Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1987. december 5., szombat A rádiótól kérdezték — l lapunkban válaszolunk Bűn r I rr ■ ■ I ■ ■ ■ / es bűnüldözés Másfél hete, november 23-án dr. Túrós András r. vezérőrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője a Miskolci Rádió vendége volt. A főkapitány megyénk bűnügyi helyzetéről tájékoztatta a hallgatókat, s válaszolt a telefonon érkezett kérdésekre. Nem volt szükség különösebb előrelátásra ahhoz, hogy megjósoljuk: a műsoridő ismét szűknek bizonyul. Ezért — a már kialakult gyakorlatnak megfelelően — néhány érdekesebb kérdésre lapunkban ad választ a hallgatóknak, s az olvasóknak a főkapitány. Másfél hónappal ezelőtt a sajópálfalai Rőczey Já- nosnétól elloptak százezer forintot, amelyet ő az építkezés költségeire szánt. A tetteseket elfogták, akik a pénzt már elköltötték, így azt tőlük lefoglalni már nem tudták. A telefonálónak viszont sürgősen szüksége van az említett összegre, mert a pénz nélkül megállt az építkezés. Miben reménykedhet? — A tetteseket a Miskolci Rendőrkapitányság vette őrizetbe, most előzetes letartóztatásuk mellett folyik el- léftük az eljárás. Ennek során megpróbálják az eltulajdonított összeget felkutatni. Ha a pénzt, vagy annak egy részét megtalálják, úgy azt a sértettnek visszaadják. Ellenkező esetben már a bíróság határoz a kár megtérítéséről. Ha az elkövetők birtokában lefoglalható vagyon nincs, úgy sajnos évekig is elhúzódhat, amíg — a bíróság ítéletének érvényt lehet szerezni. '^áfkonyi Lászlóné miskolci vízvezeték-szerelő kisiparos a Miskolci Bútoripari Szövetkezet számára végzett el különböző munkákat, összesen 50 ezer forint értékben. Ügy hallotta, hogy a szövetkezetnél bűncselekmény történt. A munka ellenértékét hosszabb ideje nem kapja meg, s attól tart, hogy a visszaélés miatt már egyáltalában nem fizetnek neki. — A szövetkezet fizetőképessége és a büntetőeljárás között semmiféle összefüggés nincs. Az, hogy a szövetkezet is a pénzére vár, „sorban áll a bankban”, nem az eljárás következménye. Az gazdasági természetű gond. A miskolci mozdonyvezetők kérdésére: — A MÁV Miskolci Igazgatóságának sérelmére különböző bűncselekményeket követtek el. Az ügyben több személyt előzetes letartóztatásba helyeztek. Amikor a nyomozás befejeződött, és az előzetes letartóztatást a körülmények már nem indokolták, szabadlábra helyeztük őket. A vádirat most készül az ügyészségen. A szabadlábra helyezés egyébként nem jelenti azt, hogy a gyanúsítottak nem követtek el bűncselekményt, de annak megítélése, a büntetés kiszabása a bíróságra tartozik. A DVTK őszi szereplésével a bajnokság élvonalába került — mondta a telefonba egy szurkoló. Feltételezése szerint jövőre újra húszezer ember szurkolhat a lelátókon. A rendőrség felkészült-e a tömegben randalírozó garázdák megfékezésére, a rend fenntartására? — Mi is örülnénk, ha jövőre húszezer ember szurkolna a lelátókon. Mi abban az esetben megfelelően felkészülünk a rendbontások megakadályozására, képesek vagyunk a garázdák megfékezésére. Ehhez kérjük a becsületes, a DVTK hírnevét féltő, s azért tenni kívánó szurkolók segítségét. Tóth Árpádné miskolci hallgató kifogásolta, hogy a Búza téri piacon a rendőrség alkalmanként zavarja az árusítást. Azt javasolta, inkább az avasi kilátó környékét ellenőrizzék a rendőrök. — Közismert, a Búza téren, a piac területén és annak környékén magas számban fordulnak elő jogsértések. Tapasztalataink szerint a piacon rendszeresen megjelennek olyan személyek, akik munkakerülő, csavargó életmódot folytatnak, s többen a bűncselekmények elkövetésére használják ki a tömeg nyújtotta „láthatatlanságot”. A zsebtolvajok például nagyon szívesen mozognak a Búza téren. Az intenzívebb, fokozott -rendőri ellenőrzés és az igazoltatás a törvénytisztelő állampolgárok érdekében történik. Ezzel bűncselekményeket előzünk meg, s nem hiszem, hogy jelenlétünk a becsületes állampolgárokat valamiben is zavarná. Sőt, általában azt kérik tőlünk, küldjünk lehetőleg minél több járőrt a területre. Egy hallgató arra volt kíváncsi, mi az oka annak, hogy a rendőrség nem ad minden közlekedési balesetről tájékoztatást a sajtónak és a rádiónak? Véleménye szerint az elhallgatás rémhíreknek ad alapot. Ügy gondolja, helyes lenne, ha már a helyszínről tájékoztatnák a lakosságot. — A megyei sajtó, a városi lap, a rádió, valamint a miskplci kábeltelevízió munkatársaival állandó, rendszeres kapcsolatot tartunk. Az újságírók minden súlyosabb közlekedési balesetről tájékoztatást kapnak, s az is lehetőségükben áll, hogy a közlekedési balesetekről a helyszínen tudakozódjanak, információkat gyűjtsenek. Véleményem szerint lehetetlen, hogy valamennyi közlekedési balesetről a sajtó helyszíni beszámolót, riportot készítsen, szükség sem volna rá. Végezetül egy gyújtogatásról. A 87-176-ról kérdezték a következőket: körülbelül három hete a Selyemréten, az egyik körgarázsl felgyújtották. Indult-e nyomozás ebben az ügyben? — A nyomozást rongálás miatt folytatjuk. A gyanú gyermekkorú elkövetőkre terelődött, de konkrét személyre még nem gyanakodunk. A nyomozás adatai szerint az elkövetők a garázs szellőzőnyílásán keresztül dobtak be valamilyen égő tárgyat. U. J. az építő Nem lehet eléggé dicsérni azt a törekvést, hogy az eddig csak számmal jelölt iskolákat történelmünk, irodalmunk egy-egy jeles alakjáról nevezik el. A 3. Számú Ipari Szakközépiskola, amely néhány éve egyesült az Építőipari Szakközépiskolával a tantestület szavazata, döntése alapján Kós Károly, a nagy építész, író nevét veszi fel. Az avatóünnepséget december 10-én tartják, a Rónai Sándor Művelődési Központban. / Az szoktuk mondani, — s ez általában igaz is —, hogy századunk nem kedvez a polihisztoroknak. De azt is tudjuk, hogy a történelem, a kor parancsa megtermi, megteremti a maga emberét, aki felismeri és vállalja azt a feladatot, amelyet lelkiismerete és közössége (el) vár tőle. Vannak (még) emberek, akik az életet feladatnak tekintik, s a legjobb képességeik szerint teljesíteni is kívánják azt. A szociálpszichológia (Riesman) „belülről irányított” embereknek nevezi őket. Ezek az emberek ritkán forradalmárok, a szó ideológiai értelmében, inkább megőrizni, átmenteni akarják a felismert és rájuk bízott értékeket, mintsem megváltoztatni. Igaz viszont, hogy ezek az értékek: szolid, megbízható (szak) tudás, a puritán erkölcs, a megtartó közösség (és még sorolhatnánk) valóban állandóak, elévülhetetlenek. Általában protestáns etikának nevezik, de esetünkben a jelző leszűkítené a fogalom tartalmát. Mert idézhetnénk a magyar reformkor eszméit is, — elvégre Kós Károly a XIX. század szülötte — Kölcseyt (Parainesis) vagy Széchenyit, akik a szolgálatot hangsúlyozták. A nemzetét, a haladásét, a megmaradásét, a fölzárkózásét (Európához), egyszóval az Ügyét. Tudjuk, hogy ez a belülről irányítottság, ez az elkötelezettség és felelősségtudat adott mártírokat 1848—49- ben, hajszolta öngyilkosságba Széchenyit. Kós — eredeti nevén Kosch — Károly szellemi rokonságban volt a reformkor nagyjaival. Páratlanul gazdag (és hosszú, hiszen megérhette mindvégig aktívan, szellemileg frissen az aggastyán kort is) élete, pályája azonban éppen abban rendhagyó, hogy kézzelfoghatón is praktikus, földönjáró és józan volt. Építészként lehetne világhírű is, ha szerencsésebb, békésebb terepet választ magának, de ő a magyarságot és Erdélyt választotta. Szülei szepessé- gi németek voltak, s Kós Károlyra is áll Illyés szép definíciója, miszerint magyar az, aki magyarnak vallja magát. A magyar történelemben nem Kós Károly az első, aki választotta a magyarságot, tudatosan döntött és kötelezte el magát, folytatva a Zrínyik, Fran- gepánok, Petőfik, Heltai Gáspárok, Clark Ádámok, Ganz Ábrahámok sorát. Te- mesvárott született, ebben a soknemzetiségű bánsági városban, elemi iskoláit a szász Nagyszebenben, középiskoláit Mátyás szülővárosában, Kolozsvárott végezte, s Pesten szerez építőmérnöki diplomát. Nagy szerelme azonban (innen vesz majd feleséget is) az Ady által is megcsodált Kalotaszeg, ez az egyedülálló néprajzi sziget, a maga archaizmusaival, anakronizmusaival, gyönyörű tájával és- eredeti embereivel. 1918 után, amikor összeomlik és darabokra hullik szét a történelmi Magyarország, ide tér vissza, Sztánára, a maga építette Varjúvárba, mert úgy érzi, hogy ott van rá szükség. Népének, Kalotaszegnek, s — ez csak később tudatosodik — Erdélynek, de mi már tudjuk az egyetemes magyar kultúrának is természetesen építeni akar, folytatni azt, amiről Budapesten álló kitűnő épületei (állatkerti madárház, Városmajor utcai iskola, a zebe- gényi templom stb.) tanúskodnak, a történelem azonban közbeszól. Így írt erről rövid önéletrajzában: „A háború után Erdélyt választottam hazámul, és miután az akkori Romániában sok okA miskolci Kós-ház ból építészeti munkámmal nem tudtam mindennapi kenyeremet megkeresni, grafikus, újságíró, kultúraszervező és végül — szépíró lettem. Amolyan mindenes, amilyenek Erdélyben mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek”. Ez a szűkszavú és szerény felsorolás korántsem teljes, nem meríti ki azt a fogalmat, amellyé Kós Károly vált az elmúlt fél évszázadban. Már maga a gazdagság, a sokoldalúság is lenyűgöző, de még inkább az a töretlen és leleményes tenni akarás — és tudás, amellyel megszervezi a háború, valamint a nemzetiségi sors okozta bénultságban előbb az erdélyi irodalmi-szellemi, később a közösségi érdekeket fölvállaló, mozgósító közéletet is. Mert Kós Károly politizált is, ha úgy hozta a szükség, noha eredendően nem volt politikus alkat. De mert józan és gyakorlatias elme volt, mindent eredményesen és a köz- megelégedésre tett, amihez hozzáfogott. Nemcsak a kőhöz, fához értett, ezekhez a nemes és ősi anyagokhoz, amelyekből csodálatos házakat alkotott, de a szóhoz, gondolathoz, a történelemtervek hez és a történelemcsinálás- hoz is. Nemcsak épített, de építkezett is, azaz alkalmazkodva a bizony sanyarú kö- ' rülményekhez emberben, tájban, közösségben gondolkodott. Az eszme a transzszilva- nizmus volt, a Bethlen Gábor gondolat „úgy kell cselekednünk, hogy megmaradjunk”. A soknemzetiségű Erdélyben ez mindenkor nehéz lecke volt, de éppen a fejedelemség kora adott kitűnő példát arra, hogyan lehet az egyedi, az egyéni, a másság méltóságát megőrizni, anélkül, hogy mások érzékenységét sértené. Kós Károly írásai nem véletlenül fordulnak a múlthoz, ifjú korában a népballadákhoz, később a fejedelemség korához (Gálok, Varjú nemzetség), az államalapító István királyhoz (Az Országépítő), a Lépes püspök úrhatnám dölyfje és mohósága ellen fegyvert fogó Budai Nagy Antalhoz. Igazi szervező volt, aki folyóirataival, könyvkiadó műhelyével tehetségeket gyűjtött maga köré, S indított el a pályán. Mindent szívesen, igényesen tett, mert mindent megtanult, ö maga faragta, szedte a betűket, illusztrálta a könyveket. Pedig — írja önéletrajzában — „nehéz keze” volt, tudatosan tanult meg rajzolni, hogy ebben a formában is ki tudja fejezni magát. A szakkritika meg is jegyzi, hogy grafikáján erősen érződik az építész látásmódja, a nagyvonalú lényeglátás, a szellemes térábrázolás. Ifjú korában a szecesz- szió volt az uralkodó, de ez Bartók és Kodály indulásának ideje is. Kós Károly az, aki néhány társával együtt a népi építészetben keresi a gyökereket, tehát ama tiszta forrásnál. Emberszabású, lakható, jól funkcionáló házakat, középületeket akartak. Már a század elején vitába száll a Bauhaus torzításaival, a mindent elszürkítő, elembertelenítő beton, a sablon alkalmazásával, túlten- gésével. összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy építésznek, írónak, közembernek egyaránt eredeti gondolkodó volt, s éppen azért, azáltal válhatott azzá, mert soha nem szakadt el az őt fölnevelő tájtól, néptől. Küzdelmes élete volt, hiszen Közép- Európa vihardúlta sarkában élt, de megadatott neki az is, ami keveseknek: még életében híveinek sokasága, sőt kormányok tisztelegtek életműve, embersége, példája előtt. S ez a példa nem kopik, halványul az idővel. ★ Az iskola, amely most (10- én lesz a névadó 'ünnepség a Rónai Sándor Művelődési Központban) fölveszi a nevét, magas mércét állít a fiatalok elé, ha méltók akarnak lenni az erdélyi építőművész: Kós Károly emlékéhez. Ilorpácsi Sándor
