Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-07 / 56. szám

1987. március 7., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5

Az Észak-Magyarország vitafóruma Miskolc szellemi életéről

Bármely település szellemi életének lényegét a „genius loci” — a hely szellemisége — summázza és határozza meg. Az a szellemi légkör, amit a hely tárgyi és személyi adottságai sugároznak és amit, ha a településre téved az ember, nyomban érezni lehet. Kövek, épületek, intézmények, az ezekhez fűződő hagyományok, az ott élő emberek egyfajta sajátos magatartása adja azt az összképet, amely az adott település adott szellemi légkörét — szinte tapintható módon — megjeleníti. Gondoljunk csak a hozzánk területileg legközelebb eső Sárospatak vagy Debrecen, illetve a jóval távolabb fekvő Pápa, Győr, Sopron, vagy Pécs, esetleg Pannonhalma szellemi „levegőjére". Kérdés: van-e ilyen levegője Miskolcnak, s ha igen, melyek azok az összetevők, amelyekből a „genius lóci” táplálkozó atik? Válaszunk meglehetősen változatosnak tűnik, mert, míg a múltat illetően ,,igen”-nel felelhetünk, addig a jelent határozott „nem” adhatja, a jövőre nézve pedig — magatartásunktól függően — bizakodva mondhatunk „igenlő” választ.

életének két világháború közötti alakulására — az ösz- szetevő'k egyik fókuszaként — alapvetően rányomja bé- | lyégéV á;; város egyetlen főiskolája: áz evangélikus jogakadémia. A Tanácsköztársaság idejében Eperjesről telepedett át és működött kerek i harminc esztendeig. Nem pusztán jogászokat képző félsőfokú tanintézetként, hanem egyfajta magasabbren- dű szellemiséget sugározva. A város központjában élt, ám 1 úgy, hogy mind professzorai. 1 mind hallgatói nemcsak jogászi belterjes tevékenységgel foglalkoztak, hanem a város társadalmi 'életében is közvetlenül részt vettek. Dékán- ja és professzorainak egy része a város közigazgatásának legfelsőbb testületében foglalt helyet, de az ifjúságot összefogó Miskolci Joghallgatók Testületé is megbecsült tagja volt a város társadalmának. Jellegzetesen megmutatkozott ez abban a szokásban, amely az évenként választott jogászelnök kedves kötelességévé tette, hogy a város polgármesterénél és főispánjánál bemutatkozó látogatásra jelentkezzék. A rendszeresen megtartott akadémiai előadások a tudományos képzés szolgálata mellett nemegyszer élmény- számba menő eseményként is szolgáltak annyira, hogy volt olyan professzor, akinek óráit a hallgatókon kívül a városi polgárok is látogatták. A jogakadémiá keretében folyó oktatás és tudományos munka a szaksajtó vonalán messze kisugárzott. Bel- és külföldi irányban egyaránt. Belföldön mindenekelőtt a Miskolci Jogászélet. c. havi folyóirat hasábjain, ahol tanárok és tanítványaik, valamint kívülálló szakemberek is rendszeresen publikálhattak. Ugyanígy a belföldi publikációs lehetőséget szélesítették a különféle sorozatok is, amelyek a főiskola minden arra érdemes szellemi termékét nyomtatásban közreadták. Mindehhez önálló monográfiák is csatlakoztak, hirdetve a jogakadémia, mint szellemi műhely sokoldalúságát, eleven, pezsgő voltát. De ablakot nyitott ez a szellemi tevékenység a

külföld felé is. Nem csupán a legkülönfélébb idegen országbeli főiskolákkal, egyetemekkel létesített kapcsolatok révén, hanem idegen nyelvű szakcikkek és szakkönyvek kiadásával is. A tanári karnak mintegy fele külföldi folyóiratokban is rendszeresen publikált. Ha mindehhez hoz. závesszük, hogy a professzorok, de a joghallgatók egy része is Miskolc kulturális egyesületeiben rendszeres tevékenységet vállalt, aligha tagadható, hogy a főiskola szellemi sugárzása széles körben és meghatározó jelleggel megadta a „genius loci” egyik fontos alaphangját.

Az ellenkező póluson, ahol tehát Miskolc szellemi életének a lakosság legszélesebb rétegeit felölelő jelenségei mutatkoztak, a különféle egyesületekben, csoportosulásokban önként tevékenykedők formálták a „genius loci” másik — nem ke. vésbé jellegzetes — tónusát. Munkások, iparosok, kereskedők között, ezek kaszinóiban, dalárdáiban, valamint az egyházak egyesületeiben és énekkaraiban alakultak azok a keretek, amelyek rendre rugalmas lehetőséget nyújtottak ahhoz, hogy az emberi szellem és kultúra egy-egy darabjával a résztvevők ne csak megismerkedhessenek, hanem az ismeretekre támaszkodva, azokat tovább fejlesszék és műveljék is. Nem születtek itt világot rengető teljesítmények, sem jelentős szellemi produktumok, de kialakult egyfajta kötődés a városhoz, olyan közérzet kialakulása, amely az azonos szellemiség egységét — szerényen bár, de — hűségesen szolgálta. Akik együtt hajoltak a könyv fölé, együtt muzsikáltak, énekeltek és egy-egy előadás, vagy maguk rendezte színdarab közös élményével tértek haza, kétségkívül Miskolc közös szellemi levegőjének váltak részeseivé. Mert a közös tevékenységre alapított élmény itt, ebben a városban született meg számukra.

E most említett két pólus között helyezkedtek el a különféle iskolák, tanintézetek, a sajtó, a múzeum, a színház, a kiállítások, a misPróba közben szimfonikusaink. A Miskolci Szimfonikus Zenekar az elmúlt években kapott saját otthont.

kolci művésztelep és mindazok a szervezetek, intézmények, amelyek közvetlenül vagy közvetve a város szellemiségének formálását olykor nem mutatós, de annál hatékonyabb eszközökkel szolgálták. Az elemi iskolák hálózata fölött a felekezetek által fenntartott gimnáziumok, tanítóképzők (három is volt belőlük), valamint a polgári iskolák olyan tanerőkkel rendelkeztek, akik között sokak szakmai tekintélye és hírneve országosan ismert volt. A Zenepalotában működő zeneiskola a város zenei életének középpontjaként adott különleges színt az Avas-alji településnek. A sajtó feladatait három napilap látta el és az egymás között folytatott polémiák, csatározások pezsgő szellemi életről tanúskodtak. A múzeum Miskolc és környéke múltjának tárgyi emlékeit őrizte és gondozta. A színház prózai műsorrendjén magyar és külföldi, klasszikus és modern szerzők igen változatos egymásutánisággal jutottak szóhoz amellett, hogy a bő operettkínálat az effajta igényeket is sololdalúan

képes volt kielégíteni. A város képzőművészei gyakorta rendezett kiállításaikon mu. tatták be műveiket, és a miskolci művésztelepnek olyan országos; rangja volt, hogy a tavasztól őszig terjedő, legfőképpen azonban a nyárra összpontosított szezon mesz- sze földről vonzotta a festőecsettel tevékenykedőket.

Az így kibontakozó „genius loci” a második világháború befejezésével szertefoszlott, darabokra hullt. A felszabadulást követő néhány év reménytkeltő társadalmi és kulturális jelenségei a személyi kultusz rideg évei alatt rendre elpusztultak. Mindehhez messzemenően hozzájárultak azok a — sok tekintetben természetes és indokolt — társadalmi mozgások, amelyek a

város lakosságát, annak összetételét alaposan megváltoztatták. Az alig het- venezres létszám hovatovább száznyolcvan—kétszázezerre duzzadt, a népesség új és új hullámai áramlottak az egyre tágulóbb falak közé és telepedtek meg benne. Olyan tömegek, amelyek tagjainak szemléletében a város „terra-iincognita”-nak bizonyult, amelyhez a lét- fenntartás puszta tényén kívül semmi más nem kötötte őket. A „genius loci” éppúgy ismeretlen votl előttük, mint a város múltja, hiszen a „honfoglalók” számára mindez merőben közömbös.

A mából persze a jövő felé vezet az út. Az eltűnt „genius loci” újból megteremthető, csak szervesen és kitartóan dolgozni kell érte. Ennek összes lehetőségei adva vannak, csak megfelelő módon kézbe kell venni őket.

Itt van mindjárt az egyetem. Ez a hatalmas műszaki és (jogi kara, meg az indulóban lévő közgazdász- képzés révén) most már humán értékeket is magában foglaló rezervoár jöjjön közelebb a városhoz, éljen együtt a várossal, éljen benne a városban. A településeket elválasztó „Miskolc- Egyetemváros” feliratú tábla csak jelképes legyen és a város érezze, hogy legmagasabb rangú tanintézete elsősorban és valóban az övé. De hogyan ? Mindenekelőtt kölcsönös érdeklődéssel egymás sorsa, egymás munkája iránt. Rendszeres híradással, tájékoztatással arról (és itt a sajtóra, rádióra fokozott feladat hárul!), hogy a város és egyeteme milyen gondokkal küzd, milyen sikereket ért el, melyek azok a kapcsolódó felületek, ahol e két tényező gyümölcsöző módon kezet nyújthat egymásnak. Nagyobb és szélesebb ívelésű részvétellel a város szellemi életében, felhasználva erre a célra azokat az intézményeket, amelyek — így különösen a TIT és a Miskolci Akadémiai Bizottság — e vonatkozásban is teljesen nyitott voltuknál fogva szinte predesztinálják a szolgálat és együttműködés ilyen ellátását..

De az ellenkező póluson — a legszélesebb lakossági rétegek világában — is meg kell nyitni azokat a forrásokat, amelyek a városhoz kötődés új elemi részecskéi lehetnek. Kihasználva a napjainkban egyre inkább jelentkező önkéntes kezdeményezések nagyszerű felA Dudujkán felépült Egyetemváros újabban nemcsak a műszaki tudományok otthona

hajtóerejét. Egyesületek, baráti körök, önálló, nem felülről létrehozott személyi kollektívák lehetnek azok a kisebb-nagyobb egységek, amelyek saját szellemi szükségleteik kielégítése végett még áldozatok vállalásával is képesek — maradandó jelleggel — otthont adni a városhoz ragaszkodó törekvéseknek. Értéküket, szerepük jelentőségét a vállalkozás önkéntes jellege húzza alá különösképpen, hiszen nem felülről irányított, hanem személyes szükséglet kielégítését szolgáló szándékot manifesztálnak. Bárhol létrehozhatók, de a művelődési házak és otthonok kiváló ..tenyészhelyei” lehetnek az ilyen és efféle törekvéseknek.

Múltba kapcsolódás nélkül nincs aktív jelen, még kevésbé biztos jövő. Miiskolc múltjára, ma is értékes hagyományaira, már-már elfeledett egykori eredményeire elsősorban az iskolának és a sajtónak kell megtanítania a város ilyen ismeretekkel nem rendelkező „újfajta” népességét. Tanóráik sokféle lehetősége, honismereti szakkörök éppúgy sikerrel vállalhatják ezt a szolgálatot, mint a napi és nagyobb időközökben megjelenő sajtótermékeink eddiginél nagyobb odaadással, módszeresebben és rendszeresebben végzett munkája. Kapcsolódhatik ehhez az ismeretterjesztésnek — a TIT keretében is — formálódó, határozott céltudatossággal szervezett, „Miskolc-közpon- tú” tevékenysége is. A város utóbbi időben imponálóan felfelé ívelő zenei élete viszont azok számára adhat újabb és újabb erősítő impulzusokat, akik a „genius loci” újjáteremtődését, illetve megerősödését erről az oldalról tartják szükségesnek. De adódhat feladat e téren városunk színházának is. Vajon miért ne lehetne országszerte híres és megbecsült Miskolc színháza arról — a ma még hiányzó — sajátosságáról, hogy a nem túlságosan szerencsés mai bérletrendszer.t anyagi okokból ugyan fenntartva, műsorpolitikáját át- fogóbbá, globálisabbá tegye. Oly módon, hogy — kísérletező szándékainak változatlan megtartása és az operettigények kielégítése mellett — egy-egy évadban két klasszikus magyar és két mai magyar szerzőn kívül ■két világirodalmi klasszikus és két mai külföldi szerző prózai műve is színpadra kerülhessen. A helyi rádió „Miskolc-szolgálata” külön tanulmányt érdemelne. Erről itt csak annyit, hogy bár a stúdió több megye ide összehozott igényének kielégítését hivatott ellátni, az aligha tagadható, hogy e terület messze kiemelkedő szellemi központja mégis csak Miskolc, amiből természetszerű jelleggel következnék e szőkébb „pátria” érdekeinek, szellemi és kulturális kincseinek, egész habitusának fokozottabb, körültekintőbb szolgálata.

Az itt elmondottak a „genius loci” nyomába szegődött gondolatsornak csupán vázlatos, nemegyszer ötletszerűen kiragadott lehetőségeit villantották fel. Továbbfejlesztésükkel, másmás oldalról lehetésges megvilágításukkal — úgy tűnik — érdemes volna foglalkozni. Mert a tét nem csekély; Miskolc szellemi élete van mérlegen.

Dr. Novak István