Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-16 / 63. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1987. március 16., hétfő Márcias 15-e Miskolcon és Moookoo A negyvennyolcas eseményeket az abaújszántói diákok elevenítették fel. (Folytatás az 1. oldalról) voltak nemzetiek és nemzetköziek” — mondotta Ződi Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára, a monoki ünnepség szónoka. Kicsik és nagyok a nemzet nagy fiának szobra előtt. Karon ülő és feszesen álló ifjak a magyar nemzet nagy történelmi eseményének emlékezetére rendezett ünnepségen. Hazaszeretet. Mely nem csupán érzés, hanem cselekvő magatartás — hangzott el 139 esztendővel a ’48-as események után itt. Monokon. Kifényesített csizmák, cipők. A napsütésben szikrázó arcok. „A magyarságunkkal kapcsolatos képzetek, fogalmak, élmények nem egyformán élnek bennünk. Hogy csak két végletet említsek: vannak, akikben valamilyen misztikus hazakép él, s vannak, akiknek a számára .ott a haza, ahol nagyobb darab kenyeret kaphat. A tapasztalás, a nevelés nyomán kell mindenkinek kialakítani nemzettudatát, amelyben .harmóniába kerülnek az eszmei, ideológiai és az anyagi mindennapi tényezők ... A felejthetetlen 1848. tanulsága az is, hogy a fejlődés útján elért eredményeinket mindig és mindenkor meg kell tudnunk védeni. Ez legtöbbször harc és munka kérdése. Ebből már csak az következhet, hogy elért eredményeink, fejlődésünk megteremtette értékeink harcban és küzdelemben születtek, és megvédésük, megőrzésük sem konfliktusmentes” (Ződi Imre). Az Abaújszántói Gyárfás József Mezőgazdasági Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet diákjai korhű jelmezekben idézik zenés, táncos műsorukban a 48— 49-es eseményeket. Megemlékeztek 1919-ről is. És 1945. így együtt a három tavasz ... A népek közelebb húzódnak a színpadhoz. A kicsik nyakukat nyújtogatják, nemzetiszínű kokárda szívük fölött. Aztán koszorúzás. A kegyelet pillanatai. Az utókor emlékezése. Kossuth szülőfalujában. Szobránál és szülőházánál. Hányán lehetünk? Megszámlálni nehéz lenne. Sokan. Utolsó akkordok az orgonán ... 1987. március 15-e. A Nagy Események 139 esztendeje történtek. * Az ünneplőbe öltözött közönség szétszéledt. Jövőre ismét ugyanitt... Az egyik legifjabb ünneplő Monokon . . . Emlékülés a Márciusi Front megalakulása alkalmából * A Hazafias Népfront és a KISZ Debrecen Városi Bizottsága, valamint a Kossuth Lajos Tudományegyetem kiállítást, emlékülést és emléktábla-avatást rendezett szombaton a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a Márciusi Front megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen részt vett Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke is. Az egyetemi könyvtár kiállítótermében a korabeli eseményeket idéző dokumentumokból, feljegyzésekből, könyvekből és folyóiratokból összeállított kiállítást Ónosi László, a megyei párt- bizottság titkára nyitotta meg. Ezt követően az egyetem aulájában emlékülést tartottak. Karmazsin László egyetemi tanár, a Hazafias Népfront városi bizottsága elnökének megnyitója után Tóth Pál Péter szociológus tartott előadást a Márciusi Front szerepéről, a haladó erők tömörítésében, a fasizmus elleni küzdelemben. Újhelyi Szilárd nyugalmazott nagykövet és Ménes János, Debrecen díszpolgára visszaemlékezésükben 1937 márciusának legfontosabb állomásait idézték fel. Kádasi Tibor, a Kossuth Lajos Tudományegyetem KISZ- bizottságának titkára Mit üzen a Márciusi Front? címmel tartott előadást. Végezetül az egyetem előcsarnokában a Márciusi Front debreceni eseményeit megörökítő emléktáblát avatott fel Tariska István akadémikus. (MTI) Afész-közgyűlések Mezőkövesden és Edelényben Az elmúlt, hét szombatján megyénk két áfész igazgatósága — az edelényi és a mezőkövesdi — rendezte meg éves mérlegzáró és tervjóváhagyó küldöttközgyűlését. A Mezőkövesd és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezethez ma már több mint tizenki- lencezer tag tartozik. Az elmúlt esztendőben csaknem négyszázan léptek be, amely bizonysága annak, hogy a helybéliek megfelelnek a szövetkezetpolitikai munka egyik legfontosabb feladatának, a tagszervezésnek. A tagsági kapcsolatok fejlődésének is köszönhető, hogy tavaly hitel nélkül és nyereségesen gazdálkodtak. Ez megnyilvánult a célrészjegy- állomány folyamatos növekedésében is, amely 1986. végére elérte a 81,3 millió forintot. Eredményes gazdálkodásukat igazolja, hogy a szövetkezet árbevétele az előző esztendőhöz viszonyítva öt százalékkal növekedett. Mindezt az árukínálat fejlesztésével, mennyiségének és minőségének javításával érték el. Kereskedelmi tevékenységükben kiemelt figyelmet fordítottak az új üzemelési formák további terjesztésére. Ma már 15 bolti kiskereskedelmi egység működik szerződéses formában, 18 pedig jövedelemérd ekei tségbein. A nagykereskedelmi tevékenység keretében négy szocialista országból, csaknem ötszázféle terméket importálnak, amelyeket elsősorban saját boltjaikban értékesítenek. Jó eredményekről szóltak az Edelény és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet küldött- közgyűlésén is, ahol az elmúlt időszakban érezhetően javult a tagság érdekeltsége, és egyben érdeklődése a szövetkezet működése iránt. Ma már gz egy tagra jutó célrészjegy összege meghaladja a kétszáz forintot. A szövetkezet kapcsolata erősödött az árutermelő és a kisállattenyésztő szakcsoportokéval. A sertéstenyésztő szakcsoport például csaknem ötszáz mázsával több vágósertést adott le, mint az előző esztendőben. Az új súlykategória meghatározása, és a felvásárlási árak emelkedése javította a tenyésztési kedvet. Rekordtermelést értek el a méhész szakcsoport tagjai, akik 1985-ben 535 mázsa, 1986-ban pedig 694 mázsa mézet termeltek. Az edelényi áfész közgyűlésén szóltak a termékforgalmazásról is: a nyolcszázalékos növekedést elért kiskereskedelmi összforga- lomról, az alkoholtartalmú italok árusításának visszaesésével összefüggő vendéglátóipari forgalomról, amely a tervezett 4,9 százalék helyett csupán 4,5 százalékkal nőtt, valamint az ipari-szolgáltató tevékenységről, amely eredményesebbnek bizonyult, mint a korábbi időkben. (monos) A megyei repülőidül) évzáró közgyűlése Közel 300 sportrepülő közös munkájának elmúlt évi értékelésére Ikerült sor március 14-én a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A közgyűlést Kele Antal alezredes, a repülő- és ejtőernyős klubtanács elnöke nyitotta meg. Ezt követően Szoboszlai György, a klub titkára adott számot az 1986. évi munkáról. A megye sportrepülői jó évet zártak. Egyaránt megfeleltek azoknak a feladatoknak, amelyet elvárt tőlük a honvédelmi szövetség, és az egyetemes magyar rb- pülősport. A hat szakosztályban folyó szakmai, politikai munka jól segítette a katonai pályát választó fiatalok felkészítését, a minőségi sport erősítését. A vitorlázó repülők az elmúlt esztendő száz- egy üzemnapján több mint ötezer felszállást hajtottak végre, és 2156 órát töltöttek a levegőben. 31-en tettek különböző fokozatú szakvizsgát, 12 klubtagnak pedig sikerült nemzetközi szintű minősítést szereznie. A motoros szakosztály 2227 felszállással 534 órát teljesített. Az ejtőernyősök 3703 ugrást könyvelhetnek el, s a FAI előírásainak megfelelően a különböző szinteken 67-en tettek eleget. A sárkányrepülők 1986-ban 260 felszállást hajtották végre, s egy- százegy órát töltöttek a levegőben. A hőlégballon szakosztály 75 felszállással, 77 órát teljesített, töb.b hazai és nemzetközi szerepléssel segítette a sportág népszerűsítését. Az Old Timmer, a veteránok szakosztálya mindössze egyéves múltra tekint vissza, de a leglelkesebbek. Példamutatók a társadalmi munka szervezésében és végrehajtásában, a klubélet tartalmasabbá tételében. Az értékelés után számos klubtag mondott véleményt, s tett javaslatot a jobb munkavégzésre. A felszólalók között volt dr. Tolnai Lajos, aki az adott lehetőségek jobb kihasználására, az önfenntartás megvalósítására, az idősebb klubtagok megbecsülésére hívta fel a figyelmet. Nuchmüller József, a repülőfőnökség értékelését adta közre, s ebből kiderült, hogy a magyar sportrepülők országos eredménylistáján 13. helyezéssel a középmezőnyben foglalnak helyet a megye sportrepülői. A közgyűlés zárórészeként a legjobb teljesítményt nyújtó 57 klubtagnak, Szoboszlai György és Kele Antal nyújtott át jutalmakat, illetve oklevelet. Kedvező változások Kazahsztánban Kazahsztán lakossága támogatja a párt irányvonalát, amely a pangási jelenségek megszüntetését, a korábbi súlyos tévedések és mulasztások következményeinek felszámolását célozza — állapította meg a Ka- zah KP Központi Bizottságának szombaton Alma- Atában tartott ülésén Gen- nagyij Kolbin, a KB első titkára. Mint rámutatott, ezt tanúsítják a köztársaság gazdasági és társadalmi fejlődésének idei kéthavi eredményei is. Az ipar teljesítette árutermelési tervét, az élelmiszergazdaság pedig fokozta a hús- és tejtermelést. Kazahsztán életének más területein is kedvező irányzatok mutatkoznak — mondotta. Az első titkár a továbbiakban kifejtette: a Kazah Kommunista Párt Központi Bizottsága, amely az átalakítást önmagán kezdte, s kritikusan felülvizsgálta saját tevékenységét, gyakorlati intézkedésekkel mutatta meg, hogyan lehet véget vetni a szavak és tettek között azelőtt tapasztalt eltérésnek. Határozottan szembeszállt a nacionalista törekvésekkel és a közéletet zül- lesztő ártalmas tünetekkel, így mindenütt létrejönnek a bírálat és önbírálat, a nyíltság és a hibákkal szembeni kibékíthetetlen magatartás feltételei. Az ülésen a testület megbízta a Kazah KP KB Irodáját, hogy vizsgálja meg, milyen felelősség terheli a párttal szemben Gyinmuha- med Kunajevet, a KB volt első titkárát a pártélet normáinak durva megsértéséért, saját személyi kultuszának bátorításáért, a káder- politika eltorzításáért és önkényességéért, amelyek folytán a köztársaságban elbur- jánoztak olyan káros jelenségek, mint a protekciózás, a hivatali hatalommal való visszaélés, a vesztegetések. BÖRZE! BÖRZE! BÖRZE! Anyag- és készletgazdálkodók, figyelem! A MAGÉV ÉS AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TERMELÉKENYSÉGI TÁRSULÁS tagvállalatai, valamint az érdeklődő vállalatok részére börzét rendez! Időpont: 1987. március 20., délelőtt 10 óra Helyszín: ÉMÁSZ-tanácsterem Miskolc, Dózsa Gy. u. 13. Megvásároljuk feleslegessé vált és elfekvő készleteiket, új és használt gépeiket, berendezéseiket. A MAGÉV teljes áruválasztékát kínáljuk hat különböző üzletágban: ÁLTALÁNOS MŰSZAKI, ERŐSÁRAMÚ VILLAMOSSÁGI VILLAMOSFORGÓGÉP - SZELLÖZŐBERENDEZÉS, KÉZI- ÉS FORGÁCSOLÓSZERSZÁM, GÉP-MŰSZER, GYENGEÁRAMÚ HÍRADÁSTECHNIKA