Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-11 / 214. szám

1986. szeptember 11., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Gyermekalbum Hajdú Henrietta mérai kislány Nagy Renáta sajóecsegi kislány „Kirakatban” a tatarozók A miskolci Kilián-déli lakótelep szolgáltatóházá­ban, orvosi rendelők, fodrá­szat, műszaki bolt, ÁBC- áruház, ruházati bolt, szer­viz és cipész ktsz. üzemel. Tatarozás miatt, valamény- ny.it bezárták júniusban. Helyénvalónak tartjuk, való­ban rájuk fért már a fel­újítás. Ilyen esetben azonban, amikor a lakosság ellátását biztosító szolgáltatásokról van szó, azt gondolná az ember, hogy a kivitelező gyors és pontos munkát vé­gez, illetve a megrendelő is olyan partnert keresett, aki a legrövidebb határidőt vál­lalta. A lakótelepen lévő másik kis bolt nem képes az itt élő több mint négyezer em­bert kulturáltan kiszolgálni, áruval ellátni. A lakók te­hát bosszankodnak. Az épí­tők pedig nem dolgoznak és arra sem gondolnak, hogy a kirakatokon keresztül min­dent lát az arra járó. Lát a lázas kártyacsatáktól kezd­ve a sörpartikig, a heverés- től a szundikálásig min­dent. A kivitelező itt tény­leg a kirakatban van. Azon csodálkozunk, hogy nem fél­ti a renoméját? Mert gon­dolom, nem kizárólag az al­kalmazottak hibásak a sem­mittevésért. Talán nem szer­vezték meg jól a munkát, nem biztosították annak fel­tételeit, nincs anyag, szállí­tóeszköz, nincs aki ellen­őrizze és összefogja a mun­kát. A lakosság kommunális ellátásának érdekében az illetékeseknek meg kellene nézniük, miért folyik ez a lázas semmittevés. Jó lenne azt látni a kirakaton keresz­tül, hogy a munkások dol­goznak! Szeretnénk, ha mi­előbb kinyitnának a szolgál­tatóházban lévő üzletek! Mindannyiunk közérzete ezt kívánja. Illés Endre Miskolc, Iván u. 4. Térdig érő iszapban Kétségbeesett telefont ka­pott szerkesztőségünk a kö­zelmúltban. Nagy Imréné homrogdi lakos kért ben­nünket, hogy látogassuk meg otthonában. Lakásukat el­öntötte a hegyről lezúduló víz és iszap, még júniusban. Azóta sem történt semmi, pedig közelednek az őszi esők és félő, hogy 25—30 lakás újra víz alá kerül. De mondja el maga a panaszos a történteket: — A nagy szárazság után június vé­gén mi is nagyon vártuk már az esőt, de hogy ez a várva-vúrt áldás kiönt ben­nünket a lakásunkból, azt álmunkban sem gondoltuk. Nagyon hirtelen jött az eső. A házunkkal szemben levő hegyről elindította a földet és mindet bemosta az ud­varra és a házba. Térdig jártunk az iszapban, a fala­kon még most is látni lehet a nyomokat, pedig már ki­meszeltünk. A szomszéd házból a konyhabútort is ki­vitte a víz, a másik szom­széd kútja tele van iszappal. Akkor sem és azóta sem csinál senki semmit, hogy ne ismétlődjön meg ez az eset. Az úton levő iszapot, a balesetek miatt egy toló­lappal letolták, természe­tesen be az árokba, és azóta is ott van. Most még egy kisebb eső is kiönthet ben­nünket, hiszen az árkok és a lefolyók el vannak tömít- ve. Mindennap aggódva fi­gyeljük az eget, nem jön-e egy felhő. Meddig kell ilyen szorongással telve élnünk? Megkerestük a kérdéssel Mákonyi András tanácsel­nököt, aki a következőket mondta: — Az esőzés után, szakemberekkel bejártuk a kérdéses területet. Megálla­pítottuk, hogy az eső a ter­mőföldet mosta le a hegy­ről. Ezért a tsz vezetősége úgy döntött — mivel ez a rész az ő területük —, hogy egy védősávot fog a hegy aljára telepíteni bokrokból és fákból, amely megfogja majd a földet. Ezenkívül olyan évelő, pillangós nö­vényekkel ülteti majd be a dombot, amelyek nem kö­vetelnek friss szántást, így nem lesz ilyen laza a felszín. Természetesen az árkokat, lefolyókat ki kell tisztíttat- nunk. A tanácselnök válasza nem nyugtatott meg egészen bennünket. Hosszú idő kell ahhoz, hogy a védősávként beültetett bokrok és fák megnőjenek és megfogják a lezúduló iszapot. Nem is biztos, hogy ez a legjobb megoldás, de hogy a legol­csóbb, az igaz. Bár kívánjuk, hogy nekik legyen igazuk, s hogy 25 család ne kémlelje aggódva a felhőket. (obe) A MAGÉV Észak-magyarorszá­gi Alközpontja azonnali belé­péssel felvesz 1 fö kocsikísérőt. 1 fö targoncavezetőt, raktároso­kat. Jelentkezni a 60-864-es tele­fonon a raktárvezetőnél, vagy Miskolc, Harsányi u. 4. szám alatt. Alkalmazunk továbbá erős- és gyengeáramú ismere­tekkel rendelkező áruforgalmi előadót. Jelentkezni a 63-275-ös vagy a 63-106-os telefonon, ai osztályvezetőnél. Vevőszolgálati és szervizmun­kák végzésére keresünk mun­katársakat sajöszentpéteri és andornaktályai telephelyre: hid­raulikus földmunkagép-szerelő, dízel és elektromos targonca szerelő, járművillamossági sze­relő munkakörökbe. Cím: AG- KOSZER KV Sajöszentpéteri Üzemegysége, Sajószentpéter, Béke tér 12. Jelentkezni lehet: munkanapokon 7—15 óra között, A Nehézipari Műszaki Egye­tem Fűtőműve felvételt hirdet viz—fűtés-, illetve csőhálózat­szerelő és lakatos szakmunká­sok részére. Jelentkezni a fűtő­mű vezetőjénél lehet, munkana­pokon. Cipzárak terítésére agilis üz­letkötőket keresünk az ország területén. Magas kereseti lehe­tőség. Telefon: 424-130, 428-182. A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező anyag­könyvelőt, szakközép ipari ta­gozatos érettségi szükséges! Je­lentkezés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osztálya Mis­kolc III., Fürdő utca 4. szám. A B.-A.-Z. Megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály, Miskolc, Tanácsház tér 1. határozott időre gyors- és gép­író munkatársat keres. Bérezés gyakorlati időtől függően a 11/1983. XII. 17.) ABMH sz. r. alapján. Munkakörre való je­lentkezést fenti cim személyzeti és oktatási csoportjánál várunk. Az illetékes válaszol Az Észak-Magyarország augusztus 8-i számában meg­jelent „Bliccelésre késztet­nek” című írás szóvá teszi a Centrum Áruháznál elhe­lyezett jegyautomata gyako­ri meghibásodását. Észrevé. telükre az alábbiakat vála­szoljuk: A szóban forgó jegyárusító automata műszaki állapota nem rosszabb a város egyéb helyein elhelyezett automa­ták állapotánál. Tekintettel e fontos közlekedési csomó­pont jelentős utasforgalmára, karbantartóink naponta négyszer ellenőrzik a készü­lék üzemképességét. A gya­kori és szakszerű karbantar­tás sem elegendő azonban a szándékos rongálok által okozott károk és bosszúsá­gok elhárítására: az auto­matába szórt kavics, gyu- fásdoboz törmelék, idegen Szerkesztői Módis Ödön Miskolc: Kö­szönjük levelét, melyben oly sok témával foglalkozik. Javaslatait hasznosítani fog­juk. Azt a kérését azonban nem teljesíthetjük, hogy la­punkban mondjunk köszö­netét az orvosnak, aki meg­gyógyította. Kérjük ezt az érintett kórház igazgató-fő­orvosának írja meg, aki bi­zonyára továbbítja majd kö­szönetét. * Gábor László Miskolc: Lapunkban az utóbbi időben elég sokat foglalkoztunk az alkoholizmussal. Elég szo­morú, hogy — mint írja — egyes embereket az tesz zugivóvá, hogy kilenc óra előtt nem lehet az italbol­tokban szeszes italt fogyasz­tani, ezért kénytelenek ka­pualjakban iszogatni. Nem hisszük, hogy ezeket az em­bereket bármilyen rendelet- módosítás befolyásolná ab­ban, hogy ne a bokrok kö­zött fogyasszák el a napi adagot. Még ha megbüntetik is őket, vagy még ha az italboltokban olcsóbban és „kulturáltabb” körülmények között ihatnának is. Meg­győződésünk, hogy nem a rendelkezések teszik az em­pénzérme, újra és újra mű­ködésképtelenné teszi a ké­szüléket. Így történt ez az olvasók által jelzett idő­szakban is. Akik tehát bliccelésre késztetnek: vandál útitársa­ink! A cikk megállapítása, miszerint a közelben nincs egyéb jegyvásárlási lehető­ség, téves. Ugyanis a Cent­rum Áruház földszinti cso­magmegőrzőjében mindig váltható villamos- és autó- buszjegy. Való igaz, hogy az áruház melletti újságpavilo­nokban lenne a legkézen­fekvőbb a jegyváltás lehető­ségének biztosítása, de saj­nos a postai hírlapárusok a bizományosként való árusí­tásra nem vállalkoznak. Szilágyi István MKV forg. főoszt. vez. bereket alkoholistává vagy zugivókká. * Kostyó József né Mezőkö­vesd: A gépkocsinyeremény- betétkönyv sorsolási ered­ményét mindig közöljük. Talán elkerülte figyelmét. Természetesen ezek után is közzétesszük, igaz nem biz­tos, hogy rögtön a húzás napján. * Veress Györgyné, Sárospa­tak: A turistaházban tör­tént esetet a kifüggesztett vásárlók könyvébe kellett volna bejegyezniük, és ak­kor az illetékes felettes szerv, kivizsgálja, hogy he­lyesen járt-e el a személy­zet. A kivizsgálás eredmé­nyéről pedig értesítik a pa­nasztevőt. Sajnos, ennyi idő távlatából már nehéz eldön­teni, hogy kinek volt igaza. * Sárossy Jánosné Miskolc: Köszönetét lapunkban nem közölhetjük. Kérjük, levelé­vel forduljon a városi ta­nács vb. művelődési osztály vezetőjéhez, ő bizonyára to­vábbítja majd jókívánságait. Dolgozókat alkalmaznak A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz i műszakos és 3 műszakos női munkavállalókat 8 általános is­kolai végzettséggel. Az éjsza­kai pótlék 60 százalékkal nyer elszámolást. Egy fö kazánfűtőt. Jelentkezés: Diósgyőri Édes­ipari Gyár munkaügyi osztá­lya, Miskolc III., Fürdő utca 4. szám. A KSH Borsod Megyei Igaz­gatósága TPA 1148-as számító­géphez felsőfokú végzettségű rendszerprogramozót, programo­zót, pénzügyi-gazdálkodási mun­kakörbe számviteli főiskolai végzettségű munkatársat keres. Fizetés megállapodás szerint. Ér­deklődni lehet a számítástech­nikai osztály vezetőjénél. Cím: Miskolc, Katalin u. 1. Üvegipari Művek Sajószentpé- teri Üveggyára felvételt hirdet férfiak részére elektrikus mun­kakör betöltésére. Feltétel: 21—45 éves életkor, üzemorvosunk ál­tal megállapított egészségügyi alkalmasság, munkakör betölté­séhez szükséges szakmai képesí­tés. Bérezés a kollektív szerző­dés alapján megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár munka­erő-gazdálkodási osztályán 3770, Sajószentpéter, Pf. 20. Női munkaerőt alkalmazunk felszolgáló és konyhai segéd­munkás munkakörben. Jelent­kezni lehet: SZOT-üdülők, Mis­kolc-Tapolca, Zója u. 1. szám. A Borsod Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat alkalmaz kő­művest, akit szakmunkástanulók oktatásával is megbízunk. Je­lentkezni lehet: Miskolc, Zsig­mondy u. 6. sz.. Theisz Géza építésvezetőnél. A Kohászati Alapanyagelőké­szítő Közös Vállalat, Miskolc re. pülőtéri gyáregysége felvesz: segédmunkás, gépjármű-villany­szerelő, gépjárműszerelő, gépja­vító lakatos, hidraulikus szerelő, szerszámgéplakatos munkaválla­lókat l, 2, 3 műszakos és fo­lyamatos munkarendbe. Bérezés időbérben és teljesítménybér­ben. Vidékről bejáró dolgozó­kat a Tiszai pu.-ról a munka­helyre szállítjuk. Szükség ese­tén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi irodájában. Megkö­zelíthető a 8-as, 12-es, 14-cs au­tóbusz repülőtéri végállomásán ról. A BM FRZ felvételre keres vizsgázott kazánfűtőt, segéd­munkást és takarítónőt. Bérezés megegyezés szerint. Cím: BM. FRZ Miskolc, Stromfeld-lakta- nya. A Földgép Általános Mély­építő Vállalat miskolci főépí­tésvezetősége pályázatot hirdet: főépitésvezető-helyettesi munka­kör betöltésére. Alapfeltételek: egyetemi vagy főiskolai vég­zettség; legalább ötéves szak­mai gyakorlat; erkölcsi és po­litikai feddhetetlenség. Javadal­mazás : megállapodás szerint. A pályázat tartalmazza: részletes önéletrajzot, eddigi munkahe­lyeket és munkaköröket; társa­dalmi, illetve politikai tevé­kenységet; a megpályázott munkakör eredményes ellátásá­ra vonatkozó elképzeléseit; jö­vedelemigényét. A pályázatot a megjelenéstől számított 2 héten belül a miskolci főépítés-vezető­ségünkre, Miskolc, Besenyői u. 22. címre, Molnár Mihály fö- épitcsvezetö részére kérjük el­küldeni. Nyári emlék Ebben a síép kastélyban laktunk Weimarban, Goethe és Schiller szobránál Az iskolakezdés után is jó érzés visszagondolni a szün­időben eltelt napokra. Nyá­ron mindenki kihasználja az évszak adta lehetőségeket, s utazgat. Ki a nagyszülőkhöz falura, ki az iskolai táborok­ba, vállalati üdülőkbe. Nagy örömünkre szolgált, hogy részesei lehettünk az NDK Optima gyár és az Or­szágos Takarékpénztár csere­üdültetésének. Hasznos dolog, hogy a baráti országok fia­taljai betekintést nyernek egymás szokásaiba, hagyomá­nyaiba. Az ország több me­gyéjéből indultunk, Borsod­ból hármunknak nyílt lehető­sége a repülőútra. Megérke. zésünk után egy háromszáz éves — az NDK Optima gyár által felújított — kastélyban helyeztek el, Rathsfeld szí­vében. A korszerűen beren­dezett üdülő sok hasznos időtöltésre adott módot. Szép időben az erdő és egy közeli rét nyújtott sportolásra le­A 31. Sz. Állami Építőipari Vállalat budapesti munkahelyé­re azonnali belépéssel villany- szerelőt, valamint „D” vizsgá­val és szakmai gyakorlattal ren­delkező autóbusz-vezetőt keres. Az autóbusz hét elején és hét végén Kazincbarcika—Budapest Útvonalon közlekedik. Hétköz­ben pedig Budapesten teljesít szolgálatot. Kereseti lehetőség, megegyezés szerint. Szállást, ét­kezést, utazást kedvezményesen biztosítunk. Jelentkezés: 31. Sz. Állami Építőipari Vállalat 18. Sz. Föépitésvezetőség. Kazincbarci- ka-Berente, Gagarin út. Tele­fon: 11-211/22-75 mellék. Karbantartó villanyszerelő szakmunkást alkalmaz a nagy- barcai csecsemőotthon. Fizetés megegyezés szerint. Szolgálati lakást az intézet területén biz­tosítunk. A Gábor Áron Kohó- és ön­tőipari Szakközépiskola (Mis­kolc, III., Bolyai F. u. 10.) azonnali belépéssel felvesz 1 fő öntő szakmunkást a precíziós öntöde üzemeltetéséhez, 1 fő, 4 órás asztalos karbantartót, 1 fő, 4 órás segédmunkást. Fizetés megállapodás szerint. Jelentke­zés személyesen az iskola gaz­daságvezetőjénél. A Gáz- és Olajszállító Válla­lat 13. sz. leninvárosi üzeme pályázatot hirdet az alábbi mun­kakörök betöltésére; i fő gyen­geáramú műszeres üzemmérnök (távvezetéki kompresszorállo­másra), 1 fő irányítástechnikai műszerész (telemechanikai szá­mítógépközpontba). Fizetés megegyezés szerint. Szükség esetén lakásjuttatás lehetséges. Jelentkezni lehet az üzem ve­zetőjénél a helyszínen, vagv te­lefonon a 49/11-122/1750 mell. számon. Az Uniszer Ipari Szolgáltató Szakcsoport felvesz kőműves szakmunkásokat és segédmun­kásokat. Jelentkezés helye: Mis­kolc, József A. u. 45. II. cm. hetőséget. Rosszabb idő ese­tén a jól felszerelt könyvtár, sok szórakoztató társasjáték, valamint a gasztronómiai különlegességeket kínáló ét­termek nyújtottak megfelelő kárpótlást. Az üdülést szer­vezők gondoskodtak szabad­időnk hasznos eltöltéséről. Mindennapos sétákat tettünk a szomszédos falvakban, el­látogattunk a környező ne­vezetességekhez is, melyek nagyrészt a legendás uralko­dó, Barbarossa király nevé­hez fűződnek. Például: Kyff- hauser, Barbarossa barlang, Gietenkopf. A rendelkezé­sünkre állt autóbusszal több száz kilométert utazhattunk, a Harz-hegységben. Elláto­gattunk a nagyobb városok­ba is. Ütjaink során alkal­munk volt látni a stolbergi völgyzáró gátat, utaztunk a hexentanplatzi függővasúton, gyönyörködtünk a sanger- hauseni rozáriumban is. Ez a rövid élménybeszá­moló természetesen csak tö­redéke annak a tizennyolc napnak, amit az NDK-ban töltöttünk. Besztercei Edina Fotó: Besztercei Enikő Tanácsiak vetélkedője Tanácsi dolgozók népes tábora — öt-öt emberből ál­ló 16 csapat vetélkedett . a közelmúltban szakmai tudás­ból, valamint politikai, tör­ténelmi, irodalmi, zenei is­meretekből, a Közalkalma­zottak Szakszervezete edelé- nyi bizottságának és az Ede- lény Városi Tanácsnak ren­dezésében. A vetélkedést a nemrégiben megtartott szak- szervezeti békenap jegyében rendezték meg. A nap alkalmából Szabó Pál, a párt edelényi bizottsá­gának első titkára szólt a bé­kemozgalomról, az időszerű tennivalókról, majd a leg­eredményesebb csapatoknak a jutalmakat, okleveleket Sándor Dezső, a városi ta­nács elnöke adta át. A ta­nácsi dolgozók csapatainak helyezési sorrendje: az ede­lényi tanács pénzügyi osz­tálya, a hidvégardói tanács, a szendrői tanács. Lukács János szakmaközi bizottsági titkár Ossxeállította Orosz B. Erika

Next

/
Oldalképek
Tartalom