Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. március 26., szombat Művészet, foglalkoztatottság, matúra A környezetünkben élő művészek foglalkoztatottsága, a művészethez és a művészekhez kapcsolódó mecenatúra folyamatos gondot jelentő tevékenység társadalmunkban. A gond korábban nem úgy volt értendő, hogy terhet, vagy netán nyűgöt jelentett volna ez a társadalmi kötelezettség egy-egy város közösségének, vagy kisebb együtteseknek, esetleg üzemeknek, hanem elsődlegesen a támogatás mikéntje jelentett problémát. Bár tagadhatatlan, hogy a művészet mindenkor támogatásra szorult, de ez a segítség a társadalmi élet szerves része volt. Napjaink nehezebb gazdasági körülményei között ez a gond most már a szó szorosabb értelmében és első értelmezésében jelentkezik, hiszen nemcsak a segítés mikéntje jelent nehezen megoldható feladatot, hanem mindinkább a — miből? A! közelmúltban, január végén a képzőművészek területi szervezete éves tanácskozásán is igen sokféle megközelítésben szóba került ez a téma, és erről tanácskozott egyik utóbbi ülésén az MSiZM.P Miskolc Városi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága is. A tanácskozáson olyan állás- foglalás született, hogy a városi tanács és a városi pártbizottság illetékes szervei — a Művészeti Tanács és a területi szövetségek bevonásával — készítsen a közeljövőben komplex intézkedési tervet a városban élő művészek foglalkoztatásának javítása, a mecenatúra fejlesztése, széles körű társadalmasítása érdekében. Ezt az állásfoglalást alapos tájékozódás előzte meg. A tájékozódás során felrajzolódott a kép a városban élő művészek helyzetéről, illetve a hozzájuk kapcsolódó mecénási tevékenységről. Különösen fontos ez Miskolcon, hiszen a város i'egionális szerepe a művészetek területén is kisugárzó erővel hat, nemcsak a közvetlen környezetre és Borsod megyére, hanem — egyes művészeti ágak itt élő képviselőinek országos rangja folytán — az egész országra. Épp ezért a város párt- és állami vezetésének feladata, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje a kultúra, a művészetek, az alkotó értelmiség helyzetének alakulását, s ezen belül a művészek foglalkoztatását, támogatását. Igen sokszor esett már szó és bizonyára még nem egyszer téma lesz Miskolc város értelmiséget megtartó, művészetet eltartó képessége; az, hogy milyen munkát, alkotási lehetőséget —j egyben, létfeltételeket biztosít az itt élő művészek számára. A városban több művészeti ágazat jeles művelői élnek, képző- és iparművészek, színészek, zenészek, írók, költők, fotóművészek, építészek. Ha ezeket az ágazatokat külön-külön vizsgálgatjuk, kitűnik, hogy noha számszerűen nem a legtöbben vannak, de országos hírnevet tekintve elsőként említendők a képzőművészek, s ugyancsak ők igénylik a legtöbb törődést, a foglalkoztatást és mecenálást illetően. A képzőművészeket kiemelve kell kezelnünk, s erre majd még visszatérek. A többi művészeti ágazatban más a helyzet. Mert például a színészek állami alkalmazásban élnek, rendszeres járandóságuk biztosított, a társadalomnak, illetve az azt képviselő városvezetésnek tulajdonképpen csak a rendes foglalkoztatásukon felüli esetleges munkájuknak a lehetőségeit kell biztosítani, vagy valami módon erre alkalmat- adni. A színész, mint minden művész, igyekszik mind többet megmutatni magából a közönségnek, s erre Miskolcon, ahol nincs művészeket foglalkoztató rádió, televízió, szinkron, filmgyár, szűkebb lehetőségek adódnak, mint a fővárosban. De különböző fellépések, kisegyüttesek pódiumszereplései- nem ritkák, s hogy ezeknek rangjuk is legyen, azt elsősorban maguknak az érintett művészeknek kell megte- - remteni. A zenészek részben zenepedagógusként dolgoznak, részben zenekari tagként, és az igen rangos Miskolci Szimfonikus Zenekar az össz-zenekari fellépéseken kívül több kisebb-nagyobb szereplési lehetőséget is biztosít. Kisegyüttesek estjei, szólóestek, ha szórványosak is, de adódnak; a Miskolci Oj Zenei Műhely, s néhány más lehetőség is segít a zeneművészek foglalkoztatásában. Írók, költők is élnek itt, de közülük igen kevesen tagjai az Írószövetségnek. Csak írásainak jövedelméből élő írót nem tartanak számon, s noha van irodalmi folyóirat a megyeszékhely-városban, ahol a helyi írók többsége rendszeresen publikál, viszonylag kevés a publikálási lehetőség. Az írócsoport tagjai az utóbbi években több kötettel jelentkeztek. Feljegyzendő az is, hogy az irodalmi közlési vágy messze több,, mint a helyi társadalom ilyen irányú felvevő igénye, és a helyi sajtóorgánumok lehetősége a közlésre. A fotóművészek száma csekély; igen kevés a kiállítási lehetőségük, elenyésző a vásárlás műveikből. Az építőművészek valamennyien állami vállalatok, intézmények alkalmazottai; művészi tevékenységüket erőteljesen korlátozzák a termeléscentri- kusság, a beruházók által támasztott követelmények, és számos gazdasági szorító erő. Vissza kell térnünk a képzőművészekre, jóllehet, hogy a bevezetőben említett szakmai tanácskozás kapcsán erről már esett szó lapunkban. Ezek többsége szellemi szabadfoglalkozású, nincs fizetett állásban, és többségüknél bizonyos mértékű létbizonytalanság jelentkezik. Pedig országosan ismert és elismert művészek is élnek közöttük. A megyében élő 23 szövetségi tagból és 14; alap-tagból mindössze tizenegynek van szocialista szerződése különböző intézményekkel, vállalatokkal, ám ezek a szerződések is csak töredékes mértékben járulnak hozzá az alkotómunka feltételeinek biztosításához. Kevés a műalkotásokra vonatkozó megrendelés, illetve különböző alkotások kivitelezésére szóló felkérés — jelenleg négy mellszoborra és egy murális munkára van kiadva ilyen megbízás —, a megyei tanács és a városi tanács támogatása mellől a minisztérium éves vásárlási támogatását ebben az évben elvonták. A művészek létfeltételeik javítása érdekében négy évvel ezelőtt alkotóközösséget hoztak létre, amelyben az ország más területén élők is dolgoznak, de más .művészek vitatják, hogy ez lenne a kizárólagos útja a művészetek támogatásának, illetve a művészek anyagi bázisa megteremtésének. Az elmúlt évben nagyon sok kiállítást tartottak, amit itt most szükségtelen újra felsorolni. Szívesen kapcsolódnak be zsűrizésekbe, szeretnének intenzívebben részt venni a város és a megye művészeti jellegű munkáinak előkészítésében, közéletében. A fenti ágazatok szerinti felvázolásból kitűnik, hogy leginkább a képzőművészek szorulnak rá a mecenálásra, és mint a városi párt-végrehajtóbizottság is megállapította, a pezsgőbb szellemi légkör, a jobb alkotói közérzet- erősítése megkívánja a kulturális-művészeti közélet demokratizálását, a folyamat további erősítését. Ugyanakkor a szellemi, erkölcsi értékek preferálásával, az anyagi jiáttér tervszerű biztosításával ki kell alakítani — valamennyi művészeti ágra vonatkozóan — egy értékorientáltabb mecenálás koncepcióját. 'Ezt .célozza a bevezetőben említett állásfoglalás, illetve intézkedés, hogy a városi tanács és a városi pártbizottság illetékes osztályai rövid időn belül készítsék el a művészek foglalkoztatásának és a mecenatúrának javítását célzó komplex tervet. Miskolc kulturális, s azon belül művészeti kisugárzó erejének növeléséhez, vagy legalábbis szinten tartásához elengedhetetlenül, szükséges,, hogy az alkotáshoz meglegyen a művészeknek a megfelelő légkör, mert anyagi bizonytalanságban élő művész nem biztos, hogy folyamatosan tud értéket létrehozni. Ez pedig mind neki, mind a környező; mikrotársadalomnak, a városnak, intézményeinek és üzemeinek egyaránt kárára van. Nem valamiféle szegényrokonként kell eltartani, a művészeket és a művészetet, hanem intézmények, gazdálkodó szervek bevonásával annak a módját kell megtalálni és kidolgozni, ahogyan e szervek segíthetik a művészt és a művészetet, és a művészet támogathatja a maga sajátos eszközeivel mecénása és az odatartozó emberek törekvéseinek megvalósulását. Benedek Miklós II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc kezdetétől kiváltságok, adómentesség ígéretével igyekezett a jobbágyságot a kuruc ügy támogatásába bevonni. Ennek a politikának eredménye három hajdúvárosi kiváltságlevél: Simontornyáé 1707- ben. Göncé 1706-ban és Tar- páé 1708-ban. Ez a kivált- ságilievél Gönc mezőváros levéltárában maradt fenn, jelenleg a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Levéltár őrzi. A levéltár már korábban megkezdte Oklevéltár című sorozatának kiadását, amelyben a megye történetére vonatkozó legjelentősebb okleveleket teszi közkinccsé. Eddig kiadatlan, vagy nehezen hozzáférhető dokumentumok jelentek meg hasonmás kiadásban, eredeti nyelvű átírásban, illetve fordításban, a történeti hátteret megvilágító kísérő tanulmánnyal. Így kívánják a népszerűsítés és tudományosság figyelembevételével azt segíteni, hogy mind többen ismerhessék meg történelmünk alapdokumentumait, használják fel a történelmi ismeretterjesztés legkülönbözőbb fórumain. ’ A gönci kiváltságlevél históriáját Csorba Csaba írta meg röviden, s ez az eredeti szabadságlevél mai nyelvű átírásának hátlapján olvasható. Természetesen — csaknem teljesen egyező nagyságban — megtalálható maga a Rákóczi által aláírt okmány is, amelynek nehezen olvasható és latin idézetekben is gazdag szövegét könnyen olvasható átirat segít megismerni. Nem érdektelen, a levéltár munkájával kapcsolatban megjegyezni, hogy az intézmény állományában olyan grafikus dolgozik, aki az oklevelek írásának stílusát követve tudja az átírásokat nyomásra, sokszorosításra előkészíteni. Ez a kiadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és a Gönc Községi Közös Tanács Végrehajtó Bizottságának együttes kiadványaként jelent meg. Heiyreigazítons magamat Nemzetközi konferencia Miskolcon Április 5-e és 10-e között hazánkban tartja II. nemzetközi konferenciáját a SIEF/ UNESCO Néprajzi Képkutató Munkabizottsága. A jeles eseménynek megyeszékhelyünk, Miskolc ad otthont, hont. A Societe Internationale d’ Ethnologie et de Folklore, az UNESCO elismert nemzetközi szervezete. Néprajzi Képkutató Munkabizottsága 1984-ben tartotta első nemzetközi ülését a svédországi Limában. A második nemzetközi megbeszélésre 1986- ban az NSZK-beli Göttingen- ben került sor. Ott kérték fel dr. Kunt Ernőt, a történelemtudományok kandidátusát a B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság .vizuális Ikultúrakutató osztályának vezetőjét, a III. nemzetközi konferencia megszervezésére. A konferenciáira a Magyar Tudományos Akadémia, a megyei tanács művelődési osztálya támogatásával a Miskolci Akadémiai Bizottság székiházában kerül sor. Eddig összesen 41 kutató — néprajzos, pszichológus, irodalomtörténész, szociológus, filozófus, művészettörténész és kommunikációelméleti szakember — jelezte részvételét. 15 Európai ország képviselteti magát a rendezvényen, amelyen részt vesz a SIEF norvég elnöke, Reimund Kvideland profesz- szor is. A nemzetközi konferencia célja egy jellegzetes társadalmi nagy csoport, az európai parasztság vizuális kultúrájának megismerése, különös tekintettel a legkür lönfélébb képekre, vonatkozó hagyományos ismeretekre, a kép alkalmazásra, képhasználatra, a képek létrehozására, annak indítékaira és körülményeire. A konferenciának további célja, hogy a képkutatással kapcsolatos alapfogalmak értelmezése és használata terén egységesítse az országonként és társtudományonként eltérő definíciókat, módszereket. A tanácskozás távolabbi célkitűzése, korunk egyik jellegzetes kihívásának, a vizuális információ-rohba- násnak, funkcionális és történeti értelmezése; az európai hagyományok feltárása, közreműködés az új, összeurópai vizuális nyelv hiteles és hatékony kialakításában és e kutatómunka révén pedig európai népek tartalmas együttműködésének szolgálata. A konferencia előadásait a Megyei Múzeumi Igazgatóság — a korábbi konferenciák hagyományainak megfelelően — önálló kötetben .jelenteti meg. Az Észak-Magyarország március 2-i számában tudósítás jelent meg „Köznevelési tájértekezlet Miskolcon” címmel. Az írás közölte „hozzászólásomat” az alábbiak szerint. „Napjaink egyik legfőbb politikai típusú feladata — mondotta egyebek között —, hogy visszaadjuk a pedagógus hivatás rangját. Ám ehhez egyebek között az is szükségeltetik, hogy a pedagógus társadalom né járassa le önmagát, vagy például, hogy erősödjön a hivatástudat, az elhivatottság, ne csupán az anyagiasság domináljon egyes, például olyan esetekben, mint a vasárnapi kirándulások felügyelete.” Az írás megjelenését követően kaptam ötoldalas erélyes hangú levelet egy miskolci ipari szakmunkás- képző intézet igazgatójától, baráti-kollegiális fejcsóválá- sokat és dorgálásokat, hogy úgymond megsértettem a pedagógus társadalmat. Természetesen e kritikákon mélyen fölháborodtam, mert nincs attól boszantóbb dolog, mint amikor a bírálóknak igazuk van. Pedig távol állt tőlem a pedagógus társadalom megsértéséinek még a gondolata is. Valójában ugyanis én — „egyebek között” — a következőknek adtam hangot, — folytatva az előttem szólók mondandóját. Napjaink egyik legfontosabb közneveléssel összefüggő politikai típusú feladata, hogy visszaadjuk a pedagógus-hivatás rangját. A mi szakmánknak ugyanis kivételes érzéke van önmaga lejáratására. Ügyszólván nincs közneveléssel foglalkozó tanácskozás, ahol az előadók ne ecsetelnék drámai szavakkal a „képesítés nélküli” néhány százaléknyi pedagógus jelenlétét az oktatásban, — noha az egy nőies szakmában állandóan újrateme- lődik, arról azonban hallgatunk, hogy zömükben megkezdték és eredményesen folytatják szakirányú felsőfokú tanulmányaikat — nem is beszélve például a „ké-! pesítés nélküli mérnökök” jóval magasabb arányáról, melyről legfeljebb szakfolyóiratok lábjegyzeteiben olvashatunk időnként. Ennek véget kell vetnünk, és rangjukon kezelni a dolgokat. Az oktatási törvény végrehajtásával összefüggésben gyakran hall az ember az oktatás anyagi ellehetetlenüléséről, arról, hogy „nincs pénz, nincs oktatási törvény.” Nem vitatva a valóban súlyos gondok területi feszültségek létezését, néhány megyei statisztikai adatot idéztem. Ezek szerint az 1960 és 1987s-között az általános iskolákban a tanulók létszáma 9 százalékkal az egy tanteremre eső tanulók száma 52 százalékkal, az egy pedagógusra jutó tanulók száma pedig 52 százalékkal csökkent, a .tantermek száma viszont 70 százalékkal, a pedagógusoké 73,1 százalékkal növekedett — eléggé egyenletes tendenciával. Eldicsekedhettem vele, hogy megyénkben a VII. ötéves tervre tervezett fejlesztése- ket-beruházásokat az óvodák esetében 66 százalékban, az általános iskoláknál 44 százalékban, a középiskoláknál pedig 66 százalékban megvalósítottuk az ötéves terv első két évében. Megyénkben tervezett oktatási beruházás 1987-ig nem maradt el. Jól tudjuk, hogy mindez kevés, de tükrözi a megye választott párt- és tanácsi vezető testületéinek szemléletét. Azt kell mondanunk, hogy ennyire futotta erőnkből. Mivel pedig anyagi forrásaink bővülésére nem számíthatunk a közeljövőben, kötelességünk energiánkat a nevelési-oktatási folyamat belső tartalékainak feltárására és mobilizálására koncentrálnunk. Bőven vannak ilyenek, s e feladatokat nemcsak meg tudjuk, hanem meg is kell oldanunk s ráadásul megoldásuk nem is igényel nagy beruházást. Gyakran találkozunk pedagógusokkal beszélgetve a szakma anyagi megbecsülésének elégtelenségével. Nekem nem tetszik a kifejezés különösebben, mert az a véleményem, hogy az embert nem megbecsülni kell anyagilag, hanem munkáját értékén, minősége, és meny- nyisége szerint meg kell fizetni. Tudom, hogy e tekintetben sok a tennivaló, mégis úgy érzem a kelleténél kevesebbszer kerül szóba hivatalos fórumokon és magánbeszélgetéseken a hivatástudat. Márpedig e nélkül a szakma nem létezhet. Ezért tisztelem és becsülöm nagyra azt a pedagógust, aki például hét végén elmegy „gyerekeivel” kirándulni, függetlenül attól hogy azért fizetnek-e vagy sem. önmaguk értékeivel tisztában lévő pedagógus tár- . sadalomra van szükség. Ennek kialakítását kell támogatnunk a magunk politikai eszközeivel, mert saját értékeik tudatában levő pedagógusok nélkül nincs iskolai demokrácia, iskolai demokrácia hiányában pedig valóban nincs oktatási törvény. Hát valami ilyen dolgokkal foglalkoztam hozzászólásomban, melynek természetesen előzménye és folytatása volt a tanácskozás kereteiben — sőt mint látható —, következményei is lettek a tanácskozás keretein kívül. Természetesen tudom, hogy mondandómmal lehet vitatkozni, de legalább én egyetértek vele. Kun László a megyei pártbizottság titkára Ma este a képernyőn Szerencsés Dániel Sándor Pál életmüsoroza- tában ma 21.15-től a Szerencsés Dániel cimü, 1982-ben készült film látható az első műsorban. 1956 decemberében játszódik a történet, amelyben mintegy a kereszt- metszete látható az akkori felbolydult, disszidálásra kész világnak. Egy szerencsés Dániel nevű, 18 éves pesti fiú és környezete történetében tükröződik, kik, miért, milyen indulatokkal vágtak neki a vakvilágnak. A film címszereplője Rudolf Péter. Ő látható a képen Margittai Ágival. További főbb szereplői Garas Dezső, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Kern András, Major Tamás, Zsótér Sándor, Szerb Kati. Eönc fiajdúvárosi kiváltságlevele
