Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1988. március 26., szombat \ Őrség a környezetért Lassan tíz éve, hogy miskolci iskolások kezdeményezésére az úttörőmozgalom is bekapcsolódott a környezetés természetvédelmi munkába. Lakóhelyükön és az általános iskolában egyaránt terjednek a „Tisztasági őrségek”. Felmérve lehetőségüket, erejüket, nem vállalkoznak többre, mint, hogy az iskola és környezete, parkok, játszóterek tisztaságát megóvják, de az állandó felügyelet egy-egy terület felett, — ha belegondolunk — minden környékbeli lakónak rendezettebb életteret biztosít. Maguk irányítják a megszervezett őrséget, s a kis csapatok naponta, az órák szüneteiben egy hétig tartó szolgálatot teljesítenek. Észrevételeiket felhasználják a helyi iskolai életben is, a csapatvezetők figyelemmel kísérik és támogatják munkájukat. Az őrségben részt vevők azonban nemcsak takarítanak! Figyelmeztetik a szemetelőket, zajkeltőket, a parkrongálóka t, tehát nevelik egymást. Az erdőben járva, természetvédelmi ismereteiket kamatoztatva, tudják, hogy mivel szeny- nyezhető a környezet, s ezt igyekeznek elkerülni. Borsodi csaták Az 1703-ban kirobbant Rákóczi-szabadságharc kezdeti csatáit és sikereit az ország északi részén, a Felvidéken érte el. Rákóczi Ferenc, Lengyelországból jövet, északon, Brezna váránál, 1703. május 6-án lépte át a magyar határt, s itt várta Esze Tamás kicsiny „rongyos, talpas” seregének maradványaival. A Felvidéken, Sárospatak központtal terült el a hatalmas Rákóczi-birtok, melynek jobbágysága, pórnépe hamarosan alaposan megnövelte Rákóczi hadseregét. Az 1703. év végére a Felvidék Rákóczi fennhatósága alá került. 1704 telét Rákóczi hadai Miskojcon töltötték, s míg serege az előző évi csatározások fáradalmait pihente ki, addig ő innen intézte a felkelés ügyét. Itt-tartózkodása alkalmával 11 mázsa rezet tartalmazó tört ágyút ajándékozott a városnak, amelyet a lakosság és az eklézsia ösz- szegyűjtött fémjeivel összeolvasztották. Podolinszky György, lengyel származású harangöntő mesterrel öntették az avasi templom nagyharangját. Rákóczi Ferenc első ízben 1704. január 19-től március 4-ig tartózkodott Miskolcon. Lakása, főhadiszállása a Sötétkapu melletti Rákóczi- házban volt. Itt bocsátotta ki a toborzásra szólító felhívását a vármegyéhez, miszerint: „...valaki a hazájához való igaz hűségét meg akarja mutatni, minden késedelem nélkül idősbik Bar- kóczy Ferenc uram őnagy- sága commandója alá men- vést menjen.” A felhívásra a hadba induló sereghez 567 miskolci lakos csatlakozott. Rákóczi március elején a városból indult hadaival a Felvidék másik fontos erőssége, Eger ostromára. 1706-ban Rákóczi Ferenc ismét Miskolcon ütötte fel főhadiszállását. Ekkor már, mint Magyarország vezérlő fejedelme, újra a téli időszakot választotta a városban való tartózkodásra, 1706. január 19-én érkezett. Itt-tartózkodása alatt környezetében volt Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal, valamint Forgách Simon generálisok, ez utóbbi, mint Borsod vármegye főispánja és néhány napig itt tartózkodott Tele- kessy Imre egri püspök is. Január 30-án nyitották meg a tanácsülést, amely február 16-ig tartott. A tárgyalásokon, amelyen a bécsi udvarral való egyezkedés lett volna fő téma, a császáriak távolléte miatt meghiúsult. Rákóczi, aki hajlott ugyan a békekötésre, de tanácsosaival együtt azt követelte, hogy: „Magyarország alkotmányos szabadsága biztosíttassék, Erdély Tiszántúllal együtt szabad fejedelemség legyen, az idegen katonaságot vigyék ki az országból, s a haza védelmére állandó, nemzeti hadsereget szervezzenek.” Ekkor Rákóczi február 19-ig tartózkodott Miskolcon, s innét „ismét Egerbe ment. Hadait ez alkalommal 277 gyalogos követte a városból. 1706 tavaszán Rabutin, császári generális erős, jól felfegyverzett sereggel elindult Erdélyből Kassa elfoglalására, s útjában Miskolc felé tartott. Károlyi Sándor kuruc generális, hogy meg- " nehezítse a császári hadvezér előrehaladását, Szolnoktól Egerig felégette a vidéket, a városokban levő malmokat felgyújtotta, minden takarmányt, élelmiszert el- pusztíttatott, a kutak többségét betömettette. Visszavonulása közben pedig az ellenséget kisebb csatározásokkal zaklatta, késleltette az előrenyomulást. A vészesen támadó császári sereg közeledtének a hírére Miskolc lakossága elmenekült a városból. Rabu- tint időben megelőzték rémítő tettei, amit korábban Erdélyben követett el. 1706. szeptember 17-én érkezett Rabutin serege a város alá, s annak alsó végén (mai Görömböly, Szirma területe) tábort ütött, s ötnapi pihenőt rendelt el a katonáinak. Amikor a német és rác csapatokból álló katonaság észrevette, hogy a város üres, a lakói elmenekültek, a malmok felgyújtva, a takarmányt és az élelmiszert a város elrejtette, berontottak a városba s mindent felforgattak. Feltörték a bezárt házakat, pincéket. Általánossá vált a rablás, fosztogatás. A kirabolt házakat felgyújtották, éjszakánként messzire világítottak az égő házsorok. Az öt napig tartó szabad préda nyomán a városból alig maradt valami épségben. A katolikus és a kálvinista templom és egy iskola épülete élte túl az esztelen fosztogatást. Szeptember 22-én vonult tovább a császári had Kassa felé. A Miskolcról elmenekült lakosság először Szendrő váránál állapodott meg, de mivel ott sem érezték magukat biztonságban, tovább vonultak a Bódva folyó völgyén észak felé és a Torna vármegyei Szögligetnél ütöttek tábort. Rabutin „látogatását” követően csak egy hónap múlva, októberben tértek vissza Miskolcra. Azonban csakhamar ismét menekülni kellett, mert a császári had a véres és kemény ostrom ellenére sem tudta elfoglalni Kassát, és onnan visszafelé térve, Miskolc irányába vonult. A lakosság a Sajó völgyén, Gömör felé menekült, de Rabutin serege ezúttal elkerülte a már korábban kifosztott várost. Miskolc polgárai csak november közepe után kezdtek lassan visszaszállingózni. A nagy pusztulás után sokan a városból'a környező falvakba költöztek. Ekkor erősen lecsökkent a város lakosainak a száma. Az itt maradottak összegyűltek az iskola nagy auditóriumában, s Váczy Andrást választották meg főbírónak, majd hozzáláttak az épületek újjáépítéséhez. A fejedelemhez fordultak, hogy „elpusztult állapotukra való tekintettel” mentsék fel a várost minden teher és adófizetés alól. Rákóczi fejedelem teljesítette a hozzá hű város kérelmét, s az elkövetkezendő időkre adómentessé nyilvánította a várost. Molnár István # Szólottám pedig a sofőrömnek, szomjúhozom, tehát a legközelebbi, erre rendeltetett helyen stop! Haladtunk, haladtunk, amikor gépkocsivezetőmnek beszélhetnékje támadt: — Alágyújtósnak kisüsti, rá egy szakasz sörösüveg, igaz? A hátsó ülésen, kellemesen elnyúlva, megkérdeztem, hogy hány üveg egy szakasz, én ugyanis nem voltam katona. Meglehet, ő se viselt angyalbőrt, mert így felelt: — Sok. — Mégis? ;— Tíz—tizenkettő. — Egy szakasz nekem meg se kottyan. Tudhatnád, fiam, megjártam a háborút. — Emlékezetem a régmúlt időkbe tévedt. Hatásvadász szünetet tartva, megkérdeztem: — Azt már mondtam, hogy egy német hadosztályt elfoglaltam munkával? — Főnök, ön rendkívüli ember. Ezt hogyan csinálta? Az „önözést” megköveteltem tőle; adja meg a tiszteletet a fölöttesének, végül is utánam eszi a kenyerét — ha nem vezethetné a kocsimat, felkopna az álla. — Hát az úgy volt — ültem fel a kényelmes vízszintesből. Mire ő (szerintem nagyon elkapattam a gazfickót) : — Kezdetnek nem rossz. — Pofa be! — Javol! — kapta homlokához a kezét, miközben rám se sandított, folyton az utat nézte, pedig csak kec- meregtünk (120-szal), ehhez pedig igazán nem kell fürkészni a kátyúkat. Különben is, olvastam a megyei napilapban, hogy „kátyúsították” a fő közlekedési utakat, én pedig hiszek az újságok inAz állatszelídítő formációiban — úristen! mi volna velem, ha rá se bagóznék. — Folytassa, főnök! Mondtam, már ültömben voltam, tehát jól szemügyre vettem a gázpedál-nyomómat, hogy érdeklődése igaz, vagy mesterkélt-e. Mert meg kell mondanom, ha volt a belemben néhány alágyújtós, meg egy szakasz sörösüveg-tartalom, enyhe gyanakvás férkőzött a lelkem- be. Nos, ebben az esetben, miközben 120-szal kocogtunk, a fő közlekedési úton a fekete Volgámmal, sofőrömön őszinte érdeklődés szimptó- máit fedeztem fel. És még sürgetett is a kölyök. — Csupa fül vagyok, főnök! — Hát az úgy volt — fogtam bele újfent, elharapva a szót, arra várva, megipt közbe nyikkant. De nem, hallgatott, gondolom, felaj- zottan, hiszen életemnek ezt az epizódját még tényleg nem tudhatta. És belekezdtem életem legislegizgalmasabb történetébe. Mivel többször is említette nekem, hogy a „német katonák halálmegvető bátorsággal küzdöttek, igazi harcosok voltak” — ezt az apjától hallotta, aki nem járta meg a Don-kanyart — nem szívesen vezettem elő a történetet. Nyilván bánthatja a csőrét, hogy egymagám egy egész német hadosztályt munkára fogtam. — Hát az úgy volt — kezdtem megint a történetbe —, hogy apámmal néztem a német hadfiakat. A marhák, a csordacsapáson ereszkedtek alá a domboldalról. Folyton káromkodtak, és nemcsak az istent, azt a k. Hitlert is szidták. Valamicskét már konyítottam németül. Aztán kapták magukat, hogy ők már nem mennek tovább, nekik elég volt az egészből. És elözönlötték a környező házakat. Hozzánk is került három. Nem bántottak minket. Mire felébredtem, eltűntek. Egyszer csak dobolják — ez a felszabadulás előtt volt. egy-két nappal —, hogy akinél ez a társaság meghált, az elhagyott fegyvereket vigye be a rendőrségre. Nálunk ilyen, nem volt. Kimentem a kapuhoz, körülnéztem. Mindenünnen vitték a géppisztolyt, puskát, gránátot. Egyszer csak lenézek, és a saját fa- hídunk alól egy gépfegyver csöve kandikál ki. — Hiszi a piszi. Mit mondjak? A guta akart megütni! Végre igazat beszélek, és ez a kölyök, aki Kalász László versei: Láttam: minden fűszál ivott 5 mondhatom: az egész rét részeg □ rrajártamkor harmatokra cserélték az üvegbetétet . hány színt leheltek a virágok?- belebódultam nem tudom azt sem hogy végül hova érek e magamtaposta úton Addig fénylő amíg virágzás minden: ha már gyümölcs: megrontja érő ártás és férges nyár amíg tavasza kikeletje addig él mindennek a lelke ; aztán már csak: rothadásszag Magamat kell feljebb tetéznem a teásék-lássék emberségen hogy már alantas ösztönöknek bársony rácsaiból kitörjek ízek szagok balga foglyából Csongor lennék ne bendős jámbor szeretetet kristályosítva — lennék ha kell pusztító szikra ágas úton az egyenesre lépnék s bár jönne róka medve nem térnék el talált utómtól s támadhatna világ is akkor a tessék-lássék emberségen kéne magam feljebb tetéznem Eltért az út * mert félrenéztek a vaktehetségű hatalmak láttam: hülye csapásokat keresnek vaksi akaratnak verdestek vadóc végtelent vaktában az egyenes mellett torokszakadtig ordítoztam vigyázó jelzésem se kellett elromlott minden: tébolyulton kavarognak gondok hitek szívemből rekedt ének tör fel — én csak verseimnek hiszek
