Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-12 / 36. szám
1987. február 12., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Például technikusképzéssel Rangot a mezőgazdasági középvezetőknek! Megyénkben — ahol a me* zőgazdaság földrajzi, közgazdasági kedvezőtlenségét egyedül talán a művelt, s erkölcsileg, anyagilag kellőképpen, megbecsült emberfők képesek ellensúlyozni •— az utóbbi időben egyre többször kerül szóba a szakember-ellátás kérdése. Mégpedig a meglevő gondok egyik okaként. A képzeletbeli mérleg nyelve elmozdult, méghozzá számunkra kedvezőtlen irányba, ugyanis az a serpenyő, amelyben a szakemberek vannak, sajnos napjainkban könnyebbnek talál- tatik. Félreértés ne essék: nem a meglevő szakemberek félkészültségével, emberi tartásával van baj. ök gyakorta erejükön fölül végeznek, s állnak helyt, mivelhogy — és valójában ez a gondok forrása — létszámuk mind a mai napig nem elégséges. A felsőfokú szakvezetők számarányával még nem is igen lenne baj, bár itt is — térségenként és szakmánként — tapasztalható egyenlőtlenség. Az igazi gondot azonban a középkáderek, a, középvezetők hiánya okozza. Ez a probléma egyes szakmák, így mindenekelőtt az állattenyésztés esetében már- már aggasztó, hiszen a munka szakmai színvonalát veszélyezteti. A mezőgazdaság „régi motorosaival” beszélgetve erről a témáról, szinte valameny- nyien úgy vélekednek: nin'cs — mindenekelőtt erkölcsi — rangja a középvezetői állásoknak. Az utóbbi évek felnövekvő generációját kevésbé vonzották az olyan pályák, az olyan iskolatípus, ahol — bár érettségi vizsgát tehettek, ám szakmai, gyakorlati szempontból nézve, „csupán” szakmunkás-bizonyítványt kaptak. Nem vagyunk illetékesek bírálni az egykori mezőgazdasági technikusképzést felváltó szakközépiskolai oktatást, ám ugyanúgy helytelenül járnánk el, ha elhallgatnánk azokat a sajnos, zömében inkább negatív véleményeket, amit ezzel kapcsolatban a termelésben hallunk. Humorosan a szakközépiskolát a zalagyöngye szőlőhöz hasonlítják, ami tudvalevő, hogy akár csemege-, akár borszőlőként is számításba jöhet, de egyiknek sem igazi. Magyarul: a mezőgazdasági szakközépiskolák (gyanítom, a többiek sem) általános műveltségben nem képesek annyit adni, mint a gimnáziumok; de ugyanúgy szakmai szempontból sem képesek arra a produktumra, amire az egykori technikusok voltak. S akár beismerjük, akár nem — a gyakorlatban végzett „közvélemény-kutatásaink” azt bizorijyítják —, a technikusi címnek, a technikus oklevélnek máig nagyobb a rangja, mint a szakmunkás-bizonyítvánnyal megfejelt szakközépiskolai érettségi bizonyítványoknak. Talán ezzel is összefügg — azzal pedig mindenképp, hogy a mind nagyobb szakmai ismereteket .követelő középvezetői szint létszámhiánya megszűnjön: — az elmúlt ősztől a mezőgazdaság vonalán, újra bevezették az immáron ötéves technikus- képzést. Megyénkben az első ilyen osztály az úgynevezett biomechanikai szakcsoport keretében az egykoron híres putnoki technikumban (ma gimnázium és szakközépiskola a neve) indult. Ezek a tanulók harmadik osztálytól szakosodnak, s az ötödik év után gépszerelő technikusként fejezik be tanulmányaikat. Az 1987—1988-as tanévtől •— amelyre az általános iskolát idén befejezőknek ez idő tájt kell jelentkezési lapjukat beadni — újabb iskolában indul meg megyénkben a mezőgazdasági technikus- képzés. Mégpedig Abaújszán- tón, a Gyárfás József nevét viselő Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Az abaújszántói iskola igazgatója, Hegymegi István és szakmai helyettese, Pintér Sándor szerint az iskolában szeptembertől a biológiai szakcsoporton belül kezdődik a technikusképzés, amelynek keretében harmadik osztálytól a tanulók szakosodnak, s az ötödik év befejeztével, mint ál lattenyésztő és állategészségügyi technikusok végeznek. Az első két évben a súlypontozott közismereti tárgyak mellett általános mezőgazdasági ismereteket tanulnak. Mór elsőben lesz számítástechnika, s másodikban az orosz nyelv mellett angolt is tanulnak. A harmadik évtől kezdődik a szakosodás, attól kezdve túlsúlyban szakmai tárgyakkal foglalkoznak. Ennek a képzési formának érdekessége, újszerűsége, hogy o negyedik év végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek magyar, történelem, matematika és biológia tantárgyakból. Akik egyetemen, főiskolán akarnak továbbtanulni (ez lehet bármelyik felsőfokú intézmény), az érettségi után felvételi vizsgát tesznek. Ha ez sikeres, akkor természetesen az ötödik osztályt már nem fejezik be, hiszen megkezdik felsőfokú tanulmányaikat. Ha viszont a felvételijük nem sikerül, illetve ha éleve nem akarnak egyetemen továbbtanulni, akkor befejezve az ötödik évfolyamot, év végén képesítő vizsgát tesznek, s mint állattenyésztők, állategészségügyi technikusok kerülnek ki az üzemekbe. Ez a képzési forma bizonyára jó szolgálatot tesz majd a mezőgazdaságnak, hisz lehetőségét biztosítja olyan szakemberek képzésének, akiket szerteágazó területen lehet alkalmazni. S maga a technikusi cím nemcsak megfelelő felkészültséget garantál, de erkölcsi rangot is ad a mezőgazdaság leendő középvezetőinek. Mi tagadás, ez utóbbira nagy szükség van. Hajdú Imre NEB-vizsgálat Sátoraljaújhelyen Sátoraljaújhelyen, a Népi Ellenőrzési Bizottság az elmúlt évben tíz alkalommal végzett különböző központi, megyei és saját kezdeményezésű témában vizsgálatot, hat esetben utólag is ellenőrizte a vizsgálat ügyében tett intézkedéseket. A NEB-hez írásban és szóban 56 közérdekű bejelentést, javaslatot, panaszt nyújtottak be az állampolgárok, s ebből mindössze hárman nem írták oda beadványuk alá a nevüket. A távol-keleti országokban állandó eposzi jelzőkkel pántlikázzák föl az esztendőket. A kakas évéhez, a tigris évéhez legendák, babonák, vajákos tapasztalatok kapcsolódnak. A Diósgyőri Gépgyár sok országot megjárt szakemberei is hódoltak ennek az egzotikus szokásnak, s utólag a tanulságok évének nevezték el 1986-ot. Dr. Énekes Sándor: Cégünk nem szorul támogatásra ... A gépgyár tisztes eredménnyel zárt. A pontos számok ismeretének híján is állítható, hogy a tervben foglalt előírásoknak és elvárásoknak megfeleltek, ám a vezérigazgató mégis elégedetlen. Véleménye szerint a produkciónál több van ebben a kollektívában, s a titkon remélt elképzelések mindegyike nem valósult meg. Tervekről, reményekről, tanulságokról beszélgettünk dr. Énekes Sándorral. — Az elmúlt év legfontosabb tanulsága az volt, hogy még következetesebben kell folytatni a megújulási programot. Erre nemcsak a párt- és kormányhatározatok, a népgazdaság érdeke kényszerít, hanem erre ösztönöz a, gyári kollektíva jól felfogott érdeke is. Mindezzel összefüggésben a termeléssel egyenrangú feladat az értékesítés, hiszen a Digép roppant piaeérzékeny vállalat, termékeinknek a fele a határon túl talál vevőre. Csak azt veszik meg, amire szükség van, s ami jó minőségű. De mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy minden áron exportáljunk. Nyereségesen kell dolgoznunk és kereskednünk, hiszen cégünk önfenntartó és önfinanszírozó, nem szorulunk támogatásra. A feltételek hazán belül és hazán kívül is nehezednek. Magyarországon indokolatlanul emelkednek az alapanyagárak, s népgazdaságunk helyzetéből következően emelkednek az adóterhek. A termelési adó két évvel ezelőtt 85 millió forint volt, az idén várhatóan mintegy 300 millió lesz. Bizonyos külföldi megrendeléseket éppen azért nem tudunk elvállalni, mert a gazdaságos export nem biztosítható. Jobb üzletet kell keresni. Munkánk egyik gyengesége, hogy a kívánatosnál kevesebb az információnk, hogy reakció- képességünk nem elég gyors. A piac diktál és dirigál. Ebből számunkra az következik, hogy meg kell felelnünk a kihívásnak. Most éljük a gyár történetének legnagyobb, legjelentősebb változásait. A termékszerkezet megújítására gondolok. Három esztendő alatt gyártmányaink 45 százaléka cserélődött, vagy cserélődik ki. Űj vállalkozásokba kezdtünk. Egy nyugatnémet termelési kooperáció jegyében belevágtunk a nyomdaipari gépek részegységeinek a gyártásába. Ennek az exportnak csak a gyár kapacitása szab határt. Készítünk mezőgazda- sági gépeket is, s adná az ég, hogy a propaganda legalább olyan színvonalú lenne, mint berendezéseink minősége. Bányaipari gépeket szállítunk a Szovjetuniónak, s csak remélhetjük, hogy a hazai piacon is találunk vevőt. Fejlesztjük a kábelipari gépek gyártását, de a legismertebb és leglátványosabb üzlet az, amely a FIAT—Iveco nevéhez fűződik. Járműalkatrészeket szállítunk az olaszoknak, s ennek fejében kamionokat kapunk .. . öt-\ letben, gyürkőzésben nincs hiány, s a megújulás érdekében megmozdult a gyár. Gáspár József, a K-gyár- egység vezetője azt mondja, hogy a Digépben még, mindig divat a törzsgárda- tagság, a hűség. Itt, a K- ban a majd félezer dolgozó java részének ez az első munkahelye. — Én magam 1961-ben kezdő üzemmérnökként kerültem ide — magyarázza. — Végigjártam a ranglétrát, 1981-től vagyok a kábelipari gépeket gyártó K- gyáregység vezetője. Hogy mi tartott itt engem, mi tartja itt az embereket? Hát talán a szellem, a kollektíva . .., pontosan nem is lehet ezt megfogalmazni. Gépgyárinak lenni mindig rang volt. Ez a gyár magasan képzett szakembereket foglalkoztat, egy több millió forintot érő gép ösz- szeszerelését, az alkatrészek megmunkálását nem lehet segédmunkásra, de még betanított munkásra sem bízni. Precizitásra, nagyfokú összpontosításra van szükség. A Digépnek neve, híre volt mindig, az van manapság is, s azon dolgozunk, hogy ez a hírnév megmaradjon a jövőben is... A K-gyáregység ebben az évben annyit produkál, mint egy kisebb fajta önálló gyár: készáru-termelési tervük 655 millió forint. A kábelipari gépek zöme innen a Szovjetunióba kerül. A szovjet piac igényes, mívesen összeszerelt masinákat vár tőlük. Kottár Sándor NC horizon tost is csak pillanatokra lehet hatalmas gépe mellől elvonni, de csak félszemmel figyel ránk. Egy kábelgép szekrényét munkálja. — Teljesítményben dolgozom — mondja. — Erre a munkadarabra harminc órát adtak, pénzem bánja, ha többet foglalkozom vele. Ennyi a normaidő rá, s ezalatt kell jól elkészíteni. Huszonkét éve digépes Kottár Sándor. Havonta 8-9 ezer forintot visz haza, néha többet. Esztergályosként került ide, " 1972-ben elvégezte a gépipari technikumot, s kijárta az NC- tanfoly.amot is. — Míg fiatalabb voltam, azért nem váltottam, mert tanulni akartam. Itt pedig lehetett... Most, két évtizedes gyári múlt után pedig minek menjek el? Jól érzem magam, megbecsülnek ... A gyáregység egy másik csarnokában, ahol már a gépeket szerelik össze, szinte ugyanezeket a' szavakat mondja az állami díjas Lilit Lajos. Kértük, mondjon valami rosszat a gépgyárról. Hosszasan gondolkodik, kutat emlékezetében. Harminckét éve dolgozik ugyanazon munkahelyen, 1973- ban brigádját, a Lenin szocialista brigádot tüntették ki az Állami Díjjal. Végül kiböki: — Nem tudok ... Volt, hogyne lett volna rosszban is részünk, de mi csak a jóra emlékszünk ... Kezdetben sodrógépeket szereltünk össze, azt is jó volt csinálni. Jelenleg húzó-, összecsapó gépekkel foglalkozunk, ezek már modernék, korszerűek, s keresettek. Van munkánk elég, nem panaszkodhatunk ... Panasz egyébként alig van. A dolgozók bíznak a gyár vezetésében, egy valamit azonban nem szeretnek: ha valamilyen ok miatt akadozik munkájuk. Ha nincs anyag, ha nincs szerszám ... Januárban energiaproblémák miatt három napig állt a gyár. A kiesést három szabadszombat alatt behozták. Mindenki bent volt, mindenki megértette: • jönni kell. Sőt munkaversenyt is hirdettek, a dolgozók vállalták, hogy túlteljesítik az első negyedéves tervüket, fél év végére pe-, dig az éves terv 51 százalékát produkálják. A gyáristák komolyan veszik a régi jelszavakat. Létük, boldogulásuk a tét, s minden lehetőséget igyekeznek megragadni. Hogy az idén is tisztes és'Tekin- télyt parancsoló nyereséget tudjanak elérni, tovább folytatják a belső tartalékok feltárását, szigorítják az ellenőrzést, jobban védik a munkaidőt. Hallgassuk a vezérigazgatót! — A napi áramfelhasználási diagram is utal a fegyelemre. Ha a mutató kileng, akkor az azt jelenti, hogy járnak és értéket termelnek a gépek. De ha a mutató éppen csak mozdul, akkor már figyelmeztet: tétlen a kéz, vagy hiányzik az anyag, vagy a mester nem dolgozik. Becslésem szerint egy műszaknyi munkaidőből egy-másfél óra vész el... Súlyos milliókról van szó. Céljaink megvalósítása nagyobb fé- d gyelemre int. A gépgyár dolgozóiban és más, általam is ismert kollektívákban, van annyi erő, tartás, hit és szakmaszeretet, hogy túllépve a helyi és külpiaci nehézségeken, hozzájáruljanak a nemzetgazdaság gyarapodásához. Dolgozóink megértik ezt. Tudják, hogy a termékszerkezet-váltásnak együtt kell járnia a munkához, a gyárhoz való viszony változásával is. Az embereket foglalkoztatja ugyan a létszámcsökkentés, de a kétszáz digépes hiánya jórészt a természetes fogyásból adódott. Az improduktív személyzet mérséklődik elsősorban, a teljesítménybéres munkavállalók száma viszont növekedni fog. Igyekszünk racionálisan, emberségesen, megrázkódtatás nélkül lebonyolítani ezt a kismértékű leépítést. Mert a gépek, berendezésék, termékek és technológiák jönnek-men- nek ... De a jó szakemberek — remélem — maradnak. Dr. Énekes Sándor járt Japánban. Talán nem véletlenül, elkalauzolták a i Mazda autógyárba. Megeső- ; dálhatta a szép kocsikat, a 1 fegyelmezett technológiát, a 1 Digép számára is a jövőt jelentő robotokat. A diós- ' győri gyár partner lenne, lehetne egy korszerű gép- n kocsi hazai gyártásában és összeszerelésében, s nem idegenkedne a robottech- nika alkalmazásától sem. Az n azonban aligha elképzelhe- ’ tő itt, amit a kakasról, tig- £ risről elnevezett évű or-,>! szágban csinálnak: mű-iV szakkezdés előtt nemcsak a ai dolgozók végeznek tested-' zést, hanem a robotok is tornáznak. Brackó István— Illésy Sándor Fotó: Balogh Imre A pioc diktál és dirigál. A kihívásnak, a talpon maradás érdekében meg kell felelni