Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1987. április 18., szombat Vendégségben Vilniuszban szabad építeni, a kisebbekben igen, a falukban természetesen szintén lehet. Amekkorát bír. A faluban a telek ingyenes. (Van terület.) A lakbéreket egyébként, a húszas években állapították meg, azóta nem változott. Ügy két és fél, háromszobás összkomfortos lakás bére tíz rubel körül van, télen — itt fűteni kell — 14—15 rubel. Á lakbér a hasznos terület négyzetmétereként állapítódik meg, de a hasznos területbe nem számít bele az erkély, az előszoba és a konyha! A telefonért 2,5 rubelt kell havonta fizetni és annyit beszélhetnek, amennyit akarnak. Az utcai automata telefonokról két kopejkáért lehet beszélni helyben, időkorlátozás nélkül. Tizenöt (15!) kopejkáért távolsági beszélgetés bonyolítható le. Magyarán: néhány fillérért a fél világgal lehet beszélni idő- korlátozás nélkül. Az árakat itt nem nagyon szokás „rendezni”. Kivéve a legutóbbit: vodka. sampanszkoje, vino esetében. Mert ugye erről mindenképpen szólnunk kell, lévén, hogy magyarok vagyunk! Hát kérem! Aki odamegy, jobb ha tudja: tényleg nem lehet iddogálni. (Restelkedve bevallom: jómagam a le- ningrádi párttitkárnál, hol is az asztalon mindenféle jók feltálaltattak, vártam, hogy legyen grúz bor, örmény konyak, orosz vodka, de mindez: nyema. Csakis csaja. így bizony!) Vilniuszba érkezésünk után mintegy félóra múltán a csoportunkból néháván érthető, de a lényeg mégis: nincs bor. No, itt-ott azért van, meg lehet találni. A szállóban például, meg egy-két boltban, a megfelelő időben. Szóval, az alkohol ára megdrágult. Egy üveg pezsgő nagyjából annyiba kerül, mint egy villanyvasaló. (A vasaló az olcsó, vagy a pezsgő drága? A vasaló 8 rubel. A pezsgő — attól függ. hol kérjük — nagyjából* ennyi.) A mi vonatunkon Szerencs környékiek is jöttek, tehát hegyaljaiak, kannákban hozva a bort. A kannákat ott is hagyták ... A vásárlásról. Egy ilyen csoportnál valahogy mindig akad egy kis pénz. A mienknél is akadt. Vilni- uszban a szálló mellé építettek — okosan — egy nagy üzletet is, melyben gyakorlatilag minden megtalálható. Egyszer kérdi az üzlet egyik vezetője: „Meddig maradnak?" „Ma mái utazunk.” „Kár. Nagv kár. mert ha még egy-két napig maradnak, teljesítjük az éves eladási tervünket .. ." Este indulunk a buszokhoz — természetesen Ika- ruszok — hogy az állomásra menjünk. (Lenin- grádban négyen-öten voltunk a titkárnő vendégei, mindahányan kézcsókkal köszöntünk el tőle. Ne tessenek azt gondolni, hogy meglepődött, zavarba jött! nemi másolná le egy ügyes asztalos? Kolbásztöltő gép. Akkora mint egy régi konyhakredenc, így hát nem házi használatra való, még tán’ a Kövesd környéki háztáji hizlalók sem tudnák kihasználni. Itt azért mégis hasznosítják, persze nem háztájiban. Ez az ország adja a legtöbb húst. A háztáji itt még nem ismert, bár valami már megkezdődött. A fóliatekercseket felfesok is elkezdik a fóliázást és jól teszik — hangzott a megjegyzés. Az irodalmi újságban nemrég ■ éppen Belorussziával kapcsolatosan lehetett olvasni a fóliázásról cikket, elmondva. hogy a fóliázóknak sok nehézséggel, ellenállással kell megküzdeniük. Irigye- ik is vannak, ellenzőik, meg támogatóik is. Peresztrojka. Glasznoszty. Tanuljuk az új kifejezéseket. Bizonyos, hogy szükség van rájuk a mezőgazdaságban is, mély nyilván óriási tartalékokkal rendelkezik. Bizonyos, hogy a földművelők sokkal többre képesek. Márpedig a „több” ebben a hatalmas országban csillagászati számokat jelenthet... De nézzük meg az itteni „Avast". A panel, panel itt is, a negyvenezer ember negyvenezer, mégis! Vannak terek, parkok, a parkokban az elmaradhatatlan fehér nyírfácska, egyiken-másikon madáretető. A házak közelében fenyves, valóságos erdő. (Egy rosszmájú megjegyzés csoportunkból: De örülnének itt a miskolci városépítők! Mennyi fát kivághatnának!...) A lakások. Sokat beszélgettünk erről is. A nagyvárosokban családi házat nem A rokkát itt is ismerik nyan már tudták, adták tovább a hírt, hol, mikor lehet bort venni. A „vásárlás" nagyjából így zajlott le: „Vino nyema?” „Nyema.” „Szivodnya nye bugyet?" „Nye bugyel." „Akkor a rosseb bele.” „Csto?” „Nyicsevó, nyicse- vó! Ocsinv haraso!” NyilKezdjük a nőkkel. Utalva mégis előbb az itteni, a bennünket körülvevő dolgokra, melyek valamelyest magyarázzák: miért is ^érezzük otthonosan magunkat. Például: a szálló halijában magyar nyelvű felirat köszöni bennünket, a pulton, az asztalokon színes prospektusok, magyar nyelven. Arrább, a domb tetején lévő, hétszáz éves bástyán piros-fehér-zöld színű zászló leng (a piros sáv szélesebb), a város egyik boltjának kirakatában a magyar gyártmányú ételízesítő, a piros arany hatalmas reklámja. Apró, keskeny utcácskák, öreg • épületekkel, régi cégérekkel. Valaki megjegyzi: mintha Egerben lennénk. Erődfalú. ősrégi templomok. Egyik közelében szűk, lejtős utcában idős emberek á.itatoskodnak, imádkoznak, öreg anyóka botjára támaszkodva kemény hangon mond valamit nekünk, hangoskodó, fényképezgető csoportnak és' ha nem is értjük, jól sejtjük, hová küld bennünket ... Kicsit arrább modern, szép épületek, még arrább egy hosszúkás dombon pedig a magas tévétorony közelében házgyári panel. Itt, az új telepen negyvenezer ember lakik. Az óvárosban macskaköves utcák, szép terek, parkok, szobrok. A Szovjetunió egyik északi, különös szépségű köztársaságában vagyunk, Litvániában, annak is a fővárosában, Vilniuszban. A Hazafias Népfront és az IBUSZ által szervezett barátságvonat utasaiként. Ide, Vilniuszba a forradalom bölcsőjétől, Lenin- grádból érkeztünk, ahol is a tiszteletünkre rendezett gyűlés, majd csoportos beszélgetés — „druzsbá- zás” — közben volt alkalmunk rövid, néhány órás eszmecserére a Moszkva kerület pártbizottságának titkárával. Milyen egy 300 ezer lakosú kerület párttitkára? Mármint a Moszkva kerületé? Kellemes megjelenésű, szép északi asszony. Hosszanti, halvány csíkozásé, szürkés kosztüm, frissen rendbehozott, szőke haj, mosolygó arc, keskeny szemüveg. Sok ^mindenről szót váltunk, ő közben a háziasz- szonyi teendőket is ellátja, kínálgat bennünket Tessenek ellenben arra gondolni, hogy az egykori fővárosban, Szentpétervárott vagyunk.) Indulunk hát a buszokhoz. A tenger felől, a fenyvesek felől éles, friss szél pásztáz bennünket. Friss, tiszta szél.. . Priska Tibor A hangulatom utcák egyike percenként szendviccsel, teával, süteménnyel, kérdez a mi megyénkről, városunkról, életünkről, vá- laszolgat a sajátjukéról. Itt, Vilniuszban hol csoportosan, vezető kíséretében, hol csak úgy kinek merre van kedve, bóklászunk, nézelődünk. Trolibuszok suhannak az utcán, majdnem mindegyiket nő vezeti, egyiknek-másiknak van ideje, kedve kimosolyogni a volán mögül és inteni, hogy csak menjünk át. A boltokban mézszínű hajú, kék szemű hölgyek többségben, de itt-ott koromfekete hajú, sötét szeműek is feltűnnek, déliesek. Litvánok, lengyelek, oroszok élnek itt, jó kis kohó lehet ez az ország is! Az oktatás is három nyelvű, mindenki a neki megfelelőbe iratkozik be. Az egyetemen a tanult nyelven tesz felvételi vizsgát, de a felsőoktatású intézetben a tanítás már csupán egynyelvű: litván. Persze, hogy megnézzük az egyetemet! Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király alapította. Kis melegség költözik belénk. „Ki törte be a bizánci bronzkaput?" „Bo- tond vezér!” „Mivel zúzta be?” „Ércbaltájának egyetlen csapásával!" „Miért törte be?" Ha kérdezget- nők bármely magyart, lenne felelet továbbra is. Büszkén! A bronzkapu be- zúzása miatt... De azért egy ilyen egyetem se akármi!... A cégér női fodrászatot hirdet Gazdasági állandó kiállítás. Itt azért csak elfog bennünket egy kis irigység. Áttekinthető, világos képet kapunk az ország legfontosabb gazdasági (Dehogyis! Ennél szélesebb!) keresztmetszetéről. Aki itt eltölt egy-két órát, kérdezget, figyel, megnézi a látnivalókat, köztük egy ügyes, színes filmet is az országnál, annak kialakul egy képe a helyről, ahol éppen mozog. Az épületet erre a célra tervezték, építették. Elkelne egy ilyen nálunk, a mi megyénkben is! Lenne mit bemutatnunk, vendégeink is szép számmal érkeznek, kiknek megmutathatnók, de nyilván magunk is szívesen nézegetnénk. A vilniuszi- ból szívesen látnánk a mi kirakatainkban a televíziókat, a hűtőgépeket (nálunk nem az itt gyártottakat látjuk) a sportcikkeket, kempingfelszereléseket, sítalpakat, kerékpárra szerelhető hátizsákot, lámpákat. Hosszan nézegetjük az egyik kis szánkót. Olyan, mintha nyugágyból lenne, tolható. Jó szolgálatot tett volna az idei télen nálunk is a gyerekkocsikat helyettesítve. (Illetlenség ugyan erre biztatni bárkit is de: A vilniuszi Szent Anna templom a XVI. századból való deztük mi is az egyik nagy áruházban. No, a tóvári- A magas épület szálló, a közelében üzlet és ahogy mi mondanánk: szolgáltatóház
