Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-09 / 238. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1986. október 9., csütörtök 10. Az országos pártértekezlet Az országgyűlésnek az ellenforradalmat követő első 1957. május 9-én kezdődő ülésszakán, a Kádár János vezetése alatt álló, új tagokkal kibővített kormány megválasztásával véget ért az állami „ideiglenesség”. A forradalmi munkás-paraszt kormány féléves tevékenységéről Kádár János számolt be. A jövő feladatairól szólva, erőteljesen hangsúlyozta a közélet demokratizálásának szükségességét. Szóba került egy elvi kérdés is: a többpártrendszer ügye. Kétségtelen, hogy 1948. után a koalíciós pártok hasznosan tevékenykedhettek volna tovább, de a régi pártvezetőség ezt a lehetőséget megakadályozta. Egy évtized után „a történelmet nem lehet visszaforgatni”, különösen mert az- ellen- forradalom napjaiban a pártok újjáalakulása a polgári restaurációs törekvések jegyében ment végbe, és az esetleges pártviszályok az olyan nagyon szűk-' séges nemzeti egységet szétszaggatták volna. „Magától értetődően az alapvető elvi állásfoglalás, amely a koalícióra vonatkozik, nem zárja ki, ellenkezőleg, feltételezi és megkívánja, hogy* a közügyek intézésében ne csak kommunisták vegyenek részt.” — E kijelentésnek hat héttel később, az MSZMP Országos Értekezlete mintegy intézményesített biztosítékot adott, amikor határozatban szögezte le: „A párt építésével szorosan összefüggő kérdés annak az elvnek gyakorlati érvényesítése, hogy hazánkban a párttisztség kivételével minden közfunkciót pártonkí- vüli is betölthet.” Ennek az elvnek érvényesítése — három évtized tapasztalata mutatja — a magyar társadalmi életnek olyan alapfeltétele lett, amely nemcsak a közélet demokratizmusát határozta meg, hanem a párt és a tömegek, a vezetés és a tömegek kapcsolatának, a kölcsönös bizalomnak erős pillére is. A kétfrontos harc elvének elfogadása, és még inkább alkalmazása kérdésében — az „általában egyetértünk” hangoztatása mellett — tulajdonképpen november 4-től kezdve folyt a kimondott vagy kimondatlan vita a pártaktíva, a párttagság körében. Voltak, akik csak részben ismerték fel és el a szektás, dogmatikus hibák szerepét az ellenforradalmi lázadás kirobbanásában, és túlnyomóan a revizionista csoport ténykedését, felelősségét jelölték meg, mint okot. Ennek megfelelően „keményebb” politikát követeltek az MSZMP-től, és a vezetésnek szemére hányták engedékenységét. Mások, másik egyoldalúsággal, a revizionista hibákat lebecsülve, csak a szekta- rianizmust okolták, sőt, gyakran az egész felszabadulás utáni évtizedben a tévedéseket látták túlsúlyban. Ezek ..engedményekkel” gondolták az új vezetés tömegbefolyását növelni, és még a Nagy Imre- csoporttal való „kiegyezést” is szorgalmazták volna. E vitának új lendületet adott Révai Józsefnek, a régi pártvezetés egykori tagjának — egyébként a magyar és a nemzetközi mozgalom kitűnő ideológusának és jó tollú publicisz- tájának — fellépése. A Népszabadság 1957. március 7-i számában Eszmei tisztaságot! címmel cikket írt, amelyben sok helyes részletmegállapítás mellett, hamis és igen veszélyes alaptételből indult ki. Mivel a revízión izmus az adott pillanatban a fő veszély — hiszen az bizonyult az ellenséges elemek szövetségesének az ellenforradalmi periódusban —, helytelenítette, hogy (szerinte) a párt propagandájában és gyakorlatában eluralkodott a szektás-dogmatikus hibák bírálata. Vagyis, feledve vagy elhanyagolva azt a tapasztalatot, hogy amennyiben a revizionista elhajlást a tudatos ellenforradalmi, restaurációs erők szövetségesének, akkor a szektás politikát az események, a lázadás táptalajának tekinthetjük, Révai József kétfrontos harc helyett lényegében egyfrontost akart a pártra erőltetni. Révai cikke tiltakozó hullámot váltott ki a Népszabadság hasábjain. Az egyik hozzászóló igen találóan fogalmazott: „Nagy Imre példátlan osztályárulása nem lehet menlevél Rákosi Mátyás számára.” Egyébként a hírlapi vitának rendkívül pozitív vonása volt — amely az új szellemet demonstrálta —, hogy nyíltan folyt, és nemcsak a párt vezetői vagy ismert publicisták kaptak szót, hanem egyszerű párttagok is. S nem kevésbé új és örvendetes jelenség volt, hogy a cikkírót, illetve a hozzászólókat tévedéseikért nem átkozták ki, nem is minősít- gették, bélyegezgették mindenféle jelzővel. Ebben a vitában is kiderült, hogy az MSZMP az eszmei harcot mindig a helytelen nézetek, nem pedig azok képviselői ellen folytatja. Az országos pártértekezleten a vita tovább folytatódott, főleg Révai József felszólalása nyomán. Révai azt fejtegette, hogy különbséget kell tenni a jobb- és baloldali elhajlás között. Az utóbbit tulajdonképpen bocsánatos bűnnek' minősítette, s csak taktikai okokból — tehát a tömegek előtti népszerűtlenségük miatt — tartotta elfogadhatónak a kompromittálódott vezetők kirekesztését az MSZMP vezető testületéiből, és pozícióiból. Vagyis egy későbbi időszakban, „normális” körülmények között, elképzelhetőnek tartotta visszatérésüket a közéletbe. Révai József nézetei, amelyeket a pártértekezlet visszautasított, valójában segítették azt, hogy a kétfrontos harc fontosságát még inkább megértse a párt közvéleménye. Kádár János válaszbeszédében nyíltan szemébe vágta Révainak, hogy a „bukott vezetőség zászlaját lobogtatta meg”. A pártegységet a decemberi határozat alapján és szellemében kell felfogni és védeni, vagyis a régi vezetésnek nincs helye ebben, annak hibái nem menthetők. Ennek megfelelően fogalmazódott meg az országos értekezlet határozata is hangsúlyozva: „Rendkívül fontos, hogy soha többé sem jobbra, sem balra ne engedjük eltéríteni a pártot a helyes útról.” Az országos értekezlet a revizionizmus és dogmatizmus eszmei alapjait vizsgálva kimutatta, hogy bár látszatra szöges ellentétben állnak egymással, de van nagyon is közös vonásuk. Mindkettőnek a kispolgári eszmevilág a ' gyökere, és ha érvényesül befolyásuk, amint a magyar tapasztalatok különösen 1953-tól kezdve bizonyították, kölcsönösen táplálva egymást, egyaránt a szocializmust ássák alá. Megint csak az MSZMP vezetésének új szellemét és stílusát mutatta, hogy az előadói beszéd, majd a felszólalások és a zárszó is • nagyon sokat foglalkozott, mint az előrehaladás nagy veszélyével, a vezetők körében újra lábrakapó elbizakodottsággal. Kádár János emlékeztetett arra, hogy a hatalom meghódítása után a hibák gyökere az az illúzió volt, hogy az ellenséggel könnyűszerrel el lehet bánni, és a tömegek mindennapi megnyerése ügyünk számára nem fontos dolog. Pedig állandóan figyelemmel kell kísérni a lakosság hangulatát, véleményét, értékelését a pártról, nehogy hibába essünk. „Tessék most kimenni a városban az utcára, vagy falun a főtérre akár ünnep-, akár hétköznapon, vagy vegyenek részt pártrendezvényen, ezrek és ezrek mondják, hogy éljen a párt, éljen a népköztársaság, éljen a szovjet— magyar barátság! De ha • annak idején az ellenség elfelejtette, hogy Magyar- országon százezrek vannak a szocialista forradalom mellett — ha nem is láthatók —, mi ne kövessük el ugyanazt a hibát. Tudnunk kell, hogy ha április 4-én vagy május elsején 700 ezer, 800 ezer, 900 ezer ember tüntet céljaink és elveink mellett, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek olyan tömegek az országban, amelyek még az ellenség ideológiai, politikai befolyása alatt vannak. Csak ma nem annyira aktívak és nem annyira láthatók. Ez is arra figyelmeztet, hogy ne bízzuk el magunkat.” E józan szemlélet, amely párosult a tömegek megnyeréséért folytatott harc elvi és gyakorlati kérdéseinek részletes taglalásával, a legértékesebb jellemzője volt az országos pártértekezletnek, és mindinkább úrrá váló sajátossága az MSZMP egész tevékenységének. Nemes János (Következik: A munkás- osztály és szövetségesei) Reykjavik elett — Szeretnénk remélni, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan közelgő reyk- javíki találkozója lehetővé teszi a szovjeté—amerikai kapcsolatok javulását, s számottevő eredmények elérését a kozmikus és nukleáris fegyverzetekkel kapcsolatos tárgyalásokon — jelentette ki szerdán Moszkvában Anato- lij Dobrinyin. Az SZKP KB titkára „A munkásmozgalom és korunk” című nemzetközi tudományos konferencia megnyitóján mondott beszédében hangsúlyozta: a találkozóra vonatkozó megállapodást olyan események előzték meg, amelyek tükrözik azt a világszerte egyre erősödő meggyőződést, hogy ideje konkrét, gyakorlati lépéseket tenni az atomháborús veszély elhárítására. * Valamelyest mérsékelni próbálta Reagan elnök keddi kijelentéseinek hatását egy szerda reggeli nyilatkozatában Shultz amerikai külügyminiszter. Reagan ugyanis azt mondotta, hogy ameny- nyiben a Szovjetunió „nem hajt végre jelentős változást az emberi jogok érvényesítésében, nem lesz megfelelő a politikai légkör a tartós eredményekhez”. Bár az elnök kijelentéseit elsősorban az amerikai jobboldal megnyugtatására szánta, azok igen kedvezőtlen visszhangot váltottak ki az izlandi találkozó küszöbén. Shultz szerdán reggel az ABC televíziónak adott nyilatkozatában szükségesnek tartotta leszögezni, hogy Reagan kijelentései nem jelentik például a leszerelési kérdések megoldásának elodázását ilyen indokokkal. „Az ilyen szerződések megkötése a mi érdekünket is szolgálja, ezért folytatjuk a munkát” — mondotta a külügyminiszter. Azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok „nem akarja megváltoztatni a Szovjetunió társadalmi rendjét”, sőt „nincs is joga erre”. Azt azonban maga is kijelentette, hogy Washington el akar érni bizonyos változásokat, mindenekelőtt a kivándorlások engedélyezése terén és néhány más kérdésben is. A külügyminiszter megismételte, hogy a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök csökkentése terén az Egyesült Államok lát lehetőséget az ideiglenes megállapodásra a Szovjetunióval. Ezúttal is leszögezte azonban, hogy ezen a területen a „legnehezebb kérdések megoldása még hátra van”, így korántsem lehet kész tényként kezelni egy esetleges megállapodást. Az iráni kormányfő r a Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Mir Hoszein Muszavi, az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnöke. Kínos incidens A tagadás egyértelmű és általános. Semmi közünk hozzá — így lehelne összefoglalni a hivatalos amerikai intézmények és személyek nyilatkozatát, akik az elmúlt órákban a nicaraguai határ közelében lelőtt fegyverszállító gépről fejtették ki véleményüket. Elhatárolta magát az esettől az USA külügyminisztériuma éppúgy, mint a Pentagon vezetése vagy a titkosszolgálat. A kifogások persze meglehetősen átlátszóak, hiszen a managuai kormány ellen harcoló kontrák utánpótlását szállító repülő személyzete amerikai állampolgárokból állt, s pilótája is Salvadorban szolgált katonai tanácsadóként. Az a megoldás pedig, hogy a felszerelést vivő gépek névleg „független, kisebb légitársaságokhoz” tartoznak, s a számlát is „magánszemélyekből álló csoportok” állják, aligha tévesztheti meg a közép-amerikai válság történetét jobban ismerő megfigyelőket. Előfordult már ilyen közvetett beavatkozás számtalanszor, különösen ameddig a washingtoni törvényhozás húzódozott a kontráknak szánt százmillió dolláros anyagi és katonai segély megszavazásától. De hát nyilvánvaló, hogy nem olyan apró dolgokról van szó, mint a fegyverszállító gépek hovatartozása vagy a pilóták nemzetisége. A lényeg, a Reagan-adminisztrá- ció elszántsága a sandinista kormányzat helyzetének alá- ásására és lehetőség szerinti megdöntésére. Változhatnak a módszerek és az eszközök, a cél azonos maradt: gazdasági, diplomáciai és katonai lépések sorozatával elérni, hogy a Nicaraguában győzelemre jutott forradalom ne terjedhessen- tovább a kényes stratégiai helyzetű karibi térségben. Hiába érzékelhető az amerikai közvélemény tekintélyes részének aggodalma, sőt az Egyesült Államok számos szövetségesének fenntartása, a Fehér Ház álláspontja az elmúlt hónapokban sem módosult. Noha épp most jutott el a nicaraguai rendszer egy fontos választási ígéretének, az új alkotmány kidolgozásának szakaszáig, amely az „össznemzeti egyetértés kialakítására” vonatkozó washingtoni követeléseknek is megfelelhet. Az alaptörvény egy részét már végleges formába öntötték, s a parlamenti vita során messzemenően figyelembe vették és veszik az ellenzéki pártok véleményét is. A körülmények aligha kedveznek a békés belső fejlődésnek. A repülőgép-incidens csak egyetlen apró esemény abban az engesztelhetetlen harcban, amelyet a sandinista-ellenes erők a managuai kormányzat ellen folytatnak, s amelyben — biztosra lehet venni — a mostani kínos eset sem készteti visszakozásra a Fehér Házat. Marjai József vendége Marjai József miniszterelnök-helyettes kedden a Parlamentben fogadta Ross Sayerst, az új-zélandi vasút elnökét, akivel augusztusi új-zélandi látogatásának során már találkozott. Megvitatták az azóta történt előrehaladást a magyar—új-zélandi vasúti együttműködésben, és áttekintették annak jövőbeni lehetőségeit. Az új-zélandi vasutak jelentős számban használnak Ganz-MÁVAG vonatokat, a gyártó vállalattal jó kapcsolatuk van. Ross Sayers — aki meglátogatta a Ganz- MÁVAG-ot és az Ikarust — elmondta, hogy mindkét vállalatnál kedvező benyomásokat szerzett. Az új-zélandi vasutak mérlegelik sínbuszok alkalmazását elővárosi és rövid távolsági személyforgalomban, ez a kérdés is szóba került a Ganz-MÁVAG- ban tett látogatás alkalmával Epítőtábori tapasztalatok (Folytatás az 1. oldalról) előkészítés egyik legfontosabb része volt az utaztatás megtervezése és szervezése. A MÁV Miskolci Igazgatósága az iskola befejezése előtt mindössze egy héttel juttatta vissza a jóváhagyott utaztatási tervet, így azt az iskolák csak az utolsó pillanatban kapták meg. (Talán ez is magyarázata annak, hogy a középiskolák diákjai egyik kupéból a másikba bolyongtak ülőhelyet keresni, rosszabb esetben pedig vé- gigóllták a több száz kilométeres utat a vonatokon.) Sajnos, a tavalyihoz viszonyítva rosszabbodott a táborokban a fegyelem. Több turnusban előfordult, hogy a táborvezetőség fegyelmi úton küldte haza a tanulókat: munkamegtagadás avagy italozás miatt. Talán, ha az iskolákban gondosabban válogatták volna ki a táborozni vágyókat, akkor ez nem következik be. Mindemellett a tábori körülményeket a fiatalok jónak tartották, jól érezték magukat. Különösen Szegeden, Kaposváron és Kecskeméten. Az alsópéli tábor „munkásainak” közérzetét javították a színvonalasabb szabadidős programokkal, amelyet az erre a célra szánt költségek megemelése tett lehetővé. (Személyenként ötven forintot jelentett.) Panasz leginkább a budapesti építőtáborokra érkezett. A részben hagyományos, részben környezetvédő jellegű táborokban egyáltalán nem volt szerencsés a táborösszekötők kijelölése. Gyakran azt sem tudták, mit kell tenniük. Nem csoda, hogy gyakori volt az „összetűzés” a táborvezetőség és a táborozok között. A tábori feltételekhez nem illett a szálláshely sem. A két új tábor viszont (Kaposváron és Hajdúszoboszlón) beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Megyénkben ezen a nyáron is várta vendégeit Sárospatakon az építőtábori diákhotel, ezzel azonban — nem tudni miért — kevesen éltek. (monos) Iparcikk Áruház ajánlata: HŐTÁROLÓS KÁLYHÁK - 3,15, 4,5, 6 kW-os, valamint ROBOTRON margarétafejes, elektronikus villanyírógép — most beüzemelve kapható 125, 150, 250, 350 cm:1-es motorkerékpárok — OTP-re is Miskolc, Eszperantó tér Telefon: 85-096 85-098 ^BORSODf. Bit >elmi vállalat
