Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1986. december 24., szerda Pisztrángos-telep a Bükkben. A sebes Garadna mentén 1929-ben kezdték építeni, két év múltán már a halak királynőjének a tenyésztését szolgálta. A kivánatlan vendégeket távol tartó kuvaszokat most megkötötték. Két, farkát csóváló eb hangos ugatással „csenget". Jön is a gazda. Az első háznál állunk meg. Az elhanyagolt épület falán tábla. E házban élt és alkotott Vásárhelyi István. Alatta nagybetűkkel: természetkutató. Ha Pista bácsi élne, nem biztos, hogy tapsolna saját domborművének, s a márványnak. Szerény ember volt. Herman Ottó tanítványának vallotta magát, s kívánsága szerint az ő sírja mellé temették el a hámori temetőben. Nevéhez sok minden fűződik; könyvek a kétéltüekröl, a halakról, tanulmányok sorozata. A Bükk nagy ismerője, tudósa volt. Lényegében ez a telep is az ö tevékenységén alapul, mun- káját-gondolatait őrzi. Állunk az új gazdával - Hoitsy Györggyel az emléktábla előtt. Megjegyzi, miként Vásárhelyi István, ő sem borsodi. Pista bácsinak sikerült a saját arcára, saját elképzeléseire szabni ezt a telepet, amely akkor Közép-Európa egyik legkorszerűbb tenyésztelepévé vált. Mára teljesen elavult. Újra „arcot" kell adni a halak királynője telepének . .. A telepvezető kilép a ruhájából a csizmával egyszerre. Ez nem annyira nehéz dolog, mint hangzik, hiszen a kettő egybeépített, s vízhatlan anyagból .készült. Ez itt fontos, hiszen a munkaidő jó részét a tavakban kell eltölteni. Hoitsy György: — A víz általában nyolc- kilenc fokos. A hőmérő ma reggel mínusz nyolc fokot mutatott. Tréfásan szólva, kellemesebb ilyenkor a vízben. De dolgozni kell akkor is, amikor a hőmérséklet mínusz huszonhét fokos; a hálákat le kell fejni, szaporítani kell, dolgozni muszáj. így jöttünk (Mindketten — ő és a felesége — szeretik és értik a halakat. Mindketten szeretik a természetet. A férj négy évvel ezelőtt haltenyésztésből írta a diplomáját az egyetemen. Valami munka kellett volna. A feleség abban az időben éppen Miskolcon volt környezetvédelmi ifjúsági táborban. Hátra a hátizsák, a sátor és irány! Hoitsy György aztán elindult itt a megyében, bekopogtatott, ahol víz és hal előfordul: „Csókolom, itt vagyok! Van-e valami munka, lehetőség...?’’ Ígéreteket .bőven kapott. Aztán semmi ... ... egyszer aztán férj és feleség eljutottak a pisztrángtelepre, Garadnára. Mondták, keressék meg az igazgatót, fél éven belül nyugdíjba megy a telepvezető. Az igazgató precízen kikérdezte őket, jnajd megkérdezte: „Mikor akar munkába állni?” Mondta a fiatalember, csak a papírok elintézésére kell kis idő. „Így indultunk. Én jelentkeztem, a feleségemnek még az egy hónapot le kellett dolgozni a munkahelyén. Aztán megérkezett ő is.” A pisztrángtelep vezetését 1983 áprilisában vették át. A „lakni-is-kéne” kálváriák után fél év múlva beköltözhettek szolgálati lakásukba. Közben „sundám-bundámok" kapcsán őket is veszekedtet- ni akarták a munka mellett. „Egyetlen bizonyításunk volt: dolgozunk és termelünk. Majd a tények, a számok bizonyítanak.”) A vizes ruhától megszabadulva, a hőmérsékletek tréfáit félretéve, Hoitsy György a munkával kezdi: — Első dolgunk volt, hogy a négy medencét kitakarítottuk, az iszapot eltávolí- tottuk. A felső tórendszert ötvenhét évvel ezelőtt építették meg, azóta szerintem egyetlen petákot nem költöttek rá. A mi takarítási költségünk már abban az évben megtérült, azzal, hogy annyival több halat termeltünk. — Haleladás tenyésztele- pen? — Miért ne? Ez nem mond ellent egymásnak. Az első év végére majd’ kétszeresét termeltük a korábbi meny- nyiségnek, és azt lehet mondani, hogy ma két és fél-, háromszorosát termeljük, mint az elődünk. Ő a Vásárhelyi István által meghonosított technológiának mintegy az utánzását, lemásolását csinálta. Ez a mai körülmények között nem mondható hatékonynak. Igyekeztünk ezen változtatni a szaporítástól kezdve az áruhal-előállításig. Évente 300—500 ezer ikrát fejünk le; a ’85—’86-os szaporítási időszakban egy nap alatt fejtünk annyi ikrát, mint elődünk egy egész szaporítási időszakban. (A telep mai állapotáról így sem lehet sok jót elmondani, egy anekdota szól erről: „Egy idős ember jött a közelmúltban, bejelentkezett, hogy szeretne körülnézni. Mindenekelőtt a keltetőház érdekelte. A telepvezető szívesen kalauzolta oda. Az öreg belépett a küszöbön, s rögtön rátalált arra a helyre, ahol őt a háború idején Vásárhelyi István bújtatta. Mielőtt búcsúzott, hitetlenkedéssel a hangjában megjegyezte: ,Szent ég, itt semmi nem változott’...” (me, a halak királynője Telepi csendélet... A férj fizetése 5500 forint. Fix. Sem a termelés, sem az értékesítés után nem jön ehhez semmi. Még a megháromszorozott termelést sem vették észre. Mondhatták volna pedig, hogy jól van gyerekek, ügyesek vagytok! ... Nem mondták. Hogy lelkesítő lenne? Hát igaz, a fiataloknak az anyagi megbecsülésen túl nagyon sokat számít az erkölcsi elismerés; a jó szó, a figyelem. Mert aztán azt mondják egyszer: „minek törjük magunkat?” Itt is, a pisztrángos-telepen kint van az ember reggel fél 7-től sötétedésig a tavak között és dolgozik ... „Szívesen csináljuk. Imádom a pisztrángot. Azt hiszem — enni nem eszem meg —, ilyen nemes hal nincs még egy ... Mind ízében, mind színezetében, mind életmódjában — a halak királynője a pisztráng ...”) Lehetőségek tartalékai Pisztrángot tenyésztenek és termelnek ezen a telepen, mégpedig annak szivárvá- nyos és sebes változatát. Az utóbbi különösen érdekes, hiszen őshonos halunk. Hoitsy György: — Mennyire ismerik el itt az önök szakmai eredményeit? — Sablonszöveg: senki sem lehet próféta a saját hazájában. Azt, hogy sikeresen selejteztük az anyaállományt, hogy növeltük a termelést az említett körülmények között is, már elismerik. Országos szinten. A szakmérnöki dolgozatom egy kivonatát .az államvizsga-bizottság javasolta közlésre szaklapban, s esetleges „halas” konferencián .beszámolhatok majd itteni eredményeinkről ... (Telepítés, szaporítás, fűkaszálás, értékesítés — mind e két fiatalembernek a dolga. A legfejlettebb rendszerük is félautomata: egy talicskából, meg egy lapátból áll, a takarmányozáshoz . . . A termelés, értékesítés mellett kísérleteznek is, egy „kis kutatómunkát” végeznek. Idő így aztán mire jut? Volt eset a halászások idején, hogy a buszi'ezetöt kérték meg, hozzon valami élelmet; tejet, kenyeret. Mostanra „összejött” egy használt Trabant, apránként el lehet jutni moziba, színházba. Van kapcsolat egy-két iskolával, akvarista szakkörrel... És sok könyvük van, sokat olvasnak. A férj azért is szereti a telet, mert hamarabb sötétedik ... És a tanulás is leköti az ember idejét. Aztán van itt is telefon, van rádió, lemezjátszó, jár az újság; nem kell úgy képzelni, hogy se hang, se kép. Hogy derékig szakállasszőrös az ember. Itt sem kell nomádok módjára élni, az erdő közepén.) — Miután kiment a „divatból”, már szinte génbank jelleggel foglalkozunk vele. Pedig nagyon jó sportbal, telepítése a hegyi patakokban szinte mindenhol indokolt. — ilyen patakok a megyében bőven akadnak... — Ideje is lenne lépni, az elhanyagolt hegyi patakokat pisztránggal betelepíteni. Ez elsősorban nem is pénzkérdése, 'hanem a figyelemé, gondoskodásé. Még medertisztítás sem szükséges, elég néhány fát a patakba dönteni, zutoogókat létrehozni, s máris megvan a sporthorgászat paradicsoma. Hogy hol? Elsősorban a zempléni patakok mellett. Ott kevés a település. Mi a Garadna patakiba évente tíz-tizenötezer ivadékot helyezünk el. Adtunk is már ki, korlátozott számban, horgászengedélyt, a legnagyobb fogás hatvan deka körüli volt... Többre lennének érdemesek megyénkben a hegyi patakok ... — Úgy tudom, van másik fájó pont is . .. — A megye bőven rendelkezik hideg vizű bányatavakkal. A világ számos helyén megteremtették már a ketreces pisztrángtermelést. Itt is volt kezdeményezés, de nem volt szakember. Amikor idekerültem, felajánlottam a szaktanácsadást. Ez a vállalkozás jó lenne mind a téeszeknek, mind a közönségnek, a halfogyasztóknak. Az egyik legnemesebb halunk akkor kerülhetne piacra, amikor csák mélyfagyasztott hecket, tonhalat lehet kapni. Ráadásul visz- szakerülnének ezek a tavak a mezőgazdasági termelésbe, nem sújtaná a téeszeket a nagy adó ... Hálóvetés ... — Hogyan lehetne fokozni a szakmai eredményeket a telep mai állapotában? — Úgy érzem, amit emberileg és szakmailag meg lehet csinálni, azt megcsináltuk az elmúlt három évben. iNagyon ráférne egy teljes rekonstrukció erre a telepre. Jelenleg az üzemelő vízfelületünk 0,2 hektár; a tórendszer egyhanmadán tudunk csak termelni. Az erdőgazdaság sajnos nagyon kevés pénzzel rendelkezik. El kell itt mondani azt is, hogy a ’83-as év és ez az idei is nagyon száraz volt. A meglevő szellőztetőberendezés mellé sikerült még egyet beépíteni, ima már így ki tudjuk védeni vizeink oxigénhiányát. Halelhullásról nálunk nem lehet beszélni. Karácsonyi hétköznapok (A feleség: vékony, karcsú, szökésbarna ... Ezt a férjtől tudjuk meg. Nem volt szerencsénk találkozni Hoitsyné Rieger Ágnessel. Most ő tanul tovább: a Kaposvári Állattenyésztési Főiskolán, levelező tagozaton. Távollétében azért mindvégig érezzük: itt van a pisztrángtelepen, a lakásban, a férj gondolataiban ... A gimnáziumban kezdődött az ismeretség. Aztán szövődött tovább az egyetemi évek alatt — házassággá erősödött 1982-ben. A férj azt mondja, itt kezdődött az életük a pisztrángtelepen. A feleség itt tanult meg főzni... Itt élik kemény napjaikat. És szépnek tudják. Addig szeretnének maradni, amíg ez a telep teljesen megújul. Mindig van mit csinálni, és éppen az a szép, hogy mindig van célja az embernek.) Beszélgetésünk vége felé vevők jönnek. Talán már a karácsonyi asztalra gondolnak. A pisztráng százötven forintos ára (kilogramm) viszonylag kedvező, hiszen ez a nemes hal minden önmagára adó vendéglátó specialitásaként szerepel. A hal, mint tudjuk — „sablonszöveg” — a legegészségesebb táplálékok egyike. A telepvezető csodálkozik is: — Hazánkban 'az egy főre eső fogyasztás három kilogramm körül van. Ismereteim szerint, éppen Borsodban az átlag az országos alatt marad, jócskán. Hadd mondjak csak annyit, hogy Baján például tíz kilogramm fölötti mennyiségről beszélnek ... (Nekünk pedig eszünkbe jut a pisztráng, a hegyi patak, a bányató... Meg az egész beszélgetés ... A feleség is halász, szakmáját tekintve. Tudja, mit jelent a hal, meg a munka vele. Ami nagyon mellette szól mégis, amiért a férj nagyon sokat köszön neki: bár Rieger Ágnes városi lány volt, aszfalton nőtt fel, mégis kijött ide, az erdő közepére, itt él és dolgozik. Ez óriási szó. Mert ha nincs az embernek ilyen támasza — a munkában, a tanulásban —, igen nehéz lenne mindezt végigcsinálni. Könyvek, filmek, emberi hangok arról mesélnek, hogy a karácsonynak különösen varázsos hangulata van az erdőben. Hoitsy György és felesége, Rieger Ágnes most a negyedik karácsonyára készül a Bükkben, a halak királynőjének környezetében. Munka most is lesz.) Szöveg: Kármán István Ténagy József Fotó: Fojtán László
