Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. március 14., szombat Szobrok a parkban, Láttam a közelmúltban egy jegyzéket, amelyből kitűnt, hogy Miskolc városban — beleértve természetesen a teljes közigazgatási területet — tulajdonképpen igen sok képző- művészeti alkotás található részben közterületen, részben olyan intézményekben, ahol sokan megfordulnak, tehát az alkotások ott is közkincset jelenthetnek. Ha jól számoltam, nem kevesebb, mint 156 különböző mű — szobor, dombormű, szgrafittó, térplasztika stb. — látható, amely ismert alkotótól származik, további nyolc pedig ismeretlentől, végül látható még a városban tíz emlékmű. Összesen 174 mű tekintélyes számot jelent, s köztük jelentős hányadot képviselnek a valóban értékes alkotások. Elenyésző viszont azoknak a műveknek a száma, amelyek valamely Miskolcon született, élt, ide valamilyen értéket jelentő szállal kötődő személyiségek portréit ismertetnék meg az utókorral. (A meglévő portrék között is több olyan — egyébként értékes személyiséget örökítő — akad, amely sokfelé fellelhető az országban, az ábrázolt személy sokfelé kötődik, mint Petőfi, Kossuth, Bartók stb.) Sárospatak egyik látványossága a Domján-ház. A New Yorkban élő Kossuth-díj as grafikusművészünk kezdeményezésére létrejött állandó kiállítás indoka az volt, hogy Dómján annak idején eredményes hónapokat töltött az egykori muvésztelepen. Mindig is szeretettel gondolt vissza a városra, a várra, s ennek kifejezéseképp ajándékozta Sárospataknak Magyarországon levő gyűjteményét, mely nemcsak a kortárs grafikusok műveit tartalmazza, hanem néhány nyugat-európai művész (Manet, Daumier) remekeit, továbbá —, s ez hazánkban egyedülálló — a kortárs kínai művészek alkotásait. Az idegenbe szakadt művész, akinek március tizenötödikén ünnepeljük nyolcvanadik születésnapját, ma is hű szülőhazájához. Ide ■köti a múltja, nehéz életsorsa és első sikerei. A társadalmi lét mélységeiből küzdötte fel magát világhírű művésszé. Anyagi fedezet híján mindenféle foglalkozással megpróbálkozott: megismerte a fizikai munka sokféle ágazatát és ami még rosszabb volt, a védtelen munkás kiszolgáltatottságát. Csollák Gáborné, a miskolci Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Intézet gyakorlati oktatásvezetője a .lelkemre kötötte, ha gyerekeik szép sikerét megírom az újságba, semmiképp se feledkezzek már el megemlíteni a felkészítőiket. Akik között az iskola dolgozója éppen úgy ott volt, mint a vállalaté, merthogy nemcsak az oktatásban, a tanulóképzésben vannak szorosan egymásra utalva. E bevezető után, úgy gondolom, illik már a tárgyra térni; az iskola tanulói igen szép sikerrel szerepeltek mostanában két rangos versenyen is. Időrendben először a szakmunkástanulók nemzetközi szakács-, cukrász- és felszolgálóversenyén álltak derekasan helyt a fővárosban, a Buda- penta Szállóban, ahol nyolc nemzet tizenhárom csapatta! képviseltette magát. Többek között dán, nyugatnémet, svéd, olasz, lengyel és csehszlovák versenyzők között álltak derekasan helyt, s a közösen megszerzett ötödik hely már csak azért is figyelemre méltó, mert a miskolci iskola először kapott meghívást erre a versenyre. A cukrász Kelemen Tünde (felkészítői Hama Egy nap azonban csoda történt vele: rádöbbent jövendő hivatására, a képzőművészetre és elképzelhetetlen nélkülözések között elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát. E sorok írója ebben az időben ismerte meg őt. Ekkoriban egzisztenciális veszélyeztetettségének következményeképp a fantázia világában kereste lehetőségeit, csatlakozott az ún. spirituális művészek mozgalmához. Ez az irányzat olyanféle jelentőségű volt, mint az eretnekségek a keresztény világkép feltétlen uralma idején : lázadás és menekülés a fennálló világrend nyomasztó viszonyai ellen. Évekre elvesztettem a szemem elől, majd 1950-ben ismét találkoztunk, s éveken át szoros bárátság fűzött hozzá. Azon kevés művész közé tartozik, akinek nem volt kárára az ún. szoc. reál. A személyi kultuszos művészet követelményei arra késztették, hogy fölelevenítse fizikai munkát végző idejének emlékeit. Hídépítést, kohászatot, lakatos- munkát ábrázolt ekkor készült grafikáin. A grafika sajátos stilizáló műfaja nagyobb lehetőségeket adott Margit, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat szakoktatója és Marada Lajosné mestercukrász), a szakács Papp Tibor (felkészítője ugyancsak a miskolci vendéglátósoktól Magyar Tibor szakoktató és Kandik Ferenc mesterszakács) és a felszolgáló P-etró Edit (felkészítője Molnár Miiklós, az iskola és Mianzel Gábor, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat szakoktatója) egyénileg is szépen szerepelt, ami akkor is elismerésre méltó, ha ez a verseny nem igazi tétre megy. Mert a hét elején tétre is ment a vetélkedő, a Szakma kiváló tanulója versenyén az iskola két diákja is — a felszolgáló-tanuló Gulyás Borbála és a szakácstanuló lesó Csaba — sikerrel állt helyt, úgyhogy kezükben már a szakmunkás-bizonyítvány. Ennyi szép eredmény önmagában is feljegyzésre kíneki, mintha festő lett volna. A korabeli kultúrpolitika elfogadta a grafika „formalizmusát”. Első nagy sikerét Budai Nagy Antal forradalmi mozgalmát bemutató színes fametszetsorozatával érte el. Emellett tanulmányozta a népművészetet is, és kísérletet tett a képzőművészetben való alkalmazására. Ezzel a törekvésével évszázados előítéletet döntött meg, ugyanis a vezető képzőművészek azon az állásponton voltak, hogy a népművészet — mivel másfajta kifejezési rendszere van — nem adaptálható a „magas” képzőművészetbe. Dómján szívóssága és a következetessége, nem utolsósorban bámulatos mesterségbeli tudása meghozta az eredményt. A kínai grafikusok a^ legmagasabb kitüntetéssel" ismerték el és ottani tanulmányútja valóságos diadalmenet volt. Itthon a magyar művészettörténet-írás mértékadó kiválósága, Fülep Da jós figyel fel rá és szép tanulmányban méltatta Dómján jelentőségét. 1956 őszén Svájcban rendezett egy magyar kiállítást. Az októberi események miatt nem tért vissza hazájába, hanem az Egyesült Államokban telepedett le. New York mellett, a Tuxedo Parkban hozta létre a Dómján Atelier-t, amely hamarosan kiemelkedő rangot hozott számára új hazájában. Az amerikai élettől körülvéve egyre jobban hatalmába kerítette a magyar népművészet iránt érzett nosztalgia. Ebbéli törekvéseinek eredménye a sok csillogó, vibráló színnel készített fametszete, amelyeket rendszeresen hazaküld Sárospatakra. Ezekben a lapjaiban olyan magasságokra, briliáns megoldásokra ju-J tott, amelyet magyar grafikus még meg sem közelített. Egyedülálló stílusát —, amellyel éppúgy ismertté tette a magyar mentalitást, mint annak idején Liszt a magyar rapszódiákkal — az egész világon csodálják és szívesen vásárolják. Büszkék vagyunk arra, hogy ma sem feledkezik meg rólunk: ennek talán legszebb bizonyítéka Arany Toldi-jához készült 30 fametszete, mely ennek a remekműnek kon- zseniális — modern értelmezésére vállalkozott. A nyolcvanéves művész ma is olyan szorgalmas és tevékeny, mint egész eddigi életében. Születésnapján jó egészséget és töretlen alkotó kedvet kívánunk neki. Végvári Lajos vánkozik, különösen pedig azért, mert évek óta szállítanak előkelő helyezéseiket az iskola diákjai a különböző rendű és rangú versenyekről. Lehet persze tehetség dolga is, ámbár feltételezhetően nemcsak erről van szó. Mostanában ugyanis, hogy egyre több szó esik a szakképzés merre tovább?-járói, ■különösen megszívlelendő a bevezetőben is említett megállapítás, miszerint a szakmunkás-utánpótlásért közös a felelősség. Igaz, elsősorban nem a vendéglátásban és a kereskedelemben feszítő gond, hogy messze esik egymástól a tanult és a valóságban művelt szakma. De éppen ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy. e területen létezik már üzemi szakmunkásképző iskola hazánkban, ahol például a Meinl cég kereskedőinek hagyományos magatartását Lokálpatrióták, Miskolc város küllemét szebbnek tudni és tenni akarók sokszor emlegetik a város ilyen területén tapasztalható szegénységét, s a 174 műalkotás is úgy szóródik el a nagy területen fekvő városban, hogy szán te alig vehető észre. Ezen kíván segíteni egy korábban elfogadott tanácsi állásfoglalás, amely a Népkert rekonstrukciójával egyidejűleg e hatalmas parkban szoborsétány létesítését határozta el. Nem árt tudni, hogy jelenleg három köztéri szobor is születőben van. A hetedik ötéves terv köztéri programja keretében készül például Varga Imre műtermében Szabó Lőrinc szobra, amely majdan az Avason épülő művelődési komplexum előtt fog állni, s amelyet a művész a közeli jövőben ad áit a Képzőművészeti Lektorátusnak zsűrizésre. Ugyancsak e program keretében kerül majd Miskolcra a korábbi Szivárvány televíziós vetélkedő eredményeként Kerényi Jenő Ülő nő című szobrának most elkészítendő bronzmásolata, aminek eredetije Pécsett látható. A harmadik alkotás egy köztéri bronz plasztika, amelyet Tiles Béla készít, s amelyet a Tanácsház tér melletti térségre terveznek. E térplasztika 'készítő je nyerte a korábban kiírt pályázatot, s a mű modellje a Miskolci Galériában megtekinthető. A már említett, a hetedik ötéves tervre vonatkozó köztéri program kiemelkedő láncszeme a népkerti szobor- sétány első négy szobrának elkészíttetése. Ugyanis 1987- ben négy szobor megrendelésére van lehetőség. Ezeket a következő év tavaszán szeretnék átadni, illetve felállítani. A szoborsétányon ólyan miskolci, illetve ide kötődő személyiségek egységes posztamensekre helyezett bronz mellszobrait kívánják elhelyezni, akik — művészi, írói, tudományos, közéleti, egyéb — munkásságukkal is tanítják. Kereskedői, vendéglátói etikettet, amiből bizony sokszor híjával vagyunk. Most igencsak olcsó viccelődésnek tűnhet (pedig nem annak szánom!), hogy azért is örülök a szép szerepléseknek, mert ezek a fiatalok a Miskolci, a Bükkvidéki Vendéglátónál, illetve iá Dél-iborsodii Áfésznél állnak munkába, s nem holmi elegáns, csillagos étteremben. Ha ugyanis igényesek maradnak saját munkájukkal szemben, akkor évek múltával sem felejtik azokat a mozdulatokat, ízeket, rafinált fogásokat, amelyekkel a versenyzsűriket megbűvölték. Nyilván adottságaik is jók, szakmájukat is szeretik, de abban, amit ebből megtanultak, ott van tanáraik és szakoktatóik soksok tudása és igyekezete is. Különösen ez utóbbiakét szeretném kiemelni, már csak segítették e város fejlődését, szellemiségét. Nem oktalan talán itt elmondani, hogy a Népkert rekonstrukciója hosszú évekre szóló feladat, és abba szervesen beépül a szoborsétány létrehozása is. A rekonstrukciónál alapvetően figyelembe veszik a meglevő faállományt — amely egyébként megmutatja az eredeti út- és sétányhálózat vonalait is —, és így alakítják ki azt a fősétányt, amelynek két oldalán majd a szobrok elhelyezkednek. Ez új fősétány a munkásmozgalmi emlékmű és a Budai József utca közötti parkrészen — ismétlendő: a meglevő fák figyelembevételével! — alakul majd ki, s vezet a Felszabadítók útjától a jelenlegi szökőkút teréig. Főútvonali torkolatával szemben a Herman Ottó Múzeum és a Kós-ház biztosít igen reprezentatív környezetet. E fősétány két oldalára összesen negyvenkét szobrot terveznek az elkövetkező évek és talán évtizedek során, s mint ez a minap a városi tanács művelődési osztályán tartott megbeszélésen elhangzott, e sétány szobrokkal való betelepítése kell, hogy a mindenkori feladat legyen szobrászoknak, városszépítőknek, lokálpatriótáknak az elkövetkezőkben. A most elhatározott négy szobrot a későbbiekben a lehetőségek szerint követi majd a többi. Mielőtt a négy szobor konkrét tervéről szólnék, érdemes talán megemlíteni, hogy a Népkert rekonstrukciója keretében — mint azt Kelemen István városi főépítész felvázolta —, a jelenlegi szökőkú-ton kívül újabb szökőkutat is terveznek, általában növelni kívánják .a park vízfelületeit; a Vándor Sándor utca közelében, a korábbi játszótértől délre újabb gyermekjátszóteret kívánnak kialakítani, visszaállítják az Erzsé- bet-szobrot e részre, s a Vigadót és környékét szeretazért is, mert innen s ettől könnyebben léphetünk tovább. Manapság ugyanis egyre komolyabban vetődik fel, hogy a szakmunkásutánpótlást valamiképpen elhibázott lépés volt annyira elszakítani a gyakorlattól, mint amennyire ezt mi tettük. Igaz, sokféle érv szólt amellett is, hogy a szakmára való felkészítésben egységes alapozásra fordítsuk a figyelmet, s ne engedjünk holmi prakticista szemléletnek. Mostanában azonban más divat járja. Nevezetesen, hogy mégiscsak azokra kellene a szakmunkásképzés gyakorlati részét bízni, akik a legjobban tudják, milyen ismeretekre van szükségük a leendő1 szakmunkásoknak. S már a tanulóidőben olyan feladatokat bízni rájuk, olyan gépeken gyakoroltatni őket, amilyeneken majd később is dolgozni fognak. Igaz, vannak ellenérvek is, nevezetesen, hogy a mai gazdasági körülmények között sok üzem, vállalat inkább szabadulni akar a tanulóktól. Bizony megyénkben olyan hírek is járnak, hogy inkább még a tanműhelyeket is felszámolják. Ne legyünk persze igazságtalanok, ellenpélda is adódik, a nék sokrétű szórakoztatási feladatok ellátására alkalmassá tenni. A városi tanács építési és közlekedési osztálya a Népkertről és a város más parkjairól kiadványsorozatot tervez. Mindezt azért érdemes itt is feljegyezni, hogy láthatóbb legyen, milyen környezettbe kerül a tervezett szoborsétány, a város által különösen tisztelt és becsült személyiségek emlékőrző helye. Nem könnyű dolog persze eldönteni, kik legyenek azok a személyiségek, akiknek szobra ide kerüljön. Nem lehet szempont, hogy egy- egy kiemelkedő személyiségnek már van a városban emléktáblája, vagy szobra. Igen sok kiemelkedő személyiség rövid ideig élt csak a városiban, de munkássága mégis nyomot hagyott itt, mások nem is éltek itt, de sokféle szállal kötődtek hozzánk, megint mások -itt születtek, de fő tevékenységük csak közvetve hatott a városra. És lehetne még hosz- szan sorolni, kinek milyen a kapcsolata Miskolcoal, mivel érdemelte ki az utókor tiszteletét. A már -említett tanácskozás egyelőre nem állított fel semmiféle sorrendi, rangbeli listát, hiszen az első négy szobrot kivéve, az idő később sokféle módosítást követelhet. Alapelvként viszont azt fogadta el, hogy nem kell tekintettel lenni műfaji kötődésekre, hasonlókra, viszont célszerű igazodni a mindenkori eseményekhez, illetve évfordulókhoz. Így született meg iaz az álláspont, hogy az első négy szobor örökítse meg a városhoz sok szállal kötődött Jókai Mór, az itt lel'késZkedett Tompa Mihály, az itt született tudós Hunfalvy János. valamint az ugyancsak városunk fia közéleti férfiú Palóczy László emlékét. Az ő szobraik fognak hát -az új népkerti sétány elejének két oldalán állni. A szobrok elkészítésére szűkebb pátriánk négy szobrászművésze — Szanyi Péter, Varga Éva, Varga Miklós és az ózdi Kis Sunyi István — kapott megbízást. A mellszobrok posztamensein táblákat helyeznék el, hogy a szemlélők, az utókorbeli járókelők néhány adatot megismerjenek ez úton is a bronzban megörökített személyiségről. Gazdagodik hát a város. Egyelőre a négy szoborral a Népkertíben, meg a bevezetőben említett három, máshol elhelyezendő alkotással. De egy megújuló csodás városi park, benne a szoborsétány folytatásának biztos ígéretével is szellemi kincs ... Benedek Miklós MÁV Miskolci Igazgatósága — hogy csak egy példát említsünk — képzésre és tanulóik versenyeztetésére is különös gondot fordít. És nincsenek egyedül. Mindazonáltal — akárhogyan is dől el a szakmunkásképzés jövője — egyvalami biztosnak látszik; a változtatás szükségessége. Túl sokféle szakmára képezünk manapság, s meglehetősen merev -a struktúra. Az élet és a gazdaság, a vállalatok előtt álló feladatok sokkal rugalmasabban változnak (legalábbis reménykedjünk, hogy így lesz), mint amire az iskola ma fel tud készíteni. Ez az egyik. A másik, hogy akármilyen nagyok is a mai gondjaink, a szakemberkép- zésnek a jövőre kell gondolnia. A foglalkoztató gazdaság igényeit nem lehet hosszú távon figyelmen kívül hagyni. De ez persze azt is jelenti, hogy a gazdaságnak nagyon komolyan kell át- és végiggondolnia, mit is akar jövendő szakmunkásaitól? Megkockáztatom a megjegyzést, ehhez helyre kellene állítani a „mester” bizony alaposan megkopott, régi tekintélyét is ... Csutorás Annamária Vendéglátós sikerek nyomában
