Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
1986. augusztus 27., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Júliustól: hivatásos szülök Aggódva figyeljük a fiatalokat. Ki és hogyan neveli őket? Milyen környezetben élnek? Ez a nyugtalan érdeklődés csak erősödött, amikor tudomást szereztünk arról, milyen sok az állami gondozott kiskorú, s amikor arról is értesültünk, hogy ma már mind kevesebb közöttük az árva. akiknek menedéket kellene nyújtani. Az állami gondozottak többségét kényszerből kellett kiemelni környezetükből. sorsuk és jövőjük mentéséért. Számuk 1985- ben meghaladta a harmincezret. Sokféle elhelyezési, nevelési mód van, bár ahogy a szakemberek mondják, nem elegendő, s főleg nem vagyunk még kellően tekintette! a gyermekek különböző sérültségi fokára. Az állami gondozottak nagyobb része valamilyen nevelőintézményben él, de több mint negyedrészüket, majd nyolcezret, nevelőszülőknél helyezték el. A család semmivel nem pótolható. S ha mégis arra kényszerülnek az illetékesek, hogy gyermekeket családjukból kiemeljenek, közben jól tudják, nem ez az igazán jó megoldás. A kényszer ritkán szül azonnal biztos sikert. Ezért is szorgalmazták mindig, hogy lehetőleg családba kerüljenek a magukra maradt gyerekek. Ha nem a saját szüleik, legalább a nevelőszülők törődjenek velük. Ez utóbbi szónak nem volt mindig jó csengése. Móricz Árvácskája a kitaszított gyermekek mostoha sorsát idézi, a társadalom felelősségérzetére apellál. Akkoriban talán hiába. Mára sok minden változott. A nevelőszülői hálózat ma többnyire betölti hivatását. Annál is inkább, mert szigorúan ellenőrzik. Tavaly a nevelőszülők kétharmada egy gyermeket nevelt, ami önmagában is jelzi: már régen nem a pénzért, a plusz juttatásokért „vesznek ki" intézetből kiskorút, s azért sem, hogy legyen néhány segítő kéz a gazdaságban, a ház körül, a műhelyben. Az okok egészen mások. Sokan azért vesznek nevelésbe gyermekeket, mert nekik maguknak nem lehetett, de tartanak az örökbefogadás kockázatától. Mások azért, mert a sajátjaik kirepültek már, de a megüresedett házban még akad hely. és erejük is van a gondoskodásra. S nem kevesen, mert a gyermeknevelést, a szülői érzést igaz hivatásuknak tartják. A feladat, amit vállalnak, nem könnyű. Az állam pénzbeni, természetbeni támogatása hasonló, annyi mint a saját gyermekek után. S tudjuk, amit ma a társadalom adni képes, könnyen elkölthető. Legfeljebb beosztása okoz fejfájást. De a nehézségeknek talán ez a kisebbik része. A gyerekek. akik az otthonból az idegen portára kikerülnek, rendszerint kisebb-nagyobb mértékben sérültek. Félősek és zavarodottak, akad olyan két-három éves, aki nem jár még rendesen, mert korábban örökké bezárva tartották, fogyatékosán beszél, mert emberi szóban alig volt része, annál többször gorombaságban, durvaságban, megalázásban. A gyermek méltósága ma még az egészséges családban is olykor hiányzó fogalom. A nevelőszülő tehát mindenképpen többet nyújthat, mint amire egy nevelőintézet képes. Mert a családnak varázsa van. ez szavakkal nehezen magyarázható. Mit kaphat a nevelőszülő cserébe? Semmit és mindent. A hála nem alku tárgya. Ám a gyerek még őszinte lény. Ügy szeretni, mint ők — a szerétéiért cserébe — senki sem tud. De úgy örülni és úgy bánkódni sem. Könnyű ugyan becsapni, de még könnyebb megnyerni, mert a törődésért alku nélkül hálás. Akik állami gondozottak nevelésére vállalkoznak, a kapott ragaszkodásért, a vi- szonzott szerétéiért teszik. De tudni kell: a nevelt gyerek nincs örökre elszakítva valódi szüleitől. A szülő láthatási joga ugyanúgy érvényes, mintha a gyerek intézetben volna. (Hacsak a gyámhatóság ezt a jogát meg nem vonja.) És sok szülő, amikor megtudja, hogy gyermekét családhoz adták, megjelenik: számtalanszor azért is, mert a nevelést az államnak szívesen átengedi — vagyis a gondot —. de a viszonzást, ha felnő a gyerek, szívesen bevasalná. A kapcsolatot a gyámhatóság — ha az a gyermek érdeke is — nem szakítja meg. Talán ezt a legnehezebb vállalni a nevelőszülőnek. Azt, ahogy a láthatás után a gyerek például ül egy könyv fölött, s néz maga elé, s a megnyugvást keresi magában. De többnyire a nevelőszülőkben leli meg. Válság, teher ez, amely gyereket és nevelőszülőt egyaránt megvisel. Tisztelet és becsület hát azoknak, akik a védteleneknek és kiszolgáltatottaknak a legtöbbet tudják adni: a családi otthont. S hogy ez kívánatos és szorgalmazandó, azt az utóbbi évek több intézkedése megerősítette. A Művelődési Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédő Osztálya 1984-ben kísérletképpen hivatásos nevelőszülői hálózat szervezésébe kezdett a hagyományos és bevált módszer mellett. Azoknak a családoknak, amelyek legalább öt állami gondozottól hajlandók befogadni, lehetőséget adtak, hogy az anya főhivatásban vállalhassa ezt! Vagyis fizetést kap. hogy minden erejét, türelmét, szeretetét a gyerekekre fordíthassa. A két esztendővel ezelőtt kezdődött kísérlet: mára polgárjogot nyert. Ez év júliusában törvényerejű rendelettel módosították a Munka Törvénykönyvét, s ezzel elfogadottá vált a nevelőszülői hivatás. Ma 38 hivatásos nevelőszülő van az országban. Jó részük már eddig is nevelt saját otthonában egy vagy két állami gondozottat. Egy részüknek központi keretből juttattak pénzt, de a vállalkozás nagyszerűségét fölismerve. sok megye Gvermek- és Ifjúságvédő Intézete is áldozott erre a saját költség- vetéséből : így Csongrád, Heves, Somogy. G.vőr-Sopron és Zala. Most a központi keretből évente 25 ilyen hivatásos nevelőszülői állás létesíthető, azaz minden esztendőben 25 új család alakulhat, S ha csak a minimálisan vállalandó öt gyerekkel számolunk, ez évente 125, korábban hányódó és kétséges sorsú. az állami otthonban nehezen oldódó gyermek sorsát teheti — előre kiszámíthatóan — jó kezekbe. R. S. M pNl A képen: a vendéglátó- helyeken reggeltől estig tortott o kiszolgálás A XI. Miskolci Ipari 9 Kiállítás és Vásár szervezőiről, a kiállító vállalatokról és azok vezetőiről már olvashattak lapunkban. Azokról viszont, akik a kulisszák mögött segítettek, dolgoztaik, még nem ejtettünk szót. Az ő nevüket nem jegyzik, pedig nélkülük nem jött volna létre ez a rendezvény. Közéjük tartozik Szabó Istvánná pénztáros, aki nyugdíjasként a sportcsarnok dolgozója. A kiállítás ideje alatt négy pénztár működött. Két „nyugi pénztár”, és két zűrösebb. Az utóbbiak nagyobb forgalmat bonyolítottak le. Ezért, hogy senki ne legyen jobban terhelve mint a többiek, mindennap helyet cseréltek egymás közt. A munka általában í! —2-ig tartott, de voltak napok, hogy nyitástól zárásig ott kellett lenni. Egy délelőtt ebben a pénztárban 1300 jegy fogyott. A rendezők közül néhányat — köztük Lángi Péter — a jegyellenőrzést végezték. Neki 10 órától este nyolcig kellett helytállni. Véleménye szerint az idei kiállítás színvonalasabb volt, mint az előző, és érdeklődők A dinamikusan fejlődő Salgótarjáni Ruhagyár hetvenötmillió forintért megvásárolta a Budapesti Harisnyagyár bátonyterenyei Delia leányvállalatának épületét. Ebben — a dolgozók közösségét megtartva, átképzésről gondoskodva — konfekcióüzemet rendez be a legmodernebb angol, holland, japán, NSZK-ból való, és olasz gépek felszerelésével, számítógépes termelésirányítással. Az új üzem női és férfi felsőruházati termékeket fog előállítani — a At információs helyeket sok látogató kereste fel is többen jöttek el. Szabadságát töltötte munkával, és bár nem sokat bámult, mégis szívesen dolgozott a kiállításon. A rendezők többsége a kiállító térben felügyelt a rendre. Vigyáztak a tisztaságra, a dohányzási tilalom betartására. Ezt tették a rendőrök is, akik már puszta jelenlétükkel tekintélyt parancsoltak. szabástól a készáru csomagolásáig, szállításáig — dollárelszámolású piacokra. A tavaly decemberben aláírt adásvételi szerződés 1987. január elsejével lép életbe, mégpedig olyan formán, hogy az átállást már az idén, folyamatosan hajtják végre. A ruhagyár az átszervezéssel, a termelés előkészítésével és megszervezésével, vele együtt a dolgozók átképzésével — pályázat útján — a CBS svájci—magyar vegyesvállalatot bízta meg. A harisnyagyártás foDobos János és Varga Gyula szerint nem történt semmi baj a vásáron. Az információszolgáltatás is fontos feladat egy ilyen rendezvényen. Bódi Emese a Méretes Ruházati Szövetkezet áruit reklámozta. Mindenkinek szívesen adott felvilágosítást a vállalat termékeiről. Megmutatta a ven- dégkönyben összegyűlt elismerő sorokat, és mellet néhány elég furcsa bejegyzést is: valószínűleg gyerekek vagánykodásait. Nem lenne teljes a felsorolás, ha kihagynánk a vendéglátóhelyeket, ahol reggeltől estig biztosították az ételt és a frissítő italokat az éhes, és hőségtől szomjas látogatóknak. Szeniczei At- tiláné büszke volt a jó árukínálatra, bár elismerte, hogy a kis helyiség miatt akadtak problémák. Délutánonként például nem mindig lehetett hideg sört kapni, a kevés hűtő miatt. Körülbelül fél mázsa virslit, 20 k ' kolbászt, 5—600 darab zsemlét és ugyanannyi kiflit fogyasztottak náluk a látogatók. Dobos Klára kozatos leépítésével megkezdődött az új berendezések telepítése. Az első konfekcionáló szalagot szeptemberben üzembe helyezik. További két szalagon novemberben, illetve 1987 januárjában indul meg a termelés; közben berendezik a szabászatot, az adjusztáló és csomagoló részlegeket is. A bátonyterenyei Délia leány- vállalat megszűntével kieső finomharisnya- és harisnyanadrág-termelés pótlását a Budapesti Harisnyagyár vállalta magára. Harisnyagyárból ruhagyár Amikor a szabadságok időszaka beköszöntött és a vakáció, meg a nap melege a házak közé csalogatott gyereket és felnőttet, akkor a város parkjai egyszeriben életünk folyásának talán legfontosabb helyei voltak. A zsúfolt iskolai, vagy szűk panelházi keretek közül kiszabaduló életteli gyereksereg reggeltől estig ott kereste a társas fára mászás örömét éppúgy, mint tipegő csemetéjével a kismama, illetve felnőtt és idősebb a maga pihenését, felüdülését. Az így első megközelítésre is többféle igény kielégítése tehát fontos feladata minden városi parknak, és minél zsúfoltabb egy város, annál fontosabb és differenciáltabb feladat a megfelelő zöldfelületek építése és fenntartása. Ha a többirányú feladat- csoporton belül súlyozni akarunk, akkor életünk mindennapjaiban aligha vitathatóan a serdülő korosztály mozgásigényének a kielégítése kerül az első helyre. Persze nem azért, mert a parkok tervezői, üzemeltetői másodlagosnak tartanák egy szép pihenő- vagy üdülőpark les- lel-lelket felüdítő ügyét, hanem mert a használati igénynek — a gyermek egészséges fejlődése által — követelőén jelentkező kielégítése sok esetben akkor is meghatározó, ha azt nem akarnánk tudomásul venni. Ezt a meghatározó jelleget úgy kell értenünk, hogy például a bérházak közötti szűk területen egy tucat 6—14 éves gyerek a szó egyenes értelmében uralja a terepet. Uralják a tenyérnyi játszóteret és azt a kevés zöldet, ami azt körülveszi, és ez természetes, mert nekik a sok mozgással együttjáró játék az egyik legfontosabb élettevékenység. A felnőttek számára a parkból csak az marad meg csendes pihenésre, amit a gyerekek térben és időben szabadon hagynak, az pedig édeskevés. Ha tehát a parkot üzemeltető szakemberek valameny- nyire is eredményes munkát akarnak produkálni egy-egy lakóterületen, akkor először arra kell megoldást találni, hogy a tervezési normákon túl. vagy innen, de „testreszabott", lakóház körüli zöldfelület-kialakítást tudjanak produkálni. zsákutcába szaladni látszó — játszótéri helyzet megoldására, de legalábbis javításáés A játszóterek fontossága tehát sokak — szülők és szakemberek — számára (s az utóbbiak többnyire az előbbi kategóriába is beletartoznak) egyaránt nyilvánvaló. A játszótér-tervezés külön témája a kerttervezés elméletének és kiemelt feladata a városi parkgondozás gyakorlatának. Nem csoda tehát, hogy a város gazdái, és ezen belül a parkok gozdozói Miskolcon is évek óla törekednek a — ra. Társadalmi gondnokságvállalás szervezésével, más szervezési és egyéb törekvésekkel próbálunk jobb feltételeket nyújtani csemetéinknek, sajnos nem éppen biztató eredménnyel. A sokéves probléma halmozódásának oka aligha vezethető vissza a jó szándékú törekvések ugyancsak jó szándékú közreműködőire. A hivatásos parkgondozókat sem lehet illetni az érdektelenség vádjával, hiszen a munka negatívumai őket érintik legközvetlenebbül. Az okot és ezzel együtt a megoldást sokkal inkább abban kell keresni, amit a város politikai vezetése a város- üzemeltetés kapcsán korábban megfogalmazott, azaz egy állandó igény kielégítésére szolgáló folyamatos törekvés elengedhetetlen voltában. A megoldáshoz szükséges folyamatos törekvés magától értetődően nem zárja ki, sőt feltételezi az új formák keresését. Az újkeresés azonban nem hozhat eredményt, ha az nem támaszkodik mindazokra a szakmai ismeretekre és elemzésekre, amelyek egy beépítési terv készítésétől a korszerű játszó- eszközök előállításán keresztül a beruházás, majd az üzemeltetés technikai és pénzügyi megoldásáig terjednek. Persze, túlzás lenne azt állítani, hogy már játszóteret is számítógéppel akarunk tervezni és üzemeltetni, amikor a találékony gyere- kek két darab fával, vagy egy marék kaviccsal is igen jól el tudnak szórakozni. Mi magunk is bigéztünk valamikor, és a — főleg lányok körében népszerű — kavicsfel kapkodó játék igen jó kézügyesség-fejlesztőnek számítana manapság is. De ezekhez a városszéli játékokhoz tér kellett, ahol a jól eltalált fadarab nem veri ki az ablakot, meg tiszta patakpart, ahol szép kavicsokat lehetett válogatni. Mindezeknek a feltételeknek szűkében vagyunk és ahogy a mosóteknős esti mosakodást felváltotta a távfűtés melegvizes fürdőszobája, úgy szerveződött át mindennapi életünk a lakó- környezet egészében is. És j ezt a lakókörnyezetet azzal 1 a folyamatos, tudatos törek- j véssél kell szerveznünk, i amely évtizedes távlatban 1 képes összeegyeztetni az I igényt, a teret, az eszközö- j két és a pénzt. Mert gene- ! rációk nőnek fel és szerez- j nek egy életre meghatáro- ; zó impressziókat abban a környezetben, amelynek har- j móniájához a parkok, játszó- : terek elengedhetetlenül hoz- j zá tartoznak. Dr. Bartus Elemér oki. kertészmérnök
