Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-03 / 207. szám

1986. szeptember 3., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 r A táplálkozás a legalap­vetőbb emberi szükséglet, az élet létfeltétele. A jobb, az ésszerűbb táplálkozás nyomán a fiatalok maga­sabbak szüleiknél, biológiai­lag korábban válnak éretté. Ez a helyzet a gazdaságilag fejlett országokban, ahol az emberiség egynegyede él. A FAO csoportosítása szerint ebbe a régióba tartozik va­lamennyi európai ország, a Szovjetunió, az USA, Kana­da, Ausztrália, Űj-Zéland, valamint Japán, Izrael és a Dél-afrikai Köztársaság. Az emberiség háromne­gyed része, mintegy 3,6 mil­liárd lélek a fejlődő világ­ban él és többnyire alul­táplált. A fejlődő országok többségében a létért még szó szerint folyik a küzde­lem. Az élet és a búza, a kenyér és a bér egymáshoz kapcsolódó rokonfogalmak, jelzik a magyar nyelvben, hogy valamikor nálunk is nagy gond volt a napi meg­élhetés, a minimális élelmi­szer-mennyiség előteremtése, az éhség csillapítása. ÍGY ÉLÜNK A Központi Statisztikai Hivatal egyik új kiadványa a számok tükrében ismerte­ti hazánk és a világ élelmi­szer-fogyasztásának helyze­tét, alakulását. Hogyan élünk? Egy felnőtt embernek na­ponta — a fizikai igénybe­vételtől függően — 2406— 3100 kilokalóriát tartalmazó élelmiszer a szükséglete. Természetesen meghatáro­zott összetételben. (Napi 70—90 gramm fehérje, 80— 90 gramm zsír és 350—500 gramm szénhidrát a fo­gyasztásra javallott mennyi­ség.) A hazad élelmiszer­fogyasztás — a statisztikai adatok egyértelmű tanúsága szerint — meghaladja a na­pi 3200 kilókalóriát (13 400 joule-t). Az egy lakosra jutó tel­jes áru- és szolgáltatásfo­gyasztás a felszabadulás előttihez, illetve az 1955. évi szinthez képest 3,5-sze- resére, az élelmiszer-fogyasz­tás pedig kétszeresére növe­kedett, összetétele kedve­zőbbé vált. A gyors fejlődés tartósan alacsony színvona­lat, mintegy 70—80 évi stag­nálást követett. Száz év óta figyeli rendszeresen a sta­tisztika a hazai élelmiszer­fogyasztást. A világháború után 1924—1928-ban érték el a békeidők színvonalát. Ez lényegében az 1880—1884-es szintnek felelt meg, a II. világháborúig a helyzet ér­demben nem változott. Az első ötven esztendő során csupán a fehérjefogyasztás összetétele módosult, csök­kent a hús és nőtt a tej aránya, valamint 3-ról 11 kilogrammra nőtt a cukor- fogyasztás és sajnálatos módon jelentősen csökkent a száraz hüvelyesek aránya. A két világháború közöt­ti 2700 kilókalóriás átlagos napi fogyasztás alacsony, te­kintettel a nehéz fizikai munka magas arányára, az átlagon belüli nagyfokú szóródásra, a jelentős va­gyoni-jövedelmi különbsé­gekre. A mennyiség hiánya pedig eleve jelzi a minősé­gi gondokat, a drágább hús- és fehérjefélék alacsony arányát. A II. világháború jelentő­sen visszavetette az élel­miszer-fogyasztást, amely 1949—1950-re, majd az ezt követő csökkenés után 1954— 1955-re érte el újra az utol­só békeév színvonalát. Az ezt követő 30 esztendős idő­szakot az első években sze­rény, majd igen gyors fejlő­dés jellemzi. A húsfogyasz­tás 2,3-szeresére, a tejé 1,8- szeresére, a tojásé 3,5-szere- sére, a zöldség-gyümölcsé 1,0-szeresére növekedett, miközben a lisztfogyasztás 25, a burgonyáé 55 százalék­kal “csökkent. EURÓPAI SZÍNVONALON A fogyasztás elért magas szintjét, összetételét jelzi: az évi 70—80 kg húsfogyasz­tás, a nemzetközi élvonalba került tojásfogyasztás (17— 18 kg/fő/év); az 1970-es években csaknem megkét­szereződött tejfogyasztás. A vaj-, az étolaj-, a marga­rinfogyasztás számottevően emelkedett, a sertészsírfo­gyasztás azonban nem csök­kent, sőt lassabban ugyan, de tovább növekedett. A liszt- (tészta, kenyér) fo­gyasztás egyértelműen csök­kent, de nem kielégítő mér­tékben. A burgonyafogyasz­tás a kívánatosnál nagyobb mértékben csökkent, s a csökkenés üteme csak az utóbbi esztendőkben féke­ződött. A zöldség- és gyü­mölcsfogyasztás évtizedek óta stagnál. Az árarányok, az igen ol­csó zsír-, a viszonylag ala­csony liszt- és kenyérárak, a növekvő zöldség- és gyü­mölcsárak, termelési gondok nem kedveztek a korszerű táplálkozásnak. A népesség túlzott szén­hidrát- és zsírfogyasztását jelzik a gyarapodó súlyfe­leslegek. Az 1984. októberi kis népszámlálás során a megkérdezettek 20 százaléka mondta magáról, hogy kis­mértékű, 6 százaléka, hogy nagymértékű súlyfeleslege van. A lakosság kétharmada normál súlyúnak, egytizede soványnak tartja magát. A fogyasztásban, legalábbis ami a kalóriákat illeti, túl- tápláltság tapasztalható. Nem vigasz és nem ment­ség, csupán tény, hogy az egészségtelen táplálkozás nem magyar specialitás. Hazánknál legalább 25 százalékkal több az egy főre jutó átlagos zsiradékfogyasz­tás hat európai országban: Ausztriában, Belgiumban, Dániában, az NSZK-ban, Hol­landiában és Svájcban. Ma­kacsul tartja magát a lisztesáru-fogyasztás Bulgá­riában, Csehszlovákiában, Olaszországban, Portugáliá­ban és a Szovjetunióban is. Szinte egész Európában egészségtelenül magas a cu­korfogyasztás (30—40 kg/fő/ év). MENNYIT KÖLTÜNK? A legkisebb jövedelmű háztartásokban az élelmi­szer-fogyasztás aránya a jö­vedelmek 62,5 százalékát emésztette fel 30 évvel ez­előtt, a legnagyobb jövedel­műeknél 40,5 százalékát. Je­lenleg ez az arány a legki­sebb jövedelmű háztartá­sokban 37,5 százalék, a /leg­nagyobb jövedelműekben 23,5 százalék. A különbségek persze a fogyasztás értékösszetételé­ben, a jövedelmi, vagyoni helyzettől függően igen je­lentősek lehetnek. Az élel­miszer-fogyasztás mennyisé­gi növekedésének természe­tes biológiai határai van­nak. Legalábbis ami az élelmiszer alapanyagokat il­leti. Az élelmiszer-fogyasz­tás változatlan áron meg­kétszereződött, míg az ösz- szes nyersanyagoké (tőke­húsé, liszté, cukoré, stb.) 1,6—1,7-szeresére növeke­dett. A különbség abból adódik, hogy a fogyasztás­ban megnőtt a magasabb szinten feldolgozott, követ­kezésképpen értékesebb élel­miszerek aránya. Logikus, hogy a natúrtej, hús, zsír, zöldség, stb. a legolcsóbb és a házon kívül, tehát ét­termekben és másutt elfo­gyasztott élelmiszerek a leg­drágábbak. A két szélső érték között átmenetet képeznek az úgy­nevezett készítmények . (a különböző hentesáruk, lisz­tesáruk, konzervek, mélyhű­tött termékek, stb.). Jelen­leg a házon kívüli fogyasz­tás aránya 17, a különböző készítményeké 34 százalék a teljes élelmiszer-fogyasztáson belül. Míg 1960-ban ezek az arányok nem egészen 10, il­letve 18 százalékok voltak. Végül, de nem utolsósorban a fogyasztás értékét növeli, a primőr zöldség- és gyü­mölcsfélék térhódítása is. Még két adat az érték­összetétel változására. A sa­ját termelésű élelmiszerek felhasználása, fogyasztása 46 százalékról 20 százalékra csökkent. A teljes élelmi­szer-fogyasztásból 6 százalé­kot (11 milliárd forintot) tettek ki 1984-ben a termé­szetbeni társadalmi juttatá­sok (a kórházi, a gyermek- otthoni, stb. ingyenes ét­kezések, illetve támogatá­sok). SZAKADÉK ÉSZAK ÉS DÉL KÖZÖTT A fejlett világ 1,2 milli­árd lakosára átlagosan na­pi 3400 kilokalória jut, a fejlődő világ 3,6 milliárdjá- ra pedig átlagosan 2328. A legalacsonyabb, napi 2000— 2200 kalóriás átlagos fo­gyasztás Afrikát és Távol- Keletet (Indiát, Indonéziát, Bangladest stb.) jellemzi. Elég csak egy-két aszályos esztendő, s a vegetálás éhín­ségbe csap át. Az Észak és Dél szembeszökő élelmezés­beli különbség még inkább nő, mint csökken. Amíg a gazdaságilag fejlett orszá­gokban az egy főre jutó na­pi húsfogyasztás 48 gramm­ról 55,5 grammra emelke­dett az elmúlt másfél évti­zedben, addig a fejlődő or­szágokban ugyanezen idő­szakban az egy főre jutó na­pi húsfogyasztás 10,3-ról 12,2 grammra nőtt. Másfél évti­zed mérlege: +1,9 gramm naponta. Felhalmozott és eladhatat­lan élelmi$zertömeg jellem­zi az egyik világot, míg éh­ség és áruhiány a másikat. Akciók, segélyek révén, a feleslegek átcsoportosításá­val nem hidalható át a sza­kadék. Jelenleg kevesebb élelmiszert termel a világ, mint amennyi az emberiség kielégítő táplálkozásához szükséges. A termelést pe­dig ott kell növelni, ahol az igény jelentkezik. És lehet is. Bizonyítja ezt Kína pél­dája: 1971—82 között 17 szá­zalékkal nőtt az egy lakos­ra jutó élelmiszer-termelés. De a magyar mezőgazdaság eredményei is meggyőzőek. Nemcsak fogyasztani tu­dunk: az egy lakosra jutó élelmiszer-termelésben (ga­bonaegységekben számolva) harmadik helyet foglaljuk el az európai országok rang­sorában. K. J. Közúti igazgatóságok tíízoltóversenye A közeli napokban ren­dezték meg Miskolcon a Sa- jó-parti géptelepen a közúti igazgatóságok tűzoltóver­senyét. Tizennyolc csapat indult a vetélkedőn, amely­nek lebonyolításánál a ren­dezők felhasználták a mo­dern technikát: a számító­gépes értékelést, és az idő­méréssel kombinált videó­felvételt is. Így vitás ese­teknél a visszajátszás után a zsűri azonnal dönteni tu­dott. A résztvevők először el­méleti tudásukról adtak szá­mol, majd az akadályfutás és az osztott sugárszerelés következett. A három ver­senyszám összesítése alap­ján a versenyt fölényesen nyerték a miskolciak a győ­ri és a nyíregyházi csapat előtt. Exportra — Somsályból Az ELCO ózd-somsályi üze­mében — immár 15 éve — Siemens kismegszakítókat és Weber automatákat gyárta­nak. Termékeik eljutnak a szocialista és nyugati orszá­gok piacaira egyaránt. Ké­pünkön: Pál Andrásné a be- méröpultnál. (Kerékgyártó Mihály felvétele) Vantal Gábor, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat KISZ-bizottságának titkára, az Arany Csillag vendéglá­tóház egyik helyettes veze­tője. A miskolci vendéglá­tós fiatalok négy alapszerve­zetbe tömörülve élnek moz­galmi életet. Milyen KISZ- munkát végeznek a pincérek (hivatalosan felszolgálók), cukrászok, büfések, szaká­csok, akik változó munka­időben, este és éjszaka dol­gozva a nem mindig kedve­ző előjellel emlegetett ven­déglátás munkásai. — A KISZ-munkánk, vagy ha úgy tetszik a gazdaság- politikai tevékenységünk szerves része, hogy segítjük a vállalat és a vendéglátó­ipari szakmák utánpótlását — mondja Vantal Gábor. — Hogyan csináljuk? Például már évek óta jó kapcsolat­ban vagyunk a miskolci vá­rosi úttörőelnökséggel, több általános iskolával és időn­ként diavetítéses előadásokat tartunk egy-egy általános iskolában. A patronált úttö­rőket minden évben meghív­juk üzemlátogatásra, étte­rembe, konyhába, cukrász­üzembe, ahol a gyakorlatban látják, hogyan készülnek az ételek, sütemények. Működik a vállalatnál egy Mézes Mackó nevű szakkör, amely­ben az érdeklődő gyerekek játékosan, szórakozva elsajá­títják a sütés, főzés alapjait. Az úttörőcsapatoknak főző­versenyt is rendezünk. Jó néhány gyerekből lett már a vállalat szakmunkása. A KISZ-titkár beszámolt az évente megrendezett szakmai versenyekről, ame­lyet a vállalat Gasztronó­mia Társaságával közösen rendeznek. A szakács, cuk­rász, felszolgáló, vendéglátós eladó és hentes szakmában rendezett vetélkedőknek rangja van a vállalatnál. Ö mellesleg a Ki minek mes­tere? országos döntőig jutott el pár évvel ezelőtt, és jó néhány versenyen szerzett jó helyezést. A vendéglátóipari szakközépiskola elvégzése után pincérként kezdett. A Tokaj és az Egyetem étte­rem után a katonaság kö­vetkezett, majd az Arany Csillag. A vendéglátóipari KISZ- esek tevékenysége természe­tesen nem merül ki a szak­mai versenyekben. Sokféle társadalmi munkával segíte­nek. ahol szükség van rá­juk. Részesei a városi KISZ- bizottság rangos rendezvé­nyeinek, az évente ismétlődő forradalmi ifjúsági napok­nak, és az ismét megrende­zendő miskolci ifjúsági na­pok programjának. Mit je­lent ez számukra? Azt is, hogy a MIN-csárda személy­zete társadalmi munkában dolgozik ez idő alatt. Az ily módon megtakarított pénzt közös célra, például kirán­dulásra fogják felhasználni. A vendéglátós KlSZ-esek- nél van politikai oktatás, de igaz, hogy a vitakörök és rendezvények időpontja sok egyeztetést, alapos mérlege­lést kíván, hiszen sokfelé, változó időbeosztásban dol­goznak. A KISZ-bizottság titkára azt is elmondta: a mostani nehezebb idők ha­tását a politikai munkában is érzik. A nagyobb nyere­ségérdekeltség, a szerződéses üzletek hatására a fiatalok kevésbé aktívak. De az igaz­ság az, hogy nagy gondjaik nincsenek: ők is keresik a mozgalmi munka új és sa­játosságainak jobban megfe­lelő módszereit. A gazdasá­gi vezetés elismeri és segíti a KISZ-esek munkáját. Egy- egy jól sikerült rendezvény, a napi munka kisebb-na- gyobb eredményei után pe­dig a KISZ-titkár is „fel­töltődik”, újabb lendületet kap. P. J. Á darázs ideje Az ijedt kiáltás messze haitik és a hölgy hihetetlen rövid idő alatt tudja végig­jutni a villamost, hátulról az elejéig. Igaz, hogy most a villamos éppen nem zsú­folt, csupán néhány ácsin­gózót kellett ügyesen kicse­lezni, akik pedig nem ug­rottak időben félre, azo­kat erélyes mozdulattal el- taszajtani, és a hölgy már­is ott toporog az első ajtó­nál. A vészkiáltásra az ember ősi ösztöne hatásá­ra rögtön mozdul is elfelé, minél távolabb a villamos végétől, honnan is a futás megkezdődött, de azért mégis maradunk, kikereke­dett szemmel figyelve hát­rafelé, mi is történhetett. Az imént szaladó is kezd elvörösödve, nagy óva­tosan visszamerészkedni, hogy megszerezze ottha­gyott, jókora bőröndjét, de biztonságos távolságból mégis inkább megkér egy bátor férfit, hozná el a tás­káját. Mindez meg is tör­ténik, a hölgy pedig el­magyarázza, mit már mi is észlelhetünk: a jegylukasz- tóból darázs mászkál ki, s be. Kicsinyég körözget a lik fölött, a szélére száll, bemászik, majd vissza. A hölgy éppen kezelni akarta a jegyét, amikor a darázs kirepült. Innen a szaladás, táska otthagyása. Furcsa helyet választott magának ez a rusnya ro­var, az már igaz, de sajna, bármerre is megyünk, lé­pünk, nézünk ezekben a szép, gyümölcsérlelő na­pokban, mindenütt ott zúg­nak, köröznek, rácsapnak mindenre. Fagylaltra, sült hurkára, hát még a gyü­mölcsre! És ott vannak persze minden kis víztócsá­nál, kútnál, valahogy meg­éreznek, megtalálnak min­dent, ami ehető, iható. Hátborzongató történet Ároktőről. Az öreg ház padlására megy föl a fér­fi, majd döbbenten látja, hogy darazsak sokadalma köröz fölötte, az egyik rá­száll az arcára, a másik a kezére, majd az ötvenedik, a századik, a ki tudja, hány ezredik testének még sza­bad részére. Szinte a lá­bától a fejéig elborították. Érthető, hogy a hideg verí­ték kezdte elönteni, majd nagy óvatosan, a lehető leg­lassúbb mozdulatokkal visszaóvakodott. Le a lét­rán. Először a lábáról röp­pentek fel a darazsak, majd ahogyan ereszkedett lefele, minden testrészéről. Egyik sem szúrta meg. Azóta messze elkerüli a padlást. Más. Kétségbeesett tele­fonhívás a gyermekorvos­hoz. A panelház sokadik emeletének nyitott ablakán beszállt egy darázs, rácsa­pott a néhány hónapos cse­csemő fejére, beleszúrt és kirepült. Rohanjanak, ro­hanjanak ide azonnal! Így az orvos. Kalciuminjekció, gyógyszerek, a csípés után tojásnyira növekedett duz­zanat lassan lelohad. A Forma—1 mindenre felkészült egészségügyisei is a darázscsípéseket ke­zelték, ezek kivédéséről próbáltak tanácsokat adni, az újságok hétvégi számai­ban majd’ mindig olvas­hatunk hasonlókat. Sajnos, nem sok mindent tudha­tunk meg. Állítólag helyén­való, ha zöld, vagy fehér ruhát viselünk, élénksárgát, pirosat semmiképpen, jó idegek kellenének, hogy megálljuk csapkodás, hado­nászás nélkül, amikor ez az átokfajzat támad, mely ráadásul többször is belénk szúrhat, mivel nem szakad be a fullánkja. Kivárjuk. Nemigen tehe­tünk mást, mint kivárjuk a darázs idejének végét. Vagy elszaladunk, mint a hölgy a villamoson. Priska Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom