Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

1987. május 1., péntek

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Demokrácia a várospolitikában

írta: Dudla József

„Nem szépen épült, széptetejü lakok, nem jól rakott nagy kőfalak és utak adják a várost, nem hajógyár, ámde olyan lakosok, kik avval mi megvan, élni tudnak.”

— Alkaiosz —

S

zámomra időszerű és találó e gondolat, megszületése után két és fél ezer évvel is. Hiszen itt Miskolcon 220 ezer ember él egy olyan városban, amely üzemeit, lakóházait, az ellátást szolgáló közmű- és intézményrendszert tekintve nem marad el a hasonló nagyságú és funkciójú magyar városoktól és lakóit mégis kísérti, nyugtalanítja az az érzés, hogy nem otthonuk. Sokan kárhoztatják ezért a városépítés, városfejlesztés korábban követett gyakorlatát. Kárhoztatják, hogy a városlakók részvétele, tevékeny közreműködése nélkül jött létre, ami van, s még ma is tanulni kell, hogyan is használják, hogy ne csak mindennapjaik észrevétlen, vagy éppen bosszantó kerete legyen, hanem jó közérzetük, örömük forrósa is.

Úgy gondolom, ma már elegendő tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy korábbi gyakorlatunkat indulatoktól mentesen, tárgyilagosan értékeljük. A város legújabb kori történetében korábban soha nem látott mértékű központi támogatást kapott gazdaságának és infrastruktúrájának fejlesztéséhez. A város saját eszközei például csak több évtized alatt tették volna lehetővé azt, ami a ’60-as évek végétől alig több mint egy évtized alatt bekövetkezett: például több ezer új munkahely létrejöttét, 30 ezer új lakás megépítését. Igaz, ennek az volt az ára, hogy a tervezett lakásszám von- zataival, a kötelezően előírt bölcsőde, óvoda, iskola, üzlet, orvosi rendelő megépítésével a városfejlesztés forrásai 80—90%-ig determináltak voltak, a jelentős eszközök jelentéktelen hányadának elköltésére volt tényleges befolyásunk. A város vezetésének az volt a dolga, hogy jól megszervezze a pénz felhasználását biztosító építkezéseket, a város lakóinak pedig az, hogy tűrje a felfokozott változásokat.

Annak ellenére azonban, hogy a gyakorlati döntésekben ilyen kicsi volt a döntési szabadságunk, ami történt, nem ellenünkre, hanem értünk történt. Az új munkahely, új otthon, a korszerűsödő város az itt lakók és ideköltö- zők nagy többsége számára a társadalmi felemelkedést jelentette. Maga a változás hordozta a korábbi viszonyok meghaladását. Ezért éltünk elég hosszú ideig abban az alapvetően igaz, de esetenként lefegyverező tételnek a bűvöletében, miszerint a szocialista hatalom — függetlenül gyakorlásának formájától — eleve demokratikusabb minden más hatalomnál. S legyünk őszinték, amíg az emberek tömegei szinte egyik napról a másikra kerültek a rossznál sokkal jobb helyzetbe, nem is mutatkoztak a gondok. Ügy tűnt, hogy összességében és egészében demokratikus a gyakorlat, s az állampolgároktól úgymond „alulról” érkező, a megszokottól eltérő észrevételek csupán okvetetlenkedések.

Most a változás korát éljük. Túljutottunk a nagy átalakítások szakaszán, kevésbé viharos tempójú időszak elé nézünk, amelyben a központ és a helyi ön- kormányzat új munkamegosztásban irányítja a város fejlődését. Ehhez igazodnak az elkölthető anyagi eszközök is: kevesebb feladatot vállal és finanszíroz az állam, s amit

azon túl szeretnénk, azt magunknak kell előteremteni. Ez számunkra korábban nem tapasztalt erejű, szokatlan követelmény, amelyet tetéz, hogy a ’70-es évek vitathatatlan eredményeivel együttjártak hibás döntések, jó néhány feszültség felhalmozódása, kiéleződése. Ma megosztottabb a város lakossága, markánsabbak a területi, a korosztályi, a foglalkozási csoportok szerinti érdek- különbségek. Ezekre nem válasz a hivatalok falai között kialakított, bármilyen szakszerű elgondolás, de még a csupán képviseleti testületre alapozott döntés sem.

A megosztottság azonban nem jelent cselekvőképtelenséget, sőt, a különbözőségek — mint a természetben — új mozgásformákat keresnek, megfelelően kezelve a fejlődés új ' hajtóerejét jelentik. De változtatni nem szabad és nem lehet másképp, csak az állampolgárok széles körének törekvéseiből építkezve, véleményük, javaslataik messzemenő figyelem- bevételével. A várospolitika távlatos és napi kérdéseiben ezért a legszélesebb nyilvánosság hívei vagyunk. A demokratizmus nálunk nem ünnepi aktus, hanem a kisebb-na- gyobb közösségek lényeges ügyeinek folyamatos megvitatása, eldöntése, a cselekvés feltételeinek együttes megteremtése. Csak a várospolitika demokratizmusa, a gondolkodás decentralizálása alkalmas arra, hogy a hibás döntések kockázatát minimálisra csökkentsük. Erre rá is kényszerülünk, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy súlyos következmények nélkül nagyot tévedhetnénk.

Ügy gondoljuk, hogy a nyílt várospolitika fontos

— ha nem a legfontosabb

— tartalma az érdekegyeztetés. A megoldás reményében és érdekében megéri vállalni a demokrácia törvényszerű következményét, a társadalmi konfliktusok nagyobb számban való felszínre kerülését, a szaporodó érdekütköztetéseket. Elég a peremterületek ellátásának súlyos elmaradására gondolni, hogy belássuk, mit jelent a konfliktusok időbeni érzékelése, annak megelőzése és megakadályozása, hogy azok már-már feloldhatat- lanná összegződjenek. Hiszen ma ott tartunk, hogy az egyes városrészek tűrhetetlen hiányai veszélyeztetik azt a tudatot, hogy ez a város — belvárosával, lakótelepeivel, peremterületeivel, sőt, szép természeti környezetével együtt — egységes egész. Hogy minden állampolgára egyenjogú, de a város élete szempontjából nem minden területe egyforma funkciójú, s ezzel a fejlesztés során is számolni kell.

A közös gondolkodás első lépcsője a vélemény- nyilvánítás. Az ebben való részvételre erőteljes az igény a város polgárai részéről, s a város tanácsa partner abban, hogy ez mindennapos gyakorlattá váljék. Az elmúlt négy esztendőben közel negyven témát — tanácsrendelettervezetet, városfejlesztési és városrendezési terveket — vitattak meg az úgynevezett tanácskozási központokban. Szaporodtak a város fejlesztéséhez, üzemeltetéséhez kapcsolódó érdemi észrevételek, javaslatok, növekszik azoknak a száma, akik otthonuknak szeretnék tudni ezt a várost, s felelősséget éreznek jelene és jövője iránt.

Ebben az évben is több olyan téma szerepel a munkatervekben, amelyek előkészítése csak széles lakossági rétegek bevonásával lehetséges: mint például a házadóról szóló tanácsrendelet, a lakossági szolgáltatások helyzetének felmérése, a piacok, vásárok rendjének szabályozása, vagy a peremterületek hosszú távú koncepciójának kidolgozása. Nem kevés azonban azoknak az ügyeknek a száma sem, amelyekben a lakosság kéri, kezdeményezi a véleménycserét.

Ezek eredményeként javították ki például a Felső-Hámorban lévő híd építési hibáit, enyhültek az avasi lakótelep közlekedési gondjai és városüzemeltetési problémái. A Korvin-tömb beépítésével kapcsolatos kifogások hatására új helyen épül meg az ÉVIZIG-székház, és még van reményünk, hogy

a szálloda-vita végül is az eredetinél kedvezőbb megoldást eredményez. A felsorolt tények érzékeltetik, hogy városunkban a nyílt várospolitika nem szólam, hanem egyre inkább meghonosodó gyakorlat. Nekünk az a felfogásunk, hogy a város igazgatásában és üzemeltetésében szükséges mértékű stiluses ritmusváltás csak akkor érhető el, ha minden vezető tudja, hogy pótolható és minden állampolgár érzi, hogy szükség van rá. Olyan viszonyok létrejöttén, megerősítésén munkálkodunk, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az állampolgárok saját sorsuk feletti döntéseik megvalósításaként éljenek meg minden fontos eseményt, változást, amely a városban történik.

Nincs okunk elhallgatni, hogy a nyílt vitáktól ma még sokan félnek, tekintélyük csorbítását, hozzáértésük megkérdőjelezését látják benne. Valóban akad olyan ember is, aki egy konkrét ügyből általánosítva rögtön a vezető alkalmasságát kérdőjelezi meg, de a józanul gondolkodó többség ezzel nem azonosul. Tisztában van vele, hogy ma a vezetői munka fontos követelménye a vélemények felszínre hozásának, ütköztetésének képessége.

Ne féljünk tehát a vitától, s jobb közérzettel viseljük azt. Tekintsük a fejlődés velejárójának, a progresszivitás természetes megnyilvánulási formájának. Félnünk inkább attól kell, azt kell inkább kudarcnak tekintenünk, ha a vita elmarad, mert ez a közömbösség, a nemtörődömség, az érdektelenség biztos jele, míg az alkotó vita a jobbításra törekvés, a bizalom és felelősség megnyilvánulása.

Alkotó vita elképzelhetetlen a vitapartnerek közötti egyenjogúság érvényesülése nélkül. Nincs helye tehát semmiféle kiszolgáltatottságnak, a gyakran felbukkanó „hivatali”

felsőbbrendűségnek, arroganciának. De nincs helye a demagógiának sem, bármilyen hangos is az. A korszerű magatartás- forma vezetőknél, az intézményeknél és állampolgároknál egyaránt — demokratikus. Rendelkezzenek a szókimondás bátorságával, de legyen megfelelő fegyelmük, önuralmuk, toleranciájuk, hogy a vitában az érvek döntsenek. Ez az a szisztéma, melynek nincs hátránya, előnyeit viszont teljes mértékben még csak most kezdjük kóstolgatni.

A döntések demokratizmusának szélesítése ma még sokkal jobban érzékelhető az érdekek felszínre hozásában, a problémák, feszültségek feltárásában, mint a döntések megkomponálásában, a végrehajtás közös felelősségében. A várospolitika demokratizmusa azonban a döntés teljes folyamatában feltételezi és kifejezi — mindenki részéről, akinek ehhez köze lehet — a politikai korrektséget és komolyságot. Azt is tehát, hogy elhatározásainkban minden vélemény integrálódjék, hiszen mindegyiknek van értékes eleme. Az állampolgároknak érezniük kell, hogy érdemes véleményt mondani. Tapasztalniuk kell, hogy reális javaslataik — az állam- apparátusban dolgozók szakértelmével, konfliktus- megoldó képességével, szervező, mozgósító erejével találkozva — jó döntésekben realizálódnak. Az ilyen döntések megszületése minden másnál egyértelműbben bizonyítja, hogy a demokrácia és a szakértelem nem egymást kizáró fogalmak, hanem éppen ellenkezőleg, a demokratikus stílus képes a vezetők és vezetettek szakmai, erkölcsi értékeit oly módon mozgósítani és egyesíteni, hogy a folyamat végén egy magasabb rendű, új érték jelenjen meg.

Mindenképpen elgondol- koztatónak tartom az olyan döntéseket, amelyeket a szavazás során — körültekintőnek ítélt előkészítés ellenére is — csak igen kis többséggel fogadnak el. Az ilyenek arra utalnak, hogy nem vettük kellő módon figyelembe a kisebbségi véleményeket, nem voltunk elég körültekintőek a célok meghatározásánál, a kelleténél kevesebb gondot fordítottunk a véleményt formáló eszmecserékre.

A várospolitika fórumainak működése bizonyítja azt a meggyőződésünket, hogy városunk lakossága érett a demokrácia gyakorlására, bár a közérzet javulása, a beavatottság- érzet növekedése még nem arányos a befektetett energiával. A fórumok, a vitakultúra fejlesztése az eszközei annak a célnak, hogy táguljon gondolkodásunk horizontja. Ezzel összefüggésben növekszik a lehetősége annak, hogy a legfontosabb kérdések kerüljenek szóba azokon a fórumokon, ahol valameny- nyiünk ügyeiről tárgyalunk, és hogy ne csupán a döntések megkomponálásában, ne csak a „beleszólásban” legyünk demokratikusak. hanem a cselekvésben is. Ennek a folyamatnak az eredményeként a tanács szakigazgatási szervei is gyorsabban korszerűsíthetik, racionalizálhatják a munkájukat. A széles nyilvánosság szigorú ellenőrzésével kiiktathatnak gyakorlatukból minden olyan elemet, amely melegágya a hibáknak, tévedéseknek, az igénytelenségnek, s felfrissíthetik olyanokkal, amelyek folyamatosan biztosíthatják az állampolgárok támogatását. Azt érzékeljük, hogy a város vezetése, az üzemeltetésének és fejlesztésének intézményeiben dolgozók egyre inkább úgy gondolkodnak és cselekszenek, ahogy azt a város szerepe, az állampolgárok többsége igényli.

A pártszervek és -szervezetek szerepe az, hogy ösztönözzék és támogassák a demokratikus döntéshozatal sokszínű formáinak kibontakozását. Mi, kommunisták soha nem lehetünk elégedették tudásunkkal, nem hihetjük, hogy minden kérdésben zsebünkben van a bölcsek köve. Folyamatosan feladatunknak, sőt kötelességünknek kell tekintenünk azoknak a találkozási pontoknak a megkeresését, amelyeken a különböző érdekek megjelenhetnek és közös erőfeszítésekké egyesülhetnek. Gyorsítani kell annak a szemlélet- és magatartásmódnak a terjedését, amely a polémiát a demokráciánk szerves részének tekinti, mert az nem csudán az érdekek feltárásának, szembesítésének, prioritásai meghatározásának nélkülözhetetlen eszköze,, hanem a kollektív cselekvés tudati előkészítésének legkézenfekvőbb formája. Tisztában vagyunk azzal, hogy a demokrácia fogalmától nemcsak az érdek, hanem a hatalom és a cselekvés kategóriája is elválaszthatatlan. Ugyanakkor azt is érezzük, sokat kell még tennünk azért, hogyha a demokratizmusról, az ön- kormányzatról hallunk, akkor ne csak a jogokra, ne elsősorban elosztásra, hanem kötelességre, közös vállalásra és felelősségre, együttes cselekvésre- gondoljunk.

D

e csak ezen a talajon jöhet létre minden érdekelt között az a folyamatos, megújuló köz- megegyezés, ami a kölcsönös bizalomra épül, és amely szűkebb és tágabb környezetünk fejlődőképességének legfőbb záloga.

Megújul Miskolc légi belvárosa: felújított házak a Szabadság tér mellett; a jobb szélen műemlék házak a Tanácsház tér pálos oldalán