Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. augusztus 27., szerda Dr. Zsámboki László Fotó: Fojtán László A miskolci Nehézipari Műszaki • Egyetemen, a Központi Könyvtár épületében elhelyezett Selmeci Mű- emlekkönyvtár ünnepélyes csendjében a látogató, meg az egyébként itt nagyon otthonos beszélgetőtárs is halkabbra fogja a szót. A falakon körben a hazai bányászat tudományának segítői és emlékei, két és fél évszázad idevonatkozó tudományos irodalma abban a rendben, ahogyan az 1867-ben Selmecbányán állott. A szomszédos teremben az Egyetemtörténeti Gyűjtemény gazdag, ugyancsak a két és fél évszázad történetét idéző tárlói, kincseket érő dokumentumai. A műemlékkönyvtár csendjében beszélgetünk dr. Zsámboki Lászlóval, az NME Központi Könyvtára könyvtári levéltárosával, (így olvastam munkakörét egy hivatalos közleményben.) Nem először találkozunk. Korábban mindig a munkájáról, a közreműködésével készült kiadványokról, önálló kiadványokról, publikációkról volt szó. Most is arra kérem, hogy munkájáról szóljon, de valamivel többet magáról is. Például arról, mi is az a könyvtári levéltáros. — Tevékenységem háromirányú, de az egyes irányok szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Könyvtári tevékenységem elsősorban a Selmeci Műemlékkönyvtár vezetésére vonatkozik, múzeumi tevékenységem az Egyetemtörténeti Gyűjtemény szervezésére, irányítására, fejlesztésére, a levéltárosi pedig szinte a nevében megfogalmazódik. — Miben áll itt, az egyetemi könyvtárban ez a levéltári munka, s hogyan illeszkedik az egyéb eljoglaltságához? — Levéltári munkánk gyűjtőköre 1735- től napjainkig terjed időben. Ismeretes, hogy akkor kezdődött meg Selmecbányán a bányászati felsőoktatás, egyetemünk ennek az intézménynek utódja, munkájának folytatója. Levéltárunkban erre a két és fél évszázadra vonatkozóan igen sok értékes anyag található. Az 1918—19—20-ban Magyarországra került levéltári anyagban vannak például 1842- től való bányászati akadémiai matriku- lák, amelyek mérhetetlenül gazdag adattárként szolgálnak szakmai múltunk jobb megismeréséhez. Itt vannak az 1870-es évektől az akadémiai tanács jegyzőkönyvei, valamint sok egyéb iktatott irat az 1890-es évektől. Fellelhetők itt nem hivatalos munkából eredő kéziratos anyagok is igen nagy számban. Például egykori híres professzorok jegyzetei, levelei, kéziratai, laboratóriumi feljegyzései, hallgatók jegyzetei, ifjúsági emlékkönyvek. Nem érdektelen talán megjegyezni, hogy ez utóbbiakban számos magyar nyelvű, meleg hangú bejegyzés olvasható a Bach-korszak idejéből az akkor itt tanult nem magyar hallgatóktól. Ezeknek az anyagoknak a feltáró kutatása még igen sok adatot ígér. — Hol volt eddig ez a gazdag anyag? — Ez év tavaszán került hozzánk Sopronból, az ottani városi levéltárból. Ismeretes, hogy a két világháború között, sőt a felszabadulás után is egy ideig a bányászati és kohászati felsőoktatás ott folyt. Mivel évtizedek óta már Miskolc ennek az otthona, a bányász—kohász témájú anyagok átkerültek hozzánk. A feldolgozása feltétlenül team-munkát kíván, de egyelőre egyedül dolgozom vele. Szeretnénk az akadémiai, illetve az egyetem teljes történetére vonatkozó anyagot beszerezni, begyűjteni: például az Országos Levéltárból és egyéb helyekről, nem utolsósorban a Selmecbányái Bányászati Levéltárból. A feldolgozást kön.y- nyíti, hogy az anyagok 1867-et, tehát a kiegyezést követően magyar nyelvűek. — Immár harminchét esztendeje Miskolcon működik az egyetem, azóta van itt a kohászképzés, s egy évtizeddel később települt át a bányászat is. E legújabb kor anyaga hogyan illeszkedik a ’evéltári gyűjtésbe? — Az új, 1949 utáni anyagot folyamatosan gyűjtöttük. A gépész, kohász, bányász kar anyagai 1975-ig előrendezve, dobozolva várják a további feldolgozást, illetve kutatást. Most vesszük át az egyetem különböző hivatalainak és szerveinek anyagait is. — Itt beszélgetünk a Selmeci Műemlékkönyvtárban. Mint mondta az előbb, könyvtárosi tevékenysége főleg ide köti. Mondjon valamivel többet erről! — Könyvtáros voltam és vagyok ma is. A selmeci könyvanyagot tizenhét évvel ezelőtt vettem át, rendszereztem, rekonstruáltam az 1867-es selmeci állapotokat. A kötetek tudományáganként ugyanúgy vannak a polcokon, színjelzé- sük szerinti elosztásban, mint hajdan voltak Selmecen. Miután ez megtörtént, az állomány tudománytörténeti feldolgozása felé indultam el. A XVIII. században a bányászat és kohászat tudományköre felölelte szinte az egész természettudományos világot, a matematikát, mechanikát, fizikát, kémiát, ásványtant, földtant, egyebeket. Könyvállományunkban az egész XVIII. századi természettudományos világkép tükröződik. Az említett tudományágak XVIII. századi történetét tanulmányozva megállapítható, hogy ez a könyvtár a világon egyedülálló. Korabeli régi katalógusok, egyebek segítségével elemeztük, hogy milyen helyet foglalt el hajdan a világon és semmi túlzás sincs abban, ha ma is egyedülállónak tekintjük. — Ügy tudom, a könyvtári és levéltári anyagok rendezése közben tudományos kiadványok is születtek. — Igen. Vizsgálódásaim eredményeit 1976-ban magyarul, majd két év múlva német nyelven publikáltam. Kötetem eljutott a nagyvilág különböző szakmai tudományos folyóirataihoz, igen nagy és jó volt a visszhangja nemcsak a baráti országokban, hanem Nyugat-Európában és az USÁ-ban is. Ezt követően hívtak meg előadóként több külföldi rangos szakmai konferenciára is. — Ez a könyvtár nemcsak műemlék, hanem szervesen bekapcsolódott a Nehézipari Műszaki Egyetem oktató-nevelő munkájába is, ugyanakkor konferenciák otthona és vonzó idegenforgalmi érték is. — Alapjában innen indultam mindennel. Ahhoz, hogy a könyvtár értékeit meg tudjam ítélni, bányászat-, kohászat-, valamint felsőoktatás-történeti stúdiumokat kellett folytatnom. Nagy igény is mutatkozott ez értékek feltárása és publikálása iránt. Akadt szerencsére mecénás is. Például maga az egyetem. Az egyetemi Közleményekben számos publikációm jelent meg e témakörben. Hasonlóan említhetem a Központi Földtani Hivatalt is. Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből címmel két kötetem jelent meg 1982-ben, illetve 1984- ben, a harmadik most áll szerkesztés alatt. Annál is inkább szükség van ezekre a publikációkra, mert hazánkban a technikatörténet kutatása nem megoldott, a bányászat—kohászat történetét pedig nem kutatják tudományosan sehol. A felsőoktatás történetére újabb igény jelentkezett egyetemünk 250 éves jubileumát megelőzően. Ez irányú munkánk 1980-ban indult meg igen intenzíven: tárgyi anyagok, hagyatékok, egyebek gyűjtésével. Ebből született a nyilvános, állandó kiállítás, az Egyetemtörténeti Gyűjtemény, amely igen nagy látogatottságnak örvend. Az oktatástörténethez kapcsolódva jelent meg két kiadványunk: 1983-ban A selmeci oktatók lexikona és 1985-ben a Selmectől Miskolcig. — Magáról még mindig nem beszélt. — Az Alföldről származom és 1959 óta élek itt. Könyvtárosnak jöttem akkor a Nehézipari Műszaki Egyetemre, majd a dékáni hivatal vezetője lettem és 1969- ben tértem vissza a könyvtárhoz, azóta ezt csinálom. Egyébként végzettségem szerint jogász és könyvtáros vagyok és szakmai működésem legnagyobb eredményének a Selmeci Műemlékkönyvtárat tartom, amely — bátran kijelenthetem — világtörténeti unikum. Munkámat a Központi Könyvtár és az egyetem vezetése mindig segítette, jó mecénásként gondozta. így láthattam el a beszélgetésünk elején említett háromirányú munkát egymással szoros egységben. Dr. Zsámboki Lászlót alkotmányunk ünnepe alkalmából a Szabó Ervin Emlékéremmel, a könyvtárosok és levéltárosok részére alapított legmagasabb szakmai elismeréssel tüntették ki. A háromirányú munka kitűnő ellátását honorálta a magyar könyvtárügy nagy alakjának nevével jelzett kitüntetés. Bevonultak a pedagó- • gusok. Az alsó- és középfokú oktatási intézményekben tegnap délelőtt már szinte mindenütt megtartották az első nevelőtestületi • értekezleteket. A becsengeté- sig hátralévő néhány nap még nagyon feszített tempót kíván tőlük, nemcsak az ilyenkor szokásos órarendkészítés, a tanév feladatainak megbeszélése várja őket, de szeptember 1-ig — a rendelkezések értelmében — el kell készíteniük a működési szabályzatukat is, amely az eddig használatos házirend helyébe lép. Túl vagyunk már a szokásos tanévnyitó megyei értekezleten is (hétfőn tartották meg), amelyen az elmúlt tanév értékelésén túl az új tanév legfontosabb teendőit vették számba á megyei oktatási intézmények vezetői, a szakfelügyelők. Többé-kevésbé nyugodt tanévnek nézünk elébe még akkor is, ha az új oktatási törvény életbe lépése természetszerűen együtt jár a feladatok, a munka megnövekedésével. Ügy gondoljuk azonban — s ennek a megyei értekezleten is hangot adtak —,hogy a borsodi pedagógus társadalom képes arra. hogy olyan oktató-nevelő munkát végezzen, amely összhangban van oktatáspolitikai célkitűzéseinkkel. Ezt hivatott segíteni tulajdonképpen maga az új törvény is. Ha a feltételek nem is mindig maximálisan jók — erről nem is lehet beszélni addig, amíg 40 fős osztályokban is tanítanak —, azért gyarapodott a megye iskolahálózata. Új tantermek és tornatermek készülnek el az új tanévre, s sok helyen ezzel alapjaiban változnak meg a tanítás körülményei. Úgy gondolom azonban, hogy minden elhatározás annyit ér, amennyi megvalósul belőle, amennyit megvalósítanak. És nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy oktatásügyünk minden elhatározott változtatása, fejlesztése (csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy megyénk is részesül a minisztérium támogatásából, amelyet a hátrányos helyzetű iskolák felzárkóztatására szavaztak meg) végül is a pedagógusokon áll vagy bukik. Azaz, nem lehet gyökeres fordulaKépesítés nélkül, hivatástudattal Helyzetkép a általános sátoraljaújhelyi iskolákról Benedek Miklós A nagyobb városok általános iskoláiban mindenképpen azon igyekeznek a város vezetői, hogy képesített pedagógusokkal várják a tanévkezdést. Ez az igyekezet évről évre gondot jelent, a kisebb településeiken: több helyen is képesítés nélkül tanítanak fiatalok", vagy nyugdíjasokat hívnak visz- sza az iskolába. Nyilván igaz, amit azok állítanak, akik a megfelelő szakirányú felsőiskola elvégzése nélkül veszik kezükbe a kicsik oktatását: sokszor nagyobb szeretettel, lelki ismerettel és hivatástudattal — de legalább olyannal (!) — tesznek eleget a rájuk váró feladatoknak, kötelezettségeiknek, mint képzett társaik. Ezzel semmiképpen sem akar vitatkozni senki sem, s akinek járt már csemetéje huszonéves „csupán” gimnáziumi érettségivel bíró „kis tanító nénihez”, megszavazza a bizalmat a többiek számára is. De azon is felesleges lenne vitatkozni, hogy korántsem haszontalan egy pedagógus számára mindaz az ismeret, amit a főiskolán beléjük 'táplálnak a szaktárgyakból, a pedagógiai tudományokból. Nem lehet meg ma már senki sem szakmai felkészültség nélkül semmilyen poszton, még ha oly nagy is a hivatástudata. Dene Andor, a sátoraljaújhelyi tanács művelődési osztályának dolgozója a helybeli állapotokról elmondta, hogy az idei viszonyok sem jelentenek javulást az előző évekhez képest az általános iskolai pedagógusellótottság- ban városukban, a város- környék településeiben. A következő évekre azonban várhatóan jobb lesz a képesítéssel rendelkező pedagógusok aránya, hiszen a most alkalmazott 43 képesítés nélküli tanító — kisebb számban szaktárgyai tanító tanár — közül sokan már másod-harmadéves hallgatói valamelyik főiskolának, és jövőre végezni fognak. Ebben a negyveruhármas számban már azok is „szerepelnek”, akik most fogják majd elkezdeni első évüket. Betöltetlen általános iskolai álláshely már nincs pedagógusok számára, és a városban is csak a kisegítő iskolában, valamint a szlovák diákotthonban kérték képesítéssel nem rendelkezők segítségét. Sátoraljaújhelyen tehát lassan már a derűsebb évek és szeptemberek elébe néznek a város oktatási ügyeiért felelős vezetők, a kisgyermekes szülőik, és nem utolsósorban maguk a kisdiákok is. tot, változást várni- addig, amíg a pedagógusok véleménye megoszlik a célok valóra válthatóságáról. Még így sem számíthatunk látványos változásra. Az iskola megújulásának igénye ugyanis szorosan összefügg azzal, hogy helyreálljon a pedagógus társadalom ön- és közmegbecsülése. Vannak ennek látványos, külső megnyilatkozásai — az anyagi megbecsültségükre gondolunk elsősorban —, de nemcsak erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy valóban megkapják az új oktatási törvény által biztosított önállóságot. És ez sem csak elhatározás kérdése. Az önállóság feltételezi az irányítás eddigi gyakorlatának szükségszerű megváltoztatását, a pedagógiai folyamatokba nem pedagógiai eszközökkel történő beavatkozások megszüntetését, ahogy arról a közelmúltban a Művelődési Minisztérium egyik felelős munkatársa is nyilatkozott. Az ellenőrzés helyett a segítő, a tanácsadó, a szolgáltató szerepre kell az irányításnak „berendezkednie,” s ez a szerepváltás nem ígérkezik zökkenőmentesnek, könnyűnek. De nem kevésbé fontos, hogy a pedagógusok valóban minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy korszerű szakmai ismeretek birtokában legyenek. A korszerű és magas szintű pedagógiai felvértezettség, a szakmai tudás az önálló munkának alapfeltétele. Így elodázhatatlan a képzés és a továbbképzés megújítása, az előbbi azért, hogy a pályára kerülők valóban képesek legyenek megbirkózni a feladatokkal, az utóbbi, mert a megújulás igénye és ténye nélkül nem juthatunk előre. Nem túlzás, elsősorban maga a pedagógus társadalom vár sokat az új oktatási törvénytől. Mert belső igénye van a megújulásra, a magasabb szinten teljesítésre. A gyermekszabásúbb iskolának hitem szerint ők voltak, s ma is ők a legnagyobb hívei, az igazi sürgetői. De ne amikor most a dolgos hétköznapokról beszélünk az iskolában, akkor nem feledhetjük, a törvény végrehajtásáért nemcsak a pedagógusok a felelősek. (cs. a.) Számítógépes raktárbázis A Könyvértékesítö és Könyvtárellátó Vállalat fejlesztési programjának részeként elkészült az a korszerű számitógépes raktárbázis, amely utánrendelési raktárt, expedíciót és számítóközpontot foglal magában. Az új létesítmény alapterülete mintegy 8000 négyzetméter, s itt 150 millió forintos készlettel dolgoznak. A húszezres címanyag nyilvántartása, feldolgozása számítógéppel történik.
