Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-10 / 239. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. október 10., szombat Fehér Tibor zsakettje és Bánhidy József tablója. A színház egy mai munkatársa nézi érdeklődve a relikvia kát. Fehér Tibor Falstaffként. Az elmúlt huszon® nyolc esztendőben — ennyi idő telt el a Miskolci Nemzeti Színház átépítése és a jelenlegi nézőtéri társalgó kialakítása óta — igen sokszor jártam ebben a három teremben. Társulati üléseken, egyéb értekezleteken, az előadások szüneteiben, jó néhányszor kiállítás megnyitásakor; magam is nyitottam itt kiállítást, de ennyire elfogódottan még soha nem fordultam meg itt, mint napjainkban, amikor a Déryné utca sarok felé eső teremben kamarakiállítás látható. Színészek Miskolcon a kiállítás címe, s a majdani miskolci színháztörténeti gyűjtemény, a Gyarmathy Ferenc színművész kezdeményezte és gyűjtötte színházi múzeum anyagából nyolc, a közelmúltban elhunyt színész — bátran írhatjuk: színész barátunk — emlékeit tárja a látogató elé. Nézem a tablókat, amelyeken portrék és szerepképek, valamint rövid pályaleírások, egyéb dokumentumok sorjáznak. Nézem a tárlókban az apró relikviákat, használati tárgyakat, noteszok, szemüvegek, villamosbérletek, egyebek sorát, két színész barátom legutolszor viselt kosztümjét, és a sok-sok egyéb tárgyat, amelyet ezek az emberek, ezek a művészek használtak, életükhöz tartoztak, és íme, immár múzeumi tárgyak. Nézem az öreg óraszerkezetet, amely ugyan nem színész, sosem volt élő tárgy, de a színháztól elválaszthatatlan. A miskolci színházi toronyóra szinte jelképe volt valaha a városnak, körötte járta végeláthatatlan útját az ügyeletes^ tűzoltó, e magaslati pontról figyelve, nem csap-e fel valahol a láng a városban. Ma már más szerkezet működteti az órát, ez a száznégy évvel ezelőtt, Kun József költségén épült óramű ugyancsak muzeális emlék lett mára. Többször körbejárom a termet. Meg-megállok a tárlóknál, a tablóknál, nézegetem a képeket, idézgetem az elhunyt színészekkel kapcsolatos emlékeimet. Bánhidy József, azaz Jóska bácsi. így ismerte és szólította őt az egész város. Az aradi mozdonyvezető fiából lett színész nagyon hozzánőtt Miskolchoz. Először 1919—1920- ban játszott itt, majd a harmincas évek végén került vissza, hogy örökké miskolci legyen, színházunk örökös tagjaként. 1973-ban kísértük utolsó útjára, 85 éves korában. Akkor már nem volt meg a Roráriusz cukrászda, ahol törzsasztalai volt, amelyhez ülni tisztességet és rangot jelentett. Élete utolsó éveiben már csak a bányászklub volt állandó helye, de szívesen látott volt mindenfelé a városban. Próbálom magam elé idézni szerepeit. Nagyon nehéz lenne mindet, de felvillan előttem egy régi-régi Mikhál bán, még a Földessy-társulat Bánk bán előadásából. Ugyanabból az időből Tschöll- papa a Három a kislányból, amint Kovács Terus- sal énekelték az „Árva a ház...” kezdetű felejthetetlen dalt... (És hirtelen eszembe jut: hol van Kovács Terus, hol vannak az ő emlékei? Tudom, hogy ez csak egy válogatás, de talán neki is itt lenne a helye a legelsők között. ..) Eszembe jut az Ukrajna sztyeppéin öreg kolhozparasztja, aztán az ellenforradalom utáni első, az októberi eseményeket tárgyaló dráma öreg munkása, a Czabuk bácsi, meg sok más szerepe. Meg az utolsó színpadra lépése, amikor Kerenszkij kormányának tábornokaként szemlét tartott. £s sorjáznak előttem a magánélet apró epizódjai, a közös ebédek a Székelykertben, hosszú beszélgetések a cukrászdái törzsasztalnál .. . Továbblépek. Fehér Tibor nagyjából egyidős volt velem. Már több mint három éve nincs közöttünk. Jó barátok voltunk. Sok időt töltöttünk együtt, soksok tájelőadáson rázattuk miagunkat együtt a színházi buszon, s ott voltam, amikor 1958-ban a Koldusopera Tigris Brown szerepére készülve hátaslovat kellett neki válogatni a Belsped istállóból. Hát nem volt egy lóra termett ember, végül nem is ült fel a hátára. De sok szerepben is láttam! Az ellenállhatatlan humorú, táncos-komikus, a mindenki Pufija, akit Honthy Hanna szelíden megrótt vendégszereplésekor, mert a Csárdáskirálynőben takarta őt a nézők elől, igen komoly drámai szerepeket is játszott. Például a Warrenné mesterségében, a Megperzselt lányokban, és sok más darabban. És ő volt Falstaff a Windso- ri víg nőkben, s volt orosz nagyherceg, és a már említett Csárdáskirálynő Bónijától a Jancsó Miklós-féle Csárdáskirálynő összetett figurájáig tartó íven kacagtatott. S volt közéleti ember, tanácstag, a színház párttitkára, aranyos jó cimbora, s mindenekelőtt Fehér Pufi, a színész, mindenkinek. Meghatottan nézem az egyik vitrinben a zsakett- tet, amelyben utoljára lépett színre Wedekind Lukijában. Belémdöbben: ebben a darabban, ebben a kosztümben szerepe szerint a színpadon meghalt. S nem is játszott több szerepet... Jákó Pál 1957 és 1961 között igazgatta a színházat és játszott. Meg rendezett is. 1977-ben halt meg, 76 éves korában. A munkásmozgalom régi harcosa volt. A felszabadulás után a magyar színházi élet megújulásának egyik vezető személyisége, a miskolci színháznak újra- teremtője. Két értelemben is. Akkor épült újjá a színház. Igazgatása idejét), „kényszerhelyen” is játszott, és akkor kellett az ellenforradalom eszmei zűrzavarából is kivezetni a színházat. Színházat igazgatott, anyagbeszerzést végzett, építőkkel tárgyalt, tanácsnál és egyéb helyeken kilincselt, társulatot szervezett, játszott, hihetetlen munkabírással. Rá elsősorban mint irányítóra emlékezhetünk, de néhány szerepe, például a Vássza Zseleznova egyik főszerepének alakítója, vagy A kör négyszögesítése magyar színpadra alkalmazója is él közöttünk tovább. És él az emléke, mint igen jó barátnak, mint Miskolc élete néhány éven át nagyon lelkes munkálójának. Lenkey Edit szintén a jó barátok közé tartozott. Ö Egerből jött Miskolcra a társulat összevonása során. Noha szívében mindig egri maradt, a miskolci színháznak az itt töltött, több mint másfél évtized során felejthetetlen tagjává lett. Kitűnő, sokoldalú, jó értelemben vett „strapaszínész” és nagyon jó barát tudott lenni. 1982-ben, 57 évesen ment el örökre. Szili János. <3 kétszer volt miskolci színész. Az államosítás előtt, majd tíz év múlva, 1959-ben visszatért és 1978-ig, haláláig itt játszott. Emlékszem még a Földessy-tár- sulatból rá, amikor Bánk bánt játszotta. S emlékszem megszámlálhatatlan szerepére 1959 óta. Pázmányként kezdte 1959 őszén. A Tündérlaki lányokban, és a szűk két évtized alatt, ami még megadatott neki, a legváltozatosabb szerepeket játszotta. Volt operett-bonvi- ván, és náci gyilkos, és matróz az Optimista tragédiáiban, és sok minden, ötvenkilenc évesen ment el. Farkas Endre 82 évesen hunyt el 1985-ben. Az ellenforradalmi időszak a harmincas évek végén leparancsolta a színpadról. De a felszabadulás után újra a miskolci deszkákon volt, s nyugdíjazásáig kitartott. Zárkózott, magányos természetű ember volt, de igen jó színész. Olyan drámai színész, akire építeni lehetett. Upor Péter. Talán a legfájdalmasabb. Mindösz- sze harminchét év adatott neki, s néhány kitűnő alakítás után — mint például az első miskolci stúdióelőadás, a Riadó főszerepe — egyik legnagyobb színészi feladatra készülve, a Macbeth próbáján, a színpadon, munka közben érte a halál. Nem lehet elfelejteni. Csiszér András 59 évesen, váratlanul hunyt el. Az államosítás óta volt tagja a színháznak, több száz különböző szerep őrzi emlékét. Amikor Déryné- gyűrűt alapítottak a legkiemelkedőbb miskolci színészi munka honorálására, elsőként kapta meg ezt a kitüntetést. Most egy vitrinben utolsó kosztümje, a Peer Gynt bohócának ruhája árválkodik. S ott van neki is, mint a többieknek, a sok-sok apró emléktárgya, köztük színészi bizonyítványok. Az egyik tablón, a Bánhidy Jóska bácsién, az Észak-Magyarország egyik kivágott oldalát fedezem fel. Én írtam az egészet a színház újranyitására 1959. december 10-re. Szí- • nészeket szólaltatok meg benne, meg színházi műszakiakat ... Közülük is már hányán hiányoznak!... Benedek Miklós A felejthetetlen Bánhidy Józsi bácsi civil képe. Fojtán László felvételei A Szovjet Kultúra Napjai Magyarországon Sok száz előadás, kiállítás, film Az idén egy teljes hónapig tartanak a Szovjet Kultúra Napjai Magyarországon rendezvény programjai. Egyik-másik esemény még meg is nyújtja ezt az ünnepi egy hónapot. Az október 7-től november 7-ig ívelő rendkívül gazdag kulturális kínálatot most még a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kíséri. Hiszen a filmek, a színházi előadások, a kiállítások híre már jóval megelőzte magyarországi bemutatásukat. A művek bátor szókimomdással, a múlt és közelmúlt irodalmi, művészeti újraértékelése révén szokatlan hangú szimfóniában szólalnak meg. Évekig dobozban rejtőző filmek, be nem mutatott képzőművészeti alkotások, kiadatlan regények, merész hangú színdarabok örvendeztetik meg a rrtagyar közönséget. De számos klasszikus értékű szovjet alkotás is jelen lesz országúinkban. A választékot jelzi, hogy huszonöt városban, több mint kétszáz előadás közül válogathatunk az idén. Muszorgszjkij Borisz Godu- novjánák operaházi bemutatója a Moszkvai Nagy Színház előadásában a megnyitó díszelőadáson hangzik el november 7-én. A Borisz Go- dunovot még két alkalommal játsszák az Operaházban, és két estén mutatják be Rimszkij-Korszákov Mozart és Salieri és Csajkovszkij Jolanta című operáját. Miskolcon a Mojszejev együttes lép fel, amely az idén éppen ötvenedik évadját ünnepli. Orosz, kalmük, iakut, moldáviai táncok mellett négy magyar csárdással is 'kedveskednek a közönségnek, és megnézhetjük Muszorgszkij zenéjére komponált egyfelvonásos táncjátékukat, az Éj a kopár hegyen címmel. Se szeri, se száma a zenei rendezvényeiének. Nagynevű karmesterek és szólisták, ismert zenékarok adnak koncertet az ország számos városában. Miskolcon a köny- nyűzenét kedvelők találkozhatnak a Leontyev együttessel, Sárospatakon pedig a Radar jazz-rock együttes lép fel. Á Szovjet Hangle- mezhetöknek budapesti és salgótarjáni megnyitója is lesz. Számos irodalmi estet, ke- rökasztal-beszélgetést, irodalmi műsort, művész-közön- ségtalállkozót is rendeznek ezekben a napokban egyebek közt a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Érdekesnek ígérkezik az egyetemek és művészeti főiskolák által szervezett programsorozat, amely tudományos előadásokkal, .konferenciákkal, politikai vitákkal, ikiállíitásakkal, balett- és színházi előadásokkal csalogatja a közönséget. Nagy jelentőségűnek ígérkezik a Művészet és forradalom című budapesti Műcsarnok-beli tárlat, amely a 20—30-as évek szovjet avantgarde művészeti produktumait (a film, színház, iparművészet, grafika és az építészet műfajaiban) ismerteti meg a magyar nézőkkel. De a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum fotódokumentációs, gobelin-, plakát- és könyvkiállítósa, valamint a Magyar Építőművészek Szövetségének a mai szovjet építészetet bemutató tárlata, vagy a Magyar Nemzeti Múzeum Kaukázusi ötvösművészeti kiállítása is sokaik érdeklődésére számíthat. Forte-újdonságok A fekete-fehér fotózáshoz váló újfajta fotópapírok gyártáséit kezdte meg a Forte Gyár. Az úgynevezett po- lygrade papír a korábbiaknál szebb képet ad, alkalmazásával ellensúlyozhatok olyan hibák is, amelyek a hívás vagy a kezelés során a negatív filmet éráik. Tekintve, hogy az érdeklődés mindinkább a színes fényképezés irányába tolódik el, a Forte is lép: jövőre saját gyártmányú színes fotópapírokkal jelenik meg a piacon. Kezdetben 700 ezer négyzetméter színes papírt gyártanak; ez a mennyiség a hazai igényeknek csaknem a fele. Az új fotópapírok megjelenésével a váci gyár 1,5 millió dollár értékű importáru beszerzését teszi feleslegessé. (MTI) A képernyő előtt Pázmány Sumonyi Zoltán drámájának tévéváltozata látható ma 20.05- töl a második műsorban. Címe: Pázmány, főszereplője Pázmány Péter, akit elsősorban ellenreformátorként ismer a köztudat, de ebben a műben reálpoliti’kusként és nevelőként áll a néző előtt. Darabbeli drámája abban csúcsosodik ki, hogy tanítványa és gyámfia, Zrínyi Miklós nem értette meg tanításának lényegét. A tévéváltozatot 3a- biczky László rendezte, a címszerepet Gáti József alakítja, ő látható képünkön.
