Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-25 / 97. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1988. április 25., hétfő A társadalom döntő többsége a szocializmus megújításáért küzd (Folytatás az 1. oldalról) Básti János, az SZMT vezető titkára felszólalásában természetesen főleg a szakszervezeti mozgalom, a gazdasági helyzet, a foglalkoztatáspolitika és a szociálpolitika időszerű kérdéseivel foglalkozott. A szakszervezetekről szólva megállapította: a politikai hatalom gyakorlásában részt vállalnak a történelmi hagyományokat hordozó, a dolgozók túlnyomó többségét tömörítő szakszervezetek is, melyekre a jövőben még nagyobb felelősség hárul. Fontosnak tartjuk a politikai intézményrendszer elemei közötti munkamegosztás, döntési és felelősségi viszonyok tisztább, egyértelműbb elhatárolását. Azt várja tagságunk, hogy egy olyan politikai intézményrendszer alakuljon ki, mely garantálja a párt iránti bizalom erősítését, egységes cselekvésre ösztönöz, lehetetlenné teszi a múlt és jelen hibáinak megismétlését. Ehhez szükséges a szakszervezeti mozgalom tevékenységének jogi garanciákkal történő megerősítése az alkotmányban, vagy a szakszervezeti törvényben. Emellett lényeges a partneri kapcsolatokban egy mainál egészségesebb szemlélet kialakítása. Ma még gyakran előfordul, hogy a bizalmi, vagy a szakszervezeti szerv jelzésére az a reagálás: „már megint a szak- szervezetnek van baja”. Pedig a valóságban nem a szervezet, hanem a dolgozó ember problémájáról van szó, melyet — ha jól működik — a szakszervezet képvisel. Barczi Jánosné, az Ózdi Ruhagyár párttitkára szerint is jó politikai légkörben, konstruktívan mondtak véleményt a párttagok az állásfoglalás-tervezetről. Természetesnek tartják, hogy nagy a várakozás a pártértekezlet iránt, ennek hiánya közömbösségre utalna. Több párttag szóvá tette környezetében a pártellenőrzés és a felelősség teljesebb érvényesítését. Kifogásolták, hogy a Központi Bizottságban aránytalanul sokan vannak fővárosiak. A két ciklusra választhatóság kérdése — mint másutt is — vitát kavart: az alkalmasság legyen a mérce — mondották. Major János, a megyei KISZ-bizottság első titkára szívesen látott volna a központi anyagban alternatív javaslatokat; olyan alternatív javaslatokat, amelyek tartalmazzák az egyes döntési változatok előnyeit és hátrányait, így hozva igazán döntési helyzetbe a párttagságot. A fiatalságról szólva kitért rá; az eddigi vitákban sokan foglalkoztak az ifjúsággal, az ifjúság- politikával és az ifjúság érdekképviseleti szervezetével, a KISZ-szel. Az ifjúságpolitika, illetve a KISZ munkája természetesen nem lehet fő kérdés a pártértekezleten a mai helyzetben, az írásos anyag is röviden szól róla. Kifogásolta viszont, hogy a pártértekezlet állásfoglalás-tervezete még mindig a KISZ-t tekinti mindenesnek az ifjúság ügyeiben. A kedvezőtlen folyamatok megállítása időt, szívós munkát igényel Seper László, a BSZV pb- titkára többek között hangsúlyozta: a párttagoknak, a tisztségviselőknek politikai feladata annak tudatosítása, hogy a társadalomban, de elsősorban a gazdaságban meglevő kedvezőtlen folyamatok megállítása, megváltoztatása hosszú időt, és főleg valamennyiünk szívós munkáját igényli. Ez azért fontos, mert ha az óhajtott gyors változások nem következnek be — mert nem következhetnek be —, akkor óhatatlanul növekszik a bizalomvesztés, a kiábrándultság. A bányászok között a viták másik tapasztalata volt, hogy általános igényként merült fel a munkás- osztály, egyesek szerint kiemelten a nagyüzemi munkásság társadalmunkban betöltött helyének, szerepének minősítése. Simaházi György, az Encs Városi Pártbizottság első titkára az Encs és környéke pártalapszervezeteinek vitáin elhangzottakból kiemelte: helyesnek tartották az országos területfejlesztés szükségességének megfogalmazását, de felvetették: az anyagi lehetőségek beszűkülése miatt aligha sikerül csökkenteni a falu és a város közötti különbségek további elmélyülését. Megfogalmazódott, hogy amíg a főváros kiemelt fejlesztése, vagy az ország egyes részeinek üdülőövezetté alakítása jelentős forrásokat leköt, addig a felzárkóztatás csak program marad az aprófalvas települések számára, mert az ott működő gazdasági egységek sokszor a pályázatokhoz igényelt minimális saját erővel sem rendelkeznek. Ezért a népességmegtartó erő a program meghirdetése óta nem növekedett. Űj jelenségként említette, hogy az eddig Budapesten, az ország más részeiben, vagy a megyeszékhelyen dolgozók — munkahely nélkül maradva — a lakóhelyük tanácsait keresik meg, az elhelyezkedéshez segítséget kérve. Az igazi gond abból fakad, hogy a munkanélküliség kezelésére a terület tanácsai nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel. A szociálpolitika kérdéseinél keményen fogalmazták meg, hogy a minimális ellátási szint garantálása csak az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek esetében elfogadható. Felvetődött, hogy a tsz-ta- gok járadéka, nyugdíja még mindig a rendszeres szociális segély összege alatt van. Ez azért okoz feszültséget, mert szociális segélyben olyanok is részesülnek, akik korábban nem dolgoztak, de nem azért, mert munkaképtelenek voltak. Simaházi György után Grósz Károly, a Politikai Bizottság tagja, miniszter- elnök emelkedett szólásra. Gondjaink alapvetően gazdasági eredetűek I I 1 I * * *...... s A miniszterelnök felszólal a megyei pártbizottság ülésén Hozzászólását a kormány elnöke azzal kezdte, hogy mindig szívesen és örömmel jön haza Miskolcra, Borsodba, mert az itt szerzett tapasztalatai minden esetben támogatást adnak neki a további munkájához. Ezt követően értékelve a vitaösz- szegzést tartalmazó írásos anyagot, valamint a szóbeli kiegészítőt, azokat igen igényes, értékes elemzésnek ítélte, amelyet mély felelősségérzet hat át, nagyon tárgyilagos, nagyon realista, mint mondta, ez ma igen nagy érték. Meggyőződése, hogy sokat segít a Központi Bizottságnak a pártértekezlet előkészítésében, mivel valóságra, a valóban meglévő, az embereket foglalkoztató témákra, tennivalókra hívja fél a figyelmet. Hozzászólásában Grósz Károly nagy teret szentelt az ország politikai helyzetének értékelésére. Elmondta, hogy ma hazánkban a politikai helyzet, a politikai élet rendkívül élénk és sokszínű. A fő jellemző, hogy a hatalom szilárd, és ez a sokszínűség nem ellene hat, hanem ellenkezőleg, alapjaiban erősíti azt, mivel benne zömmel pozitív jelenségek vannak jelen: útkeresés, tenni- akarás, segítőkészség, az általános és a helyi feladatok keresése, kutatása. A társadalom döntő többsége a szocialista rendszer védelméért küzd, a szocializmus megújításáért méltatlankodik, nem pedig a szocializmus ellen. Ugyanakkor az is igaz — folytatta —, hogy romlik a hangulat, s növekszik a pesz- szimizmus. Nő a vezetéssel szembeni kritika, úgy tűnik, hogy a napi kis ügyeink felnagyítódnak, nincs elég toleranciaképesség a társadalomban. Ezek viszont nem kedveznek a döntési feltételeknek. Napjainkban több fórumon is megfogalmazódik, hogy fellazulóban van az a nemzeti közmegegyezés, amely 1956 után formálódott és kialakult. Ebben a kérdésben a miniszterelnöknek az a meggyőződése, hogy a nemzeti közmegegyezés politikai tartópillérei változatlanok, aktuálisak, attól jobbat, ahhoz mérten újat, ma sem tudunk mondani. Ugyanakkor a közmegegyezés egy fontos fundamentuma, a gazdaság átrendeződött. A köz- megegyezés gazdasági tartópillérei 10—15 évvel lemaradtak. A közmegegyezésben ugyanis gazdasági szempontból fontos elem volt annak az elvnek a hirdetése, s realizált gyakorlata, hogy a szocializmusban az életszínvonal rendszeresen és folyamatosan növekszik, erősödik. Be kell vallanunk, az elmúlt 15 évből 10-ben az életszínvonal n^m emelkedett, pontosabban nem olyan mértékben, hogy azt a társadalom politikai következményként érezte volna, érez- né. Társadalmi-politikai gondunk alapvető forrásai gazdasági eredetűek. Melyek a mutatói? Tőkés adósságállományunk olyan mértékű, hogy elérte az elviselhetőség határát. Belső pénzügyi helyzetünk instabil. Az életszínvonal társadalmi méretekben stagnál, s nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a beruházási hányad rendkívüli mértékben visszafogott. Gondjainkat, azok okait Grósz Károly részletesen elemezte, s példákkal is alátámasztotta. Az egyik ilyen ok a tőkés cserearány-veszteségünk. Ennek mértéke az elmúlt 15 év alatt elérte a 900 milliárd forintot. A másik fő ok, gond a gazdasági struktúránk korszerűtlensége, ugyanakkor lassú átalakulása. Míg 15 év átlagában a cserearány évi 2 százalékkal romlott, addig a munka termelékenysége mindössze 0,2 százalékkal javult. Tehát gondjaink egyik számottevő eredője a hatékonyság alacsony volta. Ugyancsak okként említette a miniszter- elnök a termeléssel nem összhangban lévő társadalmi fogyasztást. Nem is annyira a lakossági fogyasztásra gondolt ez esetben, hanem a termelői fogyasztást értette alatta, miszerint nagyon drágán termelünk, nagyon rossz minőségi mutatókkal. A kiváltó okok között nem feledkezhetünk el a szociális juttatásokról sem. Ugyanis ez az ország jóval nagyobb szociális juttatást vállal magára, mint amennyit a termelésével megalapoz. S az okok közé sorolható a hibás gazdaságpolitikánk is. Akkor, amikor az egész világ — a világban lezajló átrendeződések miatt — egy restriktiv gazdaságpolitikát folytatott, akkor mi egy dinamikus gazdaságpolitikát próbáltunk megvalósítani. Ezt csak tetézte az energiaváltás hibás koncepciója. A szénbányászatot akkor fejlesztettük vissza, amikor az olajárak dinamikusan robbantak és emelkedtek. Mivel magyarázhatók e dolgok, e jelenségek megléte? — tette fel a kérdést Grósz Károly. Először is azzal. hogy a politikai és gazdasági vezetés nem vállalta fel a gazdaság átalakításából fakadó társadalmi-politikai terheket. Amelyeket most rosszabb pozíciók között mégiscsak fel kell vállalnunk az elkövetkezendő 5—6 esztendő során. A másik magyarázata, hogy a párt- és állami vezetésen belül kialakult személyi viszonyok is gátolták a helyes koncepció kiérlelődését. De említhetjük a pártirányítás stílusát is, amely nem volt alkalmas arra, hogy a jelentkező érdekellentéteket a felszínre hozza, és — ez még fontosabb — az érdekellentétek feloldásának módját, technológiáját, korszerűen kidolgozza. Mostani programunk célja mindenekelőtt az, hogy a tőkés adósságállomány növekedését megállítsuk, a gazdaság működőképességét biztosítsuk, a strukturális átalakításra készüljünk fel, s a szociális feszültségéket társadalmi szinten próbáljuk kezelni. Ez a fennmaradás programja, s majd 1990 után erről, a valójában restriktiv gazdaságpolitikáról, gyorsabb ütemben kell átállnunk egy dinamikus gazdaságpolitikára. Az eszközrendszert, amelyen ma dolgozunk és munkálkodunk, már egy kibontakozást segítő, egy dinamikusabb fejlődést megvalósítani szándékozó gazdaság- politika szolgálatába kell állítani. Ma reformláz uralkodik az országban. Most mindenki, mindent reformálni akar. — Nem vagyunk ellene — mondta a miniszterelnök —, mert, ha ebből jó jön ki, akkor az jó az országnak, jó az ügynek. De azt tessenek elhinni: nem kell mindent megreformálni, mert vannak értékeink, s nem szabad, hogy ezeket ebben a „nagy reformhangulatban” tönkretegyük. A későbbiekben Grósz Károly arról beszélt, hogy van világos programunk, mind nemzetközileg, mind belpoli- tikailag. A belpolitikai programon belül most a párt, a kormány a stabilizációs időszak gazdaságpolitikáján munkálkodik, most dolgoznak a nemzetközi piaci viszonyaink átrendeződésén, ha úgy tetszik, egy újszerű exportpolitikán, s előkészület alatt áll néhány olyan döntés, amely szervesen beleilleszkedik a kibontakozás programjába. Az egyik ilyen a gazdasági társulásokra vonatkozó törvény kidolgozása, és elfogadtatása. A másik az egységes vállalkozói adótörvény megalkotása, a harmadik a bérrendszer reformja. De említhetnénk a versenyszabályozás korszerűsítését, a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer reformját, a lakásgazdálkodás átfogó reformját. Mindezek a gazdálkodás szempontjából, de az irányítás szempontjából is előrelépést jelentenek majd. A májusi pártértekezletről szólva Grósz Károly kijelentette: a pártegység erősítése. a párt tömegkapcsolatának javítása, az új munkastílus kibontakoztatása és a személyi feltételek megteremtése a fő feladat, s meggyőződése, hogy a pártértekezlet e feladatoknak eleget tesz. A közvélemény körében sokat emlegetett személyi kérdésekkel kapcsolatban kijelentette, hogy sem a megtett 40 éves időszak értékeit, sem ezen értékek megteremtésében aktívan részt vevők személyes érdemeit nem hagyhatjuk megtépázni. S nemcsak a jelen miatt nem! Az a politikai mozgalom, amelyik mindig felfalja saját progresszív múltját: gyökértelen marad. Ha most minden régi vezető leköszönne, akkor nem a rend, hanem a káosz felé vennénk az irányt. Egyébként se higyje senki, hogy csupán az emberek kicserélésével a helyzet megváltozik. Ez illúzió. Jó lenne tehát, ha a személyi kérdéseket mindenki megfelelő rangján kezelné. Beszéde végén a miniszterelnök térségi problémákkal, így a munkanélküliség kérdésével is foglalkozott. Elmondta, ez az ország egyes részein, így Borsodban, Nóg- rádban, Szabolcsban gond, de országosan még kevésbé, sőt 55 ezerrel több munkahelyet tudunk kínálni. Az előbb említett térségek fejlesztésére mindenesetre programot dolgoz ki a kormány, melynek célirányosnak, konkrétnak, egyúttal szerkezetátalakító programnak kell lenni. Ennek nagyon elérhető közelségű része, eredménye a gépkocsi-összeszerelés, s az ehhez kapcsolódó alkatrész-előállítás. De úgy néz ki, hogy más nagy programokhoz is tud a kormány feltételeket teremteni, a szükséges erőforrásokat biztosítani. Mindenesetre mindezeket jól előkészítve kell megcsinálni, mert sokba kerülnek, s ezeknek a beruházásoknak meg kell térülniük, s a népgazdaság javát kell szolgálniuk. E térségi fejlesztési programnak egyszerre kell szolgálnia a perspektivikus szerkezetátalakítással járó térségfejlesztést, s egyszerre a mindennapi, az egyes embereket érintő problémák megszüntetését. ( A nyíltság mozgósító erővel bír A miniszterelnök felszólalását követően Dobozy Zsolt, az DKiM pb-ti fkára kért szót és közel 100 állapszervezet taggyűlésének legjellemzőbb gondolatait tolmácsolta. Véleménye szerint, a viták segítették a pártegység erősödését. Ez jelentős kilométerkő a demokráala fejlődésében. Fontos, hogy ne csak az országos pártértekezletre küldjünk javaslatokat, nem szabad megfeledkeznünk a helyi tennivalókról sem. Igényelte, hogy pontosabban fogalmazódjon meg a kisebbség fogalma és joga, valamint a frakciózás mibenléte. Korpás Lajos, a megyei rendőr-főkapitányság pb-tit- kára szerint, a pártviták egyik tanulsága, hogy a nyíltság mozgósító erővel bír. A politikai küzdőtéren ma több, a párt álláspontjától eltérő nézet jelenik meg. Ez önmagában nem baj, de az igen, hogy nem mindig tudjuk meghúzni a határt az azonosulás és a tagadás között. Az a korrekt álláspont, hogy érdemük, tapasztalatuk alapján ítéljük meg a „más” platformokat. Az igen gazdag . vita dr. Kun László válaszával és az elnöklő Dudla József zárszavával ért véget. A vita egyik pozitívumaként emelte ki az első titkár: bebizonyosodott, hogy nemcsak a szervezetnek kell változnia, korszerűsödnie, hanem magunknak is, minden kommunistának. A pártbizottság ülése ezt markánsan mutatta, a széles körű pártvita szintén hozzájárult ebhez. A megyei pártbizottság a javasolt módosításokkal elfogadta a vita összegzéséről szóló állásfoglalását. A napirend szerint ezután az országos pártértekezlet kül döt telnek m egvá'la s z tás á - ra került sor. A vonatkozó központi bizottsági határozat értelmében megyénk párttagságát 66-an képviselik a pártértekezleten. A küldöttek személyére vonatkozó javaslatokat előzőleg egyeztették az érintett alapszervezetekkel, melyeknek tagjai a taggyűléseken nyilvánítottak véleményt. A megyei pártbizottság a következő küldötteket választatta meg: (Folytatás a 3. oldalon)
