Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1986. május 17., szombat Honismereti néprajzi magazin N éprajzi, honismereti magazinunk legutóbbi számában a híres hegyaljai mezőváros, Mád gazdag múltjából adtunk izelitöt. Folytatva hegyaljai barangolásunkat, ezúttal egy másik jeles település, Tárcái múltjába, for­dulatokban, cselekményekben gazdag történe­tébe pillantunk be. Gyönyörűen szép tavaszi napon, emlékezetes órákat töltöttünk itt, hol a föld aranyló, s va­rázslatos illatú, zamatú nedűt terem. De talán még ettől is nagyobb kincs az az évszázados, gazdag történelmi múlt, amelyet honfoglaló őseink éppúgy fémjeleznek, mint tudós királyunk, Könyves Kálmán, vagy a nemzet primadonnája, Déryné Széppataki Róza. Jeles tábornokunk, Klapka György az 1848/49-es szabadságharc egyik győztes csatáját vivta e dombok között, hol egy évszázaddal később Lengyel Béla és munkatársai a kiváló szőlőklónokat, a T 92-t és a H-1007-et szelektálták. Ahol a 17. század végén Babócsay Izsák jegyző irta a mezőváros történetét; ahol a 19. század végén dr. Jósa András, a nyíregyházi múzeum igazgatója fel­tárta a honfoglalás kori sírokat, ahol a főutca egyik kapuja fölül ma is faragott török fej kö­szönti a látogatót, s ahol léptert-nyomon em­lékekről regélnek épületek, pincék, kapuk, osz­lopfők, ott nem is igen lehet a történelem iránt érdeklődő látogatónak unatkoznia. Sőt egyene­sen azt mondja a sok-sok új élmény, ismeret, látnivaló után: emlékezetes órákat töltöttünk Tarcalon. A Királyudvar, ahol 1096-ban Könyves Kálmán törvénykezett Volt valami szimbolikus abban, hogy egy olyan nap­fényes tavaszi napon zarán­dokoltuk sorról sorra a te­lepülés emlékhelyeit Kovács Istvánnal, az általános isko­la igazgatójával, amikor fa­kadt a rügy, virágoztak a fák. A természet ébredésével mintha egykoron híres Tár­cái mezőváros gazdag histó­riája is újraébredt volna. Mi kívánjuk: ébredjen újra s viruljon! Szolgáljon ismere­tekkel, okulással a maiak­nak! Tarcaliaknak, és má­soknak egyaránt. Hogyan kezdődött? Ügy tartja a fáma, hogy a település névadója egyik honfoglaló ősünk, Tárcái ve­zér. Ezt erősítendő IV. Béla névtelen jegyzőjének sorai, amelyek A magyarok csele­kedeteiről című könyvben olvashatók. „Ekkor Ond, Ketel meg Tárcái, miután az erdőn át­haladtak, a Bodrog folyó mellett lovagoltak; majd mintha pályadíjért futottak volna, sebes vágtában nyar­galtak fel egy jó magas hegynek a csúcsára.- A má­sik kettőt maga mögött hagy­va Tárcái a serény vitéz ért fel elsőnek a hegyoromra. Ezért a hegyet attól a nap­tól kezdve mostanáig Tárcái hegyének nevezték. A három úr a hegy csúcsáról, amed­dig csak a szem ellát, kö­röskörül megszemlélte a föl­det; kimondhatatlanul meg is szerette azt, és mindjárt, azon a helyen, pogány szo­kás szerint egy kövér lovat ölve le, nagy áldomást csa­pott. Tárcáit, aki merész em­ber volt és megállta helyét a harcban, a társai most el­bocsátották; s ő katonáival együtt visszatért Árpád ve­zérhez, hogy neki a föld al­kalmas voltáról hírt adjon...” Kit rejtett a sir a Vinai-dűlőben? A néphagyomány szerint egykoron Tárcái vezért te­mették el a Vinai-dűlőfenn­vesen tudnak róla. (Itt je­gyezzük meg, hogy neveze­tességekben oly gazdag tele­Emlékoszlop a Vinai-dűlőben, a feltárt honfoglalás kori sírok helyén síkján a múlt század végén feltárt honfoglalás kori sírok egyikében. E helyen ma rusztikus, sötétszürke kő­ből rakott emlékmű áll. Sző­lőültetvények között kissé beleszürkülve a tájba. Ta­lán a feledéssel viaskodva? Mert bizony, ez olyan em­lékmű, ahová az év egyik napján sem hoznak virágo­kat. A turisták közül is ke­pülésről, mint Tárcáiról, megérdemelne az idelátoga­tó érdeklődő a Tájak, ko­rok, múzeumok nagy sikerű kiadványhoz hasonló isme­retterjesztő prospektust, amelyben egyebek között ar­ról is hírt kapna, mi hol, merre található.) E jobbára csak a helybé­liek által ismert, s időnként látogatott emlékmű annak a négy honfoglalás koiri sírnak állít emléket, melyek feltá­rásáról az ásatásakat irányí­tó dr. Jósa András, nyíregy­házi múzeumigazgató 1895- ben az Archeológiái Értesí­tőben a következőket írta: „A múlt év október hó­napjának végén Tarczaly al­ezredes úrnaik öccse, Lajos, egy-két holdnyii phylloxera által tönkre tett szöllejét új­ratelepítés céljából rigalli- roztatta, amely terület a vá­rostól 1 és fél km-nyire észak, északkeleti irányban, az ú.n. Vinai-dűlőben egy fennsíkon fekszik. A rigalli- rozás 70—80 cm mélységre történt. Az így feltárt sírok Királyudvar — így neve­zik a községben azt az épü­letegyüttest, s az általuk ha­tárolt udvart, amely ma a borkombinát tulajdona. A tarcaliak szerint e helyen zajlott 1096 tavaszán, a tar- cali zsinat, amelynek kere­tében Könyves Kálmán ki­rályunk törvényei megszü­lettek. E gyűlésen az a kor szellemének megfelelő felfo­gás győzött, „hogy más volt Szent István kora, mikor még az egész ország barbár­ságban sínylett, a nyers tö­meget erővel kellett a ke­reszténységre kényszeríteni... és más Kálmán ...' kora, ki­ben ... a galamb tisztasága minden más erénynyel egye­sült”. a következők voltak: A há­rom sírban a csontvázon kí­vül egyéb nem találtatott. A negyedik azonban lovas sír volt a honfoglalás kori tár­gyakkal. A lovas sírban a következő tárgyakat találtak: 1 vaskard, 2 kengyelvas, zabla oldalrúdjának töredé­ke vasból, belévert ezüst szálaikkal, 4 nyílhegy, 2 la­pított karika sárgarézből, 13 apró szíjcsat, egy nagyobb ezüst lemez ír ebeit (kikala­pált) díszű ezüstlemezek, 2 más határozatlan rendelte­tésű trébelt ezüst dísztag...” A tarcali sírleletek na­gyabb része a Nemzeti Mú­zeumban található. Kálmán szellemének fenn­költsége, nemeslelkűsége, li­beralizmusa, de egyben ál­lamférfiúi erélyessége egy­formán megnyilatkoznak ezekben a törvényekben. Olyan külsőségektől és ki­csinyességektől kezdve, hogy milyen ruhában szabad a papnak járnia, a papi nőt­lenségre, a boszorkányságra vonatkozó intézkedésekig mindent felölelnek. Ez utób­bi, bár nem a legfontosabb része a tarcali törvényeknek, mégis napjainkig legismer­tebb. A törvény ide vonat­kozó része így hangzik: „‘Bo­szorkányok ellen pedig, akik nincsenek, törvényes eljárás ne indítassék”. A város jegyzője S egy másik idézet: „A’ lakosok ez helyben való bi­zonyos időbeli megtelepedé­sek után e’ már megbecsül­hetetlen hegyet erdőből ir- togatva kezdvén szőlővé csi­nálni, építeni, annakutánna kihata e’ világ’ részeire jó borok’ termésének híre, mellyre a’ szomszéd orszá­gokból is minden felől reá igyekezvén, úgy kezdettenek nagy-sokan annak hasznából naponként szépen épülget- ni...” E sorokat az a Babócsay Izsák vetette papírra Tár­cái históriájának aprólékos feljegyzőjéként, kinek em­léktábláját ma a községi ta­nácsháza nagytermének fa­lán láthatjuk. Babócsay Tár­cái város jegyzője volt, sőt 1695-től vagy még korábban a tarcali fiskális szőlők ins­pektora te egyúttal. Kevés fennmaradt életrajzi adatá­ból tudjuk: 1705-ben sokat betegeskedő vén ember volt már, s ekkor hivatalbeli he­lyetteséül veje, Héczey Ist­ván neveztetett ki. Babócsay fontos helytörténeti művé­nek — a Fata Tarczaliensia, azaz Tarczal városának főbb változásai (1670—1700) című mű egy példánya a helyi községi könyvtárban is meg­található, tele nevezett idő­szakról sok értékes helytör­téneti adattal. Pap Miklós­nak, a tokaji múzeum veze­tőjének szíves közlése alap­ján tudom, hogy Babócsay Izsák kora egyik leghíre­sebb könyvgyűjteményével rendelkezett, ám hogy ennek a sorsa mi lett halála után, nem sikerült információt szereznünk. Klapka kontra Schlick Az 1848—49-es szabadság- harc egyik jeles ütközetét Tárcái—Bodrogkeresztúr tér­ségében vívta a magyar se­reg a Tiszántúlra betörni szándékozó osztrákokkal. Idézzük fel e csata rövid történetét: Gróf Schlick tábornok, az osztrák hadsereg egyik leg­képzettebb tisztje 1849. ja­nuár 19-én indult el seregé­vel Kassáról azzal a céllal, hogy a Tisza vonalán áttör­jön Debrecen irányában. Az osztrákok január 21-én meg­közelítették a magyar egy­ségeket. A magyar hadtest, amelyet Klapka György tá­bornok vezetett, s amely a „felső tiszai sereg” elneve­zést kapta, 9 honvéd zászló­aljból, 7 lovasszázadból, ösz- szesen 10 ezer emberből ál­lott. A magyar sereg bal­szárnya Bodrogkeresztúr és Kisfalud községeket szállta meg, a középhad Tárcáinál állomásozott, míg a jobb szárnya Tokajnál foglalt ál­lást. Gracza György írja Az 1848—49-iki magyar szabad­ságharc története című mű­vében: „Schlick Kisfaludnál kísérelte meg az áttörést. Schultz Bódog, a magyar balszárny parancsnok elein­te inogni .látszik, de azután megembereli magát és visz- szaveri a rohamokat”. Schlick ezután Tárcáinál próbálkozott. Nem sok si­kerrel, mert a 34. magyar zászlóalj, élen Zákó őrnagy- gyal, fényes ellentámadással verte vissza az osztrákokat. A január 22—23-i bodrogke- resztúri—tarcali csata után végérvényesen január 31-én Tokajnál dőlt el a küzde­lem. Schlick újabb áttörési kísérlete sem járt sikerrel, honvédeink visszaverték a támadást. A tokaji csata után Schlick felszedte sátor­fáját és visszavonult. A tokaji győzelem eredmé­nye — írja Gracza György —, hogy pár nap múlva a csatát követően Klapka had­serege az újjongó nép sor­fala között bevonult Mis­kolcra, amely így felszaba­dult az ellenséges megszál­lás alól. Déryné Tarcalon A magyar színházi élet kiválóságának, Déryné Szép­pataki Rózának Tarcalon töltött hónapjairól a község­ben nem sikerült informá­ciót szereznünk. Pedig az idő tájt lakott itt a színpad­tól visszavonult színésznő, amikor a nevezetes bodrog- keresztúri—tarcali ütközet lezajlott. Déryné tarcali időszakáról Cenner Mihály kiváló tanul­mányában találunk fontos adatokat. (Ez a tanulmány a Herman Ottó Múzeum 1975-ös Közleményeiben je­lent meg Déryné alkonya címmel.) „Neve többé nem fordul elő a Nemzeti Színház szín­lapján. Szeptember 30-án (1847-ben — szerk. megjegy­zése) szerződése lejárt, sazt nyilván már ő maga sem kívánta megújítani. Naplója tanúsága szerint, férje már évek óta hívta magához, de Déryné eddig még nem tu­dott lemondani a színpad­ról. Most, hogy szinte már kegyelemkenyéren élt, eleget tett férje hívásának és hoz­záköltözött Tarcalra, ahol Déry abban az időben a ko­ronauradalom tiszttartójaként működött. Walther László­hoz és feleségéhez 1848. no­vember 18-án, Tárcaíróikéit levelében írja: „Most már éppen egy éve, hogy eljöt­tem Pestről...” ... A tarcali tartózkodás­ról, a fent hivatkozott levé­len kívül Prielle Kornélia emlékezése is tanúskodik. 1848—49-,ben Kilényi Dávid és felesége, Széppataki Jo­hanna, Déryné testvére is Tarcalon laktak. Prielle Kor­nélia emlékezése szerint az ő házuknál szállt meg Klap­ka György tábornok, a tar­cali ütközet után (1849. ja­nuár 28.—február 1.). Ezt testvérhúgától, Prielle Lillá­tól hallotta, aki Kilénylék nevelt lánya volt és velük lakott. Lilla azt is elmond­ta, hogy ez alkalommal Dé­ryné is ott volt fér jével, s Déryné oktatta őt, miként szolgálja ki a fáradt tábor­nokot, hogy szobájában sen­ki ne zavarja. Tárcáiról még az 1849. óv folyamán beköltöztek Déry- ék Miskolcra.” Babócsay Izsák emléktáblája a tarcali tanácsháza nagytermében Az oldalt írta: Hajdú Imre Fotók: Fojtán László Boszorkányok pedig nincsenek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom