Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12

1987. december 12., szombat

Tornabarakonyi házak. Áruk 20 és 80 ezer forint között mozog.

Egy kisfalu az észak-borsodi karsztvidékről: Tornakápolna

i

I

I

I

1

I

I

I

I

I

[

.1

A Sajó völgyén át közelítjük a táj# egységet, köhögünk a szmogtól, esti sötétség van, pedig még a reggeli órákban vagyunk. Aggtelek határában szép, nagy pelyhekben elered a hó. Itt már friss, tiszta a levegő: az ország legifjabb nemzeti parkjának központjában vagyunk, ipari kémény nem füstölhet. A község házai szolid jómódra vallanak, tisztaság van az utcákon. Ami magyar falvakban ritkaság, épül a szennyvízcsatorna, szervezett, intézményes a szemét- szállítás. Nem is értjük, hogy Aggtelek miért tartozik a hátrányos falvak közé.

— Inkább a társközségben, Jósvafőn vannak gondok. Ott olyanok a földek, hogy még a termelőszövetkezet sem vállalta a megművelését. A lakosság öregszik, és mivél ebben a két községben senki sem téesztag, nem kapnak öregségi járadékot az emberek. A jósvaíői öregek közül nagyon sokan szorulnak szociális segélyre. Aggteleken a harmincévesek gazdálkodnak azokon a parcellákon, amelyeket megtartottak maguknak, a többit ugyanis vagy 15 éve mindenki felajánlotta az állam javára. Jósvafőről inkább eljárnak a fiatalabbak, az ottani asszonyok is megragadnak minden munkát, amit az idegenforgalom kínál. Fizetővendég-látást hatnyolc család vállal csak. A többiek nem tehetik, mert nem úgy rendezkedtek be, kicsi hozzá a ház. Ipartelepítésre mi nem nagyon pályázhatunk, környezetvédelmi okokból. A Bánvölgye Tsz létesített Aggteleken egy varrodát, de inkább jósvafői- ek jelentkeztek munkára és távolabbiak — ecseteli a két község életét a közös tanács elnöke, Makkay Mária, majd hozzáfűzi, hogy az itteni emberek különböznek a tájegység többi lakójától, makacsab- bak, a „szikla” hátán is megélnek.

Az idegenforgalomhoz szokott Jósvafő most csendes, de az első hóeséstől nagyon vidámaknak látszanak az emberek. Boros Istvánná azonnal szót vált velünk, amikor megállunk a bolt előtt: — Az uram az erdészettől ment nyugdíjba, 3500 forintot kapunk. Kijövünk belőle, mert van két tehenünk, egy kis szőlőnk, rétünk. A fiaink, hála isten, itthon maradtak, csak hát az a baj, hogy messzire kell járniuk dolgozni. Az egyik a vasgyárba jár, a másik meg Sajóecsegen kőműves. De az jó, nagyon jó, hogy velünk vannak .. .

Néhány órája esik csak a hó, máris felszórták a Tornakápolna felé vivő szerpen- tines utat. Füstmentes falu — hirdeti a kopott tábla.

— Hátha nyerünk valamit! — magyarázza az egészségmegőrző kampányhoz való csatlakozásukat Kollár Józsefná. — Itt mái' úgyis mindenki öreg, mi már nemigen Kapunk, legalább nyerjünk valamit.

— Mit szeretnének nyerni?

— Pénzt.

— Mire költenék?

— Valamire csak elköltenénk.

Mint minden aprófaluban, itt is a bolt a kommunikáció helyszíne.

— Én vagyok az egyetlen aktív dolgozó a faluban — mondja Szőr Bálintné, a boltos. — Tizenöt éves koromtól három évig a bányában dolgoztam, és most két éve itt, a boltban. Szeretném, ha összejönnének az évek a nyugdíjhoz. A gyerekeink Miskolcon élnek, lakást vettünk nekik, nem akarunk a keresetükre támaszkodni. Jó lenne bizony az a kis nyugdíj.

Kicsattanoan piros arcú fiatalasszony pakolászik egy nagy cekkerből, újságot, lottószelvényt, levelet rendezget. Ö a postás, Angyal Bertalanná. Szőlősardóról először Teresztenyére, aztán ide hordja a postát. Naponta 12 kilométert gyalogol hegynek föl, völgynek le.

— Nehéz lehet, főleg télen — sajnálkozunk.

— De egészséges! — vágja rá. —Köny- nyebb lenne, ha a perkupái kesztyűvarróban dolgoznék, de ahhoz korán kell kelni, időre menni.

Nesze neked, ipartelepítési program — vonnánk le az elhamarkodott következtetést, de aztán belegondolunk, kézbesítő egy, legfeljebb kettő kell egy falucsoportban.

A színi közös tanácson panaszözön zúdul ránk: — Szögligeten van egy 25 helyes óvoda, de sokkal többen járnak, túlzsúfolt. Színben, Szinpetriben nincs is óvoda. Nincsenek meg az oktatás feltételei sem. Szögligeten négy tanterem van, de három különböző helyen. A tanítás kétNe csak a madár ültessen diófát!

K

edvezőtlen mezőgazdasági adottságok, a foglalkoztatási lehetőségek hiánya, magas ingázási arány, romló demográfiai szerkezet, alacsony jövedelmi színvonal, közlekedési, hírközlési elzártság, fejletlen infrastrukturális ellátás: többek között e főbb kritériumok alapján Borsod-Abaúj- Zemplén megye 149 települését kellett a gazdaságilag elmaradottak közé sorolni. Ezekben az aprófalvakban minden második ház a felszabadulás előtt épült, félezer ház üresen áll, mert lakói kihaltak, elköltöztek. Oda költöztek, ahol munkát kapnak, ahol bátran meríthetnek egy pohár vizet, ahova orvos jön, ha megbetegednek, ahol mindennap tejet lehet kapni a boltban ... A gazdaságilag hátrányban levő települések felzárkóztatása csak összetett eszközrendszerrel lehetséges. Ezen belü! jelentős a területfejlesztési és -szervezési alap, amely ebben az ötéves tervben megyénk 149 falujának 480 millió forintot juttat. Ahol most jártunk, az észak-borsodi karsztvidéken, huszonkilenc falu lakossága várja a program jótékony eredményeit.

műszakos, és még vándorolnak is a tanulók. A színi iskolába járnak a szinpetri gyerekek és a jósvafői felsőtagozatosok. A tantermek fele szükségtanterem a 160 fős iskolában. A tanítóknak csak 60 százaléka képesített, szaktanárokat pedig alig kapunk. Másutt tornatermek épülnek, itt tanterem sincs — sorolja a gondokat Török Gábor tanácselnök.

Ráki József vb-titkár a közigazgatási terület elhelyezkedési nehézségeiről beszél: — A munkaképes lakosság fele ingázik. Szendrőbe, Barcikára, Miskolcra, sőt Budapestre. A perkupái tsz színi és szögligeti kesztyű üzemében pár éve van munka- lehetőség a nők számára. Illetve a nők egy csoportja számára. Akik bent vannak, kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy cigány nőket is felvegyenek, éppen a sokgyerekes cigányasszonyok nem tudnak elhelyezkedni. Gyógynövényeket, erdei gyümölcsöket gyűjtenek, így próbálnak egy kis pénzhez jutni szegények. Szó .volt arról, hogy a perkupái tsz létesít 'egy 200 fős könnyűipari üzemet. Nagyon jó lenne .. .

Csehik László szinpetri elöljáró elmondja, nemcsak hogy nitrátos a víz, kevés is van belőle. — Szögligeten jövőre talán lesz vezetékes víz, Színben, Szinpetriben talán a nyolcadik ötéves tervben lehet róla szó. Pedig nem lenne túl drága, Jósvafőről lecsorogna idáig.

— Pályázott valamivel a tanács a területfejlesztési és -szervezési alapra?

A tanácselnök kifakad: — Mi sohasem voltunk partnerképesek, semmilyen pályázókként. Nekünk sohasem volt annyi pénzünk! 1990-ig összetartalékolgatunk 4 millió forintot, ebből felépítünk egy óvodát Színben és kész, nincs több pénzünk. Tanteremgondunkat akceptálja a megyei tanács, nyolcmillió forinttal járul hozzá két, négytantermes iskola építéséhez Színben és Szögligeten. Lehet, hogy már múlt időben kellene inkább beszélnem? Ügy hallottuk, hogy csak 2—2 tanterem lesz belőle...

E községek erdeje-mezeje a nemzeti parkhoz tartozik. Adódik a kérdés, hogy ebből a különleges adottságból nem lehetne-e valamit kihozni. A kérdés adódik, a válasz pedig csattan: — Egy fát nem lehet kitermelni, mert esetleg azon fészkel egy sas! Az emberek nem mehetnek rozsét gyűjteni, mert a határunk nemzeti park!

Akinek a válasza csattan: Szögliget fiatal elöljárója. Varga Albert.

— Ez most mit jelent? Szereti ezt a vidéket, vagy sem?

— Persze, hogy szeretem. A szülőföldem. Kohóipari főiskolát végeztem, Ózdon dolgoztam, aztán hazajöttem. Csakhogy "az embert jobban szeretem, mint a sast.

Amikor a kereskedelmi ellátásról fag- gatózunk, elmondják, hogy Színben leromlott állapotban vannak a boltok, a másik két helyen felújították a boltot is, meg az italboltot is. Hm ... olyan fontosak-e ezek az italboltok, amikor a zöldséges és a húsbolt olyan, amilyen?

Valahova csak el kell járni. Ha italbolt van, akkor oda. Ha más volna, akkor oda járnának, morfondírozunk, Bód- vaszilasra menve. És a tornakápolnái öregek járnak még az eszünkben, akiknek falujáról szó sem esett ezen a tanácson. Bárcsak nyernének tényleg valamit abban a füstmentes faluban!! Valóban, tényleg senkit, senkit nem láttunk cigarettázni.

Tóth Sándor, a Bódvaszilas Közös Községi Tanács elnöke sorolja a társközségeket: — Bódvarákó, Komjáti, Tornabara- kony, Tornanádaska, Tornaszentandrás. Ahogy tudjuk, fejlesztjük az infrastruktúrát. Az idén 2 millió forintot költöttünk útra, villanyra, járdára, Tornanádaskán jövőre megyei támogatással felújítjuk az iskolát, és még egy tantermet is építünk, teljesen megújul az óvodájuk is. Jövőre egyébként az összes leromlott intézményt rendbe szeretnénk tenni, azután a komjáti iskolát kell felújítanunk. Bódvaszilas egyébként a körzet mezőgazdasági, kereskedelmi és egészségügyi központja. Egészségügyileg 15, mezőgazdaságilag 10, kereskedelmileg 22 település tartozik ide. Tehát, ha itt fejlesztünk, annak nagy körzet látja hasznát.

Itt is gond a foglalkoztatás. Ötszázan ingáznak, a szakképzetlen nők pedig alig találnak munkát. A perkupái Dózsa György Mgtsz nevét aranyba kell foglalni, a nők számára itt is a kesztyűvarró üzem a mentsvár.

— Ha a gyerek tanul, elköltözik — ez a tapasztalat, mert a szakképzetteket igazán nem tudjuk hol elhelyezni. Ez ördögi kör, hiszen szakképzettek nélkül meg nem települhet valamirevaló ipar. Ede- lény sem bír már el több fiatal, tanult embert, legyen az nő, vagy férfi. A múltkor is visszajött egy fiatalasszony, aki ott ment férjhez, keressünk neki munkát itthon, Edelényben nem talál. Meg kell, hogy mondjam, sokat segíthet nekünk a megyei tanács felzárkóztatási programja. Talán kitűnt a beszélgetésünkből, hogy mi sem ülünk ölbe tett kézzel, koncentráljuk az erőnket, de segítséggel többre jutnánk. Ma egyébként nagyon jó hírt kaptunk, a megyei tanács-vb ipari osztályának vezetője levélben közli, hogy a BÉM és a BÁÉV közös pályázata alapján üzemet létesítenek, a díszítőkő-bányászat felfejlesztése és a kőfeldolgozás százötven embernek adhat munkát.

— Hol létesül ez az üzem?

— Perkupán, vagy Komjátiban. Nekünk természetesen a komjáti kijelölés lenne a jobb, de ha Perkupa kapja, annak is örülünk. Ha munka lesz, lelassul az elvándorlás. Talán Bódvarákó is megmarad ... Tornabarakonyon már nem lehet segíteni, ott már nincs szó elvándorlásról, az a település nem lesz meg az ezredfordulón...

Tornabarakony nem lesz az ezredfordulón. Így, kimondva nem hallottuk még az „ítéletet” egyetlen, megyénkben levő falucskáról sem. (Talán már sejtik rólunk olvasóink, az aprófalvakat megmentő program őszinte hívei vagyunk. Bár nagyon jól tudjuk, kevés az az összeg, amelyet

a kormány a mai helyzetben adni tud, mégis bízunk. Az emberi leleményben, ha úgy tetszik, a vállalkozási szellemben.)

A perkupái Dózsa Tsz főagronómusa, Vida János elmondja, hogy az ipari tevékenység ebben a gazdaságban még nem volt veszteséges, sőt, korábban, amikor még 30 ZIL-lel fuvaroztak, egyenesen ez tartotta el a gazdaságot, amely az ország legszolidabb aranykorona-értékű földjein gazdálkodik. Egy mezőgazdasági nagyüzem nem nosztalgiázhat, mi mégis ilyet vélünk kihallani a fiatal főagronómus szavaiból, amikor arról beszél, hogy a 150 főt foglalkoztató, négy helyen levő kesztyűüzem mellett még ágyneműt varró műhelyt is létesítettek, igaz, csak a legminimálisabb létszámmal, de feltétlenül fejleszteni szeretnék. Elmondja még, hogy 9 éve 16 millió forint volt a gazdaság vesztesége, azóta úgy-ahogy megvannak. Rendbetet- ték a juhászatöt, kétszer vettek fel Világbank-hitelt a géppark felújítására. Mindenesetre, félezer embernek tudnak biztos kenyeret adni.

A szalonnái Tókömyéke Termelőszövetkezet irodáinak’ ablakai közül már alig világít egy-kettő, mire odaérünk. Szerencsénk van, Juhász Istvánná főkönyvelőhelyettest még itt találjuk. Elmondja, hogy épül már és májusban át is adják azt a mészkőőrlő üzemet, amelynek létesítésére a kótaji tsz-szel pályáztak a területfejlesztési alapból. A szabolcsi termelőszövetkezet a környékbeli földek talajjavítására használja majd fel a szalonnái mészport, az vállalta a gesztorságot. A szalonnáink haszna: újabb munkalehetőség és piac — reméljük tartós — a mészkőre.

Hudák Józseftől, az Alumíniumárugyár Szendrői Gyáregységének vezetőjétől megtudjuk még, hogy pályázatukkal 25 millió forintot nyertek el a területfejlesztési és -szervezési alapból. Ez és az ettől nagyobb saját tőke lehetővé teszi, hogy felépüljön egy 2600 négyzetméteres üzemcsarnok és egy vegyiüzem. Az ipari beruházás hasznosságáról a jövő évek krónikái szólhatnak, mi ezúttal „csak” annyit konstatálunk, hogy 150 férfinak és nőnek teremt jól fizető munkát az észak-borsodi karsztvidéken.

Hiába állt el a hóesés és szakadt a nyakunkba a hideg eső, elindulunk még Tor- nabarakonyfoa. Sűrű a köd, nem látjuk, csak emlékezünk a tájra, hiszen nem először járunk ebben a csodaszép kis faluban. Fenyőerdőben visz az út, nincs a domborzatnak egy megnyugtató pontja sem, hullámzik a táj. Hullámzik a falu is. Egy hullámhegyen épült a görög katolikus templom is, remekmű. És gyöngyszem a belseje: harmónia és fennköltség. Fennköltség — nagy terek nélkül. Idős asszony takarít éppen, holnap Mária-ün- nep lesz, s bár hétköznap, istentisztelet.

— A tiszteletes úr nincs idehaza, de a felesége és a két csöpp gyerek itthon van

— mutatja kedvesen az utat a parókia felé.

A lelkész felesége, Dudás Lászlóná roppant fiatal, Zsófi lánya másfél éves, Mária egy hónapja ragyogja be a fiatal pár

— és a falu életét. Mindenki szereti őket, itt már aztán igazán nem lehet látni csecsemőt.

— A püspökség idehelyezte a férjemet, ez az első munkahelye. Én a Budapesti Műszaki Egyetem számítástechnikai munkatársa vagyok. Amíg le nem telik a gyes, anyagilag is megvagyunk. Amúgy? Hiába csak tasakos vizet szabad inni, hiába nem kapni tejet a boltban, Tornabara- konyban nagyon jó élni, a gyerekeim makkegészségesek.

Míg Malvin néni Zsófit ajnározza, s reméljük, nem figyel ránk, megkérdezzük: tényleg nem lesz itt falu 2000-ben?

Malvin néni füle jobb, mint gondoltuk, ő válaszol: — Itt csönd van, nyugalom és béke. Ilyen helyre vágyik az emberek többsége. Mi, barakonyiak kihalunk, az biztos, de hogy ember azután is ét ebben a faluban, az is biztos. Sorra vásárolják meg a házainkat a karcagiak. Hétvégeken azért még sok barakonyi fiatal is hazajár .. ■ Hátha egyikük-másikuk mégsem adja el a szülői házat. • • Itt a 2000. évben is lesz ember! Majd meglátják!

De jó volna, ha iSaza lenne özv. Pon- csák Józsefnénelc!

Lévay György*

F°to: Fojtán László