Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-26 / 73. szám

1988. március 26., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

Az „Erkölcs és világnézet a mai magyar társadalomban” témakörből rendezett országos tanácskozáson elsődlegesen azzal a céllal vettem részt, hogy megismerjem azokat az elképzeléseket, amelyek a hazai ideológiai élet megújítására irányulnak, és ezen belül a marxista filozófia oktatásának reformjánál felhasználhatók. A tanácskozás előadói és hozzászólóinak többsége az ideológiai megújulást sürgette. A marxizmus alapjai oktatásának megújítása napjainkban országosan halaszthatatlanul megoldandó feladattá vált. Azok az évek óta folyó tantárgy-fejlesztési munkák, amelyeket az NME Filozófiai Tanszékén végzünk, számos területen már oktatási gyakorlattá tették a tanácskozáson hangoztatott kívánalmakat.

A marxizmus az utóbbi évtizedekben már nemcsak a társadalom makrocso- portjairiak érdekviszonyai és az általuk motivált társadalmi mozgások iránt érdeklődik, hanem felértékelte az egyes ember, mint a társadalmi viszonyok tényleges hordozójának és alakítójának személyiségét. A korábbiakban szilárd, de mégis naiv meggyőződéssel vallottuk, hogy a szocializmus alapjainak a lerakása nemcsak kedvez,, hanem szinte elégséges a szocialista erkölcsi értékeket tömegesen megvalósító embertípus kialakítása szempontjából. Ma már látnunk kell, hogy ez a lehetőség nem több puszta elvontságnál, és egyre kevésbé mondhatjuk el, hogy a szocialista életmód és munkastílus pozíciói össztársadalmi szinten az utóbbi években erősödtek.

Jelszószerűen hangoztattuk ugyan, hogy az ember közösségi lény, főleg azt, hogy az egyéni érdeket alá kell vetnünk a közösségi érdeknek, de vétkesen megfeledkeztünk arról, hogy emberléptékű közösségek nélkül, az ember közösségi jellege elveszíti műköcyS- képes tartalmát és gyakran kiüresedik. Az emberi személyiség csak olyan közösségekben formálódhat kedvezően, amely méreteinél fogva áttekinthető, az egyén támaszául szolgál, de egyben felelős magatartást is követel tőle.

Ahhoz, hogy oktatásunk eredményeként személyiségformáló hatást érjünk el, tanítványainkhoz mint olyan alakulóban lévő személyiségekhez kell szólnunk, akik jellemének alakítása szempontjából fele-, lősséget érzünk. Meg kell őket győznünk, hogy sorsuk tevékeny alakítói lehetnek, és még a mai nehéz viszonyok között is van esélyük az értelmes életre, de csak összefogva, kisebb-nagyobb közösségeket alkotva. A családi élet, a munkahelyi, a baráti közösség, az egyesület, a társadalmi és politikai szervezet mind-mind lehetőséget kínálnak az olyan önmegvalósításra, amely gazdagítja a résztvevők személyiségét és kisugárzó hatásával a kívülállókat is alakítja.

A tanácskozás egy másik fontos és oktatási szempontból mindenképpen megszívlelendő tanulsága az alulról is építkező társadalom megteremtésének kívánalma volt. Senki nem

vitatta a párt politikai vezető szerepét, a kormány céltudatosan cselekvőképes magatartásának szükségességét, de szinte egyöntetűen hangoztatott igényként fogalmazódott meg, hogy a centralizmust a demokratizmusnak alá kell rendelni. A demokrácia, a felelős emberi személyiség iskolája. Senkinek ne legyen módja a felelősség áthárítására és a társadalom ellenőrzése alól magát kivonni.

E szellemben az oktatást is demokratikusabbá kell tennünk, vagyis olyanná, hogy tanítványaink a felelősségteljes véleménynyilvánítás módjait elsajátítsák és gyakorolják. Az ilyen oktatást szükségképpen át kell hatnia a dialógus szellemének. A tanár vagy előadó ne abszolút igazságként képviselje az általa hangoztatott felfogást, hanem olyan válaszként a felvetett problémára, amely alkalmassága tekintetében fölülmúlja az összes többi számbajövő alternatívát. Alkalmasnak vagy adekvátnak pedig egy választ akkor mondunk, ha kielégíti elméleti és gyakorlati tudásigényünket. Más megfogalmazásban: a valóságot hűen ábrázolja és megfelelő útmutatást nyújt a cselekvéshez. E két szempont szerint hasonlítjuk össze a vizsgált problémára adható válaszokat és teszünk kísérletet rangsorolásukra. Ezt a megismerési folyamatot tanítványainkkal is végig kell járatnunk. Nemcsak tűrnünk kell, hogy gyakran naiv és kevéssé megalapozott nézeteiket kifejtsék, hanem buzdítanunk kell őket az önálló véleményalkotásra. El kell azonban velük sajátíttatnunk a megalapozott véleményalkotásra és az önkorrekcióra való készséget, az ellentétes vélemények irányában való nyitottságot és a részleges egyetértés Keresésének igényét. Nem egy evilági üdvtan dogmarendszerét akarjuk velük elfogadtatni, hanem olyan materialista világnézet útmutatásait, amely értelmezi a jelent és van mondanivalóját a jövőről.

A tanácskozáson szinté szállóigévé vált, hogy visz- sza kell hódítanunk a jövőt. Volt idő, amikor mes- sianisztikus várakozással tekintettünk a jövőbe 'és valamiféle végső harcra készültünk, a világforradalomra, amely véget vet majd minden elnyomásnak és nemzeti széthúzásnak. Nem velünk fordult először elő a történelemben, hogy a jövő csak részlegesen váltja be várakozásainkat, és igen szívós küzdelmet kell folytatnunk minden olyan cél eléréséért, amelynek megvalósulását korábban már-már egy- csapásra reméltük. Olyan kor gyermekei vagyunk, amely nem várt kihívásokat intéz hozzánk. Ha nem is a pusztulás kockázata, de a gyengén fejlett országok szintjére való süllyedés veszélye mindenképpen arra kényszerít bennünket, hogy szembenézzünk azokkal a nehézségekkel, melyek jelentős részben saját tévedéseink és nem kielégítő alkalmazkodó és helyzetfelismerő készségünk miatt sújtanak bennünket. Ennek ellenére van esélyünk arra, hogy történelmünk e válságos évein a felemelkedés

jegyében jussunk túl. Ehhez mindenekelőtt gazdasági és politikai életünk megújulására van szükség. Ez azonban elképzelhetetlen önmagunk erkölcsi megújítása nélkül. A jövő egyaránt rejteget számunkra kedvező és kedvezőtlen lehetőségeket. A jövőt számunkra kedvezően csak megfeszített munkával alakíthatjuk. Nem elégséges azonban sokat dolgoznunk; eredményes munkát kell végeznünk, értelmes, ön- megvalósító tevékenységet.

Többen is hangot adtak annak az aggodalmunknak, hogy a közelmúlt egyes pénzügyi intézkedései és a piaci viszonyoknak a kultúra és a szellemi élet területére való behatolása mekkora veszélyeket rejt magában az egyébként is válságba került erkölcsi értékekre nézve. Senki sem vitatta a gazdasági racionalitás és a- teljesítményel- vűség érvényességét, de általános volt a vélemény, hogy gátat kell szabni a féktelen önzésnek, az anyagi javak és élvezetek öncélú és önpusztító hajszolásának, és meg kell állítanunk az emberi kapcsolatok példátlan sorvadását. Helyre kellene állítanunk a közösségi élet olyan normáinak becsületét, mint a szolidáris magatartás, az emberszeretet, az áldozat- készség, az adott szó becsülete, a szerénység, az őszinteség stb. Előbb emberséges emberré kell nevelődnünk és csak erre az erkölcsi alapra épülhetnek rá a szocialista erkölcs normái. Mindezt azonban csak oktatással nem lehet megvalósítani. Gyökeres fordulatot kellene elérni az emberek életvitelében. Elérni azt, hogy a családi élet, a gyermeknevelés, az idősek gyámolítása, az egyesületi élet, a környezet védelme, a már létrehozott értékek óvása, egyszóval az emberi lét minőségi oldala, az emberséges élet mint érték elnyerje méltó helyét. Váljon alkalmassá arra, hogy kiegészítse és egyúttal ellensúlyozza is a gazdasági racionalitás túlhajtását.

Nem kevesen hangoztatják azt a nézetet, hogy az emberi személyiség alakítása nem termelőmunka, és akik ezzel foglalkoznak, a társadalom afféle eltartottjai. Noha e felfogás képviselői is tudják, hogy az ember az első számú termelőerő, de furcsa logikával az emberi személyiség alakítóit mégis kevésbé értékes munka végzőinek tartják, mint azoknak az eszközöknek megalkotóit, amelyek az emberi munka eredményességének fokozására és megkönnyítésére szolgálnak. Megfeledkeznek arról, hogy a legegyszerűbb eszközt éppúgy, mint a legbonyolultabb gépet — Marx kifejezésével — csak az emberi tudáserő teszi értékessé. Csak az emberi személyiség az önérték, ű minden más érték tényleges viszonyítási alapja. Személyiség pedig nincs világnézet és nincs erkölcsi tartás nélkül. Sok-sok meggyőző és a hitelesség erejével ha: tó példát kellene ifjúságunknak maga előtt látnia ahhoz, hogy a „Jövőnk a tét!”"jelszó teremtő akarással telítődjék.

Hársing László

A teho törvényessége

Kérdezzen - az ttuä-mmmM válaszol

A településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatban több miskolci olvasónk tett fel kérdést. Arra voltak kíváncsiak, hogy törvényes volt-e a teho megszavazása, és nemfizetés esetében a hatóság elrendelheti-e az összeg behajtását? A kérdésekre dr. Hadler Ferenc, a Miskolc Városi ügyészség vezetője válaszol:

— Határozott véleményem szerint a településfejlesztési hozzájárulás megszavazása törvényes volt. A városi ügyészség a központi jogszabály megjelenését követően folyamatosan figyelemmel kísérte annak előkészítését és végrehajtását. Tapasztalataink szerint az illetékes hatóságok a jogszabály értelmezésében következetesen érvényesítették a törvényességet, és sem a szavazás előkészítése, sem pedig a végrehajtása során nem észleltünk jogsértést. Az eredményt illetően sem

merült fel olyan adat, hogy a teho fizetésére kötelezhető állampolgárok több mint 50 százaléka nem szavazta volna meg a hozzájárulás bevezetését. A szavazás eredményeként tanácsrendelet született, amely mindenben megfelelt a törvényes követelményeknek. Más kérdés az, hogy a tanács testületé úgy döntött: 1988-ban hatályon kívül helyezik a rendeletet. Erről sokan értesültek, s nyilván ebből táplálkozik a feltételezés, amely szerint 1987-re — amikor még hatályban volt a tehorendelet — a megállapított összeget nem kell befizetni. Ez tévedés. A tanácsrendelet minden miskolci lakosra kötelező érvényű. A központi jogszabályok akként rendelkeznek, hogy a tehót annak megszavazása esetén az adók módjára kell behajtani. Éppen ezért, mint minden más adót, az erre vonatkozó jogszabályok szerint be kell fizetni. Ha az állampolgár kötelezettségének önkéntesen nem tesz eleget, úgy. az eljárást hatósági útra terelhetik.

VÁLASZOL: Kárpáti Zoltán, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára:

— Miskolc város pártszervezeteiben befejeződtek a tag- könyvcserét előkészítő beszélgetések. A felélénkült politikai légkörben a párttagok felkészülten, felelősséggel mondtak véleményt, tettek javaslatokat. Az alapos, egyéni beszélgetések során mód nyílt a párttagok munkájának, magatartásának, párthoz való kötődésének mérlegelésére is. Ennék során a párttagoknak lehetőségük volt arra, hogy bejelentsék kilépésüket, ha nem akarnak tovább párttagok maradni, illetve a pártszervezetek is éltek azzal a lehetőséggel, hogy töröljék a párttagságra alkalmatlanokat. Megelégedéssel

nyugtázhatjuk, hogy a 28 ezres párttagságunk döntő többsége nem foglalkozott ezzel a gondolattal, hanem nehézségeink megoldásásak útját, módját, saját - cselekvési lehetőségeiket keresték. Természetesen voltak olyanok is — működési területünkön 1370-en —, akik

kérték alapszervezetüktől, hogy vegyék tudomásul kilépésüket, 160 párttagnak pedig — az alapszervezet döntése alapján — a beszélgetőcsoportok javasolták a pártból való törlésüket, mivel elégedetlenek voltak a munkájukkal. A pártból távozók többféle okot jelöltek meg indoklásképpen. Hivatkoztak betegségre, megnövekedett családi, munkahelyi elfoglaltságra, egyéni sérelemre. Azonban számunkra figyelmeztető, hogy jó néhányon kifejtették a politikával való elégedetlenségüket, s azt, hogy a XIII. kongresszuson hozott határozatok végrehajtását nem látják biztosítottnak, az ország gazdasági helyzetének javítására eddig tett intézkedéseket nem tartják elegendőnek, és elég hatásosnak. Felvetődhet a kérdés, hogyan minősíthető az ösz- szesen 1530 fős kikerülés? Megítélésem szerint a szám önmagában nem túlzottan magas, alig kétszerese az előző évinek.

KÉRDÉS: (Magyar! Lajosáé, Miskolc, Közdomb uica 35): Szeretnél», ha egy pap válaszolna a következő kérdésemre. Én olvasom a Bibliát, ahol utalnak arra: Én vagyok a* Úr! Ez a megszólítás az Istent Uleti, kik mertek ehhez nyúlni, megváltoztatni, hogy keletkezett ez az általános uramoaás?

VÁLASZOL: Holczcr József esperes, a miskolci Nagy boldogasszony templom plébánosa.

— Mózes volt az első, aki a zsidó nép történetét öt könyvben megírta. Az első könyvében találjuk először leírva az Űr szót, ott még mint Ábrahámnak, a zsidók ősatyjának születési helyét. Tehát aZ Űr szó eredendően egy dél-babiloni város neve. Később találkozunk azzal, hogy a zsidók az Istent Ür- nak nevezték (nem merték szájukra venni, kimondani a nevét — Jahve —, ehelyett használták az Űr szót).

Mivel az első keresztények — Jézus és az apostolok — is zsidókból lettek azok, ők

Kultúraelmélet és nemzeti kultúrák elnevezéssel új könyvsorozatot indított a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportja. A sorozat nyitókötete, a Hagyomány és hagyományalkotás ismert tudósok tanulmányait tartalmazza. A hagyomány kérdéskörével foglalkozó írások Hofer Tamás és Niedermüller Péter

is használták ezt a megnevezést, Jézust is Űrnak nevezték. A történelem folyamán aztán előbb a királyokat, majd a főnemeseket (lásd: Bánk bán, nagyúr), még később a XVIII. században már a polgárokat is „uramozták.” Így terjedt aztán el, lett általánossá, és napjainkban egyszerűen csak a tisztelet jele, ha valakit úrnak, uramnak szólítunk.

De ugyanez áll az asszony szóra is. Régen, aki férjhez ment, tehát már nem lány volt, az valakinek a felesészerkesztésében első ízben jelentek meg magyarul.

Számos kötettel gyarapodtak a közelmúltban a néprajzi kutatócsoport korábbi sorozatai. A Folklórarchívum legutóbbi, 17. kötetét Virt István állította össze. A szerző egybegyűjtötte és rendszerezte a zoboralji — ma szlovákiai területen lévő — magyar falvakban élő

ge lett. Az asszony szót csak királynőkre (fejedelemasszony, királyasszony) használták. Később terjedt el ez is és használjuk a feleség szó mellett az asszony, asszonyom szót. (Ez a templom is, ahol én vagyok plébános, a Nagy boldogasszony tiszteletére van szentelve.)

Végül, ez a szó: Űr, a tisztelet és megbecsülés jele, ami végül is jár az embernek is, az emberi méltóságot tiszteljük meg ezzel a szóval.

embereknek a halállal kapcsolatos hiedelmeit és szokásait. A Documentatio Ethnographica legújabb kötetében Gémes Balázs a születésszabályozás népi módszereit foglalta össze. Két könyv látott napvilágot a Folklór és Tradíció sorozatban, Ortutay Gyula születésének 75. évfordulója alkalmából 1985-ben konferenciát rendeztek, s ennek anyagát tartalmazza a Kriza Ildikó szerkesztette kötet.

Új néprajzi könyvek

‘ MISKOLCIAK KÉRDEZTEK: a pártalapsrervesetekben a közelmúltban elbeszélgettek a párttagokkal a közelgő tagkönyvcsere előtt. A város párttagjai körül hányán döntöttek úgy, hogy kilépnek a* MSZMP-bőI, s bár most a* Indokot nem kellett megfogalmazni, de szándékukat mivel támasztották alá?