Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-16 / 64. szám

1988. március 16., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 a gépgyárban BVK-s munkaerőhelyzet A nemzeti jövedelem tíz százalékát termelte meg az elmúlt esztendőben Borsod- Abaúj-Zemplén megye gaz­dasága. Különösen a vegy­ipari cégek, közöttük a Bor­sodi Vegyi Kombinát muta­tott fel jó eredményeket. A 6200 dolgozót foglalkoztató nagyvállalatnak is meg kel­lett birkóznia a létszámle­építés népszerűtlen feladatá­val, de a szakszervezeti bi­zottság jelentése szerint na­gyobb feszültségek nélkül sikerült csökkenteni a lét­számot. Az elmúlt időszakban fél­ezer embernek szűnt meg a munkahelye a kombinátban. A vállalat vezetése minden érintett dolgozónak legalább két munkahelyet ajánlott fel. Érthetően, nem minden eset­ben találkozott a vállalati ajánlat a dolgozó szándéká­val. Üjabb gondok is jelentkez­tek az elmúlt esztendőben, ugyanis a szakmunkáskép­zés nem mindig veszi figye­lembe a vállalati igényeket és kéréseket. Emiatt például az újonnan felszabaduló ve­gyipari szakmunkásnőket már föl sem veszik a gyár­ba, mert nem tudnak ré­szükre munkát adni. A na­gyobb feszültségek elkerü­lése érdekében sürgősen át kellene gondolni a szakmun­kásképzés jelenlegi struktú­ráját. A minőség mindenek előtt Olyan nagyüzemben, mint a Digép, ahol több mint hétszáz szocialista brigád dol­gozik, mindig jelentős esemény a brigád­vezetők év eleji (küldöttértekezlete. Igaz, most az ünnepi jelleg kevésbé dominált, nemigen adott rá alkalmat az elmúlt esz­tendő. A másfél száz brigádvezető azonban így is azzal a tudattal adta de küldöttiga­zolványát, 'hogy fontos dolgokról hall és szól majd. S végül is az együtt töltött mint­egy három óra igazolta, nagy tétre menő, a vállalat talpon maradásának lehetőségeit tü­zetesen számba vevő, tegnapot faggató, a mát és holnapot tennivalókban feltérképező esz­mecsere ez, aminek alaphangját nem ds annyira az 1987-es esztendő értékelése, mint inkább egy dokumentum („A Diósgyőri Gépgyár kollektívájának szocialista mun- kaverseny-vállalása 1988. évre”) adta meg. Ez a vitaanyag tizenhét pontban sűríti az idei termelés és gazdálkodás minden fonto­sabb ismérvét, mutatóját, az elvárásokat. S úgy gondolom, nem csupán engem izga­tott, vajon mai, anyagias szemléletű viliá­gunkban, amikor a mozgalom sokaik sze­rint eddigi legnagyobb válságát éli, amikor a jól ikereső vgmk-tagok jóformán .kine­vetik nem vgmk-tag brigádtársaikat, ami­kor a mozgalmi frázisok — mert ezekből mindig volt bőven — a legvaskalaposab- bakról is leperegnek, nos, vajon egy ilyen helyzetben adhat-e biztatást, erőt a 'brigád­vezetői küldöttértekezlet a vállalatvezetés­nek. s ők a gyár nehéz helyzetében ma­gukkal iképesek-e ragadni a végül is még mindig húzóerőt jelentő brigádok megbí­zottait? Mindez a küldöttértekezleten egyértelmű­en nemigen dőlt el. Ám a párbeszéd meg­felelő kereteket, hangulatot biztosíthat a soron következő termelési tanácskozásokhoz, amelyek résztvevői túlsúlyban szintén a brigádtagok, s ahol aprópénzre lehet válta­ni a fentebb említett tizenhét pontban fog­laltakat. A küldöttek rámutattak ugyanis arra, hogy sok még a 'bizonytalansági tényező a Digépben is. „Szeretnénk minél előbb lát­ni az idei év összes feladatát megrende­lések formájában is” — kérte Cselényi Endre. Aztán, nem könnyű h'inni a mun­kafegyelem javítását szorgalmazó hangza­tos szavakban, ha a gyárban úton-útfélen látni csellengő', ráérő embereket. „Csak be kell nézni egy-két öltözőbe, mennyien búj- nalk meg, ülnek tétlenül, vagy éppen do­hányoznak” — kesergett az üzemrendésze­ti osztály tucatnyi brigádját képviselő Tóth István. Vagy: egyes dolgok már-már ért­hetetlennek tűnnek. „Hónapokig álltak az elkészült szivattyúk villanymotorhiány mi­att, s az öntvények negyede selejtes, zár- ványos." — dühöngött jogosan Tóth György, a szerencsi D-egység esztergályosa. Ugyan­akkor sokain látják, hogy a 'közvetlen mun­kahelyeken is befolyásolhatók a nagy, a gyár egészének sorsát meghatározó dolgok is. „A minőségellenőrzési főosztályon dol­gozók sokat tehetnek azért, hogy a 28,6 mil­lió forintos éves selejt és a garanciális meghibásodások 4,6 milliót 'kitevő kára ke­vesebb legyen.” — vélekedett Kaverlyák Ernő. Mások jogosan lázonganak azért, hogy nincs meg az esélyegyenlőség az azo­nos jövedelmek eléréséhez. „A mostani bér- és adórendszer nem ösztönöz a teljesítmé­nyek növelésére.” — vélekedett a K-egység küldötte. Lakatos Sándor. „A kovácsüzem­ben ócska gépekkel, rossz minőségű és a világpiaci árnál többe kerülő alapanyagok­kal kell versenyképes, eladható exportter­mékeket előállítani”, — mutatott rá Mészá­ros József az F-egység 88 brigádja nevé­ben. S hadd idézzem még a H-egységből Dálnoki István esztergályost is; „Mi, 1987- bein is dolgoztunk. Mégsem hoztuk a ter­vet. Emiatt feszültségek keletkeztek”. Diósgyőrben hétezernyi ember ezen a nyelven beszél. S nemcsak ők, hanem a szomszédos .kohászok, azok ózdi társai, a drótgyáriak, a bányászok és így sorolhat­nám tovább. Kovács Zoltán, vezérigazgató szavai is elhangzódhattak volna más gyá­rak brigádvezetői küldöttértekezletén is. Mint mondotta: lehet siránkoznunk az el­avult berendezések miatt, ám a Digép szá­mára ma ez a realitás. Ilyen körülmények között kell dolgozniuk, nyereséget termelni­ük, fennmaradniuk. S mert a gépgyáriak számára a stabilizáció és kibontakozás le­hetősége a tőkés vállalatokkal való együtt­működés, nem szabad 'megengedni akár­milyen belső gondjaink vannak, hogy az NSZK-'ba, vagy más országokba útnak in­dított, világszínvonalú gyártmány után egy­két hét múlva három szerelőt kelljen kül­deni, mert hibás volt valamelyik alkatrész. Mindenki zsebére megy, ha az egyébként jól fizető munka végül mégis veszteséget ter­mel. S kesereghetünk azon, hogy még min­dig csupán 77 százalékos a Digép idei rendelésállománya, de hol van már az az idő, amikor öt évre előre „megmondták” az államközi szerződések, hogy mit kell gyártani. A tőkés piacokon uralkodó tör­vények ahhoz szoktatnak hozzá bennün­ket, hogy év elején esetleg még nem tud­juk, mit keli majd gyártanunk októberben, novemberben. Mi fér bele háromórai párbeszédbe? Le­het-e ilyen rövid idő alatt megértetni oda- vissza tengernyi gondot úgy, hogy azok fel­számolásához végül is társakra leljünk? Amikor a panaszkodó esztergályos brigád­vezetőnek épp úgy igaza van, mint a ve­zérigazgatónak? Lehet-e kiutat találni olyan kilátástalannak tűnő helyzetekből, amikor a kipróbált tönzsgárdatag, a gépét, a gépe kö­rüli néhány négyzetmétert talán otthonánál is jobban szerető munkás az emberi tűrc»- képesség határát emlegeti? Olyan kérdések ezek, amelyekre csak az élet, az elkövetkező hónapok, a végzett munka mennyisége és minősége, adnak majd végleges választ a Digépben és sok más gyárban, munkahelyen is. A múlt héten tartotta szokásos évzáró, -értékelő közgyűlését a Miskolci Vasipari Szövetkezet. Fehér Miklós elnök ezen az összejövetelen egyértelműen sikeres mun­káról számolhatott be. A 230 tagot szám­— Mintegy két-, két és fél éves előkészítő munkának köszönhető, hogy az idén két Heller—Forgó-féle száraz hű­tőtorony acélszerkezetének készítésére kaptunk megren­delést — kezdi Fehér Mik­lós. A két torony acélvázát azért kérte tőlük egy ameri­kai cég európai leányválla­lata, mert jó üzletet lát ben­ne és mert a vasipari az el­múlt években bizonyította jártasságát a gyártásában. Eddig négy hasonló berende­zést készítettek, s ezekkel szerezték meg a megrendelő bizalmát. A két hűtőtorony magyar fővállalkozója az Energiagazdálkodási Intézet. A miskolciakon kívül jó pár cég hozzájárul ahhoz, hogy a piacon értékes késztermék legyen. Rajtuk kívül a szö­vetkezet központi telephe­lyén egy szerelőberendezést készítenek a két említett to­ronyhoz, egyet pedig csak úgy szólóban, iráni megren­delésre. — Ez azt jelenti, hogy a Partizán utcai telepünk ka­pacitása egész évre foglalt. Természetesen, tartalékaink vannak, így ha év közben bejön egy hirtelen megren­delés, állunk elébe — foly­tatja az elnök. Majd arról beszél, hogy termelésüket nem növelik a tavalyihoz képest. Már ami a mennyiséget illeti. A minő­ségi követelményeiket annál inkább emelik — önmaguk­kal szemben. Ehhez kedvező lehetőséget kínál, hogy a szövetkezet szerelői, hegesz­tői zárt, fűtött műhelyben dolgozhatnak. Elkészült a festőműhelyük is, ami kizár­ja, hogy az időjárás befolyá­solhassa a teljesítményt. Sok múlik természetesen az alapanyagot szállító vállala­toktól. Mondhatni: az egész tőkés export sikere tőlük függ, hiszen ha nincs alap­anyag, nem készíthetnek acélszerkezetet, nincs meg a váza a hűtőtoronynak. A vasipariban ezért mindent megtesznek a szállítókkal láló szövetkezet nyeresége meghaladta a 26 millió forintot, a tagság jövedelme a leg­magasabb a hagyományos szövetkezetek kö­zött. Hogyan tovább, miként készültek fel az idei, még nehezebbnek ígérkező eszten­dőre? — erről beszélgettünk az elnökkel. Nyikcs Imre Vevők vagyunk-kiallítás nyílt Vevők vagyunk címmel kiállítás nyílt kedden Buda­pesten, a Rákóczi úti Ipari (BemutatóháZban. A Termel­tetőik Tanácsa ,1979-ttől ren­dezi meg rendszeresen azok­nak a termékeknek a be­mutatóját, amelyekre hazai gyártókat keresnék. A csak­nem 10 esztendő alatt 11 milliárd forint értékű több­letáru 'került e kiállítások révén a bolthálózatba. A Termeltetők Tanácsába tömörült vállalatok elsősor­ban arra törekednek, hogy csökkentsék a hiánycikkek számát, s' ez az eredmények tanúsága szerint több eset­ben sikerült iis. Emellett ma már nemcsak egyszerűbb termékeket, hanem költsége­sebb felszerszámozást igény­lő gyártmányokat is termel­tetnek az iparvállalatokkal és a szövetkezetekkel. Andrilkó Miklós kereske­delmi államtitkár a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy tavaly a vas-, műszaki jár­mű- és .kultúrcikk-kereske- delmi szákmában csaknem 800 millió forint értékű 'többletárualapot szereztek be a kereskedelmi vállalatok a Vevők vagyunk-kiállítás ré­vén. Számos olyan árucikk­re as szert tettek, amely ko­rábbi Importot pótol. A Ve­vők vagyunk akció a hatá­rokat is átlépte: Bulgáriá­ban, Csehszlovákiában, Len­gyelországban, Jugoszláviá­ban és Romániában is siker­rel rendeztek kiállításokat, s ezek eredményeként az or­szágba eddig több, mint egy­millió rubel értékű olyan áru érkezett, amely az áru­csereforgalmi megállapodá­sokban nem szerepelt. A kiállítás célja ezúttal is a hiánycikkek számának to­vábbi csökkentése, az im­porthelyettesítés, valamint a hazai áruválaszték bővítése — hangsúlyozta az államtit­kár. A most megnyílt kiállítás alkalmából is megjelentették a katalógust, amely több mint 700 gyártásra váró ci'kk leírását 'tartalmazza. A kiad­ványt már előzetesen csak­nem ezer iparvállalatnak és szövetkezetnek elküldték. A kiállítás 17-iig tekinthető meg 10 órától 16 óráig. Ez alatt az idő alatt a kiállító vállalatok képviselői a ke­reskedelem igényéiről tájé­koztatják az érdeklődő gyár­tóikat. (MTI) Nyilvános tervpályázat Az új Nemzeti Színház he­lyének kiválasztására nyil­vános tervpályázat kiírásá­ról állapodott meg kedden a budapesti Városházán So­mogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter, Iványi Pál, a Fővárosi Ta­nács elnöke, Stark Antal művelődési minisztériumi államtitkár és Szinetár 'Mik­lós, az új Nemzeti Színház felépítésének és szervezésé­nek kormánybiztosa. A pá­lyázat kiírására bírálóbi­zottságot alakítottak, elnöki tisztével Stadinger Istvánt, a Fővárosi Tanács elnökhe­lyettesét bízták meg, társel­nöke Stank Antal, valamint Petrovai László építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettes lett. A bírálóbi­zottság gondolkodik a terv- pályázat megszervezéséről és elbírálásáról, amelynek ered­ményéről a Minisztertaná­csot még az idén tájékoztat­ni kívánják. Az úgy jelentőségének megfelelően a kiírók jeles közéleti személyiségeket is felkértek, hogy vegyenek részt a tervpályázaton, s várják a Magyar Építőmű­vészeik Szövetsége, a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság, az Építőipari Tudományos Egyesület, valamint a Ma­gyar Színházművészeti Szö­vetség tagjainak jelentkezé­sét is. (MTI) való jó kapcsolattartás ér­dekében. Bár tudják, az a néhány ezer tonna acél nem nagy tétel — legalábbis, az előállítónak nem az ... * Nem túlzás, hogy a szö­vetkezet mártabányai telep­helye a festékdoboz-, kanna­gyártás hazai fellegvára. A kis üzem ez év elején is szokásos gondjaival küzd. Sokszor megírtuk, de sajnos megint aktuális: kevés az alapanyaguk, az ónozott acél­lemez. — Nem értem, miért — mondja az elnök —, hiszen a népgazdasági tervben sze­repel, hogy az idén 56 ezer tonnát importálunk. Nekünk ebből csak kétezer tonna kel­lene, még sincs. Ügy érzi, hogy bürokra­tikus akadályok miatt késett február közepéig a behozatal engedélyezése. S mit tehet ilyenkor egy viszonylag kis termelőegység vezetője? Te­lefonálgat, jár a minisztéri­umba, hogy legyen miből gyártani a 23 literes kanná­kat. Mert a termelés azért korántsem állt meg Márta- bányán. Készítik a kisebb űrtartalmú dobozokat. — Nem jó ez — folytatja Fehér Miklós —, mert me­hetne a több típus gyártása párhuzamosan is. Ha megjön az ónozott lemez, akkor le­het, hogy túlóráztatni kell, amit mór csak azért sem szívesen teszünk, mert a do­bozokat főként nők gyártják, akiknek ugye, a családot, a gyerekeket is el kell látni ... Másik aggodalmuk az egyébként szép eredménye­ket felmutató dobozüzemmel kapcsolatban szintén „régi sláger”. Hogy tudniillik, a lemez ára hol lassabban, hol gyorsabban, de mindig nő. És ezt nekik kénytelen-kel­letlen el kell ismertetniük a vevőkkel. A két legnagyobb vásárlóval, a Budaiakkal és a TVK-val ezért kemény vi­táik lesznek — várhatóan az idén is. Mint a bevezetőben emlí­tettük, a Miskolci Vasipari Szövetkezet nem tervez kü­lönösebb termelésbővítést, a minőség javítását tűzte zász­lajára. Kérdés: hogyan szol­gálja ezt a jelenlegi bérezési rendszer, konkrétabban, a személyi jövedelemadó? — Eddig nem valami ked­vezőek a tapasztalataink — tárja szét kezeit az elnök —, igaz, még az év elején va­gyunk. Egyszer próbáltunk dolgozókat behívni hétvégi munkára, és nem akadt je­lentkező ... Sokan észrevették, hogy a túlmunka nem áll arányban a kézhez kapott pénzzel — magyarázza tovább az elnök. A törzsgárda tagjai —, akik a szövetkezet magját képe­zik — 20—25 év alatt meg­szokták, hogy ha jobban haj­tanak, többet visznek haza a borítékban. Az idén a terv ismertetésekor megtudhat­ták, hogy csak a központilag engedélyezett két és fél szá­zalékkal lehet magasabb a bérük. Emelést csak az év második felében, és csak ab­ban az esetben hajt végre a szövetkezet, ha nem vitte el a bértömeget valami hirte­len közbejött munka — ezt mindnyájan tudják. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbálnának vala­mit tenni az adó — egyelőre — teljesítményt visszatartó hatása ellen. A szövetkezet szakvezetése ezentúl havi bontásban értékeli és fizeti ki tagjainak a többletmunká­ért járó bért. A prémiumki­tűzések legfőbb célja: a ha­táridők tartása és a minőség díjazása. — Sok helyen úgy növelik az egy főre jutó bértömeget, hogy csökkentik a létszá­mot ... — Nálunk erről szó sem lehet. Munkát akarunk és tudunk is adni minden ta­gunknak. Nem elbocsátások­kal akarjuk a hatékonysá­gunkat javítani, hanem a mi­nőségi mutatók javításával — fejezte be az elnök. M. Szabó Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom