Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-16 / 64. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. március 16., szerda Bolgár házak Mezey István rajza Oskolamestereink népiskolái Érdekes lémák szőriéi lapokból A szovjet egészségügyi miniszter nem kevés szatirikus éllel használ egy kifejezést: Procentománia. Ezzel a tömör fogalmazással utal arra a jelenségre, amely a számok, adatok bűvöletében elfeledkezik az egészségügy valódi gondjairól, a gyógyító-megelőző munka hiányosságairól. Erről szól az az interjú, amelyet a Szovjetunió című folyóirat e havi száma közöl Jevgenyij Csazov egészség- ügyi miniszterrel. Tbiliszinek 3000 szűk utcája van, ahol semmi légmozgás nincs. Évek óta nagy gondot jelent a szmog a városban. Most ennek üzentek hadat. A lap részletesen beszámol arról, hogy nem is túl drágán, hidro- meteorológiai módszerekkel igen eredményesen tisztítják a levegőt. Apró csep- pekből álló felhőréteget terítenek szét, amely nagy területen megköti, majd cseppfolyós alakban elvezeti a levegő szennyezettségét. A „Volgográdi ügy” már ismert a szovjet sajtóból. A folyóirat most részletes beszámolót közöl, amelynek során megismerkedhetünk azzal, hogyan derült fény a lopásokra, sikkasztásokra. Az olvasók megismerhetik a nyomozás vezetőjét, Alekszej Zsukov alezredest is, aki ennek előtte részt vett a Bajkálon túli területek aranylelőhelyein történt nagyszabású visszaélések felgöngyölítésében. Ök leplezték le az üzbegisztáni gazdasági bűnügyek tetteseit is. Óvodások mínuszban — az is lehetne a címe annak a cikknek, amely a Lányok, Asszonyok márciusi számában olvasható. A cikk szerzője így írja le a látottakat: „Mínusz 15 fok van. A járókelők bundába burkolóznak. A Krasznaja Presznyán viszont egy óvoda udvarán a kicsik köny- nyű öltözetben futják a száz métert, másznak a bordásfalra, egyszóval végzik a reggeli tornát. A kissé szokatlan óvodai »tevékenységről« csak annyit mond az óvónő: A mi óvodánkban ez már nem kísérlet, hanem a szokásos testnevelés.” „Miben különbözik a szakmai karriert felmutató nő a többi társától?” — teszi fel az egyik vitaindító kérdést a lap szerkesztősége. Az induló vita tárgya: A modern nő a munkahelyén és otthon. Az induló vitasorozat minden bizonnyal érdekes véleményeket, gondolatokat fog felszínre hozni nemcsak a nők, de valószínű, a férfiak részéről is. A város holnapra tekint című írás több oldalról elemzi a Moszkvának csaknem két évtizeddel ezelőtt kidolgozott és 1990-ig szóló távlati fejlesztési tervét. Érdekes irodalmi alkotásnak számító írást közöl a Szputnyik márciusi száma. Ribbakov: „Az Arbat gyermekei” című regényből közöl részleteket. A regény olyan fiatalokról szól, akik Moszkva szívében, az Arba- ton születtek, s egyik központi figurája Sztálin. A lap több írása foglalkozik a peresztrojkával — leginkább azzal, hogy még nem mindenki lelkesedik érte. Az egyik ilyen írásnak már' a címe is sokat mond: „Fékek”. Egy másikban a makacs kolhozelnök megfékezéséről esik szó. Egyetlen rövid mondat így szól az írásban: „A népgazdaság irányításának adminisztratív módszere, amely a Szovjetunióban az utóbbi évtizedekben általános volt, sok elvtelen, képmutató vezetőt szült, nagy károkat okozott.” Mindhárom magyar nyelvű szovjet lap márciusi száma gazdag választékot kínál az érdeklődő olvasók számára. V. M. Manapság, amikor a fakultáció meg a kabinetrendszer idegenül hangzó — s valljuk be, sokak számára valóságosan is idegen — újításainak a nevei jutnak az emberek eszébe, ha ázt hallják: oktatás, pedagógia, ugyan kiben idéződnek fel azok a régi-régi tanítási helyek, amelyek nélkül aligha vált volna író-olvasó nemzetté a magyarság. Hivatalosan népiskoláknak hívták, s ott sorakoztak ormótlan padjaik a falukban éppen úgy, mint a kietlen tanyavilágban. Az elemi ismeretek terjesztésére hívták életre ókét még a múlt század második felében. s négy osztályukat egy tanteremben egy oskolamester — alkalmasint tanitókisasszony — oktatta. A legelső ilyen intézmények az 1850-es években nyitották meg kapuikat — részben úgy, hogy új épületet emeltek egy tanteremmel, meg kétszohás- konyhás tanítói lakással, részben pedig úgy, hogy már meglévő tanyát, házat alakítottak át az oktatás céljaira. A legtöbb elemi népiskola Csongrád megyében működött, s hogy valóban milyen sok helyütt szervezték meg az alapfokú tanítást, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy csupán a szegedi tanyavilágban negyvenf!) tanterem népesült be naponta. A korabeli — mindenelőtt Eötvös Loránd vallás- és közoktatásügyi miniszterségének idején megnyitott — iskolák nemcsak helyiségeik számát tekintve voltak egységesek, hanem berendezésüket is szigorú regulák szabályozták. A padok kettős sorával szemben egy magas dobogón állt a tekintélyes méretű asztal, mellette a háromlábú fekete tábla. Az asztal fölött az angyalos királyi címer függött, alatta pedig a kereszt. A falakon olvasótáblák, térképek — Kogútowitz Manó világszerte elismert munkái —, természetrajzi ábráik sorakoztak, a- tárolószekrény tetején a földgömb tarka golyóbisa. Bent a szekrény polcain pedig szárított növények és ásványdarabkák sorakoztak. S mindez országosan egységes összeállításban és rend szerint, mert az 1876. évi. XXVIII. számú népoktatási törvény végrehajtási utasítása még a Himnusz kifüggesztésének a helyét és módját is pontosan előírta. A tanyavilág'ban nemigen voltak templomok, ezért a népiskoláikat vallási célokra is igénybe vették: a jobbára katolikus papok egy-egy meghatározott napon oda hívták össze a híveket — N lem szívesen írom e sorokat, 'mert nem szeretek névtelen levelek, vagy levelezőlapok íróival polemizálni, hiszen a névtelenségbe rejtőzés éleve kizárja az őszinteséget, elhárítja írójáról a felelősséget. De miféle felelősséget kell vállalnia például annak, aki nem ért egyet egy tévéadás bírálatával, vagy hiányol egy bírálatot, amelyet ő várt, de .az meg sem jelent. Ilyesmiről van szó abban a pár sorban is, amelyet egy ismeretlen levélíró március 7-i kelettel írt, de a posta- bélyegző szerint csak négy nap múlva adott fel címemre. S mert a pár sor így végződik: „Tisztelettel egy tv-néző a többiek nevében!”, úgy érzem valami módon reflektálnom kell rá. Nem azért, mert „a többiek nevében” ír, hiszen nehéz lenne bizonyítani, miféle felhatalmazás alapján szól mások helyett is; nem is kizárólag az írásban kinyilvánított tiszteletért, hanem, mert a pár soros, de annál indulatosabb méltatlankodásban olyan vonások is vannak, amelyek nem ez egyetlen levélíróra jellemzők. Tehát. A levélíró kézírásából következtethetően felnőtt, kiirt betűi, betűkapcsolásiai sok-sok kézírásos gyakorlatra vallanak. Nem gyerek, hát felnőttként kell válaszolnom is néki. Azzal vádolja a lap kritikusát, azaz engem, hogy „úgy látom, nincs mersze kritikát írni a Ripacsok című tévéfilmről. Az egész környezetet megdöbbentette, hogy a kibontakozás idejében 28 im Ft értékű közönséges filmet tudnak adni, és előállítani. Figyeltem cikkeit, de eddig még úgy látszik emészti a látottakat...” És így tovább. Nos, Kedves Levélírónk, szeretném egy-két tévedését korrigálni. A Ripacsok nem tévéfillm, hanem mozik számára készült játékfilm, amely nem most, a kibontakozás idején készült, hanem hét évvel ezelőtt, 1981-ben mutatták be. Azóta, 1986 végéig — eddig vannak adataim — csak a hazai mozikban mintegy 5600 előadáson 400 ezer néző látta, a Magyar Televízió több alkalommal sugározta, s most a rendező, Sándor Pál életmű-sorozata -keretében került újra képernyőre. A film megítélésén nem vitatkozom önnel, hiszen jogában áll bármilyen véleményt formálni róla. Én viszont nem emésztgetem mostanában ennék a műnek az élményét, hiszen nem is volt szándékomban kritikát írni róla. mert: 1. a képernyőn újraéledő régebbi mozifilmekről nem szokás kritikát írni; 2. a film bemutatásakor, 1981-ben már megtettem; volt „merszem” kritikát írni róla, mégpedig igen bőségesen és elemző módon. Ha kíváncsi rá, valamelyik nagyobb könyvtár, vagy múzeum hírlaptárában el is olvashatja. Ismétlem, véleményét tiszteletben tartom; annyira, hogy nem is idézem ide kitételeit, a főszereplőre vonatkozó megjegyzését stb-t. Valamit azért hozzá kell fűznöm, most már Sándor Pál filmjétől függetlenül. Tessék elhinni, hogy a Magyar Televízióban rendszeresen filmeket néző öt-hat- milliónyi ember között akadnak olyanok is, akik ezt a filmnyelvet kedvelik, akik a film felszíne mögé is betekintenek. próbálják annak nem kevés áttétellel operáló előadásmódjából kihámozni és befogadni az általánosabb emberi mondandót. Például azt, hogy olyan társadalomban élünk, amelyben az egyénnek sokféle gondja-baja van, magánjellegű és közérdekű ügyek csapnak össze, érdekek és bajók ütköznek és fonódnak össze, és — mint e vitatott film dala is hirdeti — „egyedül nem megy”, mert társadalomban élünk, társas lények vagyunk, egymásra utáltán élünk, s tele vagyunk hibákkal is. Van, akit érdekel ez is. És vannak a képernyő előtt — kétséget kizáróan ők vannak többen —, akiknek az importált A klinika féle mese jelenti a szellemi kielégülést a csodákból szőtt profesz- szorral, aki a beteg csavargóval vágatja villája kertjében a fát, ösztöndíjat szerez egy- pincei éjszakán a sérült kezű zongoristának, s elszereti .az ápolónőt, aki korábban a saját fia kedvese volt. Persze, e két példa két véglet, de akik egyiket, vagy másikat kedvelik, nem kell, hogy egymás ellenfelei -legyenek. Meg kell értenünk a mások igényét is. Akkor is, ha nem a saját igényeinkkel találkozik a képernyőn látható adás. T isztelt Olvasónk, talán elhiszi, hogy van merszem kritikát írni olyan filmről is, amelyet ön — enyhén szólva — kicsit félreértett. S van merszem olyat tenni, amit ön elmulasztott. Soraim alá jegyzem a nevemet: Benedek Miklós Az ópusztaszeri iskolamúzeum tanterme; a táblán egy Móricz- idézet. mégpedig harangszóval. Hagyománnyá vált ugyanis, hogy egy-egy módosabb gazda. netán áldozatkészebb plébános haranglábat állíttatott az egytan termes oktatási intézmény elé, s ezzel jelezték, ha eljött a vallástanítás ideje, vagy kezdődik az istentisztelet. A kis harang persze megkondutt akkor is. ha kereszteltek vagy temettek, vagy ha tűz ütött ki. Maguk a tanítói lakások már kevésbé egységes képet mutattak, mert azok az os- kola/mesterek, akik ezekben a javarészt kültelki iskolákban állást kaptak, túlnyomó többségükben legényemberként .tengették életüket, s örültek, ha a környékbeli gazdák egyike-másiika megszánta őket puhafa szekrénynyel, szalmazsákos ággyal. Akik családot alapítottak, azok sem igen tudták megszedni magukat, s nagy elégtételük volt, ha nyugdíjas éveikben valamelyik falu polgáraiként süvegelték meg őket. Az elemi népiskolák egészen 1948-ig, az iskolák államosításáig, az új típusú oktatási rendszer bevezetéséig a régi hagyományok és előírások szerint működtek. Ezt követően azonban — mivelhogy kötelezővé vált a nyolcosztályos képzés — sorra megszűntek, s csak Ütött maradt mutatóba néhány ilyen egytanítós intézmény. Például a Csongrád megyei Felső-Pusztaszeren, ahol egészen az 1978—1979- es tanév végéig tanítottak benne, s ahol aztán egy ritka érdekes, a pedagógiatörténet tárgyi emlékeit gazdagon felsorakoztató iskolamúzeumot rendeztek be. Pontosan olyan ez a húz, mint amilyen egy hajdani, a múlt század közepén, végén megnyitott elemi népiskola volt. Egyetlen tantermének berendezéséből semmi kellék nem hiányzik, a tanítói lakás helyiségeiben pedig megtekinthető mindaz az iratanyag, ami az oktatáshoz-neve léshez kapcsolódott. Látni ott 'tehát régirégi irkákat, bizonyítványokat, osztálynaplókat, .tanítói okleveleket, palatáblákat, olvasókönyveket, a tanügyi kormányzat leiratait, a kinevezések okmányait stb. Azt pedig mondani sem kell, hogy a föntebb emlegetett harangláb sem hiányzik a szépen helyreállított épület mellől. Igaz, ez nem eredeti darab, hanem ajándék: a szintén Szeged környéki Szatymaz Neszűrjhegy nevű tanyai dűlőjének hajdani iskolájától szállították át. Ott egyébként az 1854-es esztendőben kezdte meg nemes szolgálatát. Mivelhogy ez az iskolamúzeum — amely jelenleg hivatalosan az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkhoz tartozik — a maga nemében egyedülálló teljességgel őrzi népok tatásunk emlék- anyagát, igen sok látogatót fogad. Megfordul ott öreg néptanító ugyanúgy, mint a tengerentúlról érkező turistacsoport. S mind-mind az alapító és rendelkező atyák előrelátását, körültekintő gondosságát dicsérik: azt az igyekezetét, hogy a legtávolibb tanyavilágba.n is kigyúl- jon a szellem napvilága. Mindezt tudva és figyelembe véve. igazán érdemes le- . térni az E5-üs útról ott, ahol a tájékoztató táblák Ópusztaszer nevét' hirdetik ... A. L. Az oskolamesterek egy tekintélyes férfiakból álló csoportja. Az YF 58—14. frsz. B. 1000 Fr. LK., zárt rakterületü tehergépkocsinkkal (1 tonnás) béríuvarozást vállalunk ÉRDEKLŐDNI: a SZERTEX Konfekcióipari Leányvállalat műszaki osztályán Szerencs, Gyár u. 2. Tel.: 220 A kritikus „mersze”
