Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-03 / 129. szám

1987. június 6., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

*

Az Eszak-Magyarország vitafóruma Miskolc szellemi életéről

a józan, teremtő szándék

Miskolc csaknem kétszáz év óta tartó extenzív fejlődése napjainkra gazdasági-társadalmi és területi vonatkozásban egyaránt erősülő és gyorsuló negatív tendenciákat is létrehozott. A jövő szempontjából nem e kedvezőtlen tendenciák ténye, hanem öngerjesztő jellege veszélyes. Bár a gazdaság és a társadalom meghatározza a szellemi élet lehetőségeit. de mindkettő új pályára állítása, teljesítő- képességének növelése a szellemi háttér gyújtópontjainak függvénye is. '

Az Észak-Mag.varország hasábjain kibontakozó vita számomra nemcsak azt bizonyította, hogy egy magasszintű szellemi élet megvalósításának szándéka felől nézve az utóbbi időben kezd kínossá válni az önbesorolás; „az ország második legnagyobb városa”, „a borsodi iparvidék fellegvára" stb. és a valaha felemelő jelzők az évek folyamán bizony-bizony megkoptak, hanem azt is, hogy közgondolkodásunkban lendületet kapó kritika hol joggal, hol igazta- lanul, de nem kíméli a szellemi életet sem. Ezzel együtt a vita bizonyította azt is, hogy a kulturális, tudományos és művészeti intézmények, szervezetek, a köréjük szerveződő közösségek a szellemi élet valóságos központjai, ösztönöznek, és hátteret biztosítanak alkotói folyamatoknak, és éppen nem hiányukat, hanem érezhető jelenlétüket, megerősödésüket igazolja a kölcsönös elvárások növekedése.

Gyakran elhangzik, hogy az iparcentrikus város- politika miatt kulturális intézményrendszerünk és infrastruktúránk több pontján megmerevedett. A város szellemi összetétele egyoldalúan műszaki, és ami nem, az a közfigyelem erősítő hatása nélkül elszigetelődött. A városnak lényegében nincs humán értelmisége. Miskolc nem szellemi központ, csak szűkebb iparhoz kötődő bázis. Itt lakótelepek épültek föl, nemcsak kulturális intézmény, de a nyilvánosság és a közösségi élet centrumai nélkül. A vezetés a tradíciók nyújtotta lehetőségekkel nem megfelelően gazdálkodott. A társasági érintkezéseknek, emberi kapcsolatoknak teret adó rangos szórakozóhelyek hiányoznak, kiépítetlenek, a régiek elvesztették vonzerejüket, illetve hagytuk, hogy elveszítsék. így igaz mindez? Szembeállítható-e az ipar és a szellemi élet? Megkésettség az, ami a különbözőséghez vezetett?

Egy város szellemi élete is csak történetiségében, egyedi fejlődésének, múltjára épített jelenének sajátosságain keresztül közelíthető meg. Miskolc nem középkori területi közigazgatási központ, nincsenek több évszázados múltba nyúló egyetemei, könyvtárai, közgyűjteményei, jelentős számú középülete és mecénásai. Amíg Szeged már az Árpád-házi királyok korában szabad várossá emeltetett, közjogi állása szerint királyi város lett, addig Miskolcnak csak 1877- ben sikerült kiszakadni a diósgyőri koronauradalom gazdasági szervezetéből. Amíg más hazai nagyvárosunk hatszáz évvel ezelőtt lett egy-egy országrész természetes fővárosa, addig Miskolc alig hét évtizede örökölte Kassától ezt a szerepet. Azon is érdemes gondolkodni, hogy valójában egyközpontú-e az észak-magyarországi régió, vagy már múltjában

fellelhető nagyobb városaink természetes, egymást kiegészítő összetartozása, ami ma a regionális feladatok osztódásában is megnyilvánul, de erősebb egybekapaszkodásra is ösztönöz. Többközpontú és löbbgyökerű város a mienk, ahol más népcsoportok is teremtettek nagy hagyományú közösségeket, munkakultúrát vagy művészetet. Történelmünk során nemcsak értékek pusztultak, hanem értékhordozó társadalmi rétegek is. A megszakítottság a város emlékezetét is beszűkítette. Így néha sosem-volt- ként van jelen, ami eltűnt vagy beolvadt egy egységesülő városkarakterbe, és hiányként ami időlegesen háttérbe szorult.

Miskolcon — akárcsak a megye több városában — a szellemi élet gyökerei az ipar, pontosabban a nehézipar fejlődéséhez vezetnek vissza. A Diósgyőri Vasgyár elődje, az új- massai kohó az iparfejlődés helyi jelképévé vált, akárcsak a könnyűipar kétszázéves üzeme, a Diósgyőri Papírgyár. Ezt a sort bővíti a szénbányák története, a kereskedelem, vendéglátás és idegenforgalom szintén több száz éves múltja, az oktatásügy fél évezrede. A munkásművelődés régi és mai centrumai, az ország első kőszínháza, az irodalmi élet miskolci nagyjai, napi- és irodalmi lapjai, a zenei élet gazdasága, határainkon túl is kiemelkedő és elismert sikerei, a miskolci művésztelep köré szerveződő képzőművészeti élet régi és új jelképeink a kulturális élet itt megvalósított országos megmozdulásai mind-mind a város társadalmi presztízsértékének kifejezői.

Az ipar, mint az urbanizáció hajtóereje, sajátos módon alakította a város szellemi összetételét. Már a gyáripar által indukált népességnövekedés is bővítette a város igazgatási, irányítási szerepkörét. Bár az ipar sok alacsony, és kevés, de magas képzettségű munkaerőt igényelt, a növekvő város egyre több átlagosnál magasabb képesítést igénylő munkalehetőséget kínált. E tényezők megindították a szellemi koncentráció folyamatát, amelynek hatására már a 19. század elején megélénkült a kulturális élet. A vasútépítés, a második világháborút megelőző ipari konjunktúra, a szénbázisú vegyipar további népesedést eredményeztek. Miskolc mai szerepkörét az elmúlt negyven esztendő történelmi változásai alapozták meg. A felszabadulás után mintegy tíz önálló település összevonásával az egységesebb nagyvárossá fejlődésnek csak a térbeli alapja teremtődött meg. Az újjáépítés, az általános és erőteljes iparpolitika együttesen további expanziót váltottak ki. Átalakult és fellazult a város társadalma. A növekedés a népesség folyamatos cserélődése mellett ment végbe. A gazdaság szerkezete, a termelés hatékonysága és sok más összetevő miatt a cserélődés magában hordozta a képzettebb munkaerő elvesztését és az alacsonyabb iskolai végzettségű népesség beáramlását. Ez visz- szahatott a termelési kultúrára, de a hétköznapok kultúrájára is. Ez a növekedés nem valamilyen helyi városfejlesztési koncepció következménye volt. hanem a népgazdaság célkitűzéseinek, szabályozási viszonyainak, lehetőségeinek és kötöttségeinek eredménye. És mégis az elmúlt negyven évben teremtődtek meg a nagyvárossá válás alapjai, az átfogó infrastrukturális alaprendszerek, az összetételében sajátos, arányában kisebb, de mégis nagyszámú, nem jelentéktelen értelmiség. Az a felhalmozódás, amely már kitermelte a teljeskörű közép- és felsőfokú ellátó- rendszerek szükségességét, mindazt, amit ma hiányként tartunk nyilván.

Ha azt vizsgáljuk, hogy a város mennyiben tud eleget tenni felsőfokú szerepköréből eredő ellátási feladataiknak, akkor jogos a megállapítás: ma Miskolc csak részlegesen valóságos regionális központ, gazdasága csak viszonylag korszerű és önálló, egyoldalúsággal, merevséggel, aránytalansággal, alacsony hatékonysággal, környezetszennnyezéssel és potenciálisan nagy tartalékokkal. Szellemi háttere, valamint felső- és középfokú intézményrendszere kevésbé fejlett, így ellátó és kisugárzó szerepe is korlátozott. A környezet szennyezettsége esztétikailag is romboló hatású, áttételesen a társadalmi környezetet is károsítja, nem ösztönöz az értékek megóvására.

Miskolc szociális infrastruktúrája, a lakosság ellátási szintje nem kielégítő, az átlagosnál nagyobb fejlesztési eszközök sem voltak elegendőek ahhoz, hogy a népességnövekedés dinamikáját kövessék. Ebből adódóan a városfejlesztés mennyiségorientált volt, így a minőségi, nagyvárosi tartalmat hordozó, a kiemelt felsőfokú szerepkör betöltéséhez szükséges fejlesztések elmaradtak. A felsőfokú végzettségűek számadatai is ezt bizonyítják. Az öt legnagyobb megyei városban népességarányosan a felsőfokú végzettségűek száma itt a legalacsonyabb. Az egyetemi illetve főiskolai hallgatók száma is fele Debrecenének, egybarmada Szegedének. Nem a műszakiak száma magas, hanem egyéb (elsősorban pedagógus, orvos, népművelő, stb.) szakmák aránya kisebb. A középfokú illetve a szakképzetlen munka részarányát tekintve még markánsabb lenne Miskolc helyzete. Ezt is látni kell, amikor a könyvtárak, iskolák, egyetem vagy színház gondolatot nevelő, naggyá tévő szerepét számon kérjük.

Számba lehet venni, és kell is az intézményi háttérben lévő hiányosságokat, a város értelmiségének kapcsolatát a közvetlen társadalmi közeggel, de a helyi szellemi életet a magyar kultúra részeként eredményei, hazai és nemzetközi elismertsége is minősítik. A termelő erők és kutató-fejlesztő helyek

olyan nagyfokú koncentrációja jött létre Miskolcon, amely Budapest után egyike a legnagyobbaknak. Ebben elsődleges szerepük van a műszaki tudományok művelőinek, elsősorban a Nehézipari Műszaki Egyetemnek mint kiemelt kutatóközpontnak, valamint a Miskolci Akadémiai Bizottságnak, mely egész Eszak- Magyarország tudományos életének összefogója, és az MTESZ Borsod megyei szervezetének. Felélénkült a városban a közgazdászok elméleti tevékenysége, a Bükki Nemzeti Park kialakítása pedig nagy lendületet adott a további természettudományos kutatásoknak. A művészeti élet műhelyei között Miskolcon nem egy országosan is elismert rangú alkotó közösség van, melyek más munkáját ismerve és segítve munkálkodnak a város szellemi arculatának formálásán. Az elmúlt hatszáz évből keveset örökölt városban, az utóbbi négy évtized szakmai munkájával jöttek létre országos rangú gyűjtemények, múzeumi, levéltári, könyvtári kutatók munkájával vált hozzáférhetővé kulturális örökségünk. Orvosaink között sokan vannak, akik több évtizedes eredményes munkásságukkal, korszerű diagnosztikai és terápiás eljárásokkal, átlagon felüli teljesítménnyel, új szakterület meghonosításával emelték az egészségügy és a szociális ellátás színvonalát. Él tehát a városban nagyságrendünknek, fejlettségünknek megfelelően rétegződött, magas szinten specifikálódott nagyszámú szakértelmiség. Ha arányában kisebb számban, de mégis van humánértelmiség, nem lebecsülhető eredményekkel. Létrejöttek a tudomány, az oktatás, a művészet nem vidéki szintű műhelyei. Sokan vannak, akiknek emberi magatartása, szakmai tevékenysége meghatározó szellemi légkört teremt. Tudományos munkásságukról hazai és külföldi lapokban egyaránt jelennek meg publikációk. Tagjai rangos szakmai szervezeteknek, hazaiaknak, nemzetközieknek egyaránt.

A kiemelt felsőfokú szerepkör nem befejezettséget, csak fejlődési irányt jelöl. A város általános rendezési terve feltárta a gazdasági, társadalmi, térszerkezeti fejlődés ellentmondásait, azok- feloldásának, enyhítésének általános feltételeit. Ebben a dokumentumban is megfogalmazódott, hogy elő kell segíteni a szellemi élet fellendülését, komplex szellemi háttér kialakításával és sokoldalúan képzett munkaerővel. Az erre épülő városfejlesztési koncepciók már az örökölt gazdasági és társadalmi szerkezet átalakítására irányulnak. A VII. ötéves terv során is a város szerepkörének megfelelő tartamat hordozó, differenciált társadalmi igényeket kielégítő arányos fejlesztésre törekszünk. Ezek nem frissen született szándékok, hiszen a korábbi évek erőfeszítéseinek nyomán van jogi karunk, (az ősi egyetemek hallgatóin is túltéve arattak sikereket a miskolciak tudományos diákköri pályamunkáikkal) és indul a közgazdász képzés, valamint az egészségügyi főiskola miskolci tagozata. Tervezzük, hogy kétnyelvű gimnázium lesz az Avason, és ebben a tervciklusban számolunk egy művészeti szakközépiskola fölépítésével. Tovább folynak a tárgyalások egy miskolci hivatásos könyvkiadó és körzeti televízió stúdió létrehozásáért. Szeretnénk több kiemelkedő művészt letelepíteni, és megtartani a tehetségeket. Tervezzük egy múzeumi övezet kialakítását. hogy méltó elhelyezést nyerjenek műemlék épületeinkben azok a rangos képzőművészeti és egyéb gyűjtemények, amelyekkel eddig csak időszakos kiállításokon találkozhatott a közönség. A miskolci monográfia előkészületei megkezdődtek, és az évtized végére várható az első kötet megjelenése. Az értelmiségpolitika elemei beépültek a helyi politika egészébe. Kialakultak az értelmiség társadalompolitikai jelenlétének, aktivitásának keretei, lehetőségei. A szellemi élet sokszekto- rúvá vált, és a tudományos és művészeti műhelyek köré szerveződött nem intézményesült kulturális tevékenység az utóbbi években egyre sokszínűbb. Közösen dolgozunk egy városi kulturális egyesület létrehozásán. Fontosnak tartjuk, hogy minden értelmiségi szakmának legyen a városban egy vagy több találkozási helye. Fontos, hogy ezek a klubok, egyesületek, baráti körök nyitottak legyenek minden gondolkodó ember előtt. Sokszínű, gazdag,

közönségkapcsolataiban elevenebb, intézményhálózati hátterében korszerűbb szellemi életet szeretnénk. Ennek kezdő lépéseit megtettük, kézzelfogható eredményeit is regisztrálhatja a város lakossága. A vizuálisan is egységes városkép kialakítása érdekében elindult a főutca rekonstrukciója, Üj, az országban egyedülállóan eredeti, szép otthonába költözött a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Felújítottuk művelődési intézményeink egy részét, egyesületek, lakóklubok alakultak, létrehoztuk a Miskolci Városi Televíziót, az ország első fotógalériáját, tradícióvá érleltük a Miskolci Nyár rendezvénysorozatot, a Szabó Lőrinc emléknapot, országos fesztiválok megrendezése kötődik a város nevéhez, stb.

Nap mint nap hallható megjegyzés, amely összemossa a szakmai közérzetet a városi közérzettel, az otthonosságot a szellemi teljesítménnyel, alul- vagy túlértékeli a helyi értelmiséget, a kisvárosok jól körülhatárolható kapcsolat- rendszerét kéri számon egy tagoltabb szellemi közegtől, nem a lelkiismeret, hanem a kicsinyes » duzzo- gás türelmetlenségével támad. Ezt a vitát bizonyára azért kezdeményezte a városi vezetés, hogy szólásra hívja a szellemi munkások legjobbjait, szövetségest keresve az értékfel- mutatáshoz, egy árnyaltabb és hitelesebb, önbecsülésre méltán alapot adó, mértéktartó várostudat formálásához. Közösségeinkben van szellemi felhajtóerő, a miskolci értelmiségnek van önszervező ereje. Bél Mátyás írta a tizennyolcadik században Miskolcról: „Az egész várost valami megkapó és nemes dísszel ékesíti az, ami nagyon jellemző rá: a közösségi gondolkodás.” Ez az erőforrásunk ma is, hogy necsak a véleménynyilvánítás, hanem a józan, teremtő szándék szabadsága érvényesüljön.

Gápclné Tóth Rózsa a városi tanács elnökhelyettese