Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

1987. október 31., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7

A .kibontakozási programból adódó megyei tennivalók kimunkálása keretében

— augusztus végén a megyei feladatterv készítésekor — a megyei pártbizottság alaposan elemezte az agrárágazat megyei pozícióit, felmérte Ikoindicionáltságát, s ez alapján határozta meg az egyetlen lehetséges és helyes célt: mielőbb egy új megyei agrárkoncepció kerüljön kidolgozásra! Ez egyebek között a hagyományos, tehát alap- és ipari tevékenység technológiai, közgazdasági, pénzügyi alternatíváinak kidolgozása mellett új szervezeti és szerkezeti formák felrajzolását, mi több, gyakorlati megvalósítását is magába foglalja. A gazdasági kibontakozás mem csupán önmagáiban kezelendő gazdasági Ikérdés, hanem benne döntő szerepet kiaip- nak az azt segítő társadalmi-politikai, szemléleti feltételek, így egyebek között az érdekképviselet, az érdekegyeztetés gyakorlata. Következésképp, szerkesztőségi beszélgetésünk során — miközben megyénk agrárszférájának pozícióit, lehetőségeit, illetve feladatait vitattuk meg —, nagy szerepet kaptak a korszerű érdekvédelem kérdései ás. Beszélgető partnereink Orosz István, a megyei pártbizottság munkatársa, Hartman Bálint, a Teszöv titkára, Dósa Sándor, a Tibolddaróci Rákóczi Tsz és Ribárszki Pál, a Sajópüspöki Sajó- völgye Tsz elnöke voltak.

— Az ország közvéleménye — mindenekelőtt a hírközlő szervek jóvoltából — néhány éve rendszeresen arról értesül (sokszor a gondok lényegi okairól nem is tudva), hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye agrártermelését súlyos válság jellemzi. A nagyszámú mezőgazdasági üzem zöme, amelyik e térségben gazdálkodik, most már évek óta képtelen az ötről a hatra jutni, afféle vegetációs stratégiát folytat, csak a túlélés vágyáig eljutó koncepcióval. Az idei év termelése, eredményei azok vélekedését erösítik-e meg, akik a mai viszonyok és lehetőségek között nem látnak perspektívát Borsodban ennek az ágazatnak?

Orosz István: — A megye mezőgazdaságában keletkezett feszültségek felszámolására — 58 tsz-nél, egy állami gazdaságnál és a Befognál végzett alapos felmérés alapján — 1985. december 17-én készült egy program, amelyben a kilábalás útját igyekeztünk megfogalmazni, megrajzolni, s ennek gyakorlatához javaslatokat dolgoztunk ki, névreszólóan mind a termelőüzemeknek, mind a felügyeleti és érdekképviseleti szerveknek. E program végrehajtásának tapasztalatait november 20-án értékeli a megyei párt-végrehajitó- bizottság. E program eddigi tapasztalatai nyomán szólhatunk bizonyos pozitív elmozdulásról, .változásokról. Pozitív példaként említhetem, hogy a szövetkezeteikben korszerűsödött, racionalizálódott a .termelési szerkezet. A veszteséges melléküzemágak felszámolásaival javult a szövetkezetek fizetőképessége, csőikként a veszteség. Az ipari .tevékenység stabilizálódott. Amíg 1984-ben a veszteség túlnyomó része a melléküzemági tevékenységből származott, addig 1985—1986-ra ez az arány megfordult.

Hogy mégis azt kell mondani: megyénk mezőgazdaságának pozíciója nem rózsás ez év vége felé, annak részben a korábbi évek súlyos öröksége, az idei aszályból és fagykárból származó másfél milliárd forint értékkiesés, s a vántnál még mindig lassúbb megújulási készség az oka.

Hartman Bálint: — Ez év vége felé én úgy jellemezném megyénk agrárszféráját, hogy az aszály ellenére eljutott egy tisztességes szintre. Nem szégyellni való termést tudtunk összességében betakarítani. Gyakorlatilag a saját szükségleteinket

— s ez sem kevés — meg tudtuk termelni.

Dósa Sándor: — S hadd tegyem ehhez

hozzá — mert ezt soha nem akarják egyesek nálunk figyelembe venni —, hogy a másfél milliárd kiesésnek a 70 százaléka nyereségkiesés. A tsz-eik, a mezőgazdasági üzemek a fagy- és aszálykár ellenére minden agrotechnikai műveletet elvégeztek (mert kénytelenek voltak elvégezni, a következő év termése érdekében) a szőlőkben, a szántóföldeken, szinte minden tervezett költség — kivéve a betakarításét — felhasználásra került.

— Ha már a kiesés kapcsán milliók, milliárdok kerültek szóba, hadd kérdezzük meg: év végén körülbelül milyen pénzügyi eredmény várható?

Hartman Bálint: — Korai még számokat mondani. Egyébként különböző nagyságrendű számok forognak a megyében. Vannak, akik szerint mintegy 50 tsz-ben lesz ilyen, vagy olyan mértékű pénzügyi hiány, körülbelül 400 millió forint összértékben. Egy másik nézet 15 tsz-t emleget, 120—150 millióval. Véleményem szerint egyik sem igaz.

Ribárszíki Pál: — Szerintem több lesz mint 400 millió.

Orosz István: — Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal B.-A.-Z. Megyei Igazgatóságának III. negyedévi gyorsjelentése alapján 8 tsz-nél várható önszanálás, 14 szövetkezetnél pedig veszteség.

Hartman Bálint: — Én bízom benne, hogy miként 1985-höz képest volt egy kevés pozitív javulás 1986-ban, ez idén — persze szerény mértékben — tovább folytatódik. Tapasztalataink szerint a szövetkezetek hitelállománya is csökkent.

Ribárszki Pál: — Ez utóbbinak nem az az oka, hogy idén belépett a váltó? Én ugyanis nem vagyok biztos benne, hogy csökkenés van. Csak hát az most váltóban jelentkezik. Tudniillik nekünk három év óta nem volt hitelfelvételünk, ebben az évben azonban mégis fel kellett venni. Ha nekünk, akik gazdaságilag viszonylag stabilak vagyunk, hitelt kellett felvenni, nem tartom valószínűnek, hogy a többi tsz-nél csökkent volna a hiteligény. Mi is úgy jártunk, hogy bár hitelképesnek nyilvánítottak bennünket, a bank alig tudott hitéit adni, mert nem volt több pénze. Nos, nem azért van kevesebb hittel, mert nem volt a banknak több pénze?

Orosz István: — Nem hinném. A koordinációs bizottság legutóbbi ülésén elhangzott a Magyar Hitelbank képviseletében, hogy a forgóeszköz-hitelállomány 68 százaléka a tavalyi szeptember 30-i állapotnak. A váltóval együtt 279 millió forint.

— Mennyivel állnak sorban a tsz-ek?

Orosz István: — Az ő területi egysegükön — nem fogják át az egész megyét — a tavalyi 193 millió forintos sorban- álilással szemben idén 85 millió forint a sorbanállás.

Ribárszki Pál: — Egy adalékot hadd tegyek hozzá annak bizonyítására, hogy milyen sokan nem értik, ismerik a mező- gazdaság sajátosságait. Minap Pesten egy nagy cég képviselője szinte szemrehányóan azt mondta nekünk, burgonyatermesztő gazdaságoknak: nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy nagyobb termést takaríthassunk be. Könyörgöm, ez égtetejű műhely! A burgonyát mi ugyanúgy termesztettük most is, mint tavaly, vagy azelőtt, csak éppen idén 300 vagonnal kevesebb termett! Míg tavaly július 6-án és 7-én kaptunk 64 milliméter esőt, ez a 64 milliméter most kimaradt.

Dósa Sándor: — A pénzügyi helyzetképhez lenne egy megjegyzésem. Az új adórendszer és szabályozómódosítás kapcsán egyeseknek az a véleménye, hogy most minél kisebb eredményit kimutatni érdemes, mert az m szabályozás következtében így pozitívabb lesz a lehetőség január elsejéitől. Tehát, ha van, vagy lenne 4 millió nyereség, akkor abból elég egymillió, hárommillió értékben pedig le lehet selejtezni, mondjuk szarvasmarhát, vagy valamilyen állóeszközöket. Én nem örülök neki, ha a megyéiről úgy összességéiben be szélünk. Hisz’ ettől heterogénebb tájegysége nincs az országnak! Ez például az érdekképviseleti szerveknek borzasztóan megnehezíti a dolgát.

— Ha már szóba ikerült az érdekképviselet, hadd kérdezzük meg, a itibolddaró- ci tsz például mit várt ezektől a szeriektől?

Dósa Sándor: — Elöljáróban hadd mondjam, hogy a megyét járva azt tapasztalom: szinte minden tsz-ben másít és mást várnak. Én azt mondom, mindenekelőtt sokkal kevesebb legyen a papírokon történő kapcsolatteremtés,, „érdekképviselet”, s több legyen a helyszíni, személyes érdekegyeztetés. Azt hiszem, ez minden üzemi vezető óhaja. Személy szerint én nem helyeslem azt a gyakorlatot, hogy sok helyen (pártbizottság, tanács) olyan fiatalok is bekerülnek vezetői funkcióba, akiknek szinte semimii gyakorlati tapasztalatuk nincs. Nem ismerik a termelést, nem ismerik az üzemet. Az ilyen „érdekképviselő” nem tud érdekeket képviselni. Egy másik dolog ... Ahol ennyi szabályozó van, mint nálunk, ennyi jogszabály, szinte törvényszerű, hogy van egy nagy csomó fölösleges „érdekképviselet”. Ezeknek sincs semmi közük a termeléshez. Kellenek ezek nekünk? Hogyha normális szabályozottság lenne, nem háromezernél több — szövetkezeteket érintő — szabályozó lenne, és nem 34 felügyeleti, meg egyéb szervezet.

Ribárszki Pál: — Mi mit várunk az érdekképviseleti szervektől? Például, hogy ne akarják fogni a kezünket! Van, ahol az kell. Van, ahol ez't kérik. Jól tudom. Noé, ott fogják a kezet. Nekünk viszont akkor adjanak segítséget és abban, amikor és amiben hozzájuk fordulunk. Azt viszont teljesen fölöslegesnek tartom, hogy segítségnyújtás, érdekvédelem címén állandóan kijárogassanák egyes emberek az üzemiben. Én szelm'ély szerint a terület- felelősi rendszert is fölösleges dolognak fantom. Vagy itt vannak a bizottságok ... A mi szövetkezetünkben csak a kötelező bizottságok léteznek, gyakorlatilag egy ember a bizottság. Ha ugyanis egy ember felelős valamiért, az el van végezve. A bizottsági forrna sók esetben ugyanis nem más, mint kollektív feleiősségelháirí- tás. N;em tudom, hogy például a Teszöv- nál kell-e annyi bizottság. Lehet, hogy az a munkatárs, aki éppen a bizottsággal foglalkozik, ha nem kellene neki ilyesmire időt szentelnie, többet tudna tenni az ágazatért. Bizonyos szinten — országosan — ezekre a bizottságokra szükség van. Nekünk iitt van például egy országos burgonyaklubunk. Több mint nyolcvan tsz- vezeitő a tagja. De például Borsodban ilyet Létrehozni 4—5 embernek teljesen fölösleges lenne. Azt sem értem, miért kell mindent beszabályozni. Bízzák rá a tsz-re, hogy hány közgyűlést tart. Az 1200 tagú tsz-nél más formák szükségeltetnek, mint például a 150 fősnél.

Orosz Isván: — Abból, hogy nem működik jót a bizottság, még nem kell azt a következtetést levonni, hogy az fölösleges is. Talán csak a tagjait kellene kicserélni. Az érdekiképvisellet kapcsán a megyei pártbizottság álláspontja kétirányú. A megyei szövetségtől elsőser,ban azt várjuk, hogy ne csak akkor próbál ják a szövet- kezetek érdekeit védeni, amikor a problémák már jelentkeztek. Tehát ne csak a bírósággal, rendőrséggel, ügyészséggel szemben, ne csak a P,M vizsgálatainál. Legyenek hatékonyabbak a megelőzésben, az utóbbi időben erre mór akadtak jó példák. A gondok korai stádiumában való feltárása a tagság érdekét szolgálja. Mindebből következik, hogy az üzem vezetőitől azt várjuk: ne zaklatásnak vegyék, amikor a Teszöv képviselői, munkatársai ilyen jellegű vizsgálódást végeznek.

.Haritmian Bálint: — Az előhb szólók is igazolták, nem könnyű manapság, s főleg itt Borsodiban az érdekképviselet. Ez a megye akikora nagy,, s annyira szétszórtak az üzemek, hogy Pestire hamarább felérünk, min' Zemplénagárdra. Kevesebb bizottság kellene? Talán igen. De könyörgöm, azt ne feledjük, nekünk 97 tsz- ünk és 6 szakszövetkezetünk van, s ezek felének fogni kell a kezét.

Rilbóirszki Páll: — A Teszöv kell, hogy fogja, és nem a bizottságok!

Hartman Bátinit: — De a Teszöv apparátusa egyediül képtelen rá! összesen tizennyolcán vágyunk töbib mint száz szövetkezetre. A bizottságok nekünk azért jók ... itt van például az ipari bizottság, mert olyan szakemberekből áll, akik azt a területet értik, magas szinten csinálják, s olyan jó javasltatokkal, ötletekkel állnak elő, amire a mi egyszem kollégánk egyedül képtelen lenne.

— Érdek — ekörül folyik a beszélgetésünk. Az érdek, az nem egy olyan stabil, változtathatatlan valami, ami örök időkre egy és ugyanaz. Szinte napról napra változik, módosul. Amikor a szövetkezetek és a szövetség létrejött, mást jelentett az érdekképviselet, mint mondjuk napjainkban. Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy az érdek minden szövetkezetnél egyedi. Az utóbbi időkben egyes szövetkezeteink léte megkérdőjeleződött. A Teszöv mikor képviseli jól az érdekeket? Amikor ragaszkodik a már kialakult formákhoz, vagy ne adj' isten, ő is azt mondja, a jelen helyzet tapasztalatai más szerkezeti.

szervezeti formát követelnek egyes területeken, egyes üzemeknél. Ez esetekben valós és vélt, országos és helyi érdekek ütköznek.

Hartman Bálint: A szövetségek pont húsz éve, 1967 szeptemberében jöttek létre. Mi a lényeges különbség az akkori és a mai érdekképviseletben? Abban az időben a mezőgazdaság egy dinamikusan fejlődő népgazdasági ágazat volt. Az érdekeket könnyebben lehetett képviselni. Mert volt mit! Pillanatnyilag az a bajunk, hogy inkább visszafelé húzódik a mező- gazdaság, nehezebb az érdekek egyesítése, nehezebb az érdekek eredményes képviselete. Napjainkra jogilag minden leszabályozott. Ebben a helyzetben mit lehet képviselni? Legfeljebb egyet lehet vele érteni. Szóval ma sokkal nehezebb. Sok kritikát kapunk, lehet, hogy jogosan, lehet, hogy nem. Én úgy érzem, ha ezzel az ágazattal itt a megyében előbbre akarunk lépni, akkor nagyon sokat kell vitatkoznunk. Nem veszekednünk. Vitatkoznunk, érvelnünk. Mert nem biztos, hogy én látom jól a dolgot. De az sem biztos, hogy a másik! Ütköztetve a nézeteket, a kollektív bölcsességből csak jó kerekedik ki. Hogy kell-e átrendeződés a megyében, a szövetkezeti mozgalomban? Jelen pillanatban biztosan ezt senki nem tudja. Sem azt, hogy kell, sem azt, hogy nem kell. Én- szerintem szakszövetkezetet, kisszövetkezetet, akármi mást létrehozni szövetkezeti mag nélkül, olyan mag nélkül, amely tud szolgáltatást biztosítani, tud az öregekről, a nyugdíjasokról gondoskodni, nem tudunk megvalósítani Borsodban. A szövetség nincs az ellen, hogy valamilyen irányba mozduljunk, de ezt az irányt kellően megfontolva határozzuk meg.

Orosz István: — Az érdekvédelem több okból kell, hogy megváltozzon. Például, ha a kisszövetkezetek, szakszövetkezetek, kiscsoportok létrejöttével tovább szélesedik a szövetkezeti mozgalom, akkor érthető, hogy új alapokra kell helyezni a képviseletet. hisz többféle közösségi érdeket kell majd képviselni. Én úgy érzem, ez a folyamat jó irányba halad. Hisz' eddig isten elleni véteknek számított, ha a szövetség nem állta útját egy veszteséges szövetkezet felszámolásának. Most e téren is változott a helyzet, s én nem tartom kizártnak, hogy rövid időn belül az érdek- képviseleti szerv fogja javasolni, X, vagy Y tsz-t megnéztük, megvizsgáltuk, úgy tartjuk, a legjobb megoldás az lenne, ha alacsonyabb szervezeti formában működne tovább az üzem.

— Az érdekképviseletnek, konkrétabban az érdekképviseleti formák korszerűsödésének meghatározó szerepe lesz a kibontakozási program gyakorlatában. A programból adódóan, — nem is beszélve megyénk korábbi lemaradásáról e területen, — nehéz feladat vár Borsodban az agrárágazatban dolgozókra. Milyen reális reményekkel vágunk neki az 1988-as esztendőnek, a program gyakorlati megvalósításának?

Orosz István: — Arra nem lehet számítani, hogy a megye adósságállományát elengedik. Tehát valamilyen más irányba kell elindulnunk. Mindenekelőtt saját dolgainkra kell koncentrálni. Van sok olyan lehetőség, amely állami támogatás, nagyobb összegű hitel nélkül is megvalósítható. Ezekhez új formák, új gondolkodásmód szükséges. Nekem nagyon tetszik az, hogy a szövetkezetek egy jó részénél ezt a törekvést már tapasztaljuk. Az mindenképpen jó és szimpatikus, hogy a nagyobb és eredményesebb szövetkezeteink is változtatni akarnak a termelési szerkezetükön. Néhány területen szeretnének más érdekeltségi formát megvalósítani. Nem azért, hogy a veszteséget felszámolják, hiszen ők nyereségesek, hanem azért, hogy még több nyereséget realizáljanak. Változtatni ott még inkább kell, ahol bajban vannak a szövetkezetek! Mert elég szomorú például a cigándi eset, ahol azért kell a szövetkezetét felszámolni, mert a csőd maga alá temette.

Dósa Sándor: — Az a véleményem a kibontakozásról, a jövőnkről: hogyha a gazdálkodó egységeknek, így a termelő- szövetkezeteknek az új gazdaságirányítás biztosítja az eddiginél magasabb szintű cselekvési és gondolati szabadságot, akkor az eredmény nem marad el.

Hajdú Imre Fotó: Dobos Klára

Ribárszki Pál Hartman Bálint Dósa Sándor Orosz István