Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-15 / 192. szám

1987. augusztus 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 13 * TUDOMÁNY — TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA A fénycsövek felépítése A fénycső — ez a fény- porbevonatos, nemesgázzal töltött és higánnyal adalé­kolt, kis nyomású, izzó ka- tódos fényforrás — megle­hetősen bonyolult szerkeze­tű. Amikor a fénycsövet be­kapcsoljuk, elektródjait a villamos áram felmelegíti, s az izzó elektródokból, a hő és a villamos térerő hatá­sára elektronok lépnek ki. A csőben — az elektródok között — nagyrészt ezek ve­zetik a villamos áramot. Az elektronok szerepe azonban nem csupán ennyi! A fénycsőbe gyártáskor egy kevés higanyt juttatnak. Ez a cső begyújtáskor, a hő hatására elpárolog, vagy­is a működő fénycső belső terét higanygőz tölti be, s a térerő hatására egyre na­gyobb sebességgel mozgó elektronok bele-beleütköz- nek a higanyatomokba. Az igen nagy sebességű elektro­nok a higanyatomokból elektronokat szakítanak le, vagyis ütközésük nyomán újabb szabad elektronok és pozitív töltésű ionok kelet­keznek. A fénycső működé­se szempontjából a közepes sebességű elektronok a leg­fontosabbak. Az ilyen elekt­ron ütközéskor energiája bizonyos részét átadja a hi­ganyatomnak, vagyis annak egyik elektronját az atom­magtól távolabbi pályára löki. Ám ez az elektron igen rövid idő múltán visz- szaugrik eredeti pályájára, s az ütközéskor fölvett ener­giát kisugározza. A gerjesz­tett higany atomokból kisu­gárzott energiának mintegy 4 százaléka látható fény. 90 százaléka pedig ultraibolya- sugárzás. Az utóbbit a fény­cső belső i felületén levő fénypor alakítja át látható fénnyé (a fény színét a fény por összetétele határoz­za meg). A hagyományos fénycsö­vek burájának az átmérője 38 milliméter, az újabb, „karcsúbb” fénycsöveké pe­dig 26 mm. Ez utóbbinak fényhasznosítása körülbelül 10 százalékkal nagyobb, mint a szokványos fénycsö­veké, s ez főként a kisebb átmérővel magyarázható. Persze a cső átmérője sem csökkenthető a végletekig. Huszonhat milliméter átmé­rőjű fénycsővel világítva, 10 százalékkal kevesebb ener­giából megközelítően ugyan­akkora fényáramot kapunk, mint a szokványos fénycsö­vekből, azaz vele 10 száza­lékkal csökken az egyébként is igen gazdaságos fénycsö­ves világítás energiakölt­sége. Milyen messze van azivafar? Nyári kirándulásokon gyakran megtörténik, hogy útközben távoli mennydör­gés ijeszt meg bennünket. Ilyenkor tanácsos valami védett helyre (házba, erdő­be) menekülni, de felvető­dik: vajon lesz-e még eh­hez elég' időnk, a zivatar megérkezése előtt? Ezért hasznos tudni, hogy milyen messze van még tőlünk a zivatar, amelynek dörgéseit meghallottuk. Megállapítása nagyon egy­szerű. Azon alapszik, hogy a villám fényét azonnal meglátjuk akkor, amikor ke­letkezik: ellenben a dörgés hangja aránylag elég hosszú idő alatt jut el hozzánk, mert a hang viszonylag las­san terjed a levegőben. A hangnak ugyanis három má­sodpercre van szüksége egy- egy kilométer befutásához. Húsz kilométer távolságból tehát csak 60 másodperc (1 perc) leforgása alatt érkezik meg hozzánk a dörgés hang­ja. Ha tehát a villámcsapás távolságát akarjuk kiszámí­tani, következőképpen kell eljárnunk. A villámlás ész­lelésétől számoljuk az eltelt másodperceket, a dörgés meghallásáig. A kapott szá­mot elosztjuk hárommal, és máris megvan a villám he­lyének távolsága, kilométe­rekben. Például: ha a villám meglátásától a dörgés meg­hallásáig 12 másodperc te­lik el, akkor a villám tá­volsága, 12 osztva három­mal, vagyis négy kilométer. Kivételesen heves zivatar idején azonban ez a mód­szer felmondja a szolgálatot. Mert ekkor olyan sűrűn kö­vetkeznek egymásra a villá­mok és a dörgések, hogy nem tudjuk eldönteni, me­lyik villámhoz melyik dör­gés tartozik. S ami nem is­mételhető elégszer: zivatar idején magányosan álló fa, kiemelkedő tárgy alá vagy /nellé sohase álljunk! Képünkön: egy szépen lefutó zivatarvillámot láthatunk Papírgyári melléktermék A papírgyárak papírma­radványa kitűnően felhasz­nálható gombatermesztésre, a birminghami Aston Egye­tem kutatóinak vizsgálatai szerint. A vizsgálatok kimu­tatták, hogy éppen a meg­felelő baktériumflórát tar­talmazza kemény, fehér champignon gomba termesz­téséhez. Ugyanilyen bakté­riumokat tartalmaz az Ang­liában a nemesgomba-ter- mesztéshez használt tőzeg is. A papírpépen termesztett gomba azonban jóval íze- sebb és nagyobb a tápérté­ke is. Ugyanakkor az új el­járás megoldja az eddig Irá­nyéra vetett hulladék ész­szerű hasznosítását is. Nagyothallók és süketek A hallássérülteknek csak körülbelül 5 százaléka ne­vezhető teljesen süketnek, azaz olyannak, aki a legjobb hangerősítő berendezés se­gítségével sem képes hang­ingereket felfogni. A többi­ek bizonyos hangokat felfog­nak, meghallanak. A hallás- károsodás elsősorban a hangmagasság csökkent ér­zékelésében mutatkozik meg. Van, aki csak az 500 és 1000 Hz közötti hangokat képes meghallani. (összehasonlí­tásként: az ép hallásúak 20 és 15 000 Hz között minden hangot fel tudnak fogni.) Megemelkedik a halláskü­szöbük is (a hallásküszöb az a leggyengébb hang, ame­lyet még éppen meghallunk). Míg az ép hallás küszöbe 0 decibel, a súlyos hallássé­rülté akár 110 dB-ig növe­kedhet. (összehasonlítás­ként: az óraket.vegés vagy a súgva mondott beszéd hang­ereje 20 dB, a távolról szó­lóé 30—40 dB, a társalgási beszédé 60 dB.) A hallássérülteket — at­tól függően, hogy milyen hangmlagasság, azazhogy hangerő meghallására képe­sek — két csoportra szokás osztani: süketekre és na­gyothallókra is. Az, hogy valakit nagyothallónak vagy süketnek kell-e minősíteni, elsősorban attól függ, meny­nyire képes meghallani a beszédet. Az a gyermek, akit a beszédtanulás korában, vagyis az első egy-két év­ben ér súlyos halláskároso­dás, természetes úton nem képes megtanulni beszélni. A 85—90 dB-es halláskü­szöb még hallókészülék se­gítségével sem teszi ezt le­hetővé. Az ide tartozókat nevezik süketeknek. Megje­gyezzük, hogy a hallókészü­lékre nekik is szükségük van. A környezet zajai, zö­rejei között hallókészülék­kel jobban el tud igazodni a gyermek, s az a beszédelsa­játítás mesterséges folyama­tát is felgyorsítja. A nagyot­halló gyermekek beszédfejlő­dése azonban, ha késéssel is, de magától megindul. A megfelelő hallókészülékre, és a különleges pedagógiai segítségre persze ők is rá­szorulnak. Mint minden más egész­ségkárosodásnál, a hallássé­rülésnél is rendkívül fontos az időben való felismerés. Képünkön egy kisgyermek hallásvizsgálatát láthatjuk. Üj fejezet kezdődött a meteorológia tudományában, amikor az - első meteoroló­giai mesterséges holdat Föld körüli pályára állítot­ták, 1960-ban, az USÁ-ban. Ez az új megfigyelési esz­köz az időjárás-előrejelzés egyik legfontosabb problé­májának megoldását segíti: az időjárás egész Földre ki­terjedő területi és időbeli folyamatának észlelését. Ezt az óceánok, sivatagok, sarki és trópusi területek roppant hiányos észlelőhálózatával sokáig nem tudták megol­dani. Pályája szerint kétféle meteorológiai mesterséges hold van: kvázipoláris és geostacionárius. Az előbbi elnevezés azt jelenti, hogy a műhold keringése során csaknem a pólusok — Észa­ki- és Déli-sarok — fölött halad el. A geostacionárius műholdak pályasíkja az Egyenlítő síkja: Nevük azt a jellemző tulajdonságukat fejezi ki, hogy keringési idejük megegyezik a Föld forgási idejével, vagyis lát­szólag egy pont fölött állnak. A geostacionárius műholdak pályamagassága mintegy 36 ezer kilométer, így a feléjük eső földkorong csaknem egé­szét „látják”. A meteorológiai mestersé­ges holdak elsődleges fel­adata, hogy képi informáci­ót adjanak a Földről. Kez­detben erre a célra televí­ziókamerát használtait, ez egy adott területről pillanat- felvételeket készített, és az elektronikusan tárolt infor­mációt folyamatosan sugá­rozta. A jelenleg működő meteorológiai műholdak kép­felvevő rendszere ettől alap­vetően különbözik. A tévé­kamera helyét sugárzásmérő berendezések foglalták el, amelyek meghatározott hul­lámhosszú sugárzásra érzé­kenyek. A kép soros letapo­gatással készül. Egy forgó tükör a műhold alatti terü­letet tapogatja le soronként, és a detektált jelet sugároz­za a földi állomásnak. Az infravörös tartomány­ban a tárgyak kibocsátott elektromágneses sugárzása a hőmérsékletükkel arányos. A vízgőz-tartomány a lég­kör páratartalmának kimu­tatására alkalmas. Ebben a tartományban nyeli el a vízgőz a legjobban az elekt­romágneses sugárzást. A kü­lönböző spektrumok letapo­gatásából a földi vevőállo­máson egy — a telefotó be­rendezéshez hasonló — kép­rögzítő állítja elő a papír­képet. Fenti képünkön: egy olyan Föld-felvételt látha­tunk, amelyet az amerikai típusú geostacionárius ME- TEOSAT műhold készített. A felvételen jól kivehetők az egyes felhőrendszerek. Az NDK mezőgazdaságá­ban egyre több helyütt al­kalmazzák az ilmenaui mű-' szaki üveggyár üvegcsöveit esőzlető öntözés céljára. Pél­dául egy türingiai nagy zöldség- és gyümölcstermelő szövetkezet több km hosszú üvegvezetékkel köti össze egymással a szivattyúállo­mást és az esőztetö beren­dezéseket. A mezsgyék mentén kis betontalapzatokra helyezett, a korróziónak ellenálló üvegcsöveket könnyű kar­bantartani, s élettartamuk a földbe fektetett acélcsöve­kénél 10—15 évvel hosszabb. Az üvegcsövekben a válto­zó nyomás iránti rugalmas­ságot egyebek között mű­anyag kötőelemekkel terem­tik meg. Minthogy az üveg­csőben a belső súrlódás jó­val kisebb, mint az acélcsö­vekben, a folyamatos esőz- tetéshez fele akkora víznyo­más elegendő, ami számot­tevően csökkenti az öntözés költségét. külön fejlődnek, ezért meg kell akadályozni, hogy a szövettenyészetben sejtkoló­niákat alkossanak. Ezt úgy érhetik el, hogy kalciumve- gyületeket adnak! a tápol­Egy japán—amerikai ku­tatócsoport megfigyelte: a baktériumok némely génnek a kifejeződését akként gátol­ják meg, hogy olyan RNS-t (ribonukleinsav) termelnek, amely az a génről átíródó hírvivő (mRNS) száljának ki­egészítő megfelelője (komp- lementerje). Ez az RNS a hírvivő RNS-be átíródott genetikai információt sem­legesíti,: mert az mRNS-sel összekapcsolódik, s akkor a sejt többé már nem tudja „elolvasni” az mRNS szöve­gét. A japán és az amerikai kutatók a megfigyelést hasznosítva, olyan eljárást igyekeznek kidolgozni, amellyel leküzdhetik a ví­rusfertőzést. Olyan nukleinsavat állí­tottak össze, amely kiegé­dathoz, de elérhetik óvatos keveréssel, szellőztetéssel is. A növényi hatóanyagot sejt­tenyészetből előállított első kísérleti üzem már meg­kezdte működését. szítője annak a génnek, amely egy baktériumot meg­támadó vírusnak a burok­anyagát határozza meg. A gént hozzákapcsolták egy plazmidhoz (tudni való: a plazmid önállóan képes ar­ra, hogy szaporodjon), s be­lejuttatták baktériumsejtek­be. Ezután a baktériumokat azzal a vírussal fertőzték meg, amelynek ellengénje már benne volt a baktériu­mokban. Mihelyt az ellen­gént az RNS termelésére ké­szítették, az összekapcsoló­dott a vírus burokanyagát meghatározó génből átíródott RNS-sel, s azt lekötötte, semlegesítette, ezért a vírus- fertőzés összeomlott, mert burokfehérje nélkül nem képződhetnek új vírusutó­dok. Acél helyett üvegcső ELLENGÉN - VÍRUS ELLEN TECHNIKA TECHNIK NÖVÉNYI HATÓANYAG - SZÖVETTENYÉSZETBÖL A növényi nyersanyago­kat felhasználó gyógyszer- gyárak gyakran importra szorulnak, és a gyártás függ az időjárástól, továbbá az évszakoktól is. Hogy meg­szabaduljanak ettől a füg­gőségtől, a sheffieldi egye­tem kutatói megoldották a növényi hatóanyagok ipari méretű előállítását szövette­nyészetekből. A fő gondot az okozta, hogyan lehet szö­vettenyészetben megtartani a differenciálatlan sejteket. A magasabb rendű növények sejtjei rendesen nem külön-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom