Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-16 / 270. szám
1987. november 16., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 módszer jó, de... Nem véletlenül társult 13 mezőgazdasági nagyüzem, hogy Leninváros mellett felépüljön a folyékony műtrágyát előállító üzem, amely évente mintegy harmincezer hektárt tud tápanyaggal ellátni. A szuszpenziós műtrágyázás jelenleg a legkorszerűbb eljárás. Gyors és hatékony. A növények fejlődéséhez ezzel a módszerrel mintegy húsz százalékkal kevesebb hatóanyag kell, a szóráskép kedvező — elmaradnak a vegyszersávok —, szinte tökéletesen feltáródik a hatóanyag, nem sava- nyodnak el a talajok. Nagy előnyök ezek, így érthetően összeálltak azok a milliók, amelyek a korszerű üzem megvalósításához szükségeltettek. Ám az is kiderült — régi szólással élve —, hogy nem mind arany, ami fénylik. Vagyis, gond is van a folyékony műtrágyázás körül. Ősszel több szállítmány visszaérkezett a leninvárosi Szőke Tisza Termelőszövetkezet „gyárába”, azzal a kifogással, hogy a szuszpenzió sűrű, a műtrágya a folyadékban kicsapódott, a technológiában leírt módszerrel a földekre nem juttatható ki. Horváth József, a szövetkezet elnöke jogosnak tartja ezeket a panaszokat. — Annyira, hogy a kifogásolt mennyiségeket azonnal visszavesszük, ha kérik az árát, akkor visszatérítjük. Tudjuk, hogy ez nem vigasz azoknak az üzemeknek, amelyek így napokat vesztenek, de mást nem tehetünk. — De mi a baj? ■— Összetett. A legnagyobb probléma, hogy az üzembe rendszer télén ül érkezik a műtrágya. Volt olyan időszak, amikor napokig semmilyen alapanyag nem érkezett, azután hirtelen 700 tonna is befutott. Időarányosan ötven tonnával tudunk naponta megbirkózni. Vagyis, ha beérkezeti egy- egy ilyen nagy mennyiség, mindenki a rakodással foglalkozott, nem maradt munkaerő a gyártásra. Nem csoda, hogy az ütemesség, a keverés, kiszállítás menetében zavarok adódtak. — Ahogy hírlik, hárommillió forintjába került a társaságnak, hogy nem tudta idejében kipakolni a vagonokat. — Ez így igaz. Négy óránk van — a MÁV előírása szerint! — egy-egy vagon kirakására. De mi van akkor, ha egyszerre érkezik az iparvágányra ötezer tonnaműtrágya. Voltak napok, amikor a tűzoltóktól, vagy az állami gazdaságtól kértünk segítséget. Kevésnek bizonyult, mert sokszor a műtrágyát — mivel összetapadt — csákánnyal lehetett csak bontani. — így a. MÁV érvényesítette az igényét? — Szó szerint. A vagonállásért hárommilliós kötbért kellett fizetnünk. Bár ennek az agrokémiai centrumnak 46 millió forint az éves termelési értéke, nyeresége mindössze hétmillió. Ebből a csekély eredményből hárommillió már az államvasutak zsebébe vándorolt. Jogosan? — Lehet rajta vitatkozni. Nemegyszer jegyzű- könyveztettük, hogy a vagonokat a lehető legrosszabbul rakták meg. Ami természetesen fékezi a kirakodás ütemét. De az igazság inkább az, ha megfelelő határidőre, s előre megtervezett mennyiségben kapnánk a műtrágyát, akkor a kirakodást meg tudnánk szervezni, s a vagonállásért nem kellene büntetést fizetnünk. — így a gazdasági társulás is jogi ösvényre tereli az ütemezetlen szállítások ügyét, s kötbérezi a műtrágyát forgalmazó vállalatokat. (Azok bizonyára majd köt- bérezik a vegyigyárakat, külkereskedelmi szerveket: vagyis: beindul a jó magyar gyakorlat, amelynek lényege: tovább passzolni a labdát, egészen addig, amíg felelőst nem találnak.) Lehet, hogy ez a bizonyos hárommillió hónapok múltán visszakerül a társulathoz, de nem szabad elmenni ama tény mellett, hogy a társulás gesztorgazdaságát, a Szőke Tisza Termelőszövetkezetet a MÁV követelése majdnem fizetésképtelenné tette! A szervezettség nemcsak egy- egy üzemre vonatkozik, hanem a folyamat egészére. A kiszolgáló kereskedelmi vállalatok erről előszeretetei elfelejtkeznek. Viszont az is igaz, amit a mezőgazda- sági üzemekben mondanak. Nevezetesen: az ütemtelen szállítás és a rossz minőség egymással nincs összefüggésben. — El kell fogadnunk ezt a véleményt, hiszen a szövetkezeteket a mi üzemszervezési bajaink nem nagyon érdeklik. Az sem, hogy alapanyaggondokkal küzdünk. Nem kapunk megfelelő minőséget. A káliumtartalmú műtrágyák nehezen oldódnak, gyorsan kicsapódnak, megnehezítve ezzel a kijuttatást. Átírtuk a technológiát, oldószerként Vinaszt, s Bentazolin helyett Bentonig Gélt használunk. Ezzel a szerrel jobban sikerül a szilárd anyagokat szuszpenzióban tartani. De továbbra is tény, hogy az olcsóbb műtrágyák ehhez az eljáráshoz nem a legalkalmasabbak. Így, ha minőségi kifogás merüli fel, visszavesszük a terméket, s megpróbáljuk újból hasznosítani. Ez a társulás kára, s nem a termelőé. A kifogások, problémák ellenére egyetlen mezőgazdasági üzem sem mondta vissza a megrendeléseket. Igazolva ezzel, hogy a tápanyag-utánpótlásnak ez az új módszere a legtöbbet ígérő. így csak másodlagos az a kérdés, hogy jó kereskedelmi szervezéssel menynyivel érne többet? — kármán — Egy barátom aggódik. Aggódik, mert emelték (rendezték?) a fizetését, s erről, mint lenni .szokott, mások is értesültek. Ezért a barátom aggódik, s vele én is, de már egészen más okok miatt. Azon töprengek, miért kell manapság eltitkolni a magasabb fizetést, a magasabb juttatást, ha az kiemelkedő munka következménye. Talán azért, mert például a barátom is hallott valamit. Ö is kapott már „fülest”, hogy máshol mostanság emelgetnek a béreken. No, nem minden esetben jogtalanul, de nem is előírásszerűén, egyszerűen valami kiskaput megtalálva, de azt jó nagyra feltárva, amin aztán áramlik is a bér kifelé. Jómagam is hallottam valamit. Mégpedig a november 8-i Hétben. A televízió képernyőjén ugyanis egy szimpatikus közgazdász kijelentette, hogy az ismert kormányprogrammal ellentétben a kibontakozás nehezen akar kinyiladozni. Sőt! Jó néhány gazdasági vezetőben ez irányú hajlam csírája sem igen érződik. Szóval, a veszteségesen termelő üzemek továbbra, is csak veszteségeket termelnek. S bizony, a várt struktúraváltás (a termelőüzemekben szerkezetváltás) sem igen akar elkezdődni. Persze, a visszaszámlálás megkezdődött. Hovatovább már nincs teljes két hónap hátra s aztán már „élesbe” megy a játék, s mégis — sportnyelven szólva — ahelyett, hogy a versenyzők a bemelegítéssel lennének elfoglalva, csendesen ülnek és várnak. (Mély tisztelet a ki vétel nejt). Mást is hallottam. Nevezetesen, hogy az egyik borsodi hatáskörű szervezet néhány hónappal korábban országnak-világnak bejelentette, hogy á jövőben — megfelelve az elvárásoknak Ráérünk?! — hatékonyabban fog dolgozni. Azaz, ugyanazt a munkát majdan kevesebben végzik el. Régi munkakörök megszűnnek, s megkezdődik az átszervezés. A létszámleépítés alapja, hogy néhány dolgozó nyugdíjba kíván menni, s helyette a szervezet nem óhajt új dolgozókat foglalkoztatni. A helyettesítés, átcsoportosítás persze nem lehet gond, hiszen a létszámcsökkenéssel egy időben összevont munkaköröket hoznak létre. A .munkához igazítják az embereket — hangoztatták —, s nem fordítva, mint régen. A magasabb követelményekhez ugyanakkor magasabb bér is jár. Természetesen. Aztán eltelik néhány hónap, megtörtént az átszervezés és a bérrendezés, és miről értesül a tollforgató? Arról, hogy az immár nyugdíjban pihenők helyett mégiscsak felvesznek újabb dolgozókat. A kisördög nem alszik. Adódik a kérdés: vajon nemcsak statisztikai struktúramódosításról volt-e szó? S ezzel együtt fiktív bérrendezésről? Vajon hány álstruktúra-, álszerkezetváltást fogunk megérni gazdasági egységeinkben, csak hogy megfeleljenek az elvárásoknak, amely mögött végül semmiféle teljesítménynövelés ne.m lesz mérhető; vajon, hány álszerkezetváltás után találjuk szembe magunkat az igazival? Meddig lehet még büntetlenül, fejlődést színlelve, körbe-körbe menni, hovatovább kiskapukat nyitni? Kezdő sakkozóknál gyakorta tapasztalható, hogy az elsőként lépő parasztot veszítik el először. Mi pedig ebben a kibontakozásban nagyon is kezdő „sakkozók” vagyunk, félünk az első lépést megtenni, s előfordul, hogy nem a népgazdaság érdekéért lépünk, hanem az egyéni érdekekért; hangoztatva: most én vagyok a fontos! Jövőre engem bruttósítanak, s nem a népgazdaságot! Nekem kell megélni, s a gazdaság úgy is túléli, a vállalat meg átvészeli a nehéz napokat, s hol van még a csőd! A barátom persze aggódik. mintha szégyen lenne a jó munkáért kapott béremelés. Aggódik, s nem beszél róla. Miért jó a csend? Miért jó a várakozás, a kockáztatás nélküli egy helyben maradás? Mint a tévében a közgazdász mondotta: a program megvalósításának kezdetéig, a startig még majd’ két hónap van hátra. Tehát ráérünk, mondják sokan. Ráérünk? Balogh Andrea Az ÉSZAK és a miskolci rádió LENINVAROSBAN Városi könyvtár, lakásokban A kicsi, de barátságos olvasótérben Ha valakit csak úgy nekiengednének a leninvárosi utaknak, keresse meg a városi könyvtár épületét — az az ember minden bizonnyal bolyongana jó ideig, s talán el is menne egyszer-kétszer az intézmény előtt. Ez a könyvtár ugyanis nem a funkciójának megfelelő, nem a megszokott épületben található. Bár a városközpont területei az utóbbi időben fejlődtek ki, Leninvárosban intézmények egész sora épült fel, még ma is jelentős számú cég működik lakóépületekben. A városi könyvtár is ezek közé tartozik, egy lépcsőház öt lakásának terei jelentik az otthont a dokumentumok, a könyvtárosok és az olvasók számára. Mihalkó Zoltánné igazgató: — Az a tény, hogy könyvtárunk nem rendeltetésszerű épületben van, tehát nem könyvtári funkcióra tervezett az épület 'és annak a terei, az általánosan meglevő gondok mellett sajátos problémákat jelentenek. Ahogy sorra bejárjuk ezeket a „lakáskönyvtári” termeiket, rendre-sorra szembetaláljuk magunkat a szűkösséggel. A megfelelő raktározásról bizony, beszélni is nehéz ilyen körülmények között. Ám az is igazolható, hogy „belül barátságosabb ez a könyvtár, mint azt a külső sejteti”. Barátságosabb, és vonzó is a településen élők számára. A beiratkozott könyvtári tagok száma az elmúlt esztendőben 4225 volt, az idén ennél többen lesznek. A nyitva tartási napokon átlagban százötvenketten fordulnak meg az intézményben ... — A számok valóban szükségesek ahhoz, hogy valamilyen eligazítást adjanak a könyvtárról, és az azt használókról — mondja Mihalkó Zoltánné. — Ennél azonban sokkal fontosabbnak, lényegesebbnek tartjuk azt a munkát, ami az adatok mögött van. azt az érdeklődést, ami szolgáltatásaink iránt megnyilvánul. Mi még egy kisváros intézménye vagyunk, itt még könnyebben átláthatóak a dolgok, a személyes kapcsolatnak a könyvtári munkában meghatározó szerepe van. Ennek is köszönhető, hogy a településen élők az országos átlagnál jobban használják könyvtári lehetőségeinket ; nem panaszkodhatunk, hogy nem veszik igénybe szolgáltatásainkat. És meggyőződésem, hogy az érdeklődés, az igény egyre jobban nőni fog. Ez a gazdasági körülményeinkből is fakad. Érezzük, hogy a gyors, friss információkra mind jobban szükségük van az embereknek. Erre föl kell készülnünk, át kell gondolnunk, milyen legyen az új könyvtári funkció és milyen lesz ehhez az erőnlét. Itt elsősorban a gazdasági kondícióra gondolok. Az itteni könyvtáros kollégák szakmailag lépést tudnak tartani a változásokkal, az újabb és újabb kihívásokra válaszolni tudnak. A városi könyvtárban jelenleg 73 ezer dokumentumot tartanak nyilván; könyvek, folyóiratok, hanglemezek, diafilmek, videokazetták várják a látogatókat. Zenei részlegük korszerűen felszerelt, a nyelvet tanulók is jól használhatják. Kétszáz folyóirat egyelőre még biztosítja a gyors eligazodást, az információszerzést. Külön kis térben válogatták össze a diákoknak előírt kötelező olvasmányokat. Gyermekrészlegükben óvodás kortól kereshetnek és találhatnak kedvükre való olvasmányt a csoportosan vagy egyénileg ide járók. — A könyvállomány kialakításában, a könyvbeszerzésben természetesen figyelembe kellett vennünk a település jellegét. Tehát a szakkönyvek gyűjtőkörében a vegyipari, számítástechnikai, vezetésismereti témájú publikációk vannak jelentős számban. Ami a szépirodalmat illeti, főleg a fiatalok és a nyugdíjasok keresik ezeket a könyveket. Az olvasói igény általánosságban a közhasznú ismereteket hordozó irodalom iránt növekedett meg. Olyan könyveket olvasnak, amelyeknek a mindennapi életben kamatoztatható értéke van. Ez elsősorban a harminc-negyvenéveseknél tapasztalható erősen — mondja az igazgatónő. — Bár a zsúfoltság, a terek szűkössége nagy gondot jelent, igyekszünk rendezvényekkel is „megfogni” a könyvtárba járókat. A könyvheti, a könyvünnepi találkozók mellett rendszeresek a filmvetítések, ebben a megyei moziüzemi vállalat jó partnerünk, igazából hiánypótló ez a szolgáltatásunk. A gyermekkönyvtári részlegünkben tematikus, úgynevezett csoportközi foglalkozások vannak. A jelenlegi elhelyezési problémáink ellen- súlyozására két fiókkönyvtárunk is várja a városban élőket, a harmadikat télen nyitjuk meg. Ha minden igaz, ha jól mennek a dolgok, a következő ötéves terv idején a leninvárosiak is méltó épületet, otthont biztosítanak fontos és jelentős intézményüknek. Addig a könyvtárosok szolgálnak tovább. A munkatársi gárda ugyanis arra szegődött, hogy felelősségérzettel teljesítse feladaA fiatalok szívesen keresik fel a zenei részleget. (Laczó József felv.)
