Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-08 / 32. szám

1988. február 8., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A „sárga Sátán Jack London, a jeles amerikai író „hobo". azaz országúti csavargó korsza­kában — és később is — nemegyszer nézett a pohár fenekére. A ..Sárga Sátán" című munkájában ad szá­mot a „Sárga Sátánnal", azaz „Mister Alkohollal’’ vívott küzdelmeiről. Az el­árvult, otthontalan lelkek menedéke a csapszék voll. Az ivócimborák alkalmi közösségeit egy nyájba to­borozta az alkohol, mely­nek közismert ártalmai mellett van egy „áldásos" tulajdonsága is: feloldja a lélekben meggyűlt feszült­ségeket. (A sok antialkoho­lista plakát egyikén ösz- szegubancolt madzagcsomó látható, ezzel a figyelmez­tető mondattal: „Az alko­hol nem old meg semmit!" Ez így igaz, azt viszdnt kevésbé tudjuk, hogy a végveszélyt megérző ember válsághelyzetében végül is mit nyújt?) Sajnos, nem­csak feszültséget, hanem az embert emberként meg­tartó gátlásrendszert is fel­oldja; az ember „bolondo­kat" kezd fecsegni és cse­lekedni. Az író kalandos esetei jól példázzák, hogy az ivócimboraság, mámorban testvérekké váló piások kö­zössége a kijózanodással szertefoszlik. A mágnás, magas beosztású köztiszt­viselő, aki este még ölel­gette és „nyálas puszikat" adott neki, másnap nem .haver", átnéz a feje fö­lött, s ha megszólítaná: „Pajti, adj egy . pohárra- valót", behúzna neki: „Paj­ti neked a . . S ami fokozza a bajt: a részegnél alig van aláva­lóbb, legtöbbször sorsára hagyja a nála is Utasab­bat, mert >az alkohol a fe­lelősségérzetet is „fellazít­ja”. Érthető is.. Ittasan sa­ját érdekeinket se tisztel­jük, mire fel termők a másokéval? A „sárga Sátán" korunk nagy veszedelme. Az alkal­mi lerészegedők — az em­ber önmagát se vonhatja ki a statisztikai átlagból azzal „vigasztalódik", hogy „aki amúgy istenigazábul még nem itta le magát, valójában nem is tudja ér­tékelni a — józanságot. . ." Mi tagadás, bele va­gyunk „szerkesztve” egy olyan társadalomba, amely társas kapcsolatait el se tudja képzelni alkoholfo­gyasztás nélkül. A keresz­telő csakúgy ok rá, mint a temetés, „kólás lagziról" egyszer hallottam (jehovis- ták tartották). Név- és születésnap — ivászat. Visszaemlékezve gyerek­koromra, túdom, hogy a falusi kocsmárosok hama­rább keltek a szántó-vetők­nél. Feltehetőleg nem tör­vény, hanem megszokás (haszonszerzés is) kötelez­te őket a korai nyitásra. Ma már a falusi kocs­mák se nyitnak !) óra. előtt. Mert közben a világ — úgymond — változott, az italfogyasztás szokás­rendje nem. A kor föld­művese nem jámbor ló után lépeget, az eke szar­vát fogva — traktorra ült vagy gép mellett dolgozik. Ha a kocsis, netán, felön­tött a garatra, az okos ló — „lelkes állatnak" is ne­vezték — nem fordította be az árokba, hiszen volt „magához való esze". A gépnek nincs csak kezelő­jének, s ha elissza, a trak­tor nem hőköl vissza a szakadék szélétől. Itt a bökkenő. A motori­záció és az alkohol nem fér össze. Egy vasutas panasza késztet e cikk megírására. Reggel 8 óra körül meg­szondázták, ' és a szerelő­üzem vezetője hazaküldte. Elmondása szerint a dél­utánt ásózással töltötte. Megivott kb. fél liter kis­üstit. Az utolsó „adagot" röviddel este tíz előtt eresztette le a torkán. A szondázásig tehát kereken 10 óra telt el, és az az „át­kozott" szonda elszínező- dött. Rákérdeztem: — Nem kaptak valami­féle „kioktatást", hogy munkakezdés előtt hány órás az italfogyasztási ti­lalom? Válasza elgondolkoztatott. Amikor még nem „harcol­tak" annyira a „piálás" el­len, a műhelyben ott füg­gött egy tábla, amiről le­olvashatták: a különböző italféléknek mekkora a le­bomlási ideje. De még a mennyiséget is feltüntették. Esküdözött, hiába „csú­szott" annyira, ha tudatá­ban van, hogy fél liter kisüsti „kiürülése" ilyen sokáig eltart, kevesebbel beéri. De hál az a figyel­meztető tábla már réges- rég eltűnt. Ott az a sok gépkocsive­zető, vasmunkás, darus ... Ülje végig a lagzit vagy a karácsonyt „szárazon"? A legtöbb ember nem akarja saját kárát. Nos, mit felelhettem a „kárvallottnak"? Panaszát, természetesen, nem orvo­solhattam, de észrevételeit nem engedhettem el a fü­lem mellett. Az alkoholizmus elleni harc általános elveinek hangoztatásával eddig nem sokra mentünk. A riasztó plakátok hatástalanok. Az ártalmak diagnózisainak nincs foganatja. A fél arcával „elhü­lyült" plakátember (pálin­kás üveget tart oda) sem­mit se mond. De az a vasutas még emlékszik ar­ra a korábbi plakátra, mely nem azt „kürtölte”, hogy egyáltalán ne igyál. Ismereteket nyújtott, ame­lyeket meg lehetett tanul­ni. De egy kártyanaptár méretű, levéltárcában elfé­rő, esetleg kétlapos isme­retterjesztő kiadvány is hatásos lehelne. Ki-ki ad­dig nézegetné, amíg beté­ve tudná a tilalmakat. Esetleg az asszony kezébe is kerülne, és együtt ülve a terített asztalnál, órájá­ra pillantva rászólna „em­berére": „Pista! Vedd csak elő azt a papírt!" Hiszem, sok-sok „Pista” keze le­tenné a poharat. És miért ne lehetne effé­le ismeretterjesztő plakát az ivókban, kocsmákban is? Az is megeshetne, hogy némelyek rászólnának „ne­kilendült" embertársukra, s az intelmes „szövegre” mutogatnának. És a zseb­ben hordható „tízparancso­laton" na legyen „csúf" rajzolat (a szívünk fölött nem szívesen hordanánk!), statisztika viszont lehetne: évente hány emberéletet követel az alkohol. A „sárga Sátán”, „aki" szüntelenül azon mesterke­dik, hogy a „Teremtés Ko­ronáját". az embert rom­lásba taszítsa, közössége és önmaga előtt megalázza. Lucifer kaján vigvorral vágja az „Alkotó" szeme közé: „Ez volna az, akit saját képmásodra terem­tettél?!" Gulyás Mihály Kritikus napok és órák így védik a munkást az LKM-ben „Munkatársak, dolgo­zó kollektívák! Gondolták már, hány-hány család tragédiája bújik meg a sokszor hallott szó mögött - BALESET!” Ezekkel a drámai szavakkal kezdő­dik az a szórólap, ame­lyet az LKM közelmúltban megtartott munkavédelmi konferenciáján minden résztvevő megkapott. A munkavédelmi főosztály propaganda anyaga jól tükrözi azt a szemléletet, ahogyan a munkavédel­met kezelik a diósgyőri nagyüzemben: ésszel és érzelemmel próbálnak hatni a dolgozókra — mint a felmérésekből kiderül, több, kevesebb sikerrel. Kezdjük a sikerrel. A nagyvállalat történetében először lí)87-ben érték el, hogy a balesetek számát öt­száz, s ami ennél fonto­sabb. harminc ezrelék alá tudták szorítani. Az ered­ményt ellentmondásossá te­szi, elhomályosítja, hogy öten vesz.tették életüket munka közben, s hogy 11 dolgozó valamelyik testrésze csonkulás áldozata lett. A sok szám ellenére érde­mes idézni a bekövetkezett balesetek elemzéséből. Esze­rint, munkával összefüggés­ben 418 baleset történt — ezen belül kétszer annyian sérültek meg kézi munka­végzés során, mintha gépet kezeltek, szolgáltak volna ki. Figyelmet érdemlő az is. hogy duplájára (44) nőtt az előző évinek a nem munká­val kapcsolatos, többnyire figyelmetlenségből származó elesések és más hasonló balesetek száma. Pozitív, hogy mindössze két esetben játszott szerepet az alkohol! Sokat mondanak azok az adatok is, amelyek azt mu­latják. mikor esnek a leg­többen áldozatául — több­Az értelmiségi dolgozók keresetének színvonala az utóbbi közel másfél évtized­ben lassabban növekedett, mint a többi dolgozóé. Emi­att elfogadhatatlan és tart­hatatlan aránytalanság ala­kult ki az értelmiségiek és a többi dolgozó keresete között. Bár az értelmiségiek egyes rétegeit, csoportjait érintő központi bérpolitikai intéz­kedésekkel a kormány töre­kedett a lemaradást mérsé­kelni, s az utóbbi időben a gazdálkodó szervezetek egy részében a korábbiakhoz képest és a többi dolgozóhoz viszonyítva gyorsabban emel­ték az értelmiségiek bérszín­vonalát, az aránytalanságo­kat nem sikerült megszün­tetni. Az értelmiségiek anyagi- és erkölcsi elismerésében tapasztalható jelenségek ■ kö­vetkeztében két évvél ez­előtt a magasabb vezetőál- lásúak keresete, 2,8- a közép­vezetőké mintegy 1,7-szerese, az egyetemi, főiskolai vég­zettséggel rendelkező nem vezető beosztásúak keresete pedig mindössze 1,1-szerese a szakmunkások átlagkerese­tének. Különösen kedvezőt­len az egyetemi, főiskolai végzettségű pályakezdők bér- színvonala. Az 1987. évi ada­tok szerint a munkába lé­pett pályakezdő értelmiségi­ek átlagos havi alapbére 4600 forint-volt. Az értelmiségiek nem megfelelő anyagi elismerése összefügg azzal, hogy a ma­gasan kvalifikált munka le­értékelődött. s ebben a ide­ológiai és politikai tényezők is közrejátszottak. A téves szemlélet megváltoztatásáért és az ebből kialakult hibás gyakorlat megszüntetéséért sem az állami, sem pedig a politikai szervek nem tettek kellő időben intézkedéseket. A problémák a műszaki nyíre saját figyelmetlensé­güknek. A hónapokat -tekint­ve a legveszélyesebb a szep­tember, 53 feljegyzett bal­esettel. Azt hihetnénk, hogy a napok közül a hétfő vezet vagy a péntek (hét eleje, hét vége), a tapasztalatok szerint a kohászoknál a -kedd a fekete nap. Az órá­kat tekintve a munkaidőn belüli 4„ 5. óra a legkriti­kusabb. A műszakok között még mindig a délelőttös a legveszélyesebb — egymaga produkál annyi sérültet mint a délutános és az éj­szakai műszakok együtt vé­ve. A testrészek közül a kéz vezet — majdnem az esetek felében sérül meg. Hasonlóan gyakori a lábat ért balesetek száma, a fej — nyilván a sisakviselésnek köszönhetően — ritkán sé­rül meg. Összességében elmondha­tó, hogy a kohászatban a műit évben végre a bűvös ötszázas szám alá csökkent a balesetek száma, azonban nőtt a sérülések súlyossága és az az idő, ami alatt az emberek meggyógyultak. Mindebből az következik, hogy van mit tenniük a munkavédelmiseknek és a gazdasági vezetőknek. Akiknek javukra szól, hogy nemcsak utólag, már év­közben is beavatkoztak. Az említett öt halálos baleset ugyanis az év első felében következett be, s felfigyeltek erre nemcsak helyben, ha­nem a vasasszakszervezetnél is. Az egyik legfontosabb belső intézkedés volt. hogy tavaly június 15-én rendkí­értelmiség körében jelent­keztek legélesebben. A vál­lalkozó típusú értelmiség je­lentős hányada helyezkedett el más, szakmailag igényte­len, de jól fizető munkakö­rökben, a műszaki értelmi­ség alkotókészsége a terme­lőszférában az elégtelen ösztönzés következtében visz- szaesett, a műszaki pályára jelentkező fiatalok száma csökkent, ugyanakkor egy részüknek a képessége egy­re kevésbé felelt meg a kö­vetelményeknek. Ráadásul, a vezetők egy része nem tá­masztott megfelelő feltétele­ket a felsőfokú végzettséggel rendelkező műszakiakkal szemben, emiatt nem tudták hasznosítani felkészültségü­ket, tudásukat a gazdálko­dásban. Az utóbbi években több felmérés, tanulmány látott napvilágot, amelyben a mű­szaki értelmiség helyét, sze­repét, az anyagi és erkölcsi megbecsülés gondjait körvo­nalazták. Valamennyi vizs­gálat, állásfoglalás tükrözte azt az igényt, miszerint a fejlődés meggyorsításának fontos feltétele az innova­tív, a kreativitásra ösztönző társadalmi és vállalati maga­tartás kialakítása és erősíté­se. E cél elérése, továbbá az innovációban kulcsfontosságú szerepet betöltő szakértelmi­ség helyzetének, anyagi és erkölcsi megbecsülésének ja­vítása széles körű szemléleti, magatartásbeli változásokat és változtatásokat igényel. Persze nemcsak a közvet­len anyagi elismerés terén érte hátrány a műszaki ér­telmiséget, hanem a munka- viszonyhoz kapcsolódó más jogosultságokban is (például a tanulmányi idő beszámítá­sa a nyugdíj megállapításá­nál figyelembe vehető szol­gálati időbe, a lakáshoz ju­tás feltételei) gyakran indo­vüli munkavédelmi konfe­renciát hívtak össze. Ezen elhatározták, hogy 11 fel­adatot tűznek ki a helyzetet javítandó — természetesen úgy, hogy mindegyik végre­hajtásáért felelőst neveztek ki. Ugyanakkor megszigorí­tották a munkavédelmi el­lenőrzéseket, a különböző védőeszközök, -ruhák hasz­nálatát, a technológiák be­tartását. Különösen azokon a helyeken tartottak — a munkavédelmi szabályzatban egyébként is előírt — fel­sőszintű ellenőrzéseket, ahol az előző évihez képest rom­lott a helyzet. Nyilván ennek is köszön­hető. hogy a második fél év­ben már senki sem vesztet­te az életét munka közben, viszont tovább szaporodtak a súlyos esetek. Említést ér­demel, hogy a harmadik ne­gyedévben végrehajtott — a hengerműben, a kombinált acélműben és a III. sz. ko­hónál folyó — felújítási, át­építési munkák alatt jelenr tős sérülés nem történt. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy nem az intenzív mun­ka, hanem az emberi figyel­metlenség, a felelőtlenség okozza a legtöbb bajt. Ki­csit keményen fogalmazva: a munkást legnehezebb sa­ját magától megóvni, a sa­ját lazaságától, nemtörődöm­ségétől. Tisztában vannak ezzel a kohászat munkásait védők, mégis, megpróbálnak tenni ellene. A vállalat vezetése elemezte a súlyos eseteket, amelyek nem ritkán a mun­kavédelem hatékonyságának megtorpanásából következ­kolatlanul háttérbe szorult. A műszaki értelmiség fo­kozottabb megbecsülését az MTESZ különösen szívügyé­nek tekintette. Számos fóru­mon, az egyesület, által vég­zett különböző vizsgálatokon sürgette, hogy a reálértelmi­ség tudásának és képességé­nek hasznosításához elenged­hetetlen az alkotó munka feltételéinek javítása, a tár­sadalmi értékrendben meg­lévő torzulások felszámolása. Ez egyben azt a követel­ményt is jelenti, hogy a re­álértelmiség képzettségét, képességét és alkotókészségét elsősorban a főmunkahelyen kell hasznosítani. Az MTESZ legutóbbi. 1986- ban megtartott tisztújító közgyűlésén elfogadott hatá­rozatban már szó esik arról, hogy kormányzati és munka­helyi intézkedésre van szük­ség annak érdekében, hogy a helyes irányban változzon az alkotó tevékenység ösz­tönzése, amitől mindenek­előtt a reálértelmiség telje­sítményének növekedése re­mélhető. Az utóbbi években az MTESZ sokat tett azért, hogy a párt- és állami szer­vek valós képet kapjanak a reálértelmiség helyzetéről; nemcsak feltárta a meglévő hiányosságokat, hanem kö­vetkezetesen képviselte a reálértelmiség érdekeit, majd egyeztette azokat az illetékes szervekkel. Sok kérdésben teljes volt az egyetértés az illetékes párt- és állami szervekkel de valahogyan a gondold gyakorlati megoldása nem haladt zökkenőmentesen. A felgyülemlett problémák vé­gül is arra késztették a kormányzatot — jóllehet a feszültségek feloldása alap­vetően a gazdálkodó szerve­zetek feladata —, hogy köz­ponti intézkedésekkel is se­ték. Ezért az idén a tavalyi­nál még szigorúbb fellépést terveznek. Annak tudatában, hogy a múlt év második fe­lében érvénybe lépett intéz­kedéseknek tavaly jórészt csak morális hatása érző­dött, a valódi eredmények várhatóan ez év elején kez­denek mutatkozni. Az 1988. évi legfontosabb feladatok közül kiemelést érdemel a halálos és cson­kulásos balesetek számának jelentős csökkentése — a munkavédelmi szemlélet és a fegyelem erősítésével, a szabályos munkavégzés meg­követelésével; a munkástól egészen a felsőszintű veze­tőkig. Az LKM valamennyi szervezeti egysége még eb­ben a hónapban munkavé­delmi konferenciát tart, amelyen mindegyik saját fel­adatait határozza el. Az idén is folytatják a rendkívüli, komplex és szi­gorított ellenőrzések soroza­tát. Külön érdekessége az évnek, hogy első negyedében megtartják a „balesetezők konferenciáját”, amelyre a 463, tavaly . balesetet szenve­dett dolgozót és az egyes szervezeti egységek vezetőit, szakszervezeti képviselőit is meghívják. Továbbra is ver­sengenek az egyes üzem­egységek, szocialista brigádok a „balesetmentes” címért, amelynek elnyerői az erköl­csin túl anyagi elismerésben is részesülnek. Az éves „Dolgozz baleset- mentesen !” munkavédelmi verseny az tovább él, irány­elveit és az értékelés mód­szerét kidolgozás után min­den szervezeti egység meg­kapja. A dolgozók talán nem örülnek neki, de szigoríta­nak a munkavédelemmel kapcsolatos vizsgákon is — elképzelhető, hogy többen kerülnek pótvizsgára az idén mint máskor. A szakvezetés ettől is a munkavédelem szintjének emelését várja, s azt, hogy sikerül mind több embert rádöbbenteni, hogy leginkább ő felelős saját ép­ségéért. m. sz. zs. gítsen a műszaki értelmiség anyagi helyzetén. Mint is­meretes, a közelmúltban a Minisztertanács ajánlásokat fogadott el az alkotó reálér­telmiség anyagi és erkölcsi elismerésének javítására. Ennek lényege, hogy a válla­latok és a társadalmi szer­vezetek testületéi támogassák az innovációs tevékenység­ben élen járó, képességeiket a társadalom céljainak érde­kében kifejtő műszaki értel­miség erkölcsi és anyagi el­ismerésének fokozását. Ugyanakkor a kormány a kutató-fejlesztő munkában kiemelkedő eredményt fel­mutató értelmiségieknek je­lentős anyagiakkal járó cí­mek adományozását javasol­ja. Az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére a kormány­zat központi forrásokból fi­nanszírozott bérpolitikai in­tézkedéssel is segíteni igyek­szik az alkotó műszakiak anyagi elismerését. Azoknál a vállalatoknál és költségve­tési intézményekben, ame­lyekben a műszaki értelmisé­giek aránya magas, megha­ladja az összlétszám egyhar- madát, a saját források mel­lett szükség van a központi támogatásra is. Az idén mintegy háromszázmillió forint az az összeg, amely központi béremelés címén szétosztható. Az intézkedés, amely ez év nyarán lép élet­be, az előzetes számítások szerint tizenkétezer értelmi­ségit érint. S nem szóltunk még a pályakezdő értelmisé­giekről, az ő bérük szeptem­ber elsejétől átlagosan hat- száz-nyolcszáz forinttal emel­kedik. A kormányzat is tisztában van vele, hogy a mostani központi intézkedések szeré­nyek, nem oldják meg telje­sen a hosszú évek során át felgyülemlett gondokat. Bízni lehet azonban benne, hogy a gazdasági kényszer olyan helyzetet teremt, amely az alkotó munka, a tudás még nagyobb elismerésére ösztö­nöz. L. L. Az alkotó munka elismerése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom