Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-15 / 269. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12

1986. november 15., szombat

Jóízű gulyásleves van ebédre, meg puha piskótatekercs az öregek napközi otthonában

Épül, és jövőre át is adják az új, modern ABC-áruházat

Mielőtt bárki megha% ragudna rám a címért, gyorsan ideírom, hogy a fenti megállapítás nem tőlem származik, hanem Takács Józseftől, Baskó tanácselnökétől, aki mondhatja, tudhatja, kietlen-e a falu, hiszen itt született, s funkciójában is immár 21. éve szolgálja a közösséget. Míg a szép tájakon autózunk a faluig, egyre csak az jár az eszemben, hogy szép, szép ez a környék, de mi lehet itt télen, mi lehet itt akkor, ha hirtelen megbetegszik valaki, netán tűz üt ki a falubaan? Mire ideér a mentő, a tűzoltó, talán fordulhat is vissza. Hiszen a társközséget, Simát leszámítva minden településtől messze esik, Erdőbénye 16, Abaújszántó 18 kilométerre van, a városok közül En- csig 22 kilométert, központjukig, Szerencsig meg pláne 32 kilométert utazhatnak.

Baskó mégis él, Baskón mégis ötszázan élnek, nekik már természetes, hogy a világ zajától távol, lehet élni az évezred vége felé is. Igaz, a fiatalok, különösen a középiskolát végzettek már nemigen jönnek vissza a faluba, főleg azért nem, mert képzettségüknek megfelelő munkahelyet nem találnak itt, de még a környéken se nagyon. Ingázni innen különben is drága mulatság, saját kocsival különösen, a távolság miatt is, no, meg azért is, mert az idevezető utak bizony, „eszik” a kocsit, rájuk férne egy kis felújítás.

A Volán, nagy örömükre, beállított egy Baskó— Szerencs járatot, így hivatalos dolgaikat el tudják intézni a körzetközpontban, orvosi szakrendelésre is, netán ügyvédhez is eljutnak így, de azt sajnálják, hogy a járat visszafelé nem indulhat egy órával később. Baskón ugyanis csak alsótagozatos iskola van, a felsősök Abaújszán- tóra járnak iskolába, s azért kénytelenek a 10 éves gyerekek is kollégiumban élni, mert azt a buszt nem érik él iskola után. Így csak hét végén járnak haza, ami nem nagy öröm, sem a gyereknek, sem a szülőknek.

Takács József azért nem sokat panaszkodik, hiszen különösen az utóbbi 10 évben sokat fejlődtek, gyarapodtak, s mint mondja, ebben segített a megyei tanács is, a szomszédos községek, s a szakszövetkezet vezetői is. Az utóbbi időben épült két híd, egy 800 méteres utca útjai is elkészültek, egy 350 méteres utcaszakaszt újrahengereltek, s most épül egy nagyon szép új ABC-áruház, amelyet jövőre, április 4- ére szeretnének átadni. A várható költség 1 millió 600 000 forint körül lesz, s bár a megyei tanács és az áfész is adott támogatást, nagyrészt mégiscsak saját erőből készül. S ha már itt tartunk, Takács József azt is örömmel meséli, hogy az ellátásra igazán nem panaszkodhatnak, hiszen a

betűt és nagyot, vegyesen.

Kérdem Palencsárnét, vajon mikor elvégezte a képzőt, ez volt-e az álma, hogy egy ilyen kis falusi iskolában 15 gyereket tanítson összesen? De mint kiderült, jól érzi itt magát, s mióta a pályán van, mindig falun, s ilyen kis iskolában tanított. Azt hiszem, csak a magamfajta, városon élő ember érzi áldozatnak ezt az életformát, aki ebben él, annak ez a természetes. De bár nem kérdeztem, nincs kétségem afelől, hogy lehetőségei, megbecsülése (anyagi és erkölcsi egyaránt) nincs arányban munkája fontosságával. Mert igaz, hogy mindössze 15 gyereket tanít, de, ha nem vállalná ezt az életformát ő és a többi Palencsárné, ugyan mi lenne ezekkel a gyerekekkel, és mi lenne ezeknek a kis magyar falvaknak a sorsa? A gyerekek énekszóval búcsúztak tőlünk, s mikor már ismét az utcát jártuk, de még visszafelé a kocsiban is, ezek a tiszta, szépen öltöztetett, értelmes gyerekek, s tanítójuk járt az eszemben.

Végül megnéztük a falu „üzemét”, a Kossuth Szak- szövetkezet varrodáját. Huszonhárom asszony hajolt a varrógépek fölé, s mint Ferencz Gusztáváé, a kisüzem vezetője elmondta, a Békéscsabai Kötöttáru- gyárnak dolgoznak. Bérmunkában elsősorban gyermekruházati cikkeket, tipegőket, kocsikabátokat varrnak. Ha van elég munka, akkor a teljesítménybérben dolgozó asszonyok 2500— 3000 forintot „varrnak ösz- sze” havonta, de bizony, előfordul, hogy napokig állnak, ilyenkor a pénz is kevesebb. A szakszövetkezet azért ilyenkor is foglalkoztatja őket. ilyenkor Erdőbényére, a szőlőbe mennek dolgozni. Ottjár- tunkkor épp az foglalkoztatta az asszonyokat, hogy kaptak néhány zsák leértékelt, anyaghibás felnőtt és gyermekholmit. Pizsamák, ingek, pulóverek, köntösök, fehérneműk lapulnak a zsákokban, s milyen jó lesz majd olcsón és helyben vásárolni néhány szükséges dolgot.

Visszafelé még megnézzük a szép görög katolikus templomot, majd elbúcsúzunk vendéglátóinktól. A szépen gondozott, sok virággal ékeskedő Baskó, már nem is tűnik olyan kietlen, isten háta mögötti helynek. Már meg tudom érteni azokat az embereket, akik ragaszkodnak szülőfalujukhoz, akik itt alapítanak, nevelnek családot, s itt szeretnének nemcsak élni, hanem dolgozni is.

Szatmári Lajos Fotók: Laczó József

Nehéz mesterség az írás és az olvasás gyakorlása

A varrodában, bérmunkában gyermektipegők készülnek

az óvónői vagy könyvtárosi állását tartsa-e főállásnak, éppen nagytakarítást csap, kisfia segítségével. A kellemesen fűtött, világos szobában, hosszú polcokon sorakoznak a könyvek, van miből válogatnia a’ 47 beiratkozott olvasónak. A fejlesztési keretük bizony nem túl sok, az idén eddig 2000 forintért vásároltak új könyveket, a mai árak mellett, ez szerény gyarapodást jelent. Az olvasók, mint máshol, itt is elsősorban a gyerekek és az idősek közül kerülnek ki. De olvasnak rendszeresen, Ferenczné szerint, ha már 10 éves korukban el is kerülnek innen a gyerekek, a fejlődésüket addig is biztosítani kell.

A fejlődés, képzés első állomása természetesen az első négy osztály elvégzése. Átmegyünk a szomszéd terembe, az iskolába, ahol Palencsár Imréné Bényei Piroska tanító néni keze alatt 15 gyerek jelenti a tanulóifjúságot. Bizony, kicsit meghatottan nézek körül az egyosztályos iskolában. Az első sorokban ülnek az elsősök, hatan. Másodikos gyerek nincs egy sem, harmadikosok öten vannak, leghátul meg a négy negyedikes ül. Negy- venegynéhány éve, én is ilyen iskolában tanultam a betűvetést, de annak a teremnek olajos volt a padlója, s reggelente a könyvek és füzetek mellé, egy darab fát is csomagoltunk, hogy legyen mivel fűteni. Ez a terem viszont kellemes, világos, tiszta és meleg, szépen dekorált, s a végében még bordásfal is ékeskedik, hogyha az udvaron nem lehet tornázni, itt tartsák meg az órát.

Éppen szünet végére érkeztünk, s tiszteletünkre afféle kis bemutató óra kezdődik. A harmadikosok és negyedikesek csendes feladatot kapnak, az elsősök pedig bemutatják, hogy szeptember óta, hol tartanak a betűvetés és olvasás tudományának elsajátításában. A tanító néni felmutatja a kartonokra nyomtatott szavakat, s a gyerekek majd’ kiesnek a pádból, úgy jelentkeznek, hogy ők olvashassák a szavak megfejtését. Olvasnak a könyvből is, majd a táblára írják az ismert betűket, kisfriss tej és kenyér mindennap a reggeli órákban megérkezik, húst ugyan egyszer mérnek egy héten, de friss hentesáru mindennap kapható.

A szolgáltatással már nincs ilyen szerencséjük. Mindössze egy kőműves kisiparos él a faluban, fodrász, cipész, szabó, rádió- és tv-szerelő messze környéken nincsen, így mindazért Abaújszántóra kell utazni. De a kisiparosok egyébként sem jönnek ide szívesen dolgozni, hiszen hosszú és- rossz az út, de a helyieknek is sok pénzbe kerül, főleg a fuvarköltség; a szállítás ide nagyon drága. Az volna jó, ha sikerülne egy hozom-viszem szolgálatot megszervezni, hogy a javítani való holmikat, gépeket összeszednék, egy kocsi vinné és hozná, legalább egy héten egyszer.

A legnagyobb nehézséget azonban, mint a legtöbb községben, itt is a kevés munkalehetőség okozza. Az elvándorlási folyamatot talán megállíthatná egy legalább 40 fős kisüzem létesítése, ahol elsősorban az asszonyokat, lányokat tudnák foglalkoztatni. Baskó és Bénye szak- szövetkezete 1975-ben egyesült, a tsz is jó, 7—8 milliós nyereséggel zárt, de ezek azért nem biztosítanak mindenkinek állást és megélhetést. Igaz, .a tsz- ben van egy fafeldolgozó kisüzem, ahol parkettát, lambériát gyártanak, s a Kossuth Szakszövetkezetnek is van egy varrodája, ahol főleg gyermekholmikat varrnak az asszonyok bérmunkában, mindez mégis kevés, s ha új üzem nem létesülhet, legalább ezeket volna jó bővíteni.

A beszélgetés után körbesétáltuk a falut, az első állomás nincs 15 lépésnél messzebb a tanács épületétől, a szomszéd házban van ugyanis az öregek napközi otthona. Nagyon szép, tágas, világos épület, a folyosón, vagy előszobában a pad alatt sorakoznak az idős gondozottak cipői, „váltócipő”, illetve papucs szolgálja a tisztaságot és a kényelmet. Tulajdonképp rosszkor érkeztünk, éppen ebédelnek, nem zavarjuk hát őket, csak a konyhában nézünk jobban körül. A mai menü

A könyvtáros és „segítsége” a könyvespolcok között

gulyás és tészta, finom piskótatekercs, ételhordókba is mernek belőle bőven, ugyanis az itt gondozott 36 idős emberen kívül, sokaknak házhoz viszik az ebédet a szociális gondozónők. A konyhán az iskolásoknak is főznek, az „egész iskola” — 13 gyermek — is itt ebédel.

Ha már itt tartunk, ejtsünk szót az egészségügyi ellátásról is. A körzeti orvos szerdánként jár ki Abaújszántóról, de ha valaki hirtelen megbetegszik, hívásra kijön azonnal, soron kívül is. A házi szociális gondozónő, aki az idős, fekvőbeteg embereket ellátja, s nemcsak ápolja, de bevásárol „és a ház körül is segít, a tanács kezelésében levő kis házipatikát is gondozza. Az orvos kihívása persze egy kicsit körülményes, hiszen egyetlen telefon működik az egész faluban, a tanácsházán. Ez még nem lenne baj, de ennek az egynek is olyan rossz a kábele, hogy szinte érteni sem lehet a beszélgetést. Azt szeretnék, ha már új telefont nem is kapnak, legalább ennek az egynek a minőségét javítanák használhatóbbra.

Míg továbbsétálunk, s megnézzük az épülő ABC- áruházat, Takács József arról beszél, hogy milyen terveket forgatnak a fejükben. A társközségben, Simán építettek egy 120 férőhelyes úttörőtábort. Arra gondoltak', hogy itt, Baskón meg lehetne oldani, hogy állami gondozott gyerekeket vagy öregeket helyezzenek el. Itt, a hegyek között jó a levegő, vannak üres házak, ezek többségét némi renoválással alkalmassá lehetne tenni a gyerekek elhelyezésére. Ha kapnának melléjük egy nevelőt, ez talán megoldható lenne. A község határában sípályát is lehetne építeni, a terep alkalmas rá, s akkor (több hétvégi telek is gazdára találhatna. Debrecenből, Berettyóújfaluból többen vásároltak már, de aki építkezni akar, 15 új telek közül válogathat.

Ezt egyedül a vízgondok kérdőjelezhetik meg. A vízzel ugyanis baj van Baskón. Általában kevés van belőle, néha meg sok is. Kevés a jó ivóvíz, a fúrt kutaknak kevés a hozama, ezért nehéz a vízhálózatot kiépíteni. Időnként, viszont sok, ha a Tekerjesi patak megduzzad, ilyenkor a kerteket elönti, ezért tovább kell építeni a védelmi rendszert. Ez lesz az új ötéves terv fő feladata, a még hátralevő körülbelül 1 kilométeres szakasz kiépítése.

Tovább megyünk, s feltűnik, hogy milyen sok az állat a faluban. Az utcán népes libacsapatok „üdvöz- lik” az idegent. A tanácselnök már sorolja is: 110 tehenet tartanak a házaknál — tejcsarnok is működik —, sok a sertés és a baromfi, főleg a libatartás divat nálunk. Aki nem tud elhelyezkedni, az a háztáji gazdaságokból, de főleg állattartásból igyekszik megélni.

Az iskola elnevezés — közben ideértünk — kicsit túlzásnak tűnik, hiszen ösz- szesen egy tanterem van benne, de annál jobb talán, ha afféle kulturális centrumnak nevezzük. Itt van ugyanis a községi könyvtár és itt van az orvosi rendelő is. Ferencz Gyuláné, aki maga sem tudja, hogy