osztály­vezetője nyitotta meg a mú­zeum könyvtárában. A meg­nyitót követően a szép szá­mú érdeklődők előtt Hárs­kúti Imréné, Oláh Bálintné és Nagy Jánosné kánói to­jásrajzoló asszonyok bemu­tatót tartottak a gömöri hí- mes tojás írózásáról. A pártbizottság székházá­ban Rácz József, a nagyköz­ség párttitkára köszöntötte az érdeklődőket, méltatta felszabadulásunk 43. évfor­dulóját, melynek tiszteleté­re hazánk felszabadításáért harcoló ejtőernyős partizá­nok hősi tetteit bemutató kiállítást szerveztek. A ki­állítást Nagy Károly ózdi helytörténész, iskolaigazgató nyitotta meg. Méltatta a Vörös Hadsereggel együtt­működő magyar ellenállás és partizánmozgalom jelentősé­gét, hazánk felszabadításá­ban betöltött szerepét. Ha­zafias kötelességünk — mondotta —, hogy tetteiket legdrágább haladó hagyomá­nyaink között megőrizzük, ápoljuk, példájukból erőt merítsünk. A teremben eredeti doku­mentumok, fényképek mu­tatják be a partizánkiképzés eseményeit, a partizának­ciókban részt vett csopor­tok, hazafiak tetteit, melyek méltón reprezentálják a ha­zai ellenállást, a magyar partizánmozgalmat. Nagyobb helyet kapott a kiállításon a Szőnyi és a Rómeó ejtő­ernyős szervező partizáncso­port, hiszen tevékenységük jobbára e térséghez kötődik. Németh Gyula e csoportok egyik kutatója, a Rómeó- csoport küldetéséről, tragi­kusan végződött harcukról és az életben maradt par­tizánok tevékenységéről tar­tott előadást. E csoport 1944. szeptember 19-én éjjel ért földet Sátoraljaújhelytől északrá Nagykázmér—Kol- bás—Byste térségében, és vívott fegyveres harcot az ellenük mozgósított és kive­zényelt fasiszta erőkkel. E harcban négyen vesztették életüket, öten a szerencsés véletlen folytán életben ma­radtak, és felszabadulásunk után azonnal bekapcsolódtak az új élet, a demokratikus Magyarország építésébe. Kö­zülük már csak ketten él­nek. E csoportról közel 40 évig nem esett szó, megfe­ledkeztek róla. A kiállítás március 28-tól április 23-ig tekinthető meg, naponta 13—16.30 óráig. E. Kovács László múzeumvezető Az olasz és a magyar nép közti barátság szép példája Miskolc és! az észak-itáliai Riva del Garda között kiala­kuló jó kapcsolat, melynek jeleként ezen a héten közel negyven olasz diák tartóz­kodott megyeszékhelyünkön. Az első napokban Miskolc- cal és környékével ismer­kedtek a vendégek. A vá­rosnézésen túl megtekintet­ték a Nehézipari Műszaki Egyetemet, s részt vettek a Budapest Ragtime. Band és a Bartók-kórus koncertjén. Természetesen ellátogattak Miskolc-Tapolcára és Lilla­füredre is. Miskolcon kívül más városainkkal is megis­merkedhettek: Mezőköves­den, Sárospatakon és Eger­ben töltöttek egy-egy napot. Az Andrea Maffei Gimná­zium negyedéveseit az ola­szul tanuló zrínyis diákok pártfogolták. Érkezésük es­téjén bált rendeztek a Di­ósgyőri Vasas Művelődési Központban, s a barátság elmélyítéséül szolgáltak a családokhoz szóló vacsora- meghívások is. A mostani látogatás vi­szonzásául április 4-én a Zrínyi Gimnázium 40 tanu­lója indul útnak, hogy a ta­vaszi szünetet olasz környe­zetben töltse. A Garda-tó partján fekvő kisváros mel­lett más helyekkel is meg­ismerkedhetnek majd. Ter­veik között szerepel Velence, és a klasszikus értékeiről, szabadtéri színházáról híres Verona felkeresése. Az olasz nyelvet tanuló diákok szá­mára jó alkalom lesz ez a pár nap — a nyelv gyakor­lása mellett — arra is, hogy megismerkedjenek a helyi szokásokkal, és az ott élő emberekkel. Ez azért is lé­nyeges, mert nyelvtudásuk értéke csak így válhat tel­jessé. Reméljük, hogy a két város és a két gimnázium közti kapcsolat a későbbiek­ben egyre mélyebbé válik, s a mostani látogatásokat to­vábbiak követik majd. — czoborczy — * A Vöröskereszt ülése A Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizott­sága csütörtökön a szervezet székházában ülést tartott. A , bizottság tájékozódott a hazánkban ideiglenesen le­települni szándékozó magyar nemzetiségű külföldieket tá­mogató vöröskeresztes se­gélyakció menetéről. Az utóbbi hetekben az 508- 11468-0 számú OTP-csekk- számlára 380 000 forintot adományoztak a lakosok. A Magyar Vöröskereszt szék­házában levő Információs Irodában több mint 300 rá­szorulónak 388 000 forintot adtak át gyorssegélyként, 127 személynek munkahe­lyet, csaknem 100 embernek szállást ajánlottak fel, több mint 160-an pedig ruhase­gélyben részesültek. Gyönyörű mondat volt. Szabályos szerke­zet, találó, frappáns jelzők, elgondolkoztató hasonlatok, remek, szinte skandálható rit­mika, melyet rejtett rí­mek titkos csengése fokoz, lágyan lüktető, alliteráló szavak, sehol egy mássalhangzó-tor­lódás, csupa puha hang, s mindez töké­letes egységben a mon­dandóval. Az író elége­detten állt fel gépe mellől, megfeszített, fáradt idegeit egy ci­garettával frissítendő. A mondatvégi pont (.), ami a mondattal szöges ellentétben tel­jesen mindennapi volt, végignézett az előtte sorjázó büszke-szép szavakon. — Mit kere­sek én itt? — gondol­ta. Rendkívül nyo­masztóan hatott rá az előkelő környezet. Ed­dig titkolt kisebbségi érzete most teljesen el­hatalmasodott, abszo­lút feleslegesnek érez­te magát (bár tudta: rá itt azért szükség van), de érzései erősebbnek bizonyultak. — Ki fi­gyel itt rám? — sóhaj­totta. — Észre sem vennék hiányomat. Vagy, ha föl is tűnne hűlt helyem, könnyen pótolható lennék. Sem­mi gondolat, semmi ér­zés, csak puff egyet a billentyűre, pont és kész. Ekkor nyílt az ajtó. Az író lépett be, ci­garettával kezében állt meg széke mellett, s kissé megemelve a gép­be fűzött lapot, elége­dett mosollyal futtatta végig szemeit remek­mívű sorain, majd ki­vonult a szobából foly­tatni* megérdemelt pi­henőjét. A pont addig meg­lapult a mélybarna asztallapon. — Ugye, mondtam! — hüppö- gött magában. — Ész­re sem vette eltűnése­met. Micsoda egy go­nosz, értelmetlen lét! Lehet, más pontok bol­dogan feszítenének ily szépséges mondat vé­gén, remélve, majdan az olvasó rájuk is több figyelmet szentel, mint akart,. hát szorosan a fal mellett óvatosko­dott előre. Ahogy rit­kult körülötte a láber­dő, úgy lett egyre me­részebb. Időnként meg­állt, szétnézett. Válasz­tott magának egy ké­nyelmesnek tetsző or­rot, s a hegyére ülve , utazott tovább. Ké­sőbb buszra szállt egy Egy írásjel utóélete egy amolyan közönsé­gesnek mondható mon­datot lezáró társra (Ó, és ez a pont is mily frappáns, mily kerek, mily szabályos, ha nem csalatkozom, életem ed­digi legszebb pontja ez, a legpontabb pont!), óm én tudom, milyen megalázó, ha csak át­siklik rajtunk a szem. Még a fény is, melyet az olvasás gyönyöre gyújt a szemekben, megfakulni látszik, mi­kor átvillan rajtunka tekintet. Ebből nem kérek! Azzal leugrott az asztalról, végiggurulta szobán, át az ajtórése­ken, meg sem állt a lépcsőházig. Itt kicsit töprengett: liften men- jen-e, vagy gyalog? Az utóbbi mellett döntve, hármasával szedve a lépcsőket, pattogott ki az utcára. — Ezt nem élem túl, engem itt el fognak taposni!. — kiáltotta. Visszafordulni nem hófehér blúzban feszü­lő kebelcsodán anda- logva, majd egy szep­lős úttörő kézfején hin- tázgatva egy erdőbe ért. — Huhú! Micsoda szabadság! — szívta te­li magát friss fenyő- gyantaillattal. Eszeve­szett boldogságában össze-vissza gurulga- tott, pattogott. Fojtott hangok ütöt­ték meg fülét. Egy tisztáson volt, körülöt­te lábak és óriás szí­nes-tarka gömbök. — Miért vert meg a sors veled, Béla? — mond­ta egy pirosfűzős tor­nacipő a tébláboló tu- rístabakancsnak. — Miért nem hoztál ra­gasztót? Mindig volt nálad ragasztó, most bezzeg- nincs! Ez az is­tenverte ballon pedig valahol ereszt! Érted, Béla? Ereszt! — Az nem lehet, többször is átvizsgál­tam — felelt toporog­va a túrabakancs. — Akkor nézd meg ismét, mert ereszt! — dobbantott a pirosfű­zős tornacipő. — Jó, megnézem. Pontunk most szinte piroslott. Égett a vágy­tól, hogy bizonyíthas­son: egy ilyen jelen­téktelennek tetsző pötty is lehet jelenté­keny. Lázas izgalom­mal kereste meg az ap­ró lyukat, s fedte be kis testével, szemét­száját összeszorítva, foggal-körömmel ka­paszkodva a vastag anyagba. — Most is jó, te fa­fej! Már megint fi­gyelmetlen voltál! — vágott vissza Béla az előbbiért. — Na, szállj be, me­hetünk. Pontunkat bizonyta­lan imbolygás és fül­siketítő sistergések után csodálatos csend vette körül. Óvatosan nyi­totta ki szemét. — Nem hiszek ne­ked! — mondta gyor­san, s újra lehunyta pilláit. Kisvártatva is­mét szétnézett. A mély csendet borzoló puha szélben görcsösen ka­paszkodó teste még in­kább megfeszült. — Repülök! Repülök! RE­PÜLÖK! Én a szürke kis pont REPÜLÖK! És mindenről elfe­ledkezve, kezét-lábál szétdobva rugóként pattant. — Mint a madár! — ordította. — MINT A MADÁR! Teljes eksztázisban le­begett eufóriás mosoly- lyal a végtelen csönd­ben. Csak egy pár két­ségbeesett szó jutottéi hozzá. Te, Béla!? Ez mégis ereszt! M. Kiss Csaba Lord Sandwich, a halhatatlanná vált kártyás Sok hírhedt és híres-ne­vezetes kártyás emlékét őrzi a játék története, de mind közül eddig csak egy bizo­nyult halhatatlannak, neve­zetesen az 1718-ban szüle­tett J. Montague Sandwich. Ami azt illeti, az ő nevét sem bravúros lapforgatás, eszeveszett játékos mivolta véste be az utókor emléke­zetébe, hanem a kártyázás közben kitalált ötlete. Az angol főúr szenvedé­lyes játékos lévén, sajnálta abbahagyni a játékot azért, hogy egyen vagy igyon va­lamit. Klubjában a pincér­rel megbeszélte, hogy ha mutatóujját felemeli, akkor az készíttet neki különféle ízelítőkkel töltött, vékonyan szelt vajas kenyeret, amit a lord a játék megszakítása nélkül elfogyaszthat. Annak érdekében, hogy e naponta esetleg több ízben is sorra kerülő falatozás egyhangúvá ne váljék, valóságos jelbe- szédrendszert dolgozott ki, amivel a pincér tudtára ad­ta, hogy az adott alkalom­mal sajtos, sonkás, lazacos vagy egyéb ízesítésű kenyér­re lenne gusztusa. Három ujj feltartása például laza­cos kenyeret jelentett; a bal kéz kis- és hüvelykujja son­kás-tojásosat. És miután kár­tyapartnerei is rászoktak a Sir Montague-féle falatozás­ra, a klub séfje a töltött va­jas kenyeret sandwichnek ne­vezte el, mindmáig meghatá­rozva vele a hidegen fala­tozás egy bizonyos nemét. A szendvics — már vagy száz éve — idehaza is meg­honosodott. A két háború közötti időszakban a főétke­zéseket megelőző vagy azo­kat követő vendégeskedésnek volt úgyszólván elmaradha­tatlan kínálnivalója. Nagy népszerűségét részint annak köszönhette, hogy az egy- egy kenyérszeletre halmozott ízelítők sokfélesége, változa­tossága folytán mindenki meglelhette közte a maga gusztusa szerint valót. Más­részt a jó előre elkészíthe­tő szendvicsek színes egy- másmellettisége étvágyger­jesztő látványt nyújtott. Hoz­zátehetjük, viszonylag olcsó kínálnivaló számba ment, mert a drágább hozzávalók­ból csak mutatóba elhelye­zett falatnyi darabokkal a bőség látszatát lehetett meg­teremteni. Változnak az idők, és vál­toznak a kínálnivalók di­vatjai. Tízegynéhány évvel ezelőtt Lord Sandwich hi­deg harapnivalója átlénye­gült forró harapnivalóvó, az­az a meleg szendvics jött divatba. Ezt a változást nem főrend, hanem — minden valószínűség szerint — egy főszakács kezdeményezhette, ugyanis ez a falnivaló fö­löttébb alkalmas különféle értékes maradékok feldolgo­zására, hasznosítására, össze­dolgozva egyéb hozzávalók­kal. Mellesleg a meleg szendvicsnek is megvan az a jó tulajdonsága, hogy előre elkészíthető, hogy színes ké­pet nyújt, és hogy utána jól hűsíti a torkot a sör, a bor, az üdítő. Bizonyára a mos­tani ünnepeken is sok szend­vics kerül az asztalokra. Közérdekű közlemény Tájékoztatjuk azon ügyfeleinket, akiknél SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI szolgáltatást teljesítünk, hogy az április 4-i ün­nep miatt, szolgáltatásunk minden területen EGY NAPPAL KÉSŐBB LESZ Kérjük megértésüket MISKOLCI KÖZTERÜLETFENNTARTÓ VALLALAT Olasz diók Borsodijai Sárkányrepülő

Next

/
Oldalképek
Tartalom