Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
1986. december 24., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 13 Pisti már családtag lett Kapcsolatuk csaknem nyolcesztendős múltra tekint vissza. Azóta gyakran vendégeskedik Hajdú István, a Miskolci Gyermekváros tizenkét éves lakója Balázsék- nál. A vendégeskedés szó használata nem illik ugyan ide, hiszen Pisti családtagnak számít. A ház asszonyát, Enikőt anyunak, a családfőt, Balázs Lászlót apunak szólítja. Testvérként fogadták őt a Balázs gyerekek is: az immáron érettségi előtt álló Andrea és a tizennyolcadik évéhez közeledő Laci. Nógatták szüleiket napokkal ezelőtt, hogy: mikor mennek már el Pistiért? Nos, az elmenetel nem váratott magára sokáig. Annál inkább sem, mivel a rendszeresen érkező levelek legutolsójában Pisti a következőket írta: „Kedves anyu! Azt szeretném mondani, hogy a fenyőünnep 18- an vagy 19-én lesz. Másnap tehát már kimehetek ...” A diósgyőri városközpont Árpád utcai lakásában együtt volt a család. Valamennyien a televízió délutáni műsorát nézték. A szülők kényelmesen a heverőről, Pisti, lábát maga alá húzva a fotelből Laci, Andi és a fiatal lány udvarlója, Csaba amúgy lezseren, földre kuporodva. Rövid időre megzavartuk őket szórakoztató kikapcsolódásukban. Balázs Lászlóné- val a megismerkedés történetét idéztük fel: — A barátnőm lánya akkoriban még a Gyermekvárosban dolgozott. Egy napon elmentünk meglátogatni. Pisti, előtte nem sokkal került be az intézetbe. Édesanyja meghalt. A félárván maradt hat gyermekkel apjuk nem sokat törődött, így hát valamennyien állami gondoskodás segítségével nőttek fel. Amikor megpillantottam a szomorú szemű kisfiút, elszorult a torkom. Mindössze négyéves volt, és máris tele keserűséggel, fájdalommal. Akkor határoztam el magam. Otthon megbeszéltem a dolgot a férjemmel és nem sokkal később elmentünk a kis Hajdú gye- t ekért. Néhány napot töltő' nálunk. Nagyon félénk és zárkózott volt. Amikor visz- szavittük, fájdalmas volt az elválás. Pisti bele is betegedett. Később, amikor már tudatosodott benne, hogy valójában akkor láthat bennünket amikor akar és nagyon sok időt fogunk még együtt tölteni, megnyugodott. A történetet Pisti úgy hallgatja, mintha nem is róla szólna. A gyerekek könnyen felejtenek. Főként kicsiny korban. Sem édesanyjára, sem az első itt töltött karácsonyra nem emlékszik. Arra viszont igen, hogy mit kapott ajándékba: — Egy játékmajmot. Azután meg a stoplis cipőt, mert azt kértem, — mondja szűkszavúan. — Magam is kedveskedtem valami apró ajándékkal anyuéknalc. — És az idén? — Most is — válaszol szégyenlősen — bár még nem találtam ki, hogy mi legyen az. Bizonyára még nem volt ideje rá. Nem csoda, napjai ugyanis hatalmas kártyacsatákkal, sakkmérközé- sekkel telnek. Amint Anditől megtudjuk: — Pisti valóban csendes, szófián fiú. Kivéve akkor, amikor játszunk. Kártya közben viharos veszekedéseink vannak. A vége persze rendszerint a döntetlen. Így hát soha nincs közöttünk „legjobb”. — Pedig lehetne — szól közbe enyhén neheztelve az Pisti most még csak a fotó kedvéért díszíti a fát... anyuka. — Mert Pistire a házi munkában jobban lehet számítani mint rátok. — No, azért miránk sem panaszkodhatsz — védekezik Laci. Panaszra valóban nem nyitja száját Enikő, hisz nincs is oka rá. A család valamennyi tagjából — beleértve a közéjük később érkező Pistit — árad az egymás iránt érzett szeretet, figyelmesség. Jól érzik magukat így együtt. Szeretik a közös kirándulásokat, a hollóstetői szánkótúrákat, a nyári üdüléseket, mint ahogyan kellemesen telnek az órák, a napok ilyenkor ünnep táján is otthonukban. Most a szülők többet vannak a gyerekekkel mint hétköznapokon, amikor anya és apa váltja egymást a kohászatban, ahol a férj művezetőként, a feleség elemzőként dolgozik. S hogy milyen lesz az idei karácsonyuk? Arról Andi tájékoztat: — Délelőtt feldíszítjük a fenyőfát amíg anyuék befejezik az ünnepi készülődést. Rendbe tesszük a lakást, az ebéd utáni órák pedig már az izgatott várakozással telnek. Aztán szépen felöltözünk, majd mindenki gondosan a fa alá csempészi az ajándékait. A meglepetések, a gyertya és a csillagszórógyújtás után következnek. Este meg együtt örülünk az ajándékoknak, egymásnak ... (monos) Együtt a Balázs család Fotók: Laczó J. Boldog, békés karácsonyt!... Emlékszem, jóanyám már hosszú hetekkel korábban megkezdte a karácsonyi előkészületeket. Az éléskamra polcáról ilyenkor előkerült a hosszúkás fonott kosár, amely jószerivel az évnek csupán két évszakában — húsvétkor és karácsony környékén — telt meg a gyerekek által kedvelt finom darálós süteménnyel. Anyám, a ropogósra vasalt kis térítőt gondosan elhelyezte a kosárkában, majd szépen sorjában belerakta az apró rudacskákat, az S betűhöz hasonlókat meg a csillag- alakzatokat. Hozzátartozott a karácsonyunkhoz ez, amelyet a többi finomság követett: az elmaradhatatlan mákos és diós bejgli, a mazsolával és dióval ízesített püspökkenyér. Szeretett süt- ni-főzni, ilyentájt kedvére kiélhette ebbéli hajlamait. Bennünk és a köszönteni járó vendégekben örömét lelte, hiszen egyetlen alkalomra sem emlékszem, hogy ízes süteményeivel ne aratott volna sikert. Ahogy teltek a napok, úgy szaporodtak a lakás különböző részein elhelyezett apróbb csomagocskák. Emlékkönyv, tolltartó, sál meg kesztyű, vagy éppen vastag téli pulóver. Ahogyan az esztendő gazdálkodósából futotta. Kíváncsiságunk elől egyetlen eldugott ajándék sem menekülhetett, ám kibontásukhoz már nem volt bátorságunk. A gondosan át- meg átkötött és feldíszített csomagocskák tartalmára csak következtetni tudtunk a méretéből, a tapintásából. Anyánk tudta, minden igyekezete hiábavaló, megtaláljuk a meglepetéseket a bőröndben, a ruhás- szekrény rejtett zugaiban. Porolt is eleget, de mi ezt sosem vettük komolyan. Amikor csupán néhány nap választott el bennünket a karácsonytól, egy este leültünk a szaloncukrok, a csokifigurák és a törékeny függők kötözéséhez. A nagy napon már apánk vette át az irányítást. A szaloncukrok után a szív, a papucs, meg a gomba alakú csokoládéfigurák, végül a törékeny habkarikák, majd anyám féltve őrzött csillogó gömbjei, dióformájú díszei kerültek a fára. A frissen vágott fenyő illata csakhamar betöltötte a szobát. Az ünnepi ebéd után rendszerint sétáltunk. Lábunk alatt ropogott a hó. Minden olyan meghitt, olyan ünnepélyes volt. Sokáig persze nem tarthattak ezek a séták, mert mi már türelmetlenek voltunk. Vártuk a meglepetést. Csodaszép volt a készülődés. A fa alá csakhamar odacsempésztük ajándékainkat. Hamarosan előkerült a tangóharmonika — fivérem hangszere — és végre kinyílt előttünk a szoba ajtaja... A csillagszórók mellett két ragyogó szempár tekintett ránk. Szeretet, boldogság, büszkeség áradt felénk ... Ezeket a pillanatokat, a harmonika szelíd hangját ma is őrzöm, hallom: „Csendes az éj, szent ez az éj ...” És hallom, amint apánk mély hangja elsőként töri meg a meghatottság csendjét: — Boldog, békés karácsonyt! Még sokáig együtt! Azóta sok év telt el. Felnőttünk. Anyánkból és apánkból nagymama és nagyapa lett. Megszaporodott a család. A gondosan csomagolt ajándékokat most az unokák kutatják kíváncsian, ahogyan mi tettük egykoron. A szenteste va- rázsos hangulata azonban ma is úgy hat rám, mint régen. Ilyenkor arra gondolok, hogy sokáig láthassam azt a két ragyogó szempárt és sokáig halljam, amint apánk mély hangja elsőként töri meg a csendet: „Boldog, békés karácsonyt! Még sokáig együtt!” M. M. KALÁSZ LÁSZLÓ: ITTEN ÁLL egy hóember nem bánt senkit: jó ember nincsen anyja nincsen apja rozsdás fazék a kalapja orrát megvakarná néha: s nem viszket a sárgarépa pislogni se tud szegény edelényi barnaszén hogy az udvart felsöpörje nincsen arra esze csöpp se csak áll, s támasztja a seprőt — vagy őt támasztja a seprő? hol-SmSez J ■ I« ■aA december 13-án megjelent fényképes rejtvényünk helyes megfejtése: Kazincbarcika, Városi kórház. Könyvutalványt nyertek: Kiss Andrea, Sajókaza, Petőfi u. 23.; Nagy Anita, Ede- lény, Felszabadítok u. 19.; Horváth István, Kazincbarcika, Május 1. u. 15.; Sza- lontai Ilona, Kazincbarcika, Fő tér 22. * Ezúttal újabb rejtvényt nem adunk fel. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy ezt a rejtvényt megszünteti. Ez évben 26 alkalommal közöltünk fényképes feladványt. Ezekre — megfejtésként — több mint ezer levél érkezett. A szerencse — sajnos — csak 84 megfejtőt ért, akiket — lehetőségünkhöz mérten — könyvutalvánnyal jutalmaztunk. Sajnos nem állt módunkban külön jutalmakat adni az olyan megfejtésekért, amelyek sokszor felértek egy kis dolgozattal is. Köszönjük olvasóinknak, a megfejtőknek az aktív részvételt. (Laczó) Szemmérték dolga A kilenc különböző mintájú kis rajzból kettő teljesen azonos. Igaz, más helyzetben láthatók. Melyik ez a kettő? Beküldési határidő: 1986. december 30. Kérünk benneteket, hogy megfejtéseiteket levelezőlapon küldjétek be. A hibátlanul megfejtők között könyvutalványokat sorsolunk ki. A korábban közölt rejtvény helyes megfejtőit egy későbbi lapszámunkban közöljük. i i t I s 1 i V > t \ 1 I I
