Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

1986. július 12., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Mozgástér és stratégia Körkérdés gazdasági vezetőkhöz Az esők ellenére Jó ütemben halad a gabonaátvétel A közgazdász-szakma leg­nagyobb hazai eseménye minden esztendőben a köz­gazdász-vándorgyűlés, ame­lyet idén Miskolcon rendez­tek meg. A huszonötödik, ju­bileumi eszmecserén a gaz­dasági élet legégetőbb kér­déseit vitatták meg a szak­emberek: szó volt a vállala­ti stratégiáról és üzletpoliti­káról, a vállalkozás belső mechanizmusáról, valamint a gazdálkodó egységek mozga­tásáról. Mind-mind aktuális, izgal­mas kérdés. Négy borsodi gazdasági vezetőt kérdeztünk meg: megítélésük szerint, a mai közgazdasági környezet­ben van-e akkora mozgás­tere a vállalatoknak, mely lehetővé teszi az eredményes vállalati stratégia kidolgozá­sát és megvalósítását? A kohászat korlátái Almássy József, az Ózdi Kohászati Üzemek kereske­delmi igazgatója: — Stratégia nélkül egyet­len vállalat sem élhet meg. Különösen vonatkozik ez olyan alágazatra, mint a vas­kohászat, amelyik 1980-ig a népgazdaság „húzó” ágaza­tához tartozott, mind a jö- vedelemképesség, mind pe­dig a népgazdaság deviza­szaldóját tekintve. A tíz év­vel ezelőtt bekövetkezett vi­lággazdasági válság 1980-tól kezdődően éreztette hatását a vaskohászatban, s ez saj­nos, egybeesett a kompetitiv (egymás hatáskioltó) árkép­zéssel. A kettő együtt olyan környezetet teremtett a gaz­daságnak, amellyel a kohá­szok nem tudnak megbirkóz­ni. Miért nem? A vaskohászat szemszögéből nézve alapve­tően három ok miatt. Első­ként kell említenem, hogy a vezetés elkényelmesedett, ró­zsaszínűnek látta a világot. Aranykorban éltünk, mert a konvertibilis exportpiacon annyi nyereség realizálódott, amennyiből kényelmesen meg lehetett élni még úgy is, hogy nem volt nyereséges a belföldi és néhány külföl­di piac. Rossz volt a straté­gia. Másodszor: a hetvenes években nem fordítottunk elegendő tőkét a technikai­technológiai váltásra, pedig ekkor még lett volna rá pénz. Emiatt tíz év késésbe került a magyar vaskohá­szat. Tulajdonképpen ebből következik a harmadik ok, nevezetesen, hogy viszonylag konzervált technológ láva 1­technikával, nagy fajlagos anyagfelhasználással dolgo­zunk. Ilyen feltételek mel­lett kellene versenyeznünk a tőkés piacon. Ez nyilvánva­lóan önerőből nem megy, te­hát belép az állami támoga­tás kényszere. A stratégiát a megválto­zott körülmények között is kidolgoztuk. Elsődlegesen a belföldi piacot kívánjuk jobb minőségű, szélesebb áruvá­lasztékkal ellátni. Igen fon­tos feladatunk a szocialista partnerek igényeinek kielé­gítése, és ügyelnünk kell a konvertibilis piacaink meg­tartására is. Mindezeket szem előtt tartva, tízéves progra­mot dolgoztunk ki, mert az anyagi lehetőségek miatt ennyi idő kell a megvalósí­táshoz. Csökkentenünk kell a termelést. Ez azt jelenti, hogy két hengersort, két Mar­tin-kemencét és egy nagy- olvasztót leállítunk. Minden­nek feltétele, hogy a rúd- és dróthengermű kapacitását, valamint a folyamatos önté­sek részarányát növeljük, s a jelenlegi tartóhengersort korszerűsítjük. Elkerülhetet­len a Martin-acélművek kor­szerűbb energia- és anyagta­karékos berendezésekkel va­ló ellátása. Az említett struk­turális változtatásokhoz pénz kell, másrészt újabb munka­helyek, hiszen mintegy 800 ember felszabadul. Ezeket az embereket nem akarjuk szélnek ereszteni. Haszon és rizikó Simcsik Károly, a Decem­ber 4. Drótművek gazdasági igazgatóhelyettese: A mi stratégiánk a kis lé­pések politikája. Sajnos, erő­forrásainkra támaszkodva, ki­sebb kiegészítő hitelekkel olyan termékeket gyártunk, amelyek nagy biztonsággal értékesíthetők a piacon. Igaz, ehhez jó piaci ismeretek kel­lenek, magyarul, tudni kell azt, hol találhatók vevő — és pénzzel rendelkező piacok. Óvatosan kockáztatunk, tehát soha sem hagyjuk számítá­son kívül, hogy milyen a vállalat teherbíró képessége. Két példát hadd említsek. Az egyik a bányarács, amely­nek, elemzéseink szerint jó a kereslete. Sokáig tárgyal­tunk a Borsodi Szénbányák Vállalattal, végül sikerült megegyezni. A bányavállalat pénzzel is beszállt a vállal­kozásba, így egy hónap alatt már termelni tudtunk. A tő­kebefektetés azóta többszörö­sen visszatérült. A másik esetben hármas együttműkö­dést írtunk alá horganyhu­zalok gyártására. Ez közös fejlesztésű program, ami any- nyit jelent, hogy több pénz és kevesebb rizikó. Az ilyen lépések megtéte­léhez szakmai ismeretre, sok információra és a fejlődés irányának helyes megállapí­tására van szükség. Mi elé­gedettek lehetünk, mert az elmúlt tizenöt esztendő iga­zolta stratégiai politikánk he­lyességét. A kis lépések és a kivárás taktikájába eddig nem csúszott hiba. A vezérigazgató disszertációja Tolnai Lajos, a Borsodi Vegyi Kombinát vezérigaz­gatója : — A vándorgyűlésen el­hangzott előadásomban is igyekeztem bemutatni, hogy vállalatunknál hogyan zajlik a stratégiai tervezés. Megíté­lésem szerint a stratégiai tervezés csupán egy eszköz. A lényeg: a stratégiai veze­tési szemlélet kialakítása. Ez nálunk sikerült, minek több oka van. Egyrészt az, hogy a BVK-nál már a hetvenes években is végeztek ilyen munkát, és mára megszilár­dulhatott ez a szemlélet. Jó példa erre a PVC—III. ter­mékeinek értékesítése, ami kimondottan a hatásos keres­kedelmi tevékenységnek kö­szönhető. Másrészt, ennek a szemléletnek érvényesnek kell lennie a vállalat összes vezetőjére. Nekem szeren­csém volt, mert mikor a kombinát élére kerültem, ak­kor a BVK már a stratégiai tervezés-vezetés egyik bázis­vállalatának számított. El­nézést a személyes dolgokért, de ez számomra akkor fon­tos volt, hiszen kinevezésem előtt néhány évvel hangos kacagás tört ki, amikor a szakemberek megtudták, hogy gazdaságmérnöki disz- szertációmban a vállalati stratégiával kívánok foglal­kozni. Akkor ez nem volt gyakorlat. A mai viszonyok között is lehet gondolkodni és tervez­ni. Erre bizonyíték a kom­binát eredménye. A szabá­lyozással kapcsolatban: azt várom, hogy közvetítse a magyar gazdaság számára a világgazdaság hatásait. A hi­bák éppen abból adódnak, hogy ezek a hatások nem mindig érezhetőek elég mar­kánsan határainkon belül. Bizonyos alapellentmondáso­kat gazdasági szabályozással akartunk feloldani, holott sok esetben ezek nem gazda­sági témák. Példaként emlí­tem a hatékonyság és a tel­jes foglalkoztatás ellentmon­dását, vagy az életszínvonal és a műszaki haladás sor­rendiségét. Én úgy szeretném megváltoztatni a belső köve­telményrendszert, hogy az a műszaki haladást szolgálja. A stratégiával kapcsolatban befejezésül annyit szeretnék még elmondani, hogy nagyon őszinte önvizsgálatot kell tar­tani. El kell tudni különíteni azokat a területeket, amelye­ket az adott időpontban konjunkturális válság sújt, azoktól, amelyek strukturális válságban vannak. Ez utób­bi vizsgálatakor bátran kell vállalni egy-egy üzemrész bezárását is, ha az meg­könnyíti a vállalat helyzetét, eredményesebbé teszi gazdál­kodását. A közelmúltban mi is megtettük ezt a lépést. Jelez az áruház Veres János, a miskolci Centrum Áruház igazgatója: — A népgazdaság mai kö­rülményei között rendkívül nehéz helyzetben vannak a vállalatok akkor, ha távlati, s persze, eredményes straté­giát kell megtervezniük. Minden vállalat esetében az egyik oldaliról a lakossági igényt kell minél magasabb színvonalon kielégíteni, meg­erősítve közben a piaci pozí­ciókat, a másik oldalról vi­szont — a megfelelő érde­keltségi rendszer kidolgozá­sával — saját dolgozóinak anyagi, erkölcsi elismerését is növelni kell. Éppen ezek­nek a feladatoknak a meg­valósítása érdekében nehéz a középtávú tervet megfogal­mazni (stratégiát kialakíta­ni). Hogy miért? Egyrészről azért, mert a magyar gazda­ság viszonylagos nyitottsága miatt rendkívül érzékeny a külföldi piacok változásaira. Ha történik valami a világ- gazdaságban, az nálunk rö­vid időn belül a szabályozók megváltoztatásában jelent­kezik, ami gyakorlatilag el­vonást jelent. Ezeket az in­tézkedéseket „népgazdaság­ban gondolkodva” megértem, ám, mint vállalati vezető, attól tartok, hogy még az egyszerű újratermeléshez, il­letve a szinten tartáshoz sem lesz megfelelő eszközöm. Megoldásra váró feladata­ink közé tartozik a munka­erő hatékony foglalkoztatása. De ehhez sok feltétel megte­remtése mellett, jó néhány munkajogi és szociálpolitikai kérdést is meg kell oldani. Tőlünk is joggal követelik azt, hogy a szolgáltatási ága­zat a lakosság szabad idejét figyelembe véve végezze munkáját. Mint a szolgáltató- ipar egyik vezetője, elfoga­dom az érveket, ugyanakkor gondolnom kell arra is, hogy dolgozóim 90 százaléka nő ... Azt el kell ismerni, hogy nem mindig tudunk eleget tenni a velünk szemben tá­masztott igényeknek. Ugyan­akkor hozzá kell tennem: egy nehézséggel birkózó gaz­daságban nem könnyű vi­rágzó kereskedelmet terem­teni. Áruházunk kínálatának döntő többségét hazai cé­gek állítják elő, így a nép­gazdaság gondjait az eladó­terek polcain levő áruk mi­nősége, mennyisége és ösz- szetétele is tükrözi. Fónagy István Egy héten belül másodszor tréfálja meg az időjárás me­gyénk mezőgazdasági szakem­bereit. Az elmúlt hét elején még senki nem hitt abban, hogy péntekre—szombatra kasza alá érik a búza, ám a meleg, a napsütés elvé­gezvén a maga dolgát, na­pokkal előrébb hozta a beta­karítás idejét. De mire szö­vetkezeteink az „ötödik se­bességbe” kapcsoltak volna, hogy mindenhol teljes erő­vel haladjon a betakarítás, érkeztek az esőfelhők, a zá­porok, kiparancsolva a kom­bájnokat a határból. Ami vi­szont meglepő, hogy a ke­nyérgabona átvétele jó ütem­ben halad. Szabó János, a miskolci körzeti üzem veze­tője : — A hét közepéig a mis­kolci silóba 5710 tonna, a bocsi magtárba közel 500 tonna gabona érkezett. Eddig fennakadás nélkül folyt az átvétel, ami azt mutatja, hogy a mezőgazdasági üze­mek jól készültek fel a leg­nagyobb nyári munkára. A korábbi években az ilyen csapadékos időjárás lefékez­te a terményszállítást, keve­sebb volt a terményszárító, korszerűtlenebb volt a gép­park, a kombájnok álltak, a nagy nedvességtartalmú bú­zát nem tudták vágni. Ma már egészen más a kép. A szövetkezeti tárolókban gyor­san gyűlik a búza, s esős időszakban a learatott meny- nyiséget azonnal szállítani kezdik magtárainkba. Vagy­is az átvételben nem lesznek pihenőnapok. Hozzátette: — De termé­szetesen az lenne a baj, ha ölbe tett kézzel unatkozhat­nánk, szállítmányok híján. Ez a „veszély” nem fenye­get bennünket, hiszen a körzetben ezekben a hetek­ben 52 400 tonna búza átvé­telével számolunk. Miskolcra Idén minőség szerint a nedvessikér-tartalom alapján minősítik a kenyérgabonát. Egyre nagyobb feladatot ró ez a központi labo­ratórium dolgozóira. Fotó: Balogh Imre mintegy 35 ezer tonna érke­zik, s az új bocsi tároló is 7400 tonnát fogad. Mivel ez a vidék megyénk egyik leg­jobb gabonatermelő körzete, háromezer tonna terményt a putnoki magtárba szállítta­tunk. Az első hét tapasztalatain lemérhető, hogy a vállalat jól készült fel az átvételre. Gépkocsisorok nem állnak a mérlegek előtt, gyorsan ha­lad a laboratóriumi mérés, s a szövetkezetek megbízott átadói elfogadják a kimuta­tott eredményeket. A biza­lomban valószínűleg nagy szerepet játszik az is, hogy a vitás, visszaküldött szállít­mányokat — nem sok példa van erre — követi a körzeti üzem vezetőjének gépkocsi­ja, hogy a helyszínen dönt­sék el a vitás kérdést. Pél­dául: egy minőségileg kifo­gástalan szállítmányt azért küldtek vissza, mert a szá­rítás miatt hőfoka megen­gedhetetlen mértéket muta­tott. Szabó János meg is je­gyezte: — Sok az eső, szárítani kell. De a túlmelegedett bú­zát nem vehetjük át, egy egész magtári tételt tönkre tudna tenni. A termelők jobban odafigyelhetnének# hogy a búza nemcsak lábon, hanem teherautón is meg tud ázni. Ha nincs ponyva a kocsin, amivel a terményt meg lehetne óvni, akkor a szállítmányt visszaküldjük. A ponyva vagy fólia min­dig olcsóbb a fölöslegesen felhasznált üzemanyagtól. Az elmúlt évben volt olyan huszonnégy óra, amikor 2780 tonnát fogadtak egy nap alatt a miskolci siló garat­jai. A mai napig is ez a re­kord, bár egy aratásnál ked­vező meleg, napfényes idő­szak könnyen megdöntheti ezt. De a lényeg, hogy a vállalatnál erre is felkészül­tek ... — kármán — Portré egy kiváló vasutasról A reggeli órákban egy 2000 lóerős gép zúg, gördül a dí­zelmozdony-javító csarnok­hoz. A „vezér” besiet, s egy középmagas vékony, szívós testalkatú férfival, Hriczó Imrével tér vissza: — Imre, légy szíves nézd meg ezt, meg ezt. A csoportvezető elismerés­sel pillant a másikra. Ke­mény éjszakai szolgálat van mögötte, s hosszú út előtte, amíg hazaér. Mégis az a fontos a számára, hogy a mozdony üzemképesen áll­jon váltótársa rendelkezésé­re. És a külcsín. Az al- és forgóvázon ezüstösen csillog a napfény, az egymást váltó brigádtagok maguk festették szürke színűre. Hriczó a krónikásnak mondja el, hogy nagyon be­csüli a gépüket szerető, szé­pítő, annak minden jelzésére odafigyelő mozdonyvezető­ket. Róla pedig Sasi István, a miskolci vontatási főnök­ség vezetője így vélekedik: — Húsz éve ismerem. Rendkívül szorgalmas, óri­ási teherbírású, mindenért felelősséget érző ember. Jó, ha tíz ilyen van itt, aki ennyire megszállottja a szak­mának. — Ugye, már gyermekko­rában mozdonyszerelő szere­tett volna lenni? — Eszem ágában se volt — hangzik a meghökkentő vá­lasz. — A vasgyárban vol­tam ipari tanuló, ott is sza­badultam fel. Hernádvécsén lakom. Onnan messze van az DKM. Fél kettőkor kel­lett kelnem. Így ráérek fél négykor ébredni, de így is 18 óra van, mire hazaérek. — 1952. január 10-én jöt­tem a miskolci fűtőházba. A gőzösökkel kezdtem. Jöttek a dízelek. Továbbképzést kaptunk. Megkedveltem, na­gyon megszerettem ezt a munkát. Több éven át bri­gádot vezettem, 1971-től va­gyok mozdonyjavító csoport- vezető. Az élet megtanított: keményen, felelősséggel kell dolgozni, a legkisebb hiba is nagyot üthet vissza. — Gyakori eset-e a ma reggeli jelenség? — Egyre jobban. Korábban a „vezér” rendszerint más­más gépen kezdte meg a szolgálatot. Ez év eleje óta beosztott személyzet van raj­ta. Korábban sűrűn akadtak, akik így gondolkoztak: „csak nekem bírja ki”. Most egyre több mozdonyvezető keres meg „Imre”, vagy „Imre bá­csi, ez meg ez a hiba”. — Ennek a szemléleti vál­tozásnak már vannak szép gyakorlati, gazdasági ered­ményei. Az „otthagyott” gé­pen hat embernek is keres­nie kell a hibát. Most, ha a mozdonyvezető pontosan be­számol róla, hol észlelt, s mi­ben hibát, rögtön a javítás­sal kezdjük a munkát. — Vannak-e komplikált esetek, nehéz helyzetek? — Valamikor nem ismer­tem így a szakmát. Tanácsot kértem, segítettek. Most én segítek másoknak, és nekem is segítenek. Elő-előfordultak komplikált feladatok. Ilyen­kor Kálvin József művezető­vel, az üzemvezetővel, sőt, a főmérnökkel, a főnökség ve­zetőjével is konzultálunk. Ez történt akkor, amikor az M 4I-es mozdonyoknál magunk végeztük el a főtengely-, il­letve a főgenerátor-cserét. Az ilyen munkát a szolnoki mű­helyben végzik, de úgy leg­alább egy hónapba kerül. Nagyon kellett a mozdony, ezért vállalkoztunk a feladat­ra. Sikerült. A gépek 5—6 nap múlva üzemképesek vol­tak ... — Ismerem az embereket, tudom, ki mire képes. Van­nak kitűnő, felelősséggel dol­gozó szakemberek, mint töb­bek közt Gregó László, Ba­csó László, Szloboda István, s a fiatalok közül Venczel Ferenc. Biztos vagyok ben­ne, hogy jó munkát végez­nek. Vannak, akiket biztatni kell, „légy szíves menj ar­ra a gépre” s van, akivel csak így lehet beszélni „Nincs munkád? Tudok ad­ni !” — Elérte életcélját? — Szeretem a munkám, nincs jobb érzés, mint ami­kor a lerobbant, a talán bal- esetes gép úgy hagyja el a műhelyt, mintha soha sem érte volna károsodás. A szá­mításomat, némi túlmunká­val megtalálom. Minden ti­zedik napon éjszaka segély­szolgálatos vagyok. Örülök annak, hogy fiam is dízel- villamosszerelőként, itt dol­gozik. Ügy érzem, megbe­csülnek a munkám alapján. Hriczó Imre ténykedését több — Kiváló Dolgozó, a Közlekedés Kiváló Dolgozója; Miniszteri Dicséret — kitünr tetés fémjelzi. És most, a 38. vasutasnap alkalmával kapta meg a Kiváló Vasutas kitün­tetést, elismerést a vele já­ró tízezer forinttal együtt. Csorba Barnabás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom