Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-19 / 92. szám
1986. április 19., szombat ÉSZAKMAGYARORSZAG 5 áss Alkoholizmus m ', f onpusztitas Hozzászólások cikkünkhöz így látom én IC vitaindító cikksorozatot olvasgatva, kötelességemnek érzem, hogy én is hozzászóljak e rendkívül lontos — társadalmi problémává fejlődő — Témakörhöz. Hozzá kell szólnom már csak azért is. mivel én sajnos átestem — nem is egyszer — azon a kúrán, ami az alkoholszenvedély mertéklelenségének a megállítására, az adott személy gyógyítására hivatott. Higgyék el, ha rajtuk múlna. a tized része, sem volna hazánkban annak az alkoholista létszámnak, amely jelen pillanatban — sajnos — adott. Ők végrehajtják a kúrát, elvégzik a gyógykezelést és olyan nagyon sokkal többet nem is tehetnek. Tehát, ahhoz, hogy a beteg teljesen meggyógyuljon; még sok más is kell. Természetesen a legelső' és legfontosabb az illető gyógyulási hajlama, továbbá, legyen akaratereje — de erős ám! — az italról való lemondáshoz. Ha e kettő nincs, megette a fene az egészet. De ha megvan, még mindig kell egy közösség, amely hasonló gyógyulni vágyó, vagy gyógyult emberekből áll. Kell egy. vagy több olyan személy is e közösségbe, akire vagy» akikre hallgatnak. » megfogadják tanácsukat azok. akik nem rendelkeznek megfelelő stabil lelki egyensúllyal. Segítenek nekik kisebb-nagyobb gondjaik elrendezésében stb. Mert nagyon sokan vannak olyanok, akik a sikeresnek mondott elvonókúra után azért esnek vissza — s hozzá kell tennem, hogy sokkal súlyosabb állapotban, mini előzőleg —. mert tulajdonképpen nem volt kihez s hova menniük. Ügy a családja, mint a munkahelye is a szó szoros értelmében felmondott neki. A feleség vagy a féri talált — persze az alatt az idő alatt, míg a hozza tartozója elvonókezelés alatt állt. akár a kórházban, akár valamelyik intézetben, egy másik —- szerinte jobb — partnert. a vállalat pedig más. stabilabbnak hitt munkaerőt. Pedig kérem, tessék elhinni. hogy ha egy kezdő stádi- umú. gyógyult betegnek megadják a lehetőséget a bizonyításra, a régi környezetében bíznak benne s nemcsak visszafogadják, hanem várják is, tehát mellette vannak, s segítik, akkor az az ember nemcsak hogy megállja a helyét, hanem szinte hegyet lehet mozgattatni vele. Tehát, az én véleményem az. hogy több, sokkal több bizalmat kell adni a gyógyulni vágyó alkoholbetegnek. Persze, nagyon jó pszichológusnak kell lennie annak a vezetőnek, aki ilyesmit vállal. Mert az is tény. hogy sokan visszaélnek a vezetők bizalmával, s megint csak ígérgetnek fűt-fát. s a vége csak az. hogy el kell mennie a vállalattól. Őszinte sajnálattal állapítom meg. hogy nemcsak megyei. de országos viszonylatban is elég szép számmal vannak ilyenek. De hadd merjem kijelenteni. hogy nem minden „megbotlott" ember ilyen, vannak. akik tényleg komolyan veszik az előttük álló életet, s ezen belül részfeladataikat. Mint fent említettem, én is szintén átestem — de mennyire — ezeken a dolgokon. Kezelésem letelte után visszamentem régi munkahelyemre. s azóta is ott dolgozom. Vezetőim megbíztak bennem, s nem csalódtak, a munkatársaim elfogadnak ilyennek —■ mármint, hogy nem iszom, s nincs semmi problémám az alkohollal kapcsolatban. Ha cl is megyek a kollégáimmal műszak után valahová, ahol mérnek szeszes italt, ők megisznak egy-két pohái bort — engem egyáltalán nem zavar —. én egy kávét vagy üdítőt, s mindenki megy haza a családjához. Ő|< engem egyáltalán nem „cikiznek" — mint ahogy olvastam a vitaindító sorozat egyik cikkében —. csupán azért mert nem iszom szeszes italt. Tudják, hogy — sajnos — nekem már épp elég problémát okozott az alkohol, tehát minden hátsó gondolat nélkül elfogadnak olyannak. amilyen vagyok. Van azonban még egy olyan dolog, amiről mindenképpen szólnom kell. A cikksorozat március il-i számában olvastam, hogy „ihatunk mi kulturáltan i»". Igen kérem, ihatunk. Csak nem mindenki! Tehát nehogy valaki általánosítson, mert ez nem teljesen így van. Az az ember, aki soha nem itta magát önkívületbe, az ital rabjaként soha nem váll közvetlen környezete és a társadalom rosszindulatú daganatává, az az ember ihat kulturáltan, mert tudja a mértéket. Tudja azt, hogy neki mennyi esik jól, s emberi mivoltából nem vetkőzik ki. Mert mi van a másik oldalon? A mértéktelen ivók, vagy nevezzük alkoholistáknak őket, már nem tudnak. vagy legalábbis igen kis százaléka tud keveset fogyasztani szeszes italból. Feloldódnak gátlásai — az a csöpp is —. s nem tjtid önkontrollt alkalmazni. Üjra eszméletlenségbe issza magát. Sok esetben olyanokat tesz, amire józan ésszel egyébként álmában sem gondolt volna. Ezzel árt elsősorban önmagának, családjának, s végül, de nem utolsósorban. társadalmunk szociális rendjének. Tehát szembe kell néznünk a való igazság eme oldalával is! Záróakkordként még csupán annyit, hogy ne azon lovagoljunk, hogy ennyi, meg ennyi új italmérő hely nyílt, s szidjuk a szeszes italt árusító boltokat, meg talán még az államot is a túlzott gyártásért. Nem. kérem, nem itt van a probléma, hanem "ott, hogy évek hosszú során csak nevettünk a részeg emberen, aki tántorgott az utpán, s a következő pillanatban már el is felejtettük. Akkor, amikor még sokkal kevesebben voltak az alkoholisták, mint manapság, akkor még hatékonyabban, s eredményesebben lehetett volna tenni ellene. Persze, ez még most sem késő! Csak most már sokkal nagyobb munkál igényel ennek a társadalmi problémának —, mert már idejutottunk — a rendbe tétele. Elsősorban a vállalatoknak kellene, s kell is jobban körülnézni a háza táján, s több propagandaakciót szervezni, alkoholizmus ellenes gyűléseket, rendezvényeket rendezni. Nem hiszem, hogy ennek ne lenne kézzelfogható eredménye! Randi János Ai alkohol kivetkőzteti az embert a bőréből Hozzászólásomban en a mi családi életünk példáját írom le. Heten voltunk testvérek. de már csak én élek közülük. Az apám korhelysége, iszákossága egész életemben elkísért. A keresetét mindig elitta. még szólni sem lehetett neki, még a testvérét is összevissza szurkálta. Szegény nagyanyám egyszer szólt neki és apám ellökte, sőt még a kezét is megtaposta. A főszolgabíró pariászunkat meg sem hallgatta, azt mondta, menjen haza vén disznó, majd kibékülnek — és ezzel minden el volt intézve. Sok volna mindent részletesen elmondani. Én csak hat elemit jártam. szerettem volna tovább tanulni, de arra nem volt lehetőség, vagyis inkább pénz... Apám később sem javult meg. És egy alkalommal, amikor az édesanyámat meg akarta verni, úgy éreztem, nem bírom tovább, lesz ami lesz, agyonütöm. Erre úgy megijedt, hogy ment a sajószentpéteri főszolgabíróhoz, hogy mi meg akarjuk ölni. A főszolgabíró azonnal küldte is ránk a csendőröket. Eszébe sem jutott a másik felet is meghallgatni. Most 86 éves vagyok és szomorúan látom, mennyien rabjai ma is az italnak, ami kivetkőzteti az emberi a bőréből, megvadítja, tönkreteszi. Ha fellépnek ellene, kevesebb lesz a szomorú családok száma. Gönczi Lajos Sajószentpéter Az eddigi hozzászólások hűen tükrözik a valóságot. Ehhez szinte nincs is mit hozzátenni. Tényekkel és számadatokkal bizonyítják az alkoholizmus káros hatását, ebből az egyénre es a társadalomra háruló veszélyeket. károkat, melyek óriási terheket rónak a népgazdaságra. Ezen keresztül csökken a lakosság életszínvonala, mert fölösleges kiadásokat okoznak. Van az országban alkoholizmus elleni bizottság.' amelyik lehetőségeihez mérten, a tőle telhető legnagyobb buzgalommal igyekszik jó útra téríteni az „eltévedteket". Ennek sajnos csekély az eredménye. Alakítanak néhány alkohol- ellenes klubot, ahol időnként összejönnek, elbeszélgetnek további teendőiről, és nagy ovációval fogadják azt a néhárjy új tagot, akit sikerült kivonni az alkoho listák táborából. Csak példának hozom fel: ha van egy csónak, amelyben két személy ül, és mindkettő evez, de egymással szemben, akkor egy tapodtat sem haladnak előre. Ha viszont az egyik, a marko- sabb legény egy cingárral kerül egy ilyen lélekvesztő- be, bizony előfordulhat, hogy nemhogy előre, de inkább hátrafelé haladnak. Így vagyunk most az alkohol forgalmazásával és az italozás elleni küzdelemmel. Alig pár év alatt többszörösére szaporodott az italmérő helyek száma. Egymás után nyíltak és nyílnak a presz- szók. kocsmák, amelyek mind-mind valósággal csábítják az alkoholfogyasztásra szomjasakat. Nincs többé — részeg? A gépkocsivezetők okozta baleseteknél, nemritkán halálos kimenetelű gázolásoknál a szerencsétlenség okául igen gyakran az ittasságot jelölik meg. Ritkábban vonaton, villamoson, autóbuszon is találkozhatunk kellemetlenkedő részeg emberekkel. Az utcákon, tereken, járdákon káromkodó, trágárko- dó részegek — különösen fizetési napokon — szinte már hozzátartoznak a mindennapi utcaképhez. Vannak köztük randalírozók, kötekedők. akik nemcsak botrányosan viselkednek, hanem a velük való találkozás veszélyes is. Igyekszünk is messze kikerülni őket. ami miatt még dühösebbekké, még agresszívebbekké válnak. És ha kijózanítóba kerülnek, vagy rendőrségi ügy lesz a dologból, a hivatalos indokolásban, tájékoztatásban azt olvashatjuk az elkövetőkről, hogy tettüket „alkoholos befolyásoltság hatása alatt” követték el. Még a halált okozó cserbenhagyásos gázolót sem „illetik" erősebb kifejezéssel, legfeljebb „alkoholos állapotról" szól a hivatalos indokolás. A gyalogos részeg randalírozik, közbotrányt okoz, olykor kirakatot tör be. Az autós részeg balesetet okoz, embert, esetleg embereket gázol halálra, mi pedig nem akarjuk „érzékenységükben” erősebb kifejezéssel illetni őket, hanem nyakatekert, hivatalos körülírással, szinte „finomkodva" magyarázzuk tettük elkövetésének módját. Ahelyett, hogy „tényszerűen" megmondanánk róluk, hogy részegen randalíroztak, részegen ültek a volánhoz. Vagy talán — miközben a részeg emberek száma sajnálatos módon emelkedik — a részeg szó használatát kivonjuk a divatból? (h. j.) Miért kellett ennyi engedélyt kiadni? Hiszen így a mértéktelen vedelés híveinek valósággal tálcán kínálják fel az ivászati lehetőséget. Az italok áremelése sem csökkentette a fogyasztást — csak esetleg átmenetileg. Néhány napon belül ugyanúgy megszokták, mint a kenyér. liszt vagy a hús árának emelését. Legfeljebb ezután kevesebb pénzt és több verést kapott a család, de a napi kvantumnak meg kellett lennie. Mit lehet tenni? Először is le kell állítani az ital- mérési engedélyek további kiadását. Az utóbbi időben kiadottakat felülvizsgálni. Korlátozni kell a fűszerboltok italkiszolgálási idejét! Az Utasokat kiszolgálókat nem a szokásos összeg megfizetésére kell büntetni. A „bögrecsárdák” üzemeltetői pedig olyan büntetést kapjanak, hogy ne legyen érdemes „büféjüket” fenntartani. A detoxikáló „szolgáltatásait" az eddiginek többszörösére kell emelni. Ezek lennének a legradiká- lisabbak. A meggyőzés eszközeit is igénybe lehet venni. Meggyőző írásokra. filmekre, plakátokra lenne szükség. -Államunknak, illetve a közvetlenül illetékes szerveknek meg kell tenni az első lépéseket az alkoholizmus leküzdésére, mert így is a 24. órában vagyunk. P. I. Miskolc (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) Merre megy a csónak? A demokrácia kérdései jegyében Marx a demokráciát, mint államformát, mint politikai rendszert jellemzi, amikor leszögezi, hogy „a demokrácia a berendezkedés neme", és azt is kimutatja. hogy a demokratikus politikai berendezkedés az emberek saját tette. Lenin az Állam és forradalom című munkájában a demokráciát a következőképpen definiálja: „A demokrácia államforma, az állam egyik válfaja. Következésképpen, mint minden állam, nem más. mint az erőszak szervezett, rendszeres alkalmazása emberekkel szemben. Ez a .dolog egyik oldal.. De másrészt a demokrácia a polgárok közötti egyenlőség formális elismerése; annak elismerése, hogy mindenkinek joga van az állam berendezésének és igazgatásának meghatározására." Lé- nin jó néhány írásában a demokratizmust az új típusú forradalmi párt lényegi vonásának, a feladatok sikeres megvalósítása fontos feltételének és eszközének tekintette. Hangsúlyozta, hogy a különböző szintű párlszer- véknek, pártszervezeteknek egységesnek kell lenniük, ugyanakkor elengedhetetlennek tartotta, hogy ezekben a szervezetekben széles körben és szabadon lehessen mérlegelni, bírálni a pórtélét jelenségeit. A pártdemokráciát fejlődésében vizsgálta. Rámutatott, hogy ezt nem lehet határozatokkal elrendelni, mert csakis az elvek következetes érvényesítésének, a kommunisták képzésének, nevelésének, a körülmények és a tapasztalatok .tanulmányozásának és figyelembevételének útján valósulhat meg. A demokrácia fejlesztését és védelmét összekapcsolta a formalizmus, a közömbösség, a bírálat elfojtása, a hatalommal való visz- szaélés elleni fellépéssel. Közhellyé koptatott igazság, hogy a kommunista pártnak napjainkban is példát kell mutatnia és mintául kell szolgálnia a szocializmust építő társadalmi önigazgatás’még jobb -formáinak kialakításában. Ha pedig a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének kérdéséiről töprengve, klasszikusainkat idézzük, akkor korántsem a „Vissza Marxhoz és Leninhez" sokszor felröppenő tétel ortodox értelmezése jegyében tesszük. Nincs arra szükségünk — ahogy erre a múltban nemegyszer példa volt —, hogy lépten-mvornon idézzük a nagy vezetők szavait, vagy pedig lemásoljuk és kövessük a marxizmus klasszikusainak minden betűjét. Ellenkezőleg. E nagy gondolkodók által nem látott, nem ismert helyzetek konkrét vizsgálata, az új körülményeknek megfelelő megoldások kutatására, kipróbálására és bevezetésére ösztönöz. „Mi tudjuk, hogy mit akarunk, ezért győzni fogunk” — mondotta 1921-ben Lenin. E tétel fordítottja is áll: ahhoz, hogy győzni tudjunk, tudni kell, mit akarunk. Az idő sürget. A demokrácia kérdéseire vonatkozó marxi— lerfini hagyaték felhasználósa a mai viszonyoknak, az új történelmi helyzetnek megfelelő új demokratikus forriiáik és eljárások kidolgozása egyik alapfeltétele annak, hogy behozzuk azt a lemaradást, amelyet a sajátos történelmi viszonyok rá- kényszerítettek a szocializmusra, és korunk adottsá-- gainak megfelelő színvonalra emeljük a szocialista demokráciát. Természetesen Marxnak és Leninnek a demokrácia fejlesztéséről szóló gondolatai immár nemcsak elvi tételek, hiszen az elmúlt negyven év szocialista fejlődése a szocialista demokrácia kiteljesedését is jelentette. De a társadalmi demokrácia, a pártdemokrácia fejlődése még korántsem érte el a kívánatos és a lehetséges szintet. Az eredmények mellett, ezzel is tisztában vagyunk, és többek között ezért is kapott olyan hangsúlyt pártunk XIII. kongresszusán a pártdemokrácia fejlesztésének kérdése. A pártkongresszus határozata szerint: „A párton belüli demokratikus. nyílt közösségi viszonyok hatnak az egész közéletre. Az eddiginél több ■lehetőséget kell teremteni, hogy a párt tagsága nagyobb horderejű társadalmi kérdések eldöntése előtt a párt fórumain véleményt nyilváníthasson, javaslatokat tehessen, jobban részt vehessen a döntések előkészítésében. A pártfórumokon gyakrabban tűzzenek napirendre fontos közérdekű témákat.” A pártdemokrácia helyzetéről és fejlesztésének feladatairól az elmúlt év őszén országos elméleti tanácskozást rendeztek, amelynek főbb megállapításai mór napvilágot láttak a párt elméleti folyóirataiban. A megyei párt-végrehajtóbizottság nemrégiben tárgyalta e fontos témát. A testület elé kerülő jelentés demokratikusan. sokféle vélemény fel- használásával készült és az összegzést a közeljövőben megvitatja megyénk párttagsága is, mielőtt a megyei pártbizottság elé kerülne. A tapasztalatok szerint a társadalmi demokrácia, a pártdemokrácia fejlesztése az állami és társadalmi szervék munkamódszerének, munkastílusának fejlesztését, ha úgy tetszik, jobbítását, de- mokratikusabbá tételét is igényli. A pártfórumokon mostanában lezajlott és a közeljövőben kezdődő gondolatcserék ezt a fajta minőségi változást is jelzik. Az elmélet és a gyakorlat teljesebb egységének a megvalósítására irányuló törekvést. Márpedig „elméletünk rendeltetése az, hogy vezessen minket és forradalmi tevékenységünket” — mondotta Lenin. „Nézeteink legjobb ellenőrzője harci tevékenységünk. Nem élünk forradalmi időket és nem úgy harcolunk, mint hatvanegv- néhánv évvel ezelőtti elődeink. De ma is igaz Lenin szava: „A kommunista igazi próbája annak megértése, hogyan, hol és mikor váltsa valóra marxizmusát." Rajtunk múlik, hogy a demokrácia továbbfejlesztésével és szocialista éjt í tőm u n ká nk eredményességének növelésével a jövőben sikeresen kiáltjuk ezt a próbát. Petra József
