Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-09 / 33. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. február 9., hétfő A Miskolci Galériában Czinke Ferenc tárlatán Kevés olyan művészünk van, aki annyira szuggesz- tíven emberre orientált, aki annyira humanizálja a világot, mint Czinke Ferenc. S talán még kevesebb, aki annyira a maga útját járja, nem hagyván elcsábít- tatni magát semmiféle divatos irányzatoktól, mint ő — s mégis annyira modern. Senkivel össze nem téveszthető — ezt a vele kapcsolatban sokszor elhangzott megállapítást újból van alkalmunk ellenőrizni most, hogy az Ernst Múzeum után a Miskolci Galériában is látható az életmű retrospektív bemutatása, azon egyszerű oknál fogva, hogy a művész betöltötte hatvanadik életévét. Gondolom, sokan tudják — egyfajta születésnapi köszöntésnek (ha egy kiállítás aninak tekinthető) helye van itt Miskolcon is. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Czinke Ferenc rendszeres résztvevője a miskolci grafikai életnek, leginkább pedig azért, mert (lásd a pá- cini kisgalériát) születése és gyermekkori élményei a Bodrogköz mesélni tudó embereihez kötik. Saját vallomásai szerint is meghatározóak ezek az élmények, a gyökerek képi megformáltá- gukban is, s semmiképpen sem lehet véletlen, hogy képeit nézegetve mindig érezzük (s nemcsak a Hommage á Bartók-sorozat darabjainál), azt a bizonyos tiszta Szamaras Czinke Ferenc tusrajza forrást; munkáinak szer- kesztettsége, motívumai mögött felsejlenek a népmesék, népballadák és a pásztorfaragások. A retrospektív kiállítás majd száz egyedi rajza azt a végtelenül következetes művészi utat' is hitelesíti, amit másképpen megtisztu- lási folyamatnak mondanánk. A kifejezés egyszerűsödése, szűkszavúbbá válása a leginkább szembetűnő — noha ennek a művészi pályának a legnagyobb értéke kétségkívül a különöző életkorokból kitapintható azonosságokban van. Van kritikusa, aki hűséges típusnak mondja — és igaza van. Czinke Ferenc hűsége nemcsak a válásztott műfajhoz, a grafikához erős mindenek felett, hanem kiváltképp a hitéhez. Hogy az élet apró dolgai igazán az érdekesek, az emberi érzések a valóban fontosak, s a teremtett dolgokból az, ami magán viseli készítőjének kézjegyét. Üzenetet hordoznak ezek a képek. Nem messianisztikus üzeneteket közvetít, ad tovább persze, hanem embertől emberig kapcsol össze fontos tartalmakat. Ezt tette még a hetvenes évek elején az Ősi szerszámok, a Koskirály sorozatával, később a Dózsa-so- rozattal, de a Medvetánc lapjaival most is, vagy a Csírázás című képpel. A Galériában — a rendezés jóvoltából — egyfajta időrendi összefoglalásban láthatjuk a képeket. A hátsó teremben a régi születésűeket, az első teremben az újabbakat. így összefo- gottan észlelhetjük azokat a gondolatköröket is, amelyek foglalkoztatják az alkotót, túl azon* hogy a művészi kifejezés változását is markánsabban érezzük. A tárlatot egyébként pénteken, február 6-án nyitotta meg Papp Lajos költő, a Napjaink főszerkesztője. Az érdeklődők március 1-ig látogathatják a kiállítást. (csutorás) Rádió mellett A családban marad Szeretem a rövid rádióspublicisztikát. Igaz. tíz percben (mintegy négy gépelt oldal) csak fölvillantani lehet egy-egy témát, de avatott mester tollán több gondolat is megpendíthető, amelyek aztán tovább rezonál- nak a hallgatóban. Ez is a céljuk. Antal Gábor (kedd, Kossuth 22:52—23.02) mindig olyan közéleti vagy erkölcsi témát tűz tollhegyre, amelyek nem oldhatók meg úgy, mint egy matematikai egyenlet, de megoldásuk nem odázható el a végtelenségig. Ilyen — egyre nyomasztóbb — gondunk ma a család. Igaz, rengeteg tinta és szó is folyik róla mostanában. Figyelemre méltó, hogy a riasztó jeleket már évtizedekkel ezelőtt leadták az írók, ám a maga tragikus komolyságában csak mostanában, a rendőrségi tudósítások (lásd Kék fény) után figyeltünk föl rá. Szaporodnak a fiatalkori bűnözők és bűnözések, s ezek ma (már) nem magyarázhatók, indokolhatók a családok szociális helyzetével. Igaz, sose volt felmentő körülmény a „nehéz gyermekkor”, de a pszichológusok, szociológusok sokáig ott keresték a magyarázatot. Antal Gábor egy szociológiai tanulmányt ismertet, amely 123 családot kérdezett meg. Olyan gyerekek hátterét vizsgálták meg, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Riasztó az a felismerés, hogy szaporodnak a többgenerációs bűnöző családok. Hajdan ezt a réteget sommásan lumpennek nevezték, ma finomkodva deviánst mondunk. Akárhogyan is nevezzük — számolni kell velük. Az is nyilvánvaló, — fejtegeti a szerző —, hogy a jelenség nem csupán rendőri kérdés, illetve a törvény maga nem tud megbirkózni vele. A fő kérdés ma már az, hogyan menthető, óvható, erősíthető meg egyáltalán a család. A választ sokan keresik, de senki nem elég bölcs. Egyre nehezebb ugyanis megfelelni a szülő szerepnek. Ezernyi tényező rombolja a szülői tekintélyt, kezdi ki a család harmóniáját. Az egyik ilyen kétségtelenül maga a pénz, amelyért egyre többet kell dolgozni, s emiatt az egyik (általában az apa), vagy mindkét szülő túl sokat tartózkodik a családon kívül, ami is elhidegedéshez — elidegenedéshez vezet. Az egész társadalmat is jellemzi egyfajta érzelmi kiszáradás, azaz a meghitt emberi kapcsolatok föllazulása, devalválódása. Ady szép kifejezésével a „minden egész eltörött” érzését ma túl sok gyerek és túl korán éli át. Ez. megviseli a felnőtteket is, de azok már megtanultak védekezni. Ki-ki a maga módján persze. Csak utalok itt az alkoholizmusra, mint egyik „menekülési” módra, technikára, amely persze csak tovább rontja az egyén és a csalód esélyeit. -Nagy baj az is, hogy eltompultunk, sokszor szó nélkül megyünk el, vesszük tudomásul a' bajba jutott embertársunk önsors-rontá- sát. Antal Gábor csak utal rá, de a mindennapi tapasztalat is azt igazolja, hogy semmiféle diploma, azaz még az intelligencia sem jelent garanciát a helyes életvezetésre. Sok (s egyre több) értelmiségi gyerek sodródik emiatt veszélyhelyzetbe, tehát nem csupán a társadalom peremén • élő rétegeké. Sokan „nem találják a valódi sorsukat" és társukat — mondja Antal Gábor. Mit jelent ez? A sorstudat küldetés- és feladattudatot jelent. Azt, hogy helyem és dolgom van a világban, a világgal. A labilis személyiség, az, aki nem belsőként éli meg a rendet, a törvényt, hamarabb ütközik a normákkal is. Világjelenség ez — olvashatjuk a tudós folyóiratokban — így igaz, de ez nem jelenti azt, hogy lábhoz tett fegyverrel kell néznünk ezt a folyamatot. Bármi áron is vissza kell szereznünk az elveszett értékeink tekintélyét, illetve átadni az utánunk jövő generációknak. horpácsi 75 éves lenne Darvas Józsefre emlékeznek Darvas József most lenne 75 éves. A kiváló író, egykori miniszter, írószövetségi elnök, sokoldalú közéleti személyiség több szállal kötődött iMiskolchoz is. Nem egy darabjának a Miskolci Nemzeti Színházban volt az ősbemutatója. Többek között itt találkozott először a közönséggel a sok vitát kiváltó nagyszerű műve, A térképen nem található című drámája is. Rá kíván erplékezrii a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottsága a február 10-én 17 órai kezdettel a Korvin Ottó utca 2. alatti Könyvért Könyvesboltban tartandó ünnepségen. „Időzített bombáink” A címben olvasható idézőjelbe tett két szó egy új magyar dokumentumfilm címe, amelyet a minap láttam még a filmgyárban. Magyar József készítette a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában, s ebből a gyakorlottabb néző már következtethet arra, hogy valami súlyos, napjainkban égetően jelenlevő gondról szól. Ez az időzített bomba nem tűzszerészeket kíván, nem robbanó szerkezet, hanem annál sokkal veszedelmesebb: az emberi hanyagságból, felelőtlenségből származó, felületesen, gondatlanul elvégzett és ebből adódóan magában nagy veszélyeket hordozó munkavégzés. Veszélyeket hord a szó átvitt értelmében és szorosan vett értelmében is. Megdöbbentő filmdráma pereg hetvenöt percen át a néző előtt. (Vajon mikor kerül a mozikba, s hogyan fogják ezt kínálni az értéktelen film-szörnyszülemények áradatában?) Filmdráma? — kérdheti az olvasó, hiszen dokumentumfilmről szóltam fentebb. Így igaz! Dokumentumfilm, amely egy megdöbbentő drámát tár elénk. Sőt több drámát. A rendezőnek nem kellett ezen a világon semmit sem konstruálnia, nem kellett tényeket átszerkesztenie, az élet kínálta a drámát, s a kész film kínálja a továbbgondolást, a következtetéseket, a magunk portáján történő szétnézést, az önvizsgálatot. Miről is van szó? Az egész ország ismeri a sokszoros tragédiával járt debreceni társasutazást, amikor a Medicor gyár dolgozóinak egy nagyobb csoportja a gyár autóbuszával Nyu- gat-Európában járt és visszafelé útban, Bécshez közeledve a kocsi fékberendezése felmondta a szolgálatot a hegyek között, mély szakadékba zuhant, sok halott és igen sok súlyos sebesült lett az áldozat. Több mint három éve ennek. Tiba János gépkocsivezetőt, aki maga is súlyosan sérült, természetesen perbe fogták, első fokon igen súlyos ■ ítéletet kapott. Ellene szólt a debreceni közhangulat, tarthatatlan volt otthon a helyzete, így adódhatott, hogy az illetékes igazságügyi főhatósági szervek újabb tárgyalást rendeltek el; újabb, kiegészített vizsgálatot is, de már akkor nem debreceni, hanem budapesti bíróság elé kellett állnia Tiba Jánosnak. Ugyanakkor már mellette ült a vádlottak padján a szerelőműhely művezetője és a szerelő is, akik az autóbusz fékberendezését az út előtt megvizsgálták, javították és útjára engedték. Az eljárás a Legfelsőbb Bíróságon az elmúlt év novemberében fejeződött be, ahol Tiba Jánost jogerősen felmentették, mégpedig bűncselekmény hiányában, viszont a szerelőt és a művezetőt ugyancsak jogerősen súlyos börtönbüntetéssel sújtották. Ök helyezték el ugyanis az időzített bombát. (Nem célom itt a film művészi, drámai erényeit méltatni, Magyar József rendezését, témafelvetését elemezni, erre majd akkor kerítek sort, ha a film a nagyközönséggel találkozik. De az időzített bombára visszatérek.) Az időzített bomba ez esetben nem volt más, mint a kocsi fékberendezésének egyik eleme, amit bubufék néven emlegettek az eljárásban, s amelyben egy gyűrű mozgása szabályozza a fék sűrített levegővel való ellátását. Azét a levegőét, amely a lejtős ausztriai úton egyszerűen megszökött a szerkezetből valahogyan. Ezt a kis szerkezetet javították út előtt a gyár műhelyében és a szükséges és előírt műszén gyűrű helyett fémgyűrűt esztergáltattak, majd a méretezést műszer helyett egy fadarabkával végezték el, gondolván, jó lesz az útra. Ám a hegyvidéki utakon olyan megterhelést kellett ennek a bubufék nevű szerkezetnek elviselni, olyan melegedést, amit fémgyűrűvel nem bírhatott el, s a felmelegedett, majd besült gyűrű okozta végül azt a fékhibát, amely a sokszoros tragédiához vezetett. A legfelsőbb szinten tartott tárgyalás műszaki szakértője mondta erre a hanyagul beszerelt és végül tragédiát okozó szerkezetre, hogy időzített bomba. S a tárgybeli esetben — sajnos — fel is robbant, rettenetes eredménnyel járt. Miért érdemes erre figyelni? Mert sok tanulság olvasható ki a filmből. Például az, hogy a közhangulat miatt, meg az ebből eredő bírósági mulasztásokért el kellett venni az ügyet Debrecentől. De ennél is fon- ‘ tosabb maga az időzített bomba dolga, az, hogy hány és hány hanyagul beszerelt alkatrész lehet járművekben, amelyek még nem okoztak tragédiát, de okozhatnak. Hány és hány hibás eljárás, hivatali, hatósági intézkedés, emberi magatartás, ilyenolyan véleménynyilvánítás, vagy akár pletyka lapul köröttünk robbanásveszélyesen és okozhat kisebb-nagyobb tragédiákat. Hány ilyen bombánk lehet?! Hol rejtőzhetnek ezek?! Rosszul elvégzett munka, felelőtlenül tett intézkedés, vagy kijelentés, sok egyéb mind megannyi időzített bomba lehet. Gondoljunk utána!... Addig is jó lenne ezt a filmet sokfelé bemutatni és akár szakmai vitákon is levonni tanulságait. (benedek) KUZMÁNYI GUSZTÁV VERSEI léli rézkarc Hópehely hu Hong kis fagyott ágra, rá szó If egy cinke csőre remeg. Szórok ki apró szalonna-bőrkét, kolbász csipetet, hús reszeget. Jön és rebbenve kacsingat föl rám. Tudja jó h'aver vagyok néki. Tél van, hideg van. Gyűlnék köréje nyári fészekdíj gyermekei. Földi beszéd Látjátok feleim dines elég hely itt lenn kő-kőhöz ütődünk forgó görgetegben, pattogva szikfázva úgy csapódunk össze, hogy ki jusson többre. Sikerélményink nagy közös kudarca: korunk ördögaroa. Szívig sajog csontom sebeimről véres kötésem leoldom, némán pillognak rám idegen csillagok az űrbe táguló végtelen égbolton. Semmiféle statisztikai vizsgálódás sem tudná kikutatni tonnákban, forintokban, hogy teszem azt Borsod megye ipari termeléséből mi írható a technológiai fejlesztésre, a korszerű gépparkok létére, és mi a gépeknél, a kutatásban, vagy az irányításban dolgozó szakemberek javára. Egy azonban biztos: nélkülük egyszerűen nem boldogulhatnánk. Ezért is tartom szerencsésnek, hogy napjainkban — bár kissé megkésve —, növekszik a műszaki és természetszerűen az agrárértelmiség ázsiója és erkölcsi megbecsülése. Hitem szerint ezzel lépést kell majd tartani a lehetőségek határain belül az anyagi juttatásoknak, tehát a fizetésnek is. Ezt mondatják a műszakiak eszmecseréjén elhangzó vélemények, miként figyelmeztetnek rá — a nem is nagyon szemérmes — hirdetések, melyeket olvasva, néha úgy érzi az ember: valami baj van az értékítéletekkel. Félreértés ne essék,, nem irigylem a 10—12 ezer forintos havi bérrel kecsegtető hirdetést a segédmunkástól —, de furcsállom, mikor a mellette levő kockában tervező és technológus mérnököket keresnek havi 6—8 ezerért. Mindezt nem is annyira az állásajánlatok mondatják velem, hanem a Központi Bizottság múlt év novemberi ülésének szellemisége, melyből egyebek mellett azt is kiolvastam, hogy az emberi tényezőknek kitüntetett szerepük van a kutatásban és a műszaki fejlesztésben, mert haladásunk az emberi tudással, az alkotó munkával alapozható meg. Következésképpen az is rajtunk múlik, mennyire tudunk ennek teret biztosítani, és mennyire ösztönözzük ezt jó szóval és jó szívvel, meg anyagiakkal is. Hitem szerint soha jobban nem kívántunk a gyárakba, üzemekbe, vállalatokhoz az innovációs folyamatokba, a kutatásra és a műszaki fejlesztés területére a megfelelő felkészültségű, képzettségű, kreatívan gondolkodni és cselekedni tudó szakembereket, mint most. De ehhez megint csak az szükségeltetik, hogy érdemibb módon foglalkozzunk a műszaki fejlesztés emberi tényezőivel. Kj-ki a saját eszköz- rendszerével segítse, hogy dolgozóinak műveltsége, szakmai, képzettsége a tudományos-technikai haladással összhangban fejlődjön. Hogy a műszaki, gazdasági és tudományos szakemberek szellemi értékei jobban hasznosuljanak. Egyszersmind olyaní legyen a közszellem, amelyen átsüt a tudományosműszaki haladás ügyének cselekvő támogatása. A minap egy tanácskozáson a történész előadó nagy tisztelettel beszélt a humán kultúra hordozóiról —, de kimondta azt is, hogy miként száz éve az író és a tanító volt a fáklya, mely kivezette a nemzetet a nehéz helyzetből — ma viszont a műszaki értelmiségnek kell a fáklya szerepét felvállalnia. Mert a magyar műszaki értelmiség — és én itt mindig beleértem az agrár értelmiséget is — képes erre. Szereti és becsüli a feladatokat, az önálló munkát, mely lehetővé _-teszi az erő és képesség megméretését. -És nem tagadják a sikerélmény, az alkotás örömének fontosságát. De bátorkodom szerényen megjegyezni: elengedhetetlen az is, hogy ezzel arányban legyen az anyagi elismerés is. Feszültséget okoz, ha egyetemet végzett, rátermett, szorgalmas és eredményes műszaki vezetők, kutatók alig keresnek többet vagy még annyit sem, mint a középszerű beosztottjaik. Paulovits Ágoston
