Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. február 2., hétfő A Kazinczy Ferenc Társaság (1.) évkönyve Nem intézhető el csupán udvarias recenzióval a Ka­zinczy Ferenc Társaság év­könyve. Szólni kell előbb magáról a társaságról, amely noha még fiatal (nem érte el az óvodás kort sem), de máris szép eredményekkel dicsekedhetne. A feltételes mód nem vé­letlen, mert éppen a publi­kálás hiányára utalok ve­le. Szerényen és csendben munkálkodik, néhány tucat­nyi értelmiségi (pedagógus, könyvtáros, lelkész, levéltá­ros, népművelő) az abaúji és a zempléni végeken. A most megjelent évkönyv közli a tagok névsorát is. A maga nemében azért ta­nulságos, mert hiányérzetet szül. Szeretnék több miskol­ci nevet is látni ezen a lis­tán, s itt nemcsak a proto­kollra. gondolok. Arra is, mert bizonyos szakmák, munkakörök egyenesen igé­nyelnék, hogy részt vegye­nek ebben a munkában, ha komolyan veszik magukat, az irodalmat, a helytörténe­tet, a közművelés ügyét. Szó­vá se tenném a dolgot, ha nem látnánk, olvasnánk, hogy a Kaposvárott széke­lő Berzsenyi Dániel Társa­ság milyen ügyesen „admi­nisztrálja magát”, ezúttal a szó jó értelmében. Nyilván a somogyiak érdeme ez, de nem kevésbé az ónban el­származott íróké, értelmisé­gieké is, akik erkölcsi kö­telességüknek érzik a szülő­föld kulturális kezdeménye­zését, mozgalmát támogatni. Ki tudja miért van még ma is bennünk ez a kisebbren­dűségi komplexus, sutaság, hogy nem becsüljük (meg) eléggé az értékeinket? Mert íme, bizonyság ez a több estére is olvasmányt kínáló könyv: voltak és van­nak értékeink! Természete­sen az évkönyv szerzői, írá­sai elsősorban Kazinczy Fe­renchez, Abaújhoz és Zemp­lénhez kötődnek, ám az ér­vényességük nem csupán megyei. Régi, már-már fele­désbe merült antológia — szerkesztői hagyományt ele­venít föl a társaság, amikor közreadja a tagjai dolgozata­it. Meggyőződésem, hogy a későbbi évkönyvek temati­kában és minden bizonnyal minőségben is gazdagabbak lesznek, de ezt a (szerkesz­tői) alapelvet akkor sem kell majd föladná. Sajnos és sajátos, hogy rohanó ko­runkban csökkent az iroda­lomtörténet-írás presztízse. Gondolok itt arra, hogy vi­szonylag kevesen olvasnak magvas tanulmányokat, s még kevesebben művelik. Miért baj ez? Mert az iro­dalmat is csak folyamatá­ban lehet igazán megérteni. Ez — ha szabad így mon­dani — „oda-vissza” igaz. Azaz csak az érti igazán a kortárs irodalmat, aki isme­ri, megbecsüli az elődöket, az előzményeket, de igaz úgy is, hogy a mai felhal­mozott ismeretek birtokában jobban megértjük a múltun­kat is. Aki próbálta, tudja, hogy az irodalomtörténet­írás rendkívül idő- és mun­kaigényes, alázatot, türel­met és szorgalmat feltéte­lez. De éppen ez adja meg a szépségét is: egy-egy ke­vésbé ismert, vagy elfele­dett adat, összefüggés föl­fedezése, feldolgozása. Haj­dan minden iskolában dol­gozott egy-egy „bogarászó” ludóskodó kolléga, aki bele­ásta magát valamely irodal­mi vagy helytörténeti témá­ba, jhogy ezizel, egy-egy tég­lával gyarapítsa a tudomány épületét. Ezek nélkül ugyan­is színtelenebb, de el sem végezhető a szintézis műve­lete. Az évkönyv példáinál maradva: Bánszki István, Komáromy Sándor, Fehér Erzsébet, Kováts Dániel ta­nulmányai (illetve vitája) Bessenyei Györgyről, Ka­zinczy Ferencről, Orcsy Lő- rincről még a szakmabeliek­nek is tud újat, érdekeset adni. Kellemes meglepetés, mert olvasmányos, sőt is­kolai amatőr színpadoknak is hálás darab lehet Hőgye István életrajzi játéka Ka- zinczyr.ól. Kifejezetten aján­lom is előadásra, mert a tu­dós levéltáros hatalmas is­meretanyagot emelt be ele­gánsan, gördülékeny stílus­ban a darabba. A bevezető­ben már érintett irodalom- történeti ismeretek hiányát dokumentálja Kováts Dénes bizony elszomorító felméré­se, a Mai iskolások Kazinczy- ról. Egyáltalán nem vigasz­tal meg, hogy hasonló ered­ményre jutnánk, ha Tompa Mihályról, Kiss Józsefről, Lévay Józsefről, Herman Ottóról vagy a Fazolákról készítenénk felmérést. De honnan is ismerhetnék meg ezeket az írókat, tudósokat a fiatalok?' Kováts Dénes lankönyvelemzésében a vá­lasz. Éppen ezért szép fel­adat és kötelesség a régió li- terátorainak, pedagógusainak a kutatása, a feltárt isme­retek közzététele, népsze­rűsítése. All ez a történel­mi hagyományainkra is. Sza­bó Sándor, Bencsik János, Csőri István, Nagy Géza helytörténeti, Siska József, Pozbai Dezsőné néprajzi, Homonnayné Jób Klára és Ködöböcz József művelődés- történeti írásai amellett, hogy érdekesek, joggal da­gaszthatják is a lokálpatrió­ta keblét. Különösen a mai népművelőknek lehet tanul­ságos A zempléni szabadmű­velés tartalmi és szervezeti kérdései (Homonnayné) cí­mű tanulmány, amely egy­részt arra példa, hogy igen­is lehet, másrészt már nem kell mindent újra felfedez­ni, hiszen az imponálóan gazdag és eredményes! sá­rospataki hagyomány ma is folytatható, folytatandó. Három fiatal költőt (Illés László, Ötvös László és Tor- nay Anidrás Péter) is bemu­tat az évkönyv, Méltóan Kazinczy szelleméhez, aki egész életét tette fel szere­tett anyanyelve és szárnyai­kat bontogató ifjú tehetsé­gek művelésére, gyámolítá- sára, bátorítására. Fejezzük is be. stílszerűen Kazinczy szavaival az első évkönyv ismertetését, mert • gondola­tai ma is érvényesek: „Apróságok ezek! Vaj azok! de ki várakat épít, A legapróbb szegnek, tud­ja, mi haszna vagyon.” Horpácsi Sándor Rádió mellett Nemzedékek „Számítok önre” Bizony nem könnyű egy rádiósorozatot sem „működ­tetni”. Idővel jelentkeznek a kifáradás jelei, belterjessé válik. Nem először fordul ez elő,, a dolog természetéhez tartozik. A Nemzedékek (szerda, Petőfi 21.05—22) cí­mű műsor erénye, hogy nyi­tott, azaz számít a hallgató közreműködésére is. Mi ta­gadás, ezek a hozzászólások sokszor izgalmasabbak, mint á tudós — olykor csak tu­dálékos — magyarázatok, kommentárok. Nézzünk egy szerda este hallott esetet, amit egy önérzetében, em­berségében vérig sértett nagymama mondott el. Tö­mören: egyik budapesti nagy áruházunkban meg­gyanúsították lopással, s ahogy az már lenni szokott, a pénztárnál megmotozták. Az indoklás alig volt értel­mesebb a nőies „csak”-nál. „Gyanús volt” — mondta az áruház vezetője. A gyanút pedig azzal terelte magára, hogy többször is belenyúlt a táskájába a szemüvegért. S itt most álljunk is meg, mert a jelenségnek több ré­tege van. Indokolt-e a ke­reskedők gyanakvása? Saj­nos igennel kell válaszolni, mert — akárhogy is kerül­getem a. szót, nem tudom szebben mondani: a vásárlók is lopnak. A legelképesztőbb módon és mértékben. A bolt eladói szinte könyörögtek, hogy ne írjam meg az ese­tet, miszerint az egyik köny­vesboltunkban több tízezres tételt vittek ki fizetés nél­kül a nagy karácsonyi for­galomban. A kereskedők meg vannak döbbenve, két­ségbe vannak esve. Nem egyszerűen a kár miatt (amely nyilván visszahat a jövedelmükre is), hanem a tendencia miatt. Finoman fogalmazva is attól, aki be­tér egy könyvesboltba, vala­melyes intelligenciát felté­teleznénk, tehát szó sem le­het „tévedésről”, tudatlan­ságról. Nem az Olcsó Könyv­tár köteteit csúsztatták be a szatyorba, hanem értékes albumokat (is). Másik pél­da:" elegánsan öltözött, ve­zető értelmiségi feleséget érnek tetten az eladók, amint éppen drága konya­kot, máskor piperecikket „felejt el” kifizetni. Azóta figyelik, valaki mindig nyo­mon követi, míg a boltban tartózkodik. Szándékosan hoztam fel ezeket az „exklu­zív” példákat, s nem azo­kat, amikor Pistike elemei egy csokit. (Nem mintha azt helyeselném. Vannak ugyan­is csibész bandák', akik való­sággal sportot csinálnak ab­ból, hogy kijátsszák az el­adó nénik éberségét.) Ez a pult egyik oldala: a jogos gyanakvásé. De a má­sik oldalnak (azaz nekünk) is van valami igaza. Nem mindenki csal és lop. Nem A megyei tanácsi szervek ügyfélfogadási rendje .)! A társadalmi munkaidő- alap fokozott védelme ér­dekében a végrehajtó bi­zottság a következők szerint rendelkezik:-i; 1. A megyei tanács vb szakigazgatási szerveinél és a megyei szakigazgatási in­tézményeknél (Megyei Föld­hivatal, Illetékhivatal, Adó­megállapító Hivatal, Taná­csi Költségvetési Elszámoló Hivatal, Közlekedési Fel­ügyelet) hétfőn: 13—18.30 óráig, szerdán: 7.30—18.30 óráig, pénteken 7.30—12 órá­ig ügyfélfogadást kell tar­tani. 2. A megyei tanácson és a megyei szakigazgatási in­tézményeknél szombaton 8— 12 óráig ügyeletet kell tar­tani. Az ügyelet időtartama alatt az államigazgatási el­járás általános szabályairól szóló 1981. évi I. tv. 7. pa­ragrafusának (2.) bekezdé­sében és a 63. paragrafusa (2.) bekezdésének a) pont­jában foglalt intézkedéseket kell megtenni, továbbá az ügyfelek felvilágosítását, tá­jékoztatását kell ellátni. 3. A megyei tanács tiszt­ségviselői egymást váltva a megyei tanács elnöke által meghatározott ütemterv sze­rint minden héten szerdán 7.30—18.30 óráig tartanak ügyfélfogadást. 4. A megyei tanács vb szakigazgatási szerveinek vezetői, szakreferensei, il­letve a megyei szakigazga­tási intézmények vezetői minden szerdán 7.30—18.30 óráig tartanak ügyfélfoga­dást. Az ügyfélfogadási rend február 1-től lép hatályba. csupán arról van itt szó, hogy minden általánosítás torzít és sért. A gyanakvás viszont gyanakvót is szül. Csak utalok itt a mérlegre ejtett áruról, a „téves” fej­számolásból adódó forintok­ról, s arról a bizony nem mindig kereskedőhöz méltó hangnemről, ahogyan oly­kor a reklamáló vevőnek válaszolnak. Mintha mi len­nénk a boltért, s nem for­dítva. Pironkodva hallgat­tunk a buszon a minap, amikor a kardos menyecske ellenőrnő durva, fölényeske­dő hangnemben „kioktatott”, sírásig sértegetett egy oro­szul beszélő hölgyet, mert nem volt jegye. Maguk mit csinálnának velem Moszkvá­ban, ha jegy nélkül utaz­nék?! — kérdezte. A több megállón keresztül leckézte­tett hölgy már felajánlotta a pénzét is, védekezett is a maga nyelvén, sőt több utas jegyet is ajánlott föl neki, ám a mi ellenőrünk csak mondta, mondta. Nos, tud­juk, hogy a tömegközleke­dést az állam támogatja, hogy az MKV is gondokkal küzd. De hol vegye meg a jegyét az a turista (a ma­gyar is), aki mondjuk este érkezik a városba? A kép akkor teljes, ha hozzáte­szem, hogy az italos, durván hangoskodó barna arcú su- hancoktól némelyik ellenőr kérni se meri a jegyet... De térjünk vissza a meg­sértett nagymamához, illetve a műsorhoz. Baj van az ér­tékrenddel — hallottuk' ki tudja hányadszor. Vannak embertársaink, akik éppen a tisztességük, szerénysé­gük miatt kerülnek hátrá­nyosabb) helyzetbe, a han- goskodókkal, tülekedőkkel, karrieristákkal szemben. Ezek úgy érzik, hogy nekik a kis botlásaikat, tévedései­ket sem nézik el, mert rög­tön rájuk csap „a példát statuáló” szigor, miközben a csibészek (lógósok, csalók, tolvajok, tehetségtelen tör­tetők stb.) kárörvendve, ka­jánul somolyognak. Nem jól van ez így. (horpácsi) Diana szarvassal A Hatvani Galériában új képzőművészeti kiállítás látható. Istó- kovits Kálmán festőművész és Molnár Elek keramikus közös ki­állításon mutatja be új alkotásait. Képünkön: Molnár Elek Diana szarvassal című műve. Nyugdíjasok szabadegyeteme Szabadegyetemi kurzust indít a TIT Miskolc Városi Szervezete, a Hazafias Nép­front Miskolc Városi Bi­zottsága és a Semmelweis Kórház TIT-szervezete a nyugdíjasok részére. A nyug­díjasak szabadegyeteme al­kalmat ad arra, hogy kor­szerű ismereteket szerezze­nek az életkorukkal össze­függő biológiai és egészség- ügyi problémáikkal kapcso­latos tudnivalókról, másfe­lől kitűnő lehetőség bizo­nyos témakörökben, a mű­velődési igényeik kielégíté­sére. A kurzus kétéves, amely­re minden nyugdíjas beirat­kozhat, iskolai végzettségre és szakképzettségre való te­kintet nélkül. Az első tan­évben a következő témakö­rök szerepelnek: az örege­dés élettani és orvosi kér­dései; szemelvények az an­tik világ történetéből; idő­szerű társadalmi kérdések; a Földközi-tenger tájai, Ezenkívül lehetőség van fakultatív nyelvtanulásra is, hatodik témakörként. A 28- szor két órás, kedvezmé­nyes foglalkozássorozat feb­ruár 3-tól június 2-ig és szeptember 1-től november 3-ig tart. A hetenkénti elő­adásokat minden kedden délután három órakor kez­dik a TIT természettudo­mányi előadójában, Miskol­con, a Széchenyi út 16. szám alatt. Ezt a történetet is, mint már olyan sokat, leválaszt- hatatlan örök barátomtól, Mindig Alajostól hallattam: — Bizonyára tudod, hogy nálunk, a Ködfónyesítő Vál­lalat igazgatóságán, mint a hasonló nagyobb irodaköz­pontokban mindenütt, tele­fonközpont működik. Ha minket hívnak, onnan kap­csolják a hívottat, ha mi akarunk hívni, akkor is a központon megy keresztül a vonalunk. Sőt még a ve­zetők közvetlen vonala is ezen a szerkezeten keresz­tül kapcsolódik a külső há­lózathoz. Nos, így megy ez évek óta, s ugyancsak évek óta tart, hogy a vonal időn­ként kattan egyet, amiből megtudható, hogy a házi­központ kezelője éppen be­lehallgat a beszélgetésbe. Hallgatózik és jegyzetel, meg pletykál. Feljegyzése­ket készít a főnökségnek arról, hogy ki, mikor be­szél magánügyben és mit. Pletykákat hall és fejleszt tovább, félmondatokból, be­stzeiget éstöredékekböl épít fel jól hangzó történetké­ket, amiket aztán továbbít az azokra éhes kollégák­nak. Így aztán nálunk nincs titok, mindenki tud­hat mindenkiről mindent, sőt annál többet is. Lassan már hivatalos ügyben sem mer telefonálni senki, és valósággal fél tárttól, hogy a városból felhívja valame­lyik családtagja, vagy is­merőse nem hivatalos ügy­ben. — Nem lehet valamit tenni ez ellen a hallgatózó ellen? Belehallgatni is ti­los, a hallottakat tovább­adni meg különösen az. — Ez ia központos nem fél senkitől és semmitől. Tudja, hogy nem emelnek panaszt ellene, mert rop­pant nehéz a vádat bizo­nyítani, meg a hallgatózási tilalmat senki sem veszi komolyan, különösen, ha olyan hírek járnak, hogy a főnökség tudtával megy a dolog; meg egyáltalán, ki­nek van kedve ilyen kö­rülmények között perleked­ni... Él vígan, hallgatózik, noteszében telnek a lapok, sokasodnak a bejegyzések, adatok, a vállalati kollek­tívában meg híznak a plety­kák. Kívülállók magán­ügyeiről is sokat tud, ex­ponált személyekről, azok partijairól, egyebekről fe- oseg... — Nem lehet öröm így élni. De nehéz megérteni, hogy ne tudja valaki meg­fékezni. Hogy lehet ezt tűr­ni?! — Várjál! Egyszer hallja a központos, amint a fő­nökkel beszél valaki a vá­rosból. Nem tudja, kicsoda, de befolyásos ember lehet, mert a főnök szokatlanul nagy tisztelettel hallgatja. Bosszankodik, hogy nem hallotta a beszélgetés ele­jét. Pletykák terjesztéséről, meg telefonok lehallgatá­sáról fecseg a külső ember, aztán Attila hun király te­metését emlegeti, amikor is az ott részt vett apródokat sorra lenyilaatálk, aztán meg valami lágerekről mesél, hogy azokat, akik a gáz­kamrákban dolgoztak, va­lami Sonderkommandót, il­letve annak tagjait, bizo­nyos időközönként szintén elgázosítottáik és a krema­tóriumban elégették, mert nem jó, hasokáig a helyén marad az, aki sok titkot tud, azt valami módon ki kell iktatni... — Jól ráijesztettek. — Napokig nem kattant a vonal, ha beszéltünk. De nem volt ez a beszélgetés puszta ijesztgetés, még ha a Sonderkommandó emle­getése kiesét sok is. Néhány nap múlva megkapta a hallgatózó a személyzeti osztály levelét, az áthelye­zést. Éjjeliőr lett belőle a Külső-Lótáp utcában lévő, fényesítésre váró ködgo- molyókat tároló telepen. Telefonja van, ám azon csak vele beszélhetnének a központból. De sose hívja senki... Még társa, az őr­kutya sem törődik vele. — És az utódja hogyan viselkedik ? — Egyelőre nem kattog­nák a vonalak. Ügy tűnik, az utód is hallott valamit a Sonderkommandók sor­sáról ... (benedck)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom