Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1987. augusztus 15., szombat Ö3 Miklós bácsi dedikál. Szép kiállítású, gazdag tartalmú könyvének egyik példányára Tarcalon, az ottani kertbarátok szakmai rendezvényén ír éppen ajánló sorokat, amikor elkattan a fényképezőgép. Épp ott, ahol - s ezt is könyvéből tudjuk - az angol születésű John Paget, Bem tábornok szárnysegédje szerint a legfinomabb tokaji terem a Mézesmái dűlőben. Persze, ez ízlés dolga, hiszen oly sokakkal együtt jómagam a módi, tállyai, szántói borokat sem tartom alábbvalóaknak. De ezt Pap Miklós bácsi könyvben is jól érzékelteti, mondván: a tokaji egy egész tájegység kincse. Méghozzá ritka kincse. Ambrózy Ágostonnal is előhozakodhatunk, aki szerint e tájon: „a búza ele- ség, a bor történelem”. Pap Miklós bácsi, a Tokaji Múzeum nyugalmazott igazgatója Tarcalon előadást tart Tokaj-Hegyalja szőlészetének, borászatának történetéről. Az ilyen, s hasonló előadások, rendezvények különösen gyakoriak ebben az esztendőben e tájon Minderre kettős ok szolgál. Egyfelől az, hogy az idei esztendőt az egész világon a szőlő és bor nemzetközi évévé nyilvánították, s a szőlőbor városa címért meghirdetett világversenybe Hegy- alja „színeiben” a legrangosabb nevű település, To* kaj is benevezett. Másfelől, ez évben ünnepeljük 250. évfordulóját annak a királyi rendeletnek, amelyik zárt borvidékké nyilvánította Tokaj-Hegyalját. E történelmi évfordulóról úgy véljük, nekünk is illik megemlékezni. Szerényen tisztelegve ezzel a tokaji előtt, amelyet — a híres szőlész professzort, Geraszimo- vot idézve — „csak állva és levett leal appal szabad fogyasztani”. Karcsú szőlőinda, gazdag zöld palánta! Becsülésedre a már említett költő, Ambrózy így biztatott: Gazdagok, szegények, fiatalok, vének / Mindég gondozzátok, mindég szeressétek. Nos, ezúttal történelme krónikása, Bacsó András, a Tokaj- hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát borászati osztályvezetője lesz. — A tokaji bor hírnevének a kezdete messze visz- szanyúl a magyarság történetébe, egészen a honfoglalásig. A XVI. században pedig már olyan híres a tokaji bor, hogy 1. Ferdi- nánd annak elismerése jeléül, miszerint e tájegységen terem a legjobb bor, 1550- ben elrendelte: Zemplén vármegye címerébe szőlőfürtöt rajzoljanak az angyalok által tartott korona fölé. — Azt viszont éppen az ön helytörténeti munkájából tudjuk, hogy Tokaj- Hegyaljáról, mint zárt borvidékről, 250 éve beszélhetünk. — Igen. Kétszázötven évvel ezelőtt, 1737-ben jelent meg az a királyi rendelet, amely a borvidék hivatalos behatárolása, a tokaji bor- minőség első, egységes deklarálása. Elsőként nevezi meg a rendelet azokat a hegyaljai településeket, amelyek Tokaj-Hegyaljához, a történeti borvidékhez tartoznak, így, ez a megjelölés alapjául szolgált a későbbi rendeleteknek, valamint az 1893- ban kiadott első bortörvény. — Ez a kétszázötven évvel ezelőtti behatárolás milyen indítékból született? — A tokaji bor — a kialakult hírneve és gazdasági jelentősége következtében — a XVII. században olyan fontos kereskedelmi cikké vált, hogy a tokaji hamisítása egyre nagyobb méreteket öltött. Aminek az lett a következménye, hogy az addig biztos külföldi vevők fokozatosan elmaradtak. Ezért az érdekelt vármegyék panaszainak hatására az országgyűlés 1728-ban és 1729-ben rendeletét hozott a „kiválóbb borokat bármi módon hamisítók megbüntetésére”. Abaúj vármegye ezt megelőzően már 1724-ben rendeletét hozott a hegyaljai bor más borral való keverésének megakadályozása és az aszúszőlő más (nem hegyaljai), úgynevezett „hitvány” borral való keverésének meggátlá- sa érdekében. Fotó: Laczó J. — Nyilván ezeknek az intézkedéseknek nem volt kellő foganatjuk. — Valóban nem. Ezekkel a rendeletekkel nem sikerült a megindult folyamatot megállítani, ezért 1736. november 13-án a magyar királyi helytartótanács Sárospatakon bizottságot alakított, amelynek célja a borhamisítás megakadályozása. A bizottság elnöke Karancsberé- nvi gróf Berényi Tamás, a vármegye főispánja volt. A bizottságnak — Zemplén, Abaúj, Sáros, Szepes, Szabolcs, Borsod és Gömör vármegyék képviselőiként — összesen hét tagja volt. E bizottság megtárgyalta a tokaji bor termelésével és annak kereskedésével kapcsolatos helyzetet, s az arról készült feliratot 1736. december 16-án a helytartótanácshoz terjesztette fel. A helytartótanács egyetértett a szigorú rendszabályokkal és az egész ügyet 1737. március 9-én fölterjesztette VI. (III.) Károly császár, király elé. A királyi jóváhagyás 1737. október 11-i dátuma után megjelent az egész országra érvényes rendelet. — E rendeletnek, melyek voltak a legfontosabb állás- foglalásai? — „Az országban tartózkodó minden zsidó, görög, örmény, arnót” kereskedőt eltiltott a borkeresikedéstől, mivel ezen kereskedőknek tulajdonították a hamisításokat. A hegyaljai bor megkülönböztetése érdekében elrendelte, hogy „jövőre a tiszántúli borok csak a gönczinél nagyobb hordókba tölthetők, a hegyaljaiak pedig valódi gönczi hordókba”. A tiszántúli borokat Hegy- aljára február 2-ig nem lehet beszállítani, azt követően is csakis a szepesi kincstári igazgatás vagy Zemplén vármegye által „ingyen kiadandó útlevéllel” rendelkezők szállíthattak idegen bort Tokaj-Hegyaljára. Az idegeneknek szigorúan megtiltotta a rendelet az aszú- bor készítését, csupán az készíthetett aszúbort, akinek „hegyaljai hegyeken” volt szőlője. Elrendelte továbbá, hogy „aszúszőlőket” Hegyaljára idegen szőlőhegyről senki nem vihet be, s magát a szőlőtelepítést is a vármegye engedélyéhez kötötte. A királyi rendelet elsőként hangsúlyozta azt, hogy a tokaji bor egységesen legyen megítélve, származzon az a hegyaljai helységek bármelyikéből, s egyúttal földrajzi szempontból elsőiként behatárolta Tokaj- Hegyalja területi kiterjedését. Ez a következőképpen szólt: „miután a tállyai, go- lopi, rátkai, mádi, zomhori, ondi, tarczali, keresztúri, kisfaludi, szegi, bényei, vá- mosújfalusi, tolcsvai, liszkai, zsadányi, olaszi, pataki, újhelyi, kistoronyi Zemplén vármegyei, továbbá a szántói és horváti Abaúj vármegyei hegyeken teremni szokott borok a tokajival mindig hasonló minőségűnek, becsűnek és értékűnek tekintettek, ezért nem célszerű az említett helyekről származó borok eltérő megkülönböztetése”. — Ez a települési kör később módosult? — Az 1801. évi megyei szabályrendelet (Statútum) ugyanezt a huszonkét községet említi meg a tokaji borvidék helységei között. 1893-ban a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter ad ki egy rendeletet (a 83 432 számút), amelyet első bortörvényünknek nevezhetünk, és amely „a mesterséges borok készítésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1893: XXIII. t. ez. végrehajtása iránt” jelent meg. A XXlII. t. ez. 4. paragrafusának 8. pontja ugyancsak felsorolja a tokaji borvidékbe tartozó települések neveit. Az 1737-ben deklarált települések mellé az 1893-as rendelet besorolja még József- ■falva, Petrahó (mai Sárospatak részei), Makkos-Hoty- ka, Szerencs, Szőlőske, Trauczonfalva (Hercegkút), Vég-Ardó, Zemplén vármegyei helységeket. így ösz- szesen huszonhét Zemplén vármegyei és két Abaúj vármegyei település tartozott a. tokaji borvidékhez. Megköszönve Bacsó András részletes tájékoztatását, a jelen történet hiteléért, a zárt borvidék jelenlegi területe kapcsán idézünk egy bekezdést Pap Miklós A tokaji című könyvéből: „Jelenlegi területe az 1908-as bortörvény alapján alakult ki, s ma huszonnyolc község tartozik hozzá. Abaújszántó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogolaszi, Bodrogszegi, Erdőbénye, Erdőhorváti, Golop, Hercegkút, Károlyfalva, I Eegyesbénye, Makkoshotyka, Mád, Mezőzombor, Monok, Olaszliszka, Ond, Rátka, Sá- razsadány, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szegilong, Szerencs, Tárcái, Tállya, Toles- va, Tokaj, Vámosújfalu. A történelmi hűség kedvéért meg kell említenünk, hogy e törvény szerint még két — ma csehszlovákiai község — Kistoronya és Szőlőske is a zárt borvidékhez tartozott.” A zárt történelmi borvidék idei ünnepén, s a szőlő, bor nemzetközi évében újra Ambrózyt segítségül híva, búcsúzunk Hegyalja karcsú zöld indáitól, gazdag zöld palántáitól. „Ezt a zöld palántát Isten küldte néktek, Ültette apátok, oltotta testvértek, S ha időtök lejár, fiatok kapálja, Apáról fiúra terem a palánta, Apáról fiúra száll és mindig terem, A búza eleség, a bor történelem.” Hajdú Imre
