Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-03 / 207. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1986. szeptember 3., szerda Metszetek a Kazinczy-gyűjteményben Budavár ostromáról Háromszáz > esztendeje, hogy Budavár 1686. szeptember 2-án történt visszavételével megkezdődött a török fokozatos kiszorítása a Balkánra, s ezzel véget ért a 150 éves oszmán hódoltság hazánkban. Az irodalom és a képzőművészet számára igen gazdag, színes és változatos témát kínált századokon át Magyarország történetének ez a szomorú korszaka. A kiváló író és literátor, a nyelvújítási mozgalom vezére pataki diákkora óta egész életében nagy érdeklődést tanúsított a történelmi események iránt, és sátoraljaújhelyi levéltárosi munkája közben is a históriai témák alapján igyekezett rendbe tenni Zemplén vármegye iratanyagát. A képzőművészet iránti vonzódásának kézzelfogható bizonyítéka az a gazdag metszetgyűjtemény, amelynek gyarapítására igen sokat áldozott. Ennek összeállításában is kimondottan a történelmi szempontok vezették, hiszen történelmi személyiségekről, várostromokról, csatajelenetekről, különösen pedig a török elleni harcokról készült rézmetszeteket gyűjtötte. Amikor a fogságból kiszabadulva hazatért Zemplénbe, s megházasodván Reg- mecről átköltözött a közeli Kisbányácska községbe, amelyet Széphalomnak nevezett el, szorult helyzetében kénytelen volt áruba bocsátani könyvtárát és értékes metszetgyűjteményét. Mindkettőt egykori iskolája, a Sárospataki Református Kollégium vásárolta meg a Kazinczy által megszabott 2000 rhenusi forintért. Az 1081 metszetet 30 kötetbe foglalta, s egy kötet híján valamennyi ma is a Nagykönyvtár tulajdonában van, és a legnagyobb értékek között tartják számon. A ma meglevő 94)3 rézmetszet történelmi személyeket: uralkodókat, főurakat, fejedelmeket, egyházi előkelőségeket ábrázol, de más híres emberek: költők, tudósok képei is megtalálhatók közöttük. Igen sok a várakat, várostromokat, csatajeleneteket, városokat ábrázoló metszet. összesen 363-at tesz ki a számuk, s ebből 285 kizárólag a 16—17. századi török hódoltság eseményeit, végvári harcait, csatározásait örökíti meg. A többségében német, néhány esetben francia mester által készített rézkarcok közt található például a Tisza és a Bodrog összefolyásánál emelt tokaji vár, s annak 15őf7-es török ostroma, az előtérben Hasszán basa ütegeivel. lEgy néhány évtizeddel későbbi metszet szintén Tokaj várát ábrázolja, tornyán a török félholddal. A vár és a város látképén kívül a háttérben mindkettőn ott zöldellnek a híres tokaji szőlőhegyek is. A legtöbb rézkarc a török elleni felszabadító harcokkal, várostromokkal foglalkozik, a Buda visszafoglalását megelőző időkből. Bécs látképét és az 1683-as ostromát, majd a török elűzését a város alól a korabeli rézmetszők szintén megörökítették, s ezekből 12 darab található a Kazinczy- féle gyűjteményben. Mindegyik rendkívül izgalmas jeleneteket ábrázol: az ostromlott város lángokban áll, az előtérben a török tábor, véres csatajelenetek, majd feltűnnek a bevonuló keresztény seregek. Különösen mozgalmas a megvert török hadak menekülését megörökítő metszet. Mintha a művészek a saját örömüket is ki akarták volna fejezni. A törökök ágyúikat, lőporos szekereiket otthagyva menekülnek Bécs alól. Félkoszorús keretben pedig egymás mellett látható a Bécs felszabadításában részt vevő Sobieski János lengyel király, Starhemberg gróf, Lo- tharingiai Károly, a bajor és a szász fejedelem mellképe. A Bécs felszabadítását követő három esztendő eseményeit — Buda 1686-os ostromáig — több rézmetszet ábrázolja a gyűjteményben. Ezeken a magyar várak körül zajlott csatározások láthatók. Buda és Pest látképéről, a Csepel-szigeti ütközetről és magáról Budavár ostromáról 12 metszetet gyűjtött össze Kazinczy (Ferenc. Az ostromot ábrázoló képeken Buda, Pest, a Gellérthegy, a Duna, a törökök, az Erdélyből megérkező csapatok, a hadrendbe állított csapatok és vezéreik láthatók. Az egyik képen előtérben Lotharingiai Károly ütegei, egy másikon a keresztény lovasságnak a törökökkel vívott véres csatája áll előttünk. Buda visszafoglalása után még sok várostromot, csatát vívtak a keresztény hadak a törökkel, s ezekről is sok rézkarcot készítettek a kortárs alkotók. Az utolsó metszeten az 1697. szeptember '111-i zentai csata látható, amint Savoyai Jenő katonái a Tiszán keresztül kergetve megfutamítják a hanyatt-homlok menekülő törököket. Hegyi József Magyar könyvek Pekingben Először szerepelnek magyar könyvek Pekingben, a szeptember 5—(11. között tartandó nemzetközi könyvkiállításon., A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat a magyar könyvkiadás legújabb terméséből válogatott anyagot mutat be tizennyolc könyvkiadó tevékenységét reprezentálva. Több, idegen nyelven készült könyvet is bemutatnak a magyar részlegben : ezek az Akadémiai és a Corvina Kiadó 1985— 86-ban megjelentetett tudományos és művészeti kiadványai. Az előzetes hírek szerint a legnagyobb érdeklődés a tudományos könyvek iránt várható, elsősorban • szak- könyvtárak és egyetemek részéről. A Kultúra ennek megfelelően állította össze a magyar könyvkiadás sokszínűségét érzékeltető válogatást: a kiállított 300 kötet több mint kétharmada társadalomtudományi, közgazdasági, műszaki és orvostudományi témákkal foglalkozik. Alfonzéról olvastam „Napjainkban legújabb és üzleti megfontolásokkal megalapozott virágkorát éli a lektűr.” Ez a mondat, ez a megállapítás az Antal István aláírásé Utószóban olvasható az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban megjelent, Alfonzé című könyvben. Ebből az Utószóból megtudható, hogy kicsoda Simon V. László, a könyv írója, aki egyes szám első személyben beszélve megírta a nagyszerű parodista, artista és még nem tudom, miféle művész, a műfaji határok közé, skatulyába nem osztható, Alfonzé emlékezéseit életének eddigi hetvennégy esztendejéről. A szerző — mint az Utószóból megtudható — egykori jégkorongjátékos — >,Tő- rőlmetszett proli volt, sőt a sport által megváltott lumpenproletár”, olvashatjuk — Antal István szerint sok tekintetben rokonítható Alfonzéval. Mindenesetre nem éppen nagy mestere az írásnak. De nem nagyon állhatott hivatása magaslatán a könyv szerkesztője, irodalmi lektora sem, mert ritkán tapasztalható annyi pongyolaság egy kemény kötésben kiadott nyomdatermékben, mint ebben. Miért érdemes hát ezzel foglalkozni, ha ilyen? —kérdezhető joggal. Azért, mert bizonyára igen magas példányszámban adta közre a kiadó és Alfonzé népszerűsége nagy vonzerő, tíz- és százezrek fogják elolvasni. Nem tagadom, magam is nagy tisztelője vagyok Alfonzénak. Sosem mulasztom el megnézni a televízióban egyes számait, még ha már sokszor láttam is. Ha nagy ritkán módom van szémé- lyesen is látni, odaigyek- szem. Valóban unikum a maga teremtette sokszínű, ám egyszemélyes műfajban. Ezért olvastam érdeklődéssel a könyvet, hogy mind többet megtudhassak róla, miként lett Alfonzó azzá, ami lett, hogyan lett Markstein Józsiból Markos József, illetve Alfonzó, a sok nyelven beszélő világjárt artista és színpadi művész, a páratlan clown. Élettörténetének főbb fordulatait — csakúgy, mint sok tíz- vagy százezer tisztelője — nagyrészt ismertem, hiszen nagyon sokszor nyilatkozott róla lapokban, televízióban, sokan megírtak már részleteket ebből a sajátos életútból. Vártam, hogy Simon V. László miként ösz- szegzi, rendszerezi, tálalja olvasmányosan mindezt, s persze az általam kevéssé ismert részleteket. Erről a könyvről azért kell írni, mert talán iskolapéldája annak a napjainkban a lektűr reneszánszát emlegetve új virágkorról beszélő tendenciának, hogy nem baj, ha valami nem éppen irodalmi szinten kerül papírra, fő, hogy érdekes legyen, pongyolaságok, kisebb-nagyobb pontatlanságok nem számítanak. Ez pedig veszélyes törekvés akkor Is, ha egy népszerű művészember érdekes életútjának bemutatásáról van szó. Simon V. László hagyta Alfonzót emlékezni, hagyta beszélni, s lejegyezte, amit mondott. Pedig ezt az emlékező elbeszélést bizony át kellett volna fésülni. Az idős emlékező csapkodhat gondolataival, összemoshat az emlékezés idősíkokat, történéseket, az írásra vállalkozónak lenne a feladata az előadottak rendbe szerkesztése, az átfedések, ráadásul hibát rejtő átfedések feloldása stb. Különösen bántó némely nagyvonalúan kezelt mozzanat a munkaszolgálatos években, vagy a felszabadulást követő időszakban. (Például 1946 késő nyarán aligha vállalkozott volna valaki 50 pengőért bármi tréfára, mert a pengőnek már régen leáldozott, 1946. augusztus 1-én jött az új forint.) Érdekes nagyon Alfonzó élete, megérdemelt volna egy figyelmesebb megírást. A lektűr sem lehet mentség toliforgatóknál megengedhetetlen lazaságokra. Alfonzó művészetét továbbra is tisztelettel fogadom. E könyv sem csökkentette iránta az érdeklődésemet. (benedek) Krokizók Fotó: Laczó József A közeljövőben jelenik meg Szörényi Levente nagylemeze — Ez lesz a lemez címe. Valóban végtelen az út? Szörényi Levente zenész nemzedékének java már mást csinál, például könyvet ír. — Szabolcs testvérem és én „kis srác” korunk óta muzsikálunk. Keresztanyánk tanított hegedülni, s belénk ivódott az órák gyötrelme és boldogsága. Nagyanyánk a Zeneakadémián tanított, génjeinkben hordozzuk a muzsikát. Először természetesen saját magunknak zenéltünk, majd, mint a hatvanas években oly sokan, mi is gitárt ragadtunk a kezünkbe, s kerestük nemzedékünk kifejezési formáit. Van egy másik út is, a belső, a személyes. Rájöttünk arra, hogy mi csak a zenével, a mi muzsikánkkal tudjuk kifejezni magunkat. Ezt a mondanivalót ezrek értették. — így van ez ma is? — Feltétlenül. Ha írni tudnék, azit tenném, ha festeni, hát festenék. Én a muzsikával tudom magam kifejezni. Ezt is várják tőlem. Nem érzem öreg zenésznek magam, talán mert érzékeny vagyok. Tudom azt, hogy mi foglalkoztatja a fiatalokat, az én nemzedékemet. A dolog másik oldala pedig az, hogy a zene szellemileg frissen tart. Nem engedi az embert lelkileg leépülni. S ez a két hatás; a közönség elvárása és az én belső indíttatásom együtt tartja ébren a lelkiismeretemet. Valamit el akarok mondani, amit ők is elmondanának, s ebből a feszültségből megszületik a dal. Hadd tegyem hozzá, hogy új nagylemezem dalainak szövegét, egy kivételével, én írtam. — A hatvanas években a „fáj, fáj, fáj” a huszonévesek bánatát fejezte ki. Mii akar mondani ma? — A megélt dolgaimról énekelek. Azokról, amiket meg akartam valósítani, s talán nem, vagy nem úgy sikerültek, ahogy elképzeltem. Az új lemez is arról szól. hogy szomorú vagyok. Valamit elrontottunk, elsősorban az én generációm. Tönkrementek az emberi kapcsolataink. Barátságaink és szerelmeink. Mert sok mindenünk van, amiről nem is álmodtunk volna. Van autónk és már lakásunk is, van nyaralónk és útlevelünk. Tudunk egymásra mosolyogni... semmitmondóan. Becsapjuk egymást és ezért becsapottak vagyunk. Az a szomorú az egészben, hogy nem akarunk, vagy talán már nem is tudunk ez ellen tenni. — Az új lemez tehát a régieknek folytatása is, meg nem is. — Egyértelműen lezárult egy korszak. A figyelmes hallgató esetleg észreveszi azokat a jeleket, amelyeket kitűztem a folytatáshoz. Még abban sem vagyok biztos, hogy arra vezet az út. Egyet azonban biztosan tudok. Vállalom önmagamat. Erre utal a lemez borítója is. Eredetileg nem akartam, hogy az arcom szerepeljen rajta. Aztán meggyőztek arról, hogy ennek így kell lenni. Nos, két alakban szerepelek a borítón. Egyik arcom az ismert bajuszos, életvidám, előttem egy nagy tál spagetti. A másik szikár, színtelen, bajusztalan. Mintha ez utóbbi arc már túl lenne mindenen. Mindkét tekintetemet vállalom. It. L. A könyvespolcra ajánljuk Mihail Gorbacsov Budapesten Az SZKP főtitkárának 1986. június 8—9-i látogatása után néhány hét múlva jelentette meg a könyvet a Kossuth Könyvkiadó, a Népszabadságban megjelent tudósítások és a tv-interjúk alapján. Nyilvánvalóan nem azzal a céllal, hogy a baráti látogatás minden mozzanatát újra emlékezetünkbe idézze. Nem, hiszen élénken él még a megérkezés, a csepeli nagygyűlés, a Rozmaring Mgtsz-ben tett látogatás sok mozzanata az emberek tudatában, ugyanúgy, mint a Váci utcai séta, és Raisza Gorbacsova kecskeméti és szentendrei látogatása. Az arcokra, a mozdulatokra, sőt a ruhákra is jobban emlékszik az ember, az elmondott mondatokra, a nyilatkozatokra viszont kevésbé. A könyv éppen ezért kívánkozik a polcra és a kézbe. Aki egészében, a baráti látogatás jelentőségét átérezve akarja újra végiggondolni Mihail Gorbacsov és Kádár János megbeszéléseit, kíváncsi arra, hogy a látogatás után az SZKP KB és az MSZMP KB hogyan értékelte a tárgyalásokat, érdeklődve fogja végigolvasni a 75 oldalas könyvet. „Jól érzem magam itt, mert nagyon régi ismerősök vagyunk Kádár elvtárssal, akiben régi barátunkat tisztelhetjük. Kapcsolatainkat soha semmi sem árnyékolja be. Ezek mindig tartalmas és szívélyes kapcsolatok voltak, a teljes bizalmon alapulnak, az őszinteség, a nyíltság jellemző rájuk. S a találkozók Kádár elvtárssal mindig gazdagítottak bennünket” — nyilatkozta a szovjet televíziónak Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára. A színes felvételekkel gazdagon illusztrált könyvet dicséretes gyorsasággal juttatta a könyvesboltok polcaira a Kossuth Könyvkiadó.
