Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-27 / 279. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1986. november 27., csütörtök Folytatódott az indiai program r 5 í \ jj C r \ c \ 1 É r > r f\ t í* r 2 l t 7 ,1 { t i i i i ! i I J Szerdán is folytatódott Mihail Gorbacsov indiai látogatása. . A képen: Gorbacsov és Radzsiv Gandhi néqyszemközti megbeszélése. DlVSZ-közgyűlés A DlVSZ-közgyűlés eseményeivel kapcsolatos szerdai sajtótájékoztatón Molnári Sándor, a CIMEA főtitkára a VII. közgyűlés programjáról beszélt. A jövőre 30 éves nemzetközi gyermekszervezet budapesti ülésén a viták és eszmecserék eredményeként születő közös javaslatokról a világ minden haladó gyermekszervezetét tájékoztatják majd — mondotta. A Polisario Front Ifjúsági Szervezetének két képviselője azokról a nehéz körülményekről szólt, amelyek között Nyugat-Szahara önállóságáért vívják küzdelmüket. A Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség delegátusa ráA jugoszláviai Rendkívüli állapotot hirdettek ki a dalmáciai Knin- ben, miután, mint jelentettük, a várost és környékét kedd délután a Mercalli- skála szerint nyolcas erősségű földrengés sújtotta. A polgári védelmi alakulatok a megrongálódott és veszélyessé vált épületek lakóit szükséglakásokba költöztették át. A romok eltakarításán katonai és polgári alakulatok dolgoznak. Az ismutatott, hogy a nyugateurópai tagszervezetek számos javaslattal támogatják a DÍVSZ tevékenységének megújítását célzó törekvéseket. A DÍVSZ közgyűlésének kedd estétől az éjszakai órákig tartott plenáris tanácskozásán még 20 küldött kapott szót. A DÍVSZ XII. közgyűlésének három napon át tartott teljes ülésein összesen 118 tag- és partnerszervezet küldötte kapott szót, fejtette ki véleményét az előterjesztett beszámolókról, a munkatervekről, az ifjúsági szervezetek és a világszövetség új munkamódszereivel kapcsolatos elképzelésekről. kólákban szünetel a tanítás. A lakosságot tartálykocsik látják el ivóvízzel, mert a vezetékek megsérültek. A Knin—Strumica, Knin—Bi- hacs és Knin—Zadar közötti közúton föld- és kőomlások miatt szünetel a forgalom. A földrengés okozta károkról még mindig nincs teljes kép. Kninben komoly épületkárok keletkeztek és sérülés miatt tizenkét embert kellett orvosi segélyben részesíteni. Tegnaptól katonák, határőrök Bevonulási ünnepség Miskolcon A bevonuló fiatalok Tegnap délelőtt Miskolcon, a városi sportcsarnokban bevonulási ünnepséget rendeztek. Szülők, menyasszonyok, ismerősök sokasága foglalt helyet a lelátókon, hogy másfél évre búcsút vegyen katonai szolgálatát megkezdő hozzátartozójuktól. Az üdvözlések és a Himnusz elhangzása után felolvasták a honvédelmi és a belügyminiszter erre az alkalomra kiadott parancsát. Ezt követően Bartos József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának munkatársa mondott beszédet. Ebben, kitért arra, hogy a mai nappal a fiatalok életének új szakasza kezdődik, új feladatok várnak rájuk. A bevonulok nevében Haszán Zsolt miskolci fiatalember, az ÉMÁSZ számítóközpontjának operátora ígérte meg, hogy legjobb tudásuk szerint teljesítik kötelességüket. Az átvevő csapatok részéről Nyirkos László határőr ezredes köszöntötte a bevonuló fiatalokat. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget, majd a bevonulok elutaztak szolgálati helyükre. Minőség - szervezettség - fegyelem Ma országos konferencia kezdődik Napjainkban a termékek megbízhatósága, az egyenletes minőség biztosítása, a vállalt szerződési kötelezettségek pontos teljesítése fontos feltétele a növekvő hazai igények kielégítésének, az export növelésének, ezzel együtt az egész népgazdaság fejlődésének. Különösen lényeges ez olyan gazdasági helyzetben, amikor a cserearányok számunkra kedvezőtlenül alakultak. Tapasztalható az is, hogy a versenytársak szüntelenül fejlesztik termékeik minőségét, gyorsítják a tudományos kutatást, javítják az előállítás technológiáját, növelik szervezettségüket és fegyelmüket. A felzárkózás, lépéstartás a világ ipari fejlődésével szükségessé teszi, hogy mi is keressük azokat a megoldási módokat, utakat, amelyek a magyar gazdaság sajátosságait figyelembe véve, elősegítik a termékek minőségének javítását. Ezt a célt szolgálja az MTESZ Központi Szabványosítási és Minőségügyi BiA JKSZ Az ország jövő évi népgazdasági tervének irányelveiről tárgyalt szerdán a JKSZ Központi Bizottsága. Az újbelgrádi Száva központban megtartott ülésen Sztefán Korosec, a párt KB elnökségének tagja terjesztette elő a vitaindító beszámolót, amely határozottan állást foglalt az 1983-ban elfogadott hosszú távú gazdasági stabilizációs program követzottsága, az MTESZ tagegyesületei, az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága, a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Magyar Szabványügyi Hivatal rendezésében ma, november 27-én, a Duna Intercontinentalban sorra kerülő országos minőségügyi konferencia is. Az előző konferenciákon már sok szempontból elemezték azokat a tényezőket, amelyek a termékek és a munka minőségét befolyásolják. A mostani eszmecsere célja, hogy a minőség problémáját a szervezettség szempontjából világítsa meg. A délelőtti plenáris ülések előadói a minőséggel kapcsolatos gondokat jól ismerő országos és vállalati gazdasági vezetők. Az ezt követő ágazati szekciókban pedig részleteiben is megvitatják a minőség, szervezettség, fegyelem kapcsolatát, beszámolnak az eddigi tapasztalatokról, ismertetik az új megoldási módokat és törekvéseket. —s KB ülése kezetes megvalósítása mellett. Mindez azért is jelentős, mert a legutóbbi időben több helyen, így a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége Országos Választmányának elnökségi tanácskozásán olyan észrevételek, javaslatok hangzottak el, hogy a program már elavult, gyakorlatilag végrehajthatatlan, tehát módosítani, korszerűsíteni kell. Kedvező tapasztalatok Valutabeváltás a pnstáknn is Kedvező tapasztalatokkal zárult a postának az a kezdeményezése, hogy az idei idegenforgalmi főszezontól kezdődően a kijelölt postahivatalokban lehetővé vált a valutabeváltás. A posta ez év februárjában kapott engedélyt arra, hogy szolgáltatásai körét valutabeváltással is bővítse. Az ország különböző területein 57 postahivatalt jelöltek ki erre a feladatra, elsősorban az üdülőhelyeken és a nagyobb városokban, előnyben részesítve a hosszított, illetve a hétvégi nyitva tartási idejű hivatalokat. Csaknem háromszáz postahivatali dolgozó tanfolyamon sajátította el a szükséges szakismereteket. Kidolgozták az új szolgáltatás módszereit, s beszerezték a kellő segédeszközöket.- Olyan asztali mikroszámítógépeket is vásároltak, amelyek a betáplált árfolyamnak megfelelően számítják ki, hogy a befizetett valutának mennyi az ellenértéke, s nyugtát is készítenek erről. A kijelölt postahivatalokban három hónap alatt — augusztustól október végéig — összesen közel 51 ezren váltottak be valutát, csaknem 65 millió forint értékben. A kedvező tapasztalatok alapján a jövő évtől várhatóan további postahivatalokban is bevezetik ezt a szolgáltatást, s ehhez újabb 250 postai dolgozót képeznek ki. A Magyar Posta foglalkozik azzal a tervvel is, hogy a későbbiekben — a nyelvtudási hiányosságok áthidalására — olyan szakszöveget állít össze német— magyar, illetve angol—magyar nyelven, amelynek segítségével könnyebben megérthetik egymást a külföldi ügyfelek és a hivatali alkalmazottak. A posta bekapcsolódása a valutabeváltásba része annak a törekvésnek, hogy az eddiginél több helyen, s hosszabb nyitva tartási idő alatt válthassák be valutájukat a külföldiek. Tv-lotló tárpynényjegyzék Az 1986. november 25-én megtartott novemberi tv-lottó jutalomsorsolásáról, melyen a tv- lottószelvények és a november havi előfizetéses szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk : A vásárlási utalvány (3000 Ft), B Lada 1200 S típusú személygépkocsira szóló utalvány, C Skoda 120 L típusú személygépkocsira szóló utalvány, D Szerencseutalvány (30 000 Ft), 5 836 375 D 80 049 976 G 5 851 841 H 80 057 709 G 5 867 307 F 80 073 175 H 5 882 773 D 80 080 908 I 5 890 506 G 80 088 641 I 5 905 972 D 00 096 374 I 5 936 904 H 80 104 107 I 5 944 637 I 80 111 840 I 5 952 370 I 80 119 573 I 5 960 103 I 80 1/7 306 I 5 967 836 I r.O 135 039 I 5 983 302 F 80 142 772 E 80 003 578 H 80 150 505 G 80 011 311 H 80 158 238 E 80 01.9 044 G 80 165 971 I 80 026 777 F 80 181 437 G 89 034 510 G »0 196 903 H E Vásárlási utalvány (10 000 Ft), F Vásárlási utalvány (9000 Ft), G Vásárlási utalvány (7000 Ft), H Vásárlási utalvány (5000 Ft), I Vásárlási utalvány (4090 Ft). A nyertes szelvényeket 1986. december 14-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság cfmére (1875 Budapest v., Műnnich Ferenc u. 15. ) eljuttatni. 80 212 369 H P.0 444 359 F 80 220 102 I 80 452 092 E 80 7.27 835 I 80 459 825 F 80 235 568 D 80 483 024 G 80 243 301 I 80 513 956 D 80 251 034 D 80 521 68!) F 80 258 767 H 80 537 155 G 80 281 966 I 80 560 354 H 89 289 699 I 80 568 087 I 80 297 432 I 80 575 820 I 80 305 165 H 80 591 286 I 80 312 898 I 82 462 672 I 80 320 631 I 82 478 138 F 80 328 364 I 82 485 871 H 80 336 097 I 82 509 070 F «10 343 830 I 82 516 803 H 80 351 563 I 82 524 536 I Gáspár Sándor Varsóban Gáspár Sándornak, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa elnökének vezetésével magyar szakszervezeti küldöttség érkezett szerdán Varsóba, hogy részt vegyen a lengyel szakszervezeti mozgalom (Lengyelországi Szak- szervezetek Országos Képviselete) 2. kongresszusán. Befejeződött a miskolci szeminárium Vállalat és vállalkozás Szekcióülésekkel folytatódott és fejeződött be tegnap Miskolcon a szocialista vállalkozásról rendezett országos szeminárium. A házigazda „Borsodi Iskola” 220 vállalati, intézményi és szövetkezeti vezetőt 'látott vendégül, s neves előadókat hívott meg. A plenáris ülésen elhangzottakat jól egészítették ki azok a jobbára személyes tapasztalatokon alapuló viták, amelyekkel a résztvevők a négy szekcióban megtartott eszmecserén járultak hozzá a remélhetően gyakorlattá váló elmélet gazdagításához. Dr. Rák György, az Országos Tervhivatal gazdaság- irányítási főosztályának helyettes vezetője így foglalta össze a háromnapos rendezvény tanulságait: „A szemináriumon sajátos eszmecsere bontakozott ki az előadók és a résztvevők között a szocialista vállalkozás értelmezéséről. Abban mindenki egyetértett, hogy a nagy- és kisvállalkozásoknak tartósan helye van a szocialista gazdaságban. A felvetődött gondolatok attól függően különböztek egymástól, hogy kiben, milyen kép él a vállalkozásról, s hogyan képzeli el a jövő szocialista gazdaságát. A vitából az tűnt ki, hogy a vállalkozni szándékozók bizonytalanok abban, mit vár tőlük a gazdaságirányítás, miközben a gazdálkodás mozgástere szűkül. Többen jelezték, hogy az adórendszer átfogó korszerűsítésétől a vállalkozások feltételeinek javulását remélik, a vállalatokon belül és a vállalatok között egyaránt.” Válasz cikkünkre Október 13-án Lízing és tisztesség címmel megjelent cikkünket olvasván, olvasóink közül többen is tollat ragadtak, s szerkesztőségünkhöz küldött leveleikben írták meg ezzel kapcsolatos véleményüket. Bódi Jenőnek, az IKR alközpont vezetőjének véleményét a közelmúltban közöltük. Ezúttal Ricz- kó Attilának, a mezőkövesdi Matyó Tsz elnökének levelét ismertetjük. „Mindig örömet jelent a gondokkal teli, aszállyal tetézett mindennapjainkban olyan mezőgazdasággal foglalkozó cikket olvasni, mint amelyet az Észak-Magyar- ország október 13-i számában Lízing és tisztesség feleimmel megjelentettek. A megyében dolgozó termelőszövetkezetek 70 százaléka a fejlesztési lehetőségek teljes hiánya miatt új termelőberendezést a már rég nullára amortizálódott gépek helyett csak abban az esetben tud beállítani, ha a mezőgazdasági üzemek teljes kizsákmányolásának legrafináltabb eszközét, a lízinget veszi igénybe. Személy szerint én is — a Teszövnél betöltött tisztségemre is tekintettel — fokozottan figyelek minden olyan sajtóközleményt, amely a mezőgazdasági üzemek helyzetével, a mezőgazdaság és az ipar pénzügyi kapcsolataival foglalkozik. Az említett cikk olyan sajtóközlemény, ameiyik megfelel a tisztességes tájékoztatás kritériumainak, és elkötelezetten a valós tények őszinte leírásával bemutatja azt a helyzetet, amely a lízinget igénybe véve mezőgazdasági üzemeket j liemzi. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a lízingre rászoruló üzemek jelenlegi és jövőbeni még siralmasabb állapotán ez az újságcikk nem változtat, de úgy gondolom, hogy az ilyenfajta újságírói és szerkesztői hozzáállás, ha minden irányból elismerést, támogatást kap, segíthet a közvélemény kedvező irányú alakításában, gondjaink enyhítésében. Fentiek kapcsán köszöne- temet fejezem ki, hogy a lapban ilyen cikk megjelenhetett és egyben gratulációmat fejezem ki a cikk létrehozásában közreműködött munkatársaknak. Riczkó Attila, tsz-elnök.” V Uj Módi—Pierre Cardin butik nyílik december 1-én de. 11 órakor Miskolcon, a Korvin Ottó utca 8. szám alatt. MÓDI BUTIK KÍNÁLATA: ♦ női és férfiruhák és öltözékkiegészítők, ♦ fehérneműk PIERRE CARDIN BUTIK KÍNÁLATA: ^ női és férfi márkázott divatcikkek és kiegészítők ÖNT IS VÁRJA A MÓDI!