Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 Környezetvédelmi beruházás Új létesítmény a zsírtároló, melybe ugyancsak zárt rendszeren érkezik az anyag. Elsősorban a Szikszón élők, másodsorban pedig valamennyien örülünk a nagyszerű hírnek: az Állatiíehér- je Takarmányokat Előállító Vállalat helyi üzemét csaknem 200 millió forintos beruházással korszerűsítették, melynek eredményeként az eddiginél hasonlíthatatlanul tisztább lesz a levegő, a víz, kevesebb a szag. Mindez az új technológia következményeként, mely • elkészültével teljesen zárt rendszerben végzik el a szükséges munkaifolyamatokat. Ismeretes, hogy sokféle szennyeződéstől terhes megyénkben egyik neuralgikus pont a környezetszennyezést illetően éppen ez a fehérjefeldolgozó volt. A bűz messzire érződött, ezenkívül az üzemből kikerült víz is károsította a talajt,\a felszín alatti készleteket. Arról nem is szólva, hogy az üzem, mint munkahely, bizony nem bírt valami nagy vonzerővel. Tudjuk azt is, hogy a környezetvédelmi beruházások sokba kerülnek, elsősorban anyagiak hiánya hátráltatta, odázta ennek az üzemnek a korszerűsítését is. Tegnap viszont joggal: ünnepet tartottak kicsit az üzemben. A kapukon zászlók lengtek, az udvar tisztára söpörve, frissen aszfaltozva, az egész terület magas fallal elkerítve, az udvaron, a kerítések mentén frissen ültetett virágok, borókabokrok, tuják, a kerítésen kívül — ugyancsak védelmet szolgálandó — friss telepítésű er- dőcske. (Benn, az üzem területén, az új, zárt technológiához szükséges gépek, létesítmények, a dolgozóknak megfelelő öltöző. Az egykori bűzös, nyílt tó már sehol, feltöltve, helyén fák nőnek. Az üzemben elszívóberendezések, melyek az itteni levegőt mészkőszűrőn szívják át, ily módon tisztítva engedik a szabadba. A víz most már ugyancsak megtisztítva kerül a csatornába. A telepen belüli munkákat a Komplex Ipari Szakcsoport végezte el, számos alvállalkozóval, a kinti csatornát a Miskolci Mélyépítő, a biológiai derítő a Tatabányai Főgép munkája. Miként a beruházók, az építők elmondták, százszázalékos hatásfok ugyan nem várható — ilyen sehol nincs is —, de az igenis várható, hogy kevesebb legyen a bűz, tisztább a levegő, a víz. Hétfőn kezdődik az úgynevezett hidegpróba, majd néhány hét múltán a próbaüzem. A tegnapi ünnepségen dr. Berzsenyi Ferenc, a vállalat vezérigazgatója és Rácz Jó.zsef, a helyi üzem vezetője köszönte meg a jó munkát, melynek jelzéseként számos Kiváló Dolgozó kitüntetést is átadtak. Változások az ingatlanszerzéssel kapcsolatos eljárásban Az illetékről szóló törvény 1986. július 1-jei hatálybalépésével módosul — egyszerűsödik — az ingatlanok tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatos földhivatali és illetékhivatali eljárás. A változás lényege a következő: ezentúl az ingatlantulajdon jogával összefüggő szerződés alapján az ingatlannyilvántartási bejegyzést egységesen, az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivataltól kell kérni. A kérelem benyújtásával az érdekelt egyidejűleg eleget tesz annak a kötelezettségének is, hogy a szerződést az illeték- hivatalnak be kell mutatnia, az illeték kiszabása céljából. A földhivatalhoz benyújtott szerződéseket a jövőben tehát nem kell az illetékhivatalnál külön bemutatni. A bejegyzés iránti kérelmet továbbra is a szerződés keltétől, vagy ha ahhoz más hatóság — például gyámhatóság, építésügyi hatóság — előzetes jóváhagyása szükséges, a jóváhagyástól számított 30 napon belül kell a földhivatalhoz benyújtani. Ha pedig a szerződéshez más személyi (például az elővásárlásra jogosult tulajdonostárs) nyilatkozata is szükséges, a 30 napos határidő a nyilatkozat keltével kezdődik. A földhivatalhoz benyújtandó írásbeli kérelemben elegendő feltüntetni a kért bejegyzést, továbbá azt, hogy a bejegyzést kinek a javára és melyik ingatlanra kérik. Ha a szerződés az érdekeltek személyi számát nem tartalmazza, a kérelemben ezt is közölni kell pótlólag a földhivatallal. A földhivatal a bejegyzést a jövőben is csak akkor teljesíti, ha az érdekeltek a szerződést és mindazokat az okiratokat, esetleges vázrajzokat is bemutatják, amelyeket az egyes bejegyzésekhez a jogszabályok előírnak. Ezek közül különösen fontos a tulajdonszerzési jogosultság igazolása, (telek-, lakás- és üdülőtulajdon-szerzés esetén a tanács illetékes szakigazgatási szerve által záradékolt nyilatkozat). A bejegyzéshez adott esetben szükséges engedélyekről, jóváhagyásokról, nyilatkozatokról stb. a földhivatalok készséggel adnak felvilágosítást. Szükség esetén a kérelmezőt a hiányok pótlására írásban is felhívják. Az ingatlanszerzési ügyek további lényeges egyszerűsítését jelenti, hogy július 1-je után a tulajdonjog és más jogok ingatlannyilvántartási bejegyzésének nem előfeltétele az úgynevezett vagyonszerzési illeték kiszabása és megfizetése. Azoknak az ügyeknek az iratait, amelyekben vagyonszerzési illeték kiszabására is sor kerülhet, a földhivatal a bejegyzést követően hivatalból — az érdekelt külön kérelme nélkül — megküldi az i Uetékh i vatalnak. Az gondoskodik, szükség szerint, a vagyonszerzés illetékének kiszabásáról, vagy megállapítja, hogy ilyen illetéket nem kell fizetni. Ilyen ügyekben az illetékhivatal egyidejűleg gondoskodik az ingatlannyilvántartási bejegyzésért járó eljárási illeték megfizettetéséről is. A bejegyzésről vagy annak elutasításáról szóló földhivatali határozat ellen, a földhivatalhoz benyújtott fellebbezésnél, a fellebbezési eljárás illetékét is — az illetékhivatal értesítése alapján — utólag kell megfizetni. A bejegyzés iránti kérelem késedelmes földhivatali benyújtása esetén felemelt eljárási illetéket kell fizetni. * — Négyszeres áteresztő képesség — Négy sávban: személyautók, kamionok A felújított tornyosnémeti határátkelőhely Az elmúlt évben megyénk határátkelőhelyein: Sátoraljaújhelyen, Hidasnémeti— Tornyosnémetiben, Bánrévén, Tornanádaskán és Aggteleken 2 millió 627 ezer utas és 759 ezer gépjármű lépte át a határt. Ebből Tornyosnémetiben több mint másfél millió utas és félmillió autó, tehát ezért is örömhír az utazó közvélemény számára, hogy a közeljövőben átadják a felújított tornyosnémeti közúti határátkelőt. A BM Határőrség Miskolci Kerületparancsoksága a Vám- és Pénzügyőrség, valamint a csehszlovák határőrizeti szervek képviselői részvételével sajtótájékoztatót szervezett a közelgő átadás alkalmából. Birke Miklós alezredes, a kerületparancsnokság politikai osztályvezetője adott tájékoztatást a három éve elkezdődött beruházásról, és az előreláthatólag nyár közepén átadásra kerülő határátkelőhelyről. Részletesen ismertette az elmúlt évek adatait, amelyek bizonyítják, hogy megyénk északi határán érkező külföldiek fogadása jelentős feladatokat jelent a határőrizeti szervek számára. A határőrség hivatásos és sorállománya. a Vám- és Pénzügyőrség itt szolgálatot teljesítő tagjai az építkezés ideje alatt is zavartalanul biztosították a forgalmat. Az új határátkelőhely a kedvezőbb körülményei között még színvonalasabban tesz majd eleget kötelességének. — A magyar és a csehszlovák határőrizeti szervek baráti együttműködésben teljesítik feladataikat — hangsúlyozta a tájékoztatón Nyirkos László ezredes, kerületparancsnok. Ezt erősítette meg dr. Jusik Rudolf százados, a kassai határőrkerület parancsnokhelyettese, aki meleg szavakkal méltatta az együttműködést. Tóth György főhadnagy, a tornyosnémeti vámosok parancsnoka elmondotta: a tisztességes, a magyar és csehszlovák vám- és pénzügyi rendelkezéseket betartó állampolgárok ezentúl még gyorsabban, zavartalanabbá kelhetnek át a határon. A tájékoztató résztvevőit Nagy Zoltán hadnagy, az átkelőhely parancsnoka kalauzolta a helyszínen. A közúti átkelőhely csehszlovák beruházásban készült; értéke 30 millió korona. Korszerű, minden igényt kielégít. Áteresztő képessége négyszerese a réginek. Magyarországból kifelé és befelé jövet a személy- gépkocsik három sávban sorolhatnak be, külön sávjuk van az autóbuszoknak, kamionoknak. Az átlépést jelzőlámpák segítik. Tornyosnémetiben lehetőség lesz vízumváltásra is. A csehszlovák oldalon másodosztályú bisztró, büfé áll az utazók rendelkezésére. P. .1. Rendelet az Állami Hiúsági és Sporthivatal létesítéséről Ülést tartott az Elnöki Tanács wmmmmmmm 1986. jÚníUS 28., SZOmbat — ■" ■' Pénteken ülést tartott a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Losonczi Pál elnök tájékoztatta a testületet Canaan Sodindo Banana-nak, a Zimbabwei Köztársaság elnökének hivatalos, baráti látogatásáról és Kenan Evrennek, a Török Köztársaság elnökének hivatalos látogatásáról, amelyek a közelmúltban történtek. Az Elnöki Tanács a tájékoztatót egyetértéssel tudomásul vette. A Minisztertanács előterjesztése alapján az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel Állami Ifjúsági és Sporthivatalt létesített, amely a jövőben ellátja az ifjúsági és sportügyek állami irányítását, és a Minisztertanács közvetlen felügyelet alatt álló országos hatáskörű szervként működik. Az új irányítási forma kialakítását az ifjúság fizikai felkészítésének és a lakosság egészséges életmódjának hatékonyabb elősegítése tette szükségessé. A törvényerejű rendelet július 1-jén lép hatályba, s ezzel egyidejűleg megszűnik az Állami Ifjúsági Bizottságnak és Titkárságának, valamint az Országos Test- nevelési és Sporthivatalnak működése. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel átfogóan szabályozta a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó fel- számolási eljárást. A tvr. biztosítja a szabályozás tartalmi egységét és az eddigieknél hatékonyabban kifejezésre juttatja a hitelezői érdekeket, elősegíti a felszámolás okainak objektív megítélését és a szerződéses kapcsolatok biztonságához fűződő érdekek érvényesülését. A felszámolás az új szabályozás alapján bírósági hatáskörbe tartozó eljárás. Az ügyek jelentőségére tekintettel első fokon kizárólag a Fővárosi Bíróság, fellebbezés esetén pedig a Legfelsőbb Bíróság jár el. A törvény- erejű rendelet és a hozzá kapcsolódó jogszabályok szeptember 1-jén lépnek hatályba. A gazdálkodó szervezetek felszámolásával összefüggő munkaügyi kérdések rendezése végett az Elnöki Tanács módosította a Munka Törvénykönyvének ezzel kapcsolatos rendelkezéseit. Törvényerejű rendeletet alkotott a testület az állami népességnyilvántartásról. E jogszabály, összhangban a népességnyilvántartás jelenlegi fejlettségi szintjével, kifejezésre juttatja az e tevékenység továbbfejlesztéséhez szükséges követelményeket, meghatározza az állami népességnyilvántartás irányításával és felügyeletével összefüggő tennivalókat. A törvényerejű rendelet — amelynek végrehajtásáról a Minisztertanács rendelkezik — szeptember 1-jén lép hatályba. Az Elnöki Tanács a továbbiakban kinevezésről határozott, majd bírákat mentett fel és választott meg. Egységes kódrendszer Majdnem teljesen elkészült a háromszáz termékcsoportot magába foglaló egységes termékazonosító kódrendszer, az ETK, amely a legfontosabb alapanyagokat, félkész termékeket és néhány alapvető fogyasztási cikket foglalja magába. Bevezetésének megszervezésére ötven termékinformációs központ alakult, amelyek a vállalatoknál a kódszámrendszer helyi alkalmazásához nyújtanak segítséget. A készleteket azonos számítógép-kódszámmal látják el, ami lehetővé teszi a készleteket nyilvántartó rendszerek kialakítását, alkalmazását, egyáltalán: a készletgazdálkodás hatékonyságának javítását. Valamennyi termelőeszközkereskedelmi vállalatnál és több termelő vállalatnál is megkezdték alkalmazását, és ennek révén a számítógépes készletgazdálkodási rendszer bevezetését. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság anyagilag segíti az úgynevezett mintarendszerek kialakítását. Bűnmegelőzési tanács Tokajban Tegnap délután Tokajban is megalakult a bűnmegelőzési tanács. Ez része annak a folyamatnak, hogy megyénkben minden városban, nagyközségben és később az önálló tanáccsal rendelkező községekben is létrehozzák ezeket a társadalmi testületeket. Tokaj — szerencsére — nem tartozik a bűnügyileg fertőzött területek közé. Mindezt Kardos József rendőr százados, a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetője mondta el bevezetőjében, majd röviden ismertette a város közbiztonsági helyzetét. A bűncselekmények száma itt jóval a megyei átlag alatt van, 1984-ben 70, míg tavaly 59 bűneset történt. Különösen a vagyon elleni, közlekedési, valamint az erőszakos, garázda jtellegű bűncselekmények fordulnak elő, és az utóbbi időben megjelent a korrupció is. Az összehangoltabb megelőzés érdekében alakult meg Tokajban a Bűnmegelőzési Tanács, melynek elnöke Tihanyi Jó- zsefné, a városi tanács vb titkára lett. Társelnöknek Poros Gyulát, a városi KISZ- bizottság titkárát, míg titkárnak Nyári István rendőr századost, a Szerencsi Rendőrkapitányság osztályvezetőjét választották a testület tagjai. Ezt követően elfogadták a bűnmegelőzési tanács működési szabályzatát, valamint az ez évi munkatervet is. Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy TOKAJ WEIN TOURS néven idegenforgalmi kirendeltség nyílik július 1-én, a Borsod Tourist és a Tokaj-hegyaljai ÁG Borkombinát közös kezelésében. Szolgáltatásai: idegenforgalmi információ, szállás- és étkezésbiztosi- tás, fizetövendég-szolgálat, bel- és külföldi társasutazások, valutaváltás, idegenvezetés, rendezvények szervezése és lebonyolítása, bortúrák, borprogramok, térképek, útikönyvek, útikalauzok árusítása. Cim: 3910 Tokaj, Rákóczi u. 39. Tel.: 240. Telex: 62-467 Szeretettel várjuk önt is, legyen a vendégünk, utazzon velünk!