Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-09 / 238. szám
1986. október 9., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Eltűnt borsodiak nyomában A tavak kincséből évről évre kevesebbre van igény. Az uszályok által szállított kavics már depókban gyűlik. A nyékládházi bányatavakból Háromnevű megyénknek más a helye egy gazdasági térképen, mint egy idegen- forgalmi kiadványban. Másként ítél az országos közvélemény, s megint másként az elfogultságtól sem mentes helyi vélekedés. A számok persze nem hazudnak, de pusztán csak a kimutatások alapján betájolni Borsodot fölöttébb kockázatos vállalkozás. Mindezt annak kapcsán mondjuk el, hogy nemrég jelent meg Borsod-Abaúj- Zemplén megye 1985-ös statisztikai évkönyve. A számok a tavalyi, év végi állapotokat tükrözik, de az összehasonlításra kínálnak lehetőséget a korábbi esztendők adatai. A megye lakóinak száma 1976-ban lépte túl a nyolc- százezret. Néhány esztendei növekedés után csökkenés következett be, s 1985. végén 791 ezren mondhatták borsodinak magukat. A kimutatások szerint 1980-tól évente mintegy négyezerrel fogyott e közigazgatási terület lakóinak száma. Első megközelítésben is nagy vérveszteségnek látszik ez, tudva azt, hogy hazánk népessége is fogy. A természetes szaporodás mutatója (azaz az élve- születések és a halálozások különbözete) az összesített hazai táblázaton negatív előjelű. Csakhogy Borsodban nem ez az oka a népességfogyásnak, hiszen tavaly is több volt a születések száma (meghaladta a tízezret), mint a halálozásoké. Hová tűnik négyezer ember Borsodból évente? Ez a kiadvány, s a mai valóság egyik legizgalmasabb, legtragikusabb kérdése. A demográfia csak tényeket közöl. Azt például, hogy tavaly hatszáznál többen költöztek a fővárosból megyénkbe, de Budapest egv év alatt kétezernél több (állandó lakásbejelentőt kitöltő) borsodi polgárt szippantott fel. Akár tetszik, akár nem, ki kel] mondanunk, hogy a megye népességmegtartó ereje, képessége csökkent, s ennek mély gyökerű gazdasági és társadalmi okai vannak. Próbáljunk meg a dolgok mélyére ásni 1 A borsodi szocialista beruházások az „aranykorban”, a hetvenes évek második felében tetézték az évenkénti 15 milliárd forintot. Ebben az időszakban évről évre növelte termelését az ipar, nőtt a foglalkoztatottak száma. Volt olyan esztendő (1976), amikor 7313 lakás épült a megyében, s ebből 4239 állami erőből. Tavaly 5370 új otthoni vettek birtokba. Az állami lakások száma alatta maradt a kétezernek. A szocialista ipar foglalkoztatottjainak száma hosszú időn át pedzette a 150 ezret. Tavaly 140 ezer alatt maradt. A tanácsi beruházásokból kommunális fejlesztésre az elmúlt évben lakosonként 1718 forint jutott Borsodban. Ez nemcsak az országos, hanem a vidéki átlagnál is alacsonyabb. (Ne feledjük, hogy a tanácsok anyagilag függenek a területükön tevékenykedő, nyereséges, vagy veszteséges vállalatoktól is!) Az egy keresőre jutó bérek viszonylag magasak ugyan, de a nők foglalkoztatottsági szintje alacsonyabb. mint más megyékben, így aztán a némileg „többől” itt, családokra osztva kevesebb jut. A tízezer lakosra jutó személygépkocsik számát tekintve (996) Borsod hátulról a harmadik a megyék rangsorában. Egy magyar állampolgár, átlagosan és évente nyolcezer forinttal költ el (költhet el) többet a boltban, mint egy borsodi. A fogyasztói szolgáltatásokból egy megyénkben ezer forinttal részesül kevesebbel, mint egy átlagos magyar ... Azt már szinte könyv nélkül tudjuk, hogy nyersvasból, acélból, műanyagból vezető helyen állunk. De itt és most mégis azt kellene tisztázni, hogy hová tűnik évente három— négy ezer ember, a nagy ipari hagyományú, nagy termelési kultúrájú Borsodból? Erre a kérdésre már nem ad, nem adhat választ a statisztika, mert csak arról vall, hogy kevesebb az embert vonzó, s infrastruktúrát teremtő nagyberuházás; hogy az ország gazdasági gondjai itt markánsabban jelentkeznek; de arról nem szól, hogy a sikerélmény tartós hiánya, a megélhetési gondok átlagosnál nagyobb arányú növekedése lazítja a szálakat, rontja a kötődés szövetét. A Borsodból véglegesen elvándorlók jelentős része a munkát, a munkahelyet jelölte meg okként a költözésre. A munka pedig, mint tudjuk, egyet, jelent a jobb megélhetés reményével, az előrelépést garantáló egzisztenciával, a boldogulással. .. Vajon ez a mostani borsodi jelenség nem haladja-e meg, egy ésszerű és elviselhető társadalmi mozgás határát? Szükségszerűen kelnek-e útra a többségükben alkotni, gondolkodni, cselekedni képes emberek, olyanok, akikre itt és most nagy szükség lenne, olyanok, akiknek hiánya sokasodó gondjaink között, megnehezítheti a kibontakozást. Brackó István Műszerekért - személygépkocsi és kőolaj Magyar fejlesztő mérnökök, az MMG Automatika Művek szakemberei tervezték a Budapesti Nemzetközi Vásáron is nagy sikert aratott Lada Szamára személy- gépkocsi műszerfalát. A járműprogram részeként a vállalat kecskeméti gyáregységében szovjet, lengyel és jugoszláv megrendelésre évi félmillió műszerfal készül. Sikert arattak a Zastava újabb típusába, valamint a Yugo 45 amerikai exportra kerülő kiskocsiba szerelt műszerek. A vállalat néhány hónap alatt átállt a mérföld- óra-gyártására, s ez idáig nem érkezett reklamáció; júniustól folyik a szériagyártás, a különböző típusokba havi nyolcezer darab készül. A lengyel partner is jóváhagyta a Kecskeméten kifejlesztett új műszerfal tervét. Ezt a műszerfalat a P 126 F—1 személygépkocsiba fogják beszerelni. Már elkészült az 50 darabos ipari minta, s 1987-re a lengyelektől már 100 ezer darabos megrendelés is várható. A magyar gépkocsiigénylők körében is nagyon várt Lada Szamára műszerfalának sorozatgyártása a jövő év végén kezdődik Kecskeméten. Az elektronizált, fényjelzésekkel bő információt szolgáltató műszerfalért cserébe gépkocsit kapunk. A szép kivitelű műszeregyüttes mindarról tájékoztatja a vezetőt, ami a biztonságos közlekedéshez Szükséges, sokkal többet „tud” a hagyományos műszerfalaknál. Évente mintegy 50 ezer darabot szállítanak majd belőle. A Szovjetunió a vásárlója a gáz- és olajipar számára kidolgozott folyamatirányítóberendezéseknek is. Az olajvezeték-állomások folyamat- irányítását végző vezérlő au- tomatikák mikroszámítógé- pes változata a vezérléstechnikai gyáregység tervező- irodájának legújabb szellemi terméke. A korábbi változatokat felváltó szabadon programozható vezérlők, és az ezek működtetéséhez, szereléséhez kapcsolódó tevékenység a gyár árbevételéből mintegy 50 százalékkal részesül. Az egyedi tervezésű és gyártású berendezésekből évente negyvenet készítenek. Saját fejlesztésű az irányító mikroszámítógép is. A Kecskeméten szerelt vezérlőberendezésekért kőolajat kap az ország. Amikor egy önjáró uszály kifut a vízre, tülköl egyet. Amikor teherrel megrakva befut a kikötőbe, ismét megszólal a hajókürt. Nyolc évvel ezelőtt sokkal hangosabb volt a nyékládházi bányatavak környéke, mint manapság. Akkor sűrűbben forgolódtak az uszályok a termelőhely és a kikötő között, gyakrabban kellett használnia a hajóvezetőnek a kürtöt. Merthogy manapság kevesebb kavics kell... •Két éve gondoltak egy merészet a nyékládházi kavicsbányászok, s hangosabban kezdték emlegetni: milyen jó volna külön, önállóan gazdálkodni, elszakadni a kavicsbánya vállalattól. Az önállósulási törekvés végül is érthető volt, hiszen a vállalat tíz bányája közül itt termelték a legtöbb kavicsot, s paradoxon, de itt volt a legalacsonyabb a bérszínvonal. Korszerű, nyugati gépekkel felszerelt bánya ez, merték remélni a helyiek, hogy a korábbi beruházásra felvett hiteleket önnönmaguk is képesek törleszteni, s jobban tudnának pénzt biztosítani bérfejlesztésre is. Ha önállóak lesznek ... Nos, nem lettek önállóak... A bánya akkori vezetője, vállalatánál — hogy finoman fogalmazzunk — nem lett ötletével népszerű, ott is hagyta a céget. A nyékládházi kavicsbányát ez év szeptember elsejétől egy fiatal gépészmérnök, a nagy- csécsi termelőszövetkezet volt főágazatvezetője, Papp Tibor irányítja. Az ő szótárából pedig törölték azt a kifejezést: önállósulási törekvés. — Maradtunk és maradunk a kavicsbánya vállalat kötelékében — mondja. — Bár a termelést tekintve, a tíz bánya közül még mindig az első helyen állunk, az utánunk következő gyé- kényesi bánya termelését valamivel több, mint fél év alatt túlszárnyaljuk, s a bérszintűnk sem sokat változott. Igen keveset keresnek nálunk a dolgozók, havonta és átlagosan 5150 forintot. Mindezek ellenére, és mindezek mellett állítom: a vállalatnál kell maradnunk. Sok minden mondatja ezt velem: kevesebb nyéki kavicsra van igény, ezáltal csökkennek bevételeink, gépeink, berendezéseink felújításra szorulnak, az alkatrészutánpótlással gondok vannak, fejlesztésre alig jut valami... Jobb most, és ma egy nagycsaládban ... Nyolc esztendeje, 1978-ban 2,2 millió köbméter kavics került ki a debreceni műút két oldalán levő tavak mélyéből. Azóta évről évre kevesebbet bányásznak, az idén tervük mindössze 1,55 millió köbméter. — Ezért a mennyiségért 235 millió forintot kapunk — magyarázza az új üzemvezető. — Kecskemétre, Szegedre, Egerbe, házgyárakba, betongyárakba szállítjuk a nyéki kavicsot, egy kevés jut belőle a szomszédos Szlovákiába is. Korábban a mi termékünket használták a Feri- ■ hegyi repülőtér kifutópályájának építésénél, s az autópályáknál is. Mostanság ilyen nagy tételben nem rendelnek már tőlünk. Pedig a múlt eredményei a megmondhatói, mi képesek lennénk többet bányászni, tavaink kincse sok-sok évre elegendő. I. S. Egyszerű a képlet: minél eredményesebben gazdálkodik egy vállalat, annál több pénz jut az olyan kiadásokra, amelyek nem kapcsolhatók közvetlenül a produktumhoz. A logika szerint a fordítottja is igaz, vagyis kevesebb pénzből kevesebb — vagy nem — marad szociálpolitikára, bérre, egyebekre. Egy kivétel mégis létezik; a munkavédelem. Erre még a föld alól is elő kell teremteni a szükséges ösz- szeget. Az elmúlt tervidőszakban 422 millió forint elköltését tervezték ilyen célokra, s a végösszeg alig — két és egynegyed millióval — lett több az előirányzottnál. Kezdetben javultak a munkavédelmi mutatók, sőt — ha szabad ilyet mondani — az 1983-as év a legjobb számszerű eredményt hozta, mivel halálos baleset nem volt, és baleset is „csak” 209 történt. Az ezt követő időszakban valamelyest romlott a helyzet, amit a szakemberek a vállalat nehéz gazdasági helyzetével, az új veszélyeket rejtő salakfeldolgozó mű beindulásával és a vgmk-k számának a megnövekedésével magyaráznak. A baleseti helyzet romlását előidéző okok megszüntetésére-mérséklésére átfogó terv készült a kohászati vállalatnál, öt év alatt 515 millió 680 ezer forintot fordítanak a munkakörülményeket javító, a munkabiztonságot növelő feladatokra. Ez a pénz mintegy 100 millióval több, mint amennyi a korábbi tervidőszakban állt rendelkezésre. A munkakörülmények javítását a termeléssel összhangban végzik majd. Műszaki és szervezési intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a veszélyes és ártalmas tényezők hatása csökkenjen. Mérsékelni kell a monotóniát, a zaj-, a por- és a vegyi ártalmat. Ennek érdekében pontos tervet dolgoztak ki a klímaberendezések karbantartására, a hengersorok kiegészítő fejlesztésére és új gépek telepítésére. A munkakörülmények javítása csaknem a felét elviszi az ilyen célokra fordítható összes költségnek. A biztonságtechnika fejlesztésére rendelkezésre álló 22 millió forintból az anyagmozgatás és -tárolás feltételeit kell javítani. Jelentős korszerűsítések és rekonstrukciók történtek ugyan a gyárban, ám még mindig nagy számban találhatók olyan régi gépek és berendezések, amelyek baleset forrásai lehetnek. Aki nem ért a munkavédelemhez, fölkapja a fejét annak hallatán, hogy védőfelszerelésekre, védőeszközökre, s olyan apróságnak tűnő dolgokra, mint a védőital, a tisztálkodószerek, több mint 187 millió forintot költenek majd. Az összeg nagysága rögtön elfogadható lesz, mihelyt kiderül, hogy tavaly még 3600 olyan dolgozót foglalkoztattak a gyárban, akit — a hivatalos megfogalmazás szerint — kél vagy több veszélyes és ártalmas termelési tényező együttes hatása ért. Magyarul: por- és zajártalom együtt. Könnyebben elviselik a munkahelyi ártalmakat a dolgozók, ha munka után a mai igényeknek megfelelő körülmények között tisztálkodhatnak, étkezhetnek, pihenhetnek. Az ÓKÜ-ben 15 millió forintot költenek a szociális létesítmények felújítására, étkezőhelyiségek kialakítására, a meglevő öltözők és fürdők bővítésére. A tervekben szerepel egy új, 800 férőhelyes öltöző-fürdő megépítése is. Meglepően kevés forint jut környezetvédelemre. A környezetkárosító hatások mérséklésére, illetve felszámolására mindössze 29 millió 500 ezer forintot fordítanak 1990-ig. Ez még akkor is kevésnek tűnik, ha köztudott, hogy az elmúlt tíztizenöt év alatt nagy erőfeszítéseket tettek az ÓKÜ-ben a város és környéke védelméért. A munkavédelem elsődleges célja a megelőzés, aminek legbiztosabb módja, ha a minimálisra csökken a veszélyes és ártalmas termelési tényező. Mint az előbbiekben már szó volt róla, tavaly még 3600-an dolgoztak olyan munkahelyen, ahol kettő vagy több munkahelyi ártalom veszélyezteti az emberi egészséget. A tervek szerint jövőre az ilyen munkakörben foglalkoztatottak száma 2970-re csökken, 1990-ben már csak 2200 lesz. Talán ez az utóbbi szám jelenti a legnagyobb előrelépést az Ózdi Kohászati Üzemekben. Fónagy István
