Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1988. február 13., szombat Görgey Artúr és a miskolci cseresznye Egykori írásokból tudjuk, hogy a loporczi Görgey György gyermekei közül kettő, Artúr és István rajongásig szerették egymást. Ám a sors úgy hozta, hogy már gyermekkorban el kellett válniuk egymástól. Artúr, a báty 1832-ben, 14 éves korában, katonai pályára készülvén, a tudni utászkari iskolába került, majd hét év múlva öccse is kirepült a családi fészekből. Ö 1839-ben Miskolcra, a református líceumba jött tanulni. S a két testvér bizony csak nyolc év múltával, 1840 június végén látta viszont újra egymást. Méghozzá Miskolcon. Itt esett meg velük az alábbi eset. A nagyon várt találkozónak mindkét testvér igenigen megörült, de különösképp a fiatalabb, aki ugyancsak büszke volt a magyar testőri egyenruhában feszítő bátyjára............. teljesen kielégítette hiúságomat, sőt jóval túlszárnyalta legmerészebb várakozásaimat! — il la később visszaemlékezéseiben Görgey István. — Boldog valék, hogy öt az ulczán végig kísérhettem. És mikor az időközben gyülekezett hetivásár sorfalai között gyorsan elhaladtunk: minden öreg kofa és fiatal fehér cseléd rajta felejtette a szemét — s a »vörös huszártiszt úr- hangos csodájára nyomunkba tolakodó suhanczok közt nem volt az a nagy reményű czigány gyerek, kinek a mája nagyobbat hízott a vörös látványon, mint a magainén .. . És bizonyosra vettem, hogy bátyám oskolai vizsgálataimon is egyenruhában fog fényt árasztani öcscsére." Ám nem így történt. Midőn a térparancsnokságról — ahol egyenruhába öltözve kellett megjelennie Görgey Artúrnak — visszatértek a Korona vendéglőbe, István legnagyobb sajnálatára, bátyja levetette egyenruháját, méghozzá a következő megjegyzéssel: hála Istennek! A Szepességig megint megszabadultam a komédiától!. s civilbe öltözött. Így, vitorla- vászon ruhába öltözve, s fején szalmakalappal kereste fel öccse lakását, gazdáját, majd így sétált testvérével az Avas tetején. Június volt, ekkortájt ért a cseresznye. Ebéd után, amint a Korona kávéház előtt üldögéltek, mindketten megéheztek e pompás gyümölcsre. István már indult volna, hogy vásárol, ám bátyja nem engedte, s ő indult a kofák közé. István erre szörnyen megrémült. Hogy miért „Ö katonatiszt, s mi több, magyar gárdista létére, kit. reggel egyenruhájában mindenki tartozó tisztelettel megcsodált, és kit most egyszerű nyári zekéjében is az arra menők megfigyelték, s fölösmerték — ö menne most maga úri személyében a kofáktól cseresnyél vásárolni, mintegy diák! Az lehetetlen! De biz ő mindezen alapos ellenvetéseim közben már meg is közelítette a nyel vés kofák sorait, s itt aztán még nagyobb megbotránkozásomra, végig járta a cseresnyevásárt, kofáról kofára, válogatott, alkudozott! míg végre iszonyú rémületemre fogja, kiterít egy nagy selyem zsebkendőt, belé méret vagy négy itcze cseresnyés a legjavából; erre hamar én oda szólítok egy ácsorgó suhanczot, hogy nekünk az vigye. De a bátyám ezt egészen fölöslegesnek nyilvánítja... a cseresnye rakományt ő nem adja ki kezéből. Azzal összefogván a négy sarkát a zsebkendőnek, maga viszi azt az éktelen nagy tömeg cseresnyét a vörös selyemkendőben, semmit sem gondolván az én kegyetlen pironkodásommal. Lassított léptekkel így vitte nagydarab utczán a vendéglő előtti padok közeiéig, hol a napon úri módon elpipázó, tisztességtudó kávéházi közönség ránk most méltán nagy szemeket meresztett. Itt végre, hála égnek! — gondolván, — hamar befordulunk a nagy kapun, s ezzel vége lesz a közbotránynak .. De István öcsnek csalódnia kellett, az igazi pironko- dása csak ezután következett. „ . . . még az utczán, a kendő egyik sarka a nagy súly alatt kisiklik bátyám ujjal közül, s a négy itcze cseresnye mind szétgurul a kávéház előtti járdán. Én erre egy önkéntelen mozdulattal megragadom bátyám karját, hogy minél gyorsabban meneküljünk innen, e köznevetség exponált helyéről .. . De megfoghatatlan! ő megköti magát, megáll helyben, sőt legugol, zsebkendőjét szépen, lassan kiteríti a járdáin és -de bizony ezt a gyönyörű cseresnyét én nem az ulczagyerekeknek vettem•< szólt, s kezdi egész kényelemmel szemenként a kendőbe visszaszedni. Így aztán nekem sem maradt egyéb tennivalóm, én is nyakra- főre kapkodtam, azon porosán, marékra a kendőbe. Mikor aztán már vagy két itczére valót összeszedtünk ketten: bátyám még mindég guggon ülve, kedélyesen reám mosolyog és kérdi tőlem: "Mit gondolok — talán nekünk egyenlőre ennyi is már elég? hadd jusson a néző közönségnek is ■. István ekkor megértette, hogy mindez szándékosan történt. Bátyja a cseresznyeesetet leckének szánta. Tanulságos pedagógiai leckének. „Már viszontlátásunk, úgyszólván új ösmeretségünk első órájában, míg én bátyám szép egyenruhájának visszfényében sütkéreztem, azalatt az ő vizsga szeme bennem a félreismerhetetlen szeretet örömrajongásán keresztül is a hiúság kórtüneteit fürkészte, és — mondhatom utólag — mindjárt az elevenemre talált. És ilyen tréfát utóbb bátyám velem minden alkalommal űzött, valahányszor valamely hív- ságon, vagy megrögzött előítéleten rajta kapott.” (hajdú) — Képzeld drágám, Annus megint olyan albérlőket fogadott be. akik nincsenek összeesküdve! — No. És milyen a fiú? — A fiú még csak hagy- ján. De a nő! Nő? Még nem is nő, szinte kölyök, csak éppen úgy sminkeli magát, hogy legalább húszévesnek lássák. Meg is állítottam tegnap az utcán. Mondtam neki, hogy én vagyok a szomszéd néni, rám mindenben számíthat, mert tudom én, hogy van egy fialalasz- szony . . . — Erre? — Erre bájosan mosolyogva kijelentette, hogy köszöni szépen, de neki nincs szüksége semmilyen segítségre. egyébként is ö még nem fiatalasszony. — Nem? — Ezt kérdeztem én is, meg aztán azt, hogy akkor ki az a jóképű fiatalember, akivel olyan édesdcden ösz- szebújva jönnek ki a házból? „A kedvesem”, csicseregte, „vagy, ha jobban tetszik: az élettársam.” — Oh! — Persze, azt még nem akartam megkérdezni, hogy ugyan miért nem esküdtek már össze, de úgyis megtudom. — Talán a fiú nős .. . — Vagy valami zűr lehet a szülőkkel. Bár manapság már nem úgy van, mint Rómeó és Júliáéknát. — Meghiszem azt! Szerintem ezek csak amolyan próbaházasok. Merthogy ez most a divat. — Én is igy saccolom. Ez a divat, meg a pirulák. Aztán, ha mégis meglesz a szerelem gyümölcse, szidják á természetfelelöst, vagy beadják a közösbe .. . Jaj, de már megyek, drágám, igy is nagyon elidőztem a boltban is. mert olt Jolival beszélPletyka tűk meg a dolgokat. Bélus pedig már várja a sört, és ha nem térülök-fordulok neki elég gyorsan, hát tudod, hogy szid és szív ja a véremet. — Tudom, tudom. Hogy is bírod ezt már vagy tíz éve? — Tizenöt! Tizenöt éve őröljük egymást Bélussal. Pedig tudja a piszok, hogy bármikor otthagyhatom. Még szerencse, hogy nem házasodtam vele össze!(ruttkay) Megyénk sajtótörténetéből 12. au 10 fiiitU LILLAFÜREDI FÜRDÖUISÁG y*'U PzsrítdMtísft. ífíjZöxrJjtidíp f Lili a f ü r d Palota -szálló < <•>/»< :<' :• «'«>< E lap a 30-as évek elejére készült, az akkori Magyarország legpazarabb luxusszállójának, a lillafüredi Palotaszállónak köszönheti létét. Afféle „reklámújságként” a Palota hírét, rangját kellett növelnie, terjesztenie, hogy minél több és rangosabb külföldi és hazai vendég rendszeres úticélja legyen a Bükk e gyönyörű kastélyszállója. Ennek érdekében a lap meg is tett mindent, s nem az újság, hanem mindenekelőtt a gazdasági világválság, s az egyre inkább fasizálódó ország „bűne”, hogy a Palotából, Lillafüredből nem lett végül is európai hirü üdülő-, szórakozóhely. A Lillafüredi Fürdöújság- kezdetben mint a Bükk kultúráját és fürdőit propagáló képes szemle, majd mint társadalmi, irodalmi és turisztikai folyóirat, képeslap- első Ízben 1933. január 1-jén jelent meg. Ezt követően télen havonta egyszer, nyáron havonta kétszer látott napvilágot. Legalábbis nagy általánosságban, mert olykor-olykor bizony előfordult rendszertelenség a megjelenés körül. A lap felelős szerkesztője az induláskor dr. Soltész Imre, aki később főszerkesztőként, felelős kiadóként, laptulajdonosként is szerepelt az impresszumban. Rajta kívül szerkesztője a lapnak Répássy Antal, s egy időben Földes Lajos, míg főmunka- társként Reisenbüchler Sándor és vitéz Harsányi László nevét olvashatjuk. Az újságot először a miskolci, majd 1937 júliusától a Ludvig Ist- ván-féle nyomdában nyomtatták. A Lillafüredi Fürdőújság sok érdekes riporttal és hasznos közérdekű tudnivalóval igyekezett olvasóközönsége (elsősorban a Palotában üdülő vendégek) kedvébe járni. Például rendszeresen közölte a szállóban üdülő magas rangú külföldi és magyar vendégek névsorát. Ezzel, s az úgynevezett A Palota-szálló aranykönyve c. állandó rovattal — amelyben az itt üdülök fennkölt dicséreteit, áradozásait adta közre — ország-világ előtt azt igyekezett bizonyítani: ettől szebb és jobb hely a földön nem létezik. íme, néhány idézel az aranykönyvből: „Remekül éreztem magam. Sajnos — híztam öt kilót. Turay Ida.” „Vannak gyógyszerek amelyeket sokszor nem mi, gyógyszerészek expediálunk. Ilyenek nagy szómban találhatók Lillafüreden. Wolff Lajos gyógyszerész.” „Pihenésre és üdülésre a legkitűnőbben vezetett hely a Palotaszólló, mely konyhájával is a legjobb közérzetet teremti meg. Dr. Czu- kor István sebészfőorvos.” „Két film között jó pihenni Lillafüreden. Székely István filmrendező.” „Amíg lehet, felkeressük ezen életmeghosszabbító paradicsomot. Cech József ny. altábornagy.” Hoór-Tempis Móric műegyetemi fanár elragadtatását egész nagy terjedelemben, interjúformában közli a lap 1938. június 15-i száma. — A legrútabb hajsza volt az, amit annak idején Lillafüred ellen kezdtek — nyilatkozta Hoór-Tempis. — Nincs a Mátrában, nincs a Bakonyban, nincs Pécs vidékén és nincs a Pilis hegységben olyan remek hely, mint Lillafüred. A Palotaszállóról nem is beszélek . . . Ilyen kitűnő helyet egész Skóciáig nem talál az ember. — S micsoda jó levegő és jó konyha van itt. Innen egész a római Grand Hotelig kell elzarándokolni, hogy ilyen konyhát találjunk. Lillafüredből aranybányát lehetne csinálni — kellő propagandával. Ezt tessék megírni.” Ugyanebben a lapszámban arról is olvashatunk, hogy a pünkösdi ünnepeik idejére ki kellett tenni a szállóra a megtelt táblát. „A Palota-szálló zsúfolva volt külföldjeikkel. A leg- messzehbről énkezett vendége kétségtelenül James Bailey és neje voltaic, akik a földgömb másik részéről. San Franciscóból érkeztek. Amikor a nagy luxuskocsi begördült a Palota árkádja alá, meghatva szemlélték az árbocra húzott amerikai lobogót.” Később azt írja lelkendezve a cikkíró: „Érdekes és új idegenforgalom fejlődött ki Lillafüreden. A luxus- vendégek kedvenc tartózkodási helye lett. . . Hiszen az ország egyetlen olyan üdülőhelye Lillafüred, ahol a nagyigényű vendég minden vágya teljes kielégítést kap. Vasárnap délben a Palota-szálló melletti autóparkban tizenegy Rolls-Royce autót számoltunk meg . . A sok külföldi vendég mellett azért jut hely itt néhány magyarnak is. Iám itt van ez a fehér hajú, fekete keretes szemüvegű úr, aki lassú léptekkel igyekszik a csónakkikötő felé. Ö például magyar. Öltözete zöld kabát, szürke nadrág, semmi feltűnő nincs rajta. Róla az említett lapszám 7. oldalán olvashatunk. „A lépcsőkön éppen két fiatal bakfis érkezik az útra. — Te jó Isten, nézd, a Rózsahegyi — csodálkoznak. A járókelők most már egymás után fordulnak utána. — A Rózsahegyi." Igen, Rózsahegyi Kálmán, a Nemzeti Színház örökös művésze, aki természetesen készségesen nyilatkozik a Lillafüredi Fürdőújság riporterének. „Először vagyok Lillafüreden. Mondhatom, el vagyok ragadtatva. Mint egy álom! Alföldi gyerek vagyok, s így a legnagyobb csodálattal szemlélem ezt a sok gyönyörűséget. írja meg, hogy csak a legszebbet mondhatom erről a remek helyről, amely olosó és kitűnő." Sok színész megfordult ekkortájt Lillafüreden. A lap VIII. évfolyamának 1—2. száma 1939. júliusában például arról számol be, hogy június 3—11. között itt tartották az első magyar nemzeti filmhetet. „A filmhét június 3-án, szombaton este kezdődött. Vonatok, autók és autóbuszok öntötték a művészi világ vezető tényezőit, társadalmi notabilitásakat és a nagyszámú érdeklődő közönséget. Az egész világ színeivel fellobogózott Palotaszálló a nyári verőfényben fürdött egy hétig .. A filmhéten jelen volt a színészek közül például Fe- leky Sári, Gajzágó Denise, Lukács Margit, Tolnay Klári, Turay Ida, Kiss Ferenc, Mály Gerö, Páger Antal, a zeneszerzők közül Fényes Szabolcs, Donáth Jenő, a filmrendezőket Bán Frigyes, Ráthonyi Ákos, Szlatinai Sándor, Mártonffy Emil, az írókat, újságírókat pedig többek között Kolba Gyula, Innocent Vince Ernő, Stob Zoltán, és Zilahy Lajos képviselte. S természetesen ott volt a politikai és gazdasági élet sok meghatározó személyisége. A filmhét keretében többek között rendeztek látványos filmbált, s az utolsó estén valóságos velencei karnevál volt a Hámori-tavon. „Már teljes mély sötétség feküdt a fűzöld tó tükrére, mikor a fényárban úszó Palota-szállóból felhangzott az olasz gondolások dala. A következő pillanatban fény- fátyol terült el a Hámori-tó síkján, és a távoliból ötven lampionos csónak indult meg a csillogó habokon. Rezgő fejük tökéletes velencei karneváli képét varázsolták a mintegy 2000 főnyi gyönyörködő közönség elé. Alig telt be a közönség a lampionos tarkasággal, amikor a mintegy száz méter magasan csillogó tűzijáték pergőtüze szökött fel és halt el pislákolva a hegyek oldalán. A hegy oldalában lévő sziklakapun át háromszáz bányász fáklyás menete indult a tó felé vezető úton. Minden fény kialudt, csak a tűzfolyam kanyarog a zene hangjai mellett misztikusan a tó felé ..,” A cikkíró szerint a filmhét záróünnepsége olyan szép, gyönyörű, ragyogó volt, akár egy tündérálam. 1939. nyarát írtaik ékkor, s a tündérálom nemsokára szertefoszlik. S ezzel együtt a Lillafüredi Fürdőújság is (1940- ben) végleg megszűnik. Mindenesetre mi sajtótörténeti sorozatunkat legközelebb a Tümdérország című szépirodalmi képes gyermeklap ismertetésével folytatjuk. Ilajdu Imre Repró: Fojtán László Beszélgetők Feledy Gyula rajza
