Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
É5ZAK-MAGYAROKSZAG 8 1986. április 4., péntek Vox Humana Lalin kifejezés, mely emberi hangol jeleni — nem a beszéd, de a legtökéletesebb élőlény —, az ember énekhangját. Az emberi énekhang már az őstársadalomban a munka végzésének szolgálatában állott, s az egyházi liturgikus világ fejlesztette tovább: formába öntötte, majd átvették az egymást követő zenei korok, megszületett a harmónia, s ezzel a kóruséneklés, mely a mai napig betölti hivatását társadalmi életünkben. Borsod mindig élenjárt ezen a téren, s azt. hiszem szép ajándéknak tekinthetjük emlékeink tárházában, amikor a színházban a színpad teljes mélységében, a páholysorokban elhelyezett ezer énekes ajkán felcsendült a Berzsenyi—Kodály mű a mester vezényletével. Talán egyedülállóak vagyunk a magyar népdal előadásának unisono jellegéből adódóan, hogy 1970- től a mai napig élnek, újra alakulnak a pávakörök, népdalkörök. Csodáljuk a rádióban, televízióban bemutatott szerepléseiket, büszkék vagyunk rájuk, melyek már megyénk határain túl is megbecsülést, elismerést hoztak népdalmozgalmunkra, szűkebb pátriánkra. Intézményes, szépen szervezett fórum a „Vándor Sándor” kórusfesztivál, a minősítő hangversenyek, a Rádió kóruspódiuma, tájegységek kulturális napjai, hetei, folklórnapok, ifjúsági, férfikari, vegyeskari kórustalálkozók egy-egy város vonzáskörzetében, kimunkált és kölcsönösen kialakult külföldi cserelátogatások. stb. Természetesen az együttesek részt vesznek egy-egy város, nagyközség. vagy község társadalmi, politikai ünnepségein, üzemi és zárszámadási rendezvényeken. Sok évtizedes kialakult módszer mondatja velem, hogy az énekkart a program élteti: a szereplés izgalmas és bűvös légköre adja az önbizalmat, a rutint — a közönségnek éneklés az igényesség felé törekvő út, az önmegméretés reális tényezője. Sok kórusvezető kollégával, kórustaggal találkoztam már az utóbbi másfél évtizedben, akik „visszasírják” a „Borsodi Dalos- nap"-ot. Mi volt ennek a lényege? Az emberi hang, a vox hu ma na demonstratív bemutatása a miskolci sport- csarnokban, Utoljára 1972. október 28-án volt e rendezvény — amikor a megyei művelődési osztály, a KÓTA megyei szervezete behívta az érdemesnek talált 20—25 együttest (úttörő, középiskolás kórusok, pávakörök, vegyeskarok, férfikarok). Legféltettebb emlékeim között őrzöm a Matyó Háziipari Szövetkezet nagyon. rangos, bekötött oklevelét. Amikor erre a díszes oklevélre nézek, sok minden eszembe jut, A művészi linómetszet egy kórust ábrázol, amint az énekesek fogják egymás kezét. Van olyan érzésem ebben a rohanó, zűrzavaros, számítástechnikai időszakban, hogy elengedtük egymás kezét. Pedig a pávakörök felállásának legSERFÖZÓ SIMON VERSEI: Tavasz Vízzel telt gödröt lök fel a szél, az udvaron csak kört csinálhat. A bokor megbokrosodik, most nem tud parancsolni magának. Mintha tüzet tettek volna alája, gyökerére parazsat. — Hé, emberek, fogjátok meg, a szárnya elviszi a madarat! Kaput nyitok Az árkokban megfürdik a víz, hisz bekoszolódott egész télen. Füst, pára bodorítja haját, szépítkezik tetőn, kerítésen. A hangommal kiáltó szélben a fények zászlóikat fölvonják. Kaput nyitok, kiszellőzzön az udvar, s hadd levegőzzenek a fák! A madár már vágyaimmal száll. S elfelejtem, vagy csak él akarnám? köveket tört, zúzott a hideg. S nézek most: volt itt tél egyáltalán? meghatóbb külső vonása, látni az élőképet, hallani a szárnyaló magyar népdalt. A nagyapa fogja lánya és unokája kezét, a szív ritmusára szól a dal. s a nemzedékek magukévá teszik, „bekebelezik" legnagyobb népművészeti kincsünket, a népdalt. A „Borsodi Dalosnap" kezdetét fanfárok hirdették, s a sportcsarnok egy estére átváltozott a kultúra küzdőterévé. A nagy bejáraton belépve a bal oldali lelátón helyezkedtek el az énekkarok, a jobb oldali mezőnyben a közönség. Felemelő érzés volt a szemet gyönyörködtető látvány befogadása. Úttörők, középiskolások, mint pipacs- és búzavirág-erdő, a pávakörök népviseletekben, élükön a matyó csoport, a vegyeskarok női tagjai hosszú elegáns szoknyákban, a férfiak és a férfikarok sötét ünneplőben. A sportcsarnok zsúfolt közönségét, s a dalosokat a KÓTA országos főtitkára köszöntötte — emlékszem, beszédében csak felsőfokon szólt a demonstratív borsodi rendezvényről, a dal ünnepéről. Mint megyénk énekkari, pővaköri mozgalmának korelnöke, tisztelettel kérek mindenkit, akit illet: hozzák vissza megyei énekkari kultúránk reprezen- tálására a „Borsodi Dalos- nap”-ot. Igen! Mert tavaszra vágyunk, ahol az úttörőink és középiskolai ifjúságunk adják az üdeséget, pávaköreink a Kodály megálmodta „Éneklő Magyar- ország”-ot, s derék kórusaink tagsága a nemes, tiszta harmóniát, mely megdobogtatja a sportcsarnokban összegyűlt vendégek szívét, s ez az érzés egy gondolatban találkozik: ezt nyújtja az emberi hang. a vox humana! Bakonyi Béla A XVII, század második felében hazánkban újra felélénkült az „eszmei háborúskodás” a felekezetik között. A katolikus vallás újbóli térhódítása következtében ezeknek a vallási polémiáknak a súlypontja Északkelet-Magyarországra, így mai megyénk területére tolódott át. Az ellenreformáció ismételt támadását elsősorban Báthory Zsófia s vele együtt a Rákóczi- ház katolizálódása tette lehetővé. A jezsuiták — személy szerint Sámbár Mátyás és Kis Imre — érezve hátuk mögött az erőt, kíméletlen támadást kezdeményeztek e tájegység protestánsai, mindenekelőtt protestáns prédikátorai ellen. E támadás nyelvezete nem nélkülözte a nyerseséget, a hatáskereső személyeskedést, a gúnyt, a szitkozó- dást. A támadással szemben a másik fél is fegyvert ragadott. a hitvitákban nem maradtak adósok az éles, csattanós válasszal. A kálvinisták oldalán a vezető teoretikusoik sorában „harcolt” Czeglédi István prédikátor, mai irodalmi barangolásunk szereplője. Czeglédi István 1620. november 19-én született az Abaúj vármegyei Perény- ben. Tanulmányait Váradon, majd Debrecenben végezte. Utóbbi helyre 1631. június 5-én iratkozott be. Volt pataki diák is, Tholnai János tanárosko- dása idején. Hazai földön befejezett tanulmányai után 1642-ben Sátoraljaújhelyre került, ahol két évig volt rektor. Innen 1644. április 27-én — Harthai András támogatásával — külföldre került, németországi és németalföldi egyetemekre. Legtovább Leydában tanult az ékesszólásáról híres Spanheim Fridriknél. Külhonból 1647-ben tért haza Czeglédi. Kassára hívták meg iskolaigazgatónak. Kitűnő szónoklataival hamar magára vonta a figyelmet, nem volt véletlen, hogy 1648-ban az akkor virágzó tállyai református gyülekezet meghívta lelkésznek. Három esztendőt töltött Tállyán. onnan Lo- rántfíy Zsuzsanna fejedelemasszony támogatásával Beregszászra került. Mindössze kétévi beregszászi tartózkodás után 1653 elején visszatér Kassára. Élete, s későbbi tragédiái is véglegesen e városhoz kapcsolták. Ebben a városban születtek azon könyvei, vitairatai, amelyekkel bátran visszavágott a jezsuitáknak. Czeglédi, aki az ellenzéki protestáns nemesség egyik szószólója volt. hitvitázó munkáiban gyakran alkalmazkodott az ellenfél stílusához. Átvette és sikeresen, mi több nagyobb fölénnyel érvényesítette a jezsuiták által meghonosított durva vitastílust. Egyikmásik művének — így az Egy veres tromfosdit játszó sandal barátomnak játék elvesztéséért való megprics- keltetése — címe is entöl tanúskodik. Természetesen egyéb műveket is írt. Legjelentősebb közülük Az ország romlásának okairól. Barátsági dorgálás, Siralmas zarándoki járásból, a Sión vára című műve. Czeglédi különösen 1670- től vált a pápista üldöztetés, csúfolódás célpontjává. Mivel hitében nem tudták megtörni, politikai összeesküvésben való részvétellel vádolták. Halála évében egy ismeretlen énekszerző szedte rímbe Czeglédi életét. minderről igv szólva: „Nem tudták mi módon földről elveszteni, / Rebellisnek kezdték ártatlant mondani. Azzal vádolták, hogy köze volt a Wesselényi-féle összeesküvéshez. Szinnyei József írja róla: „... azon év (1670) szept. 18. egy német tiszt több katona kíséretében lakására rontott és azon ürügy alatt, hogy egy bebörtönzött főember vigasztalására viendi, fogoly- lyá tette, majd a foglyok előtt néhány napig tartott prédikálása után, szept. 28. reá törvén, fejét és oldalát beszaggatták, azután egy magán házba vitték és egy gabonacsűrbe zárták, hol 14 napig tartották fogva. Kiszabadult ugyan fogságából 10 000 frt lefizetése mellett és 1671 elején májusig szabadon volt saját lakásán, azonban már máj. 27., mint a lZrínyi—Nádasdy-féle ösz- szeesküvés részese, megidéztetett Pozsonyba .. Czeglédi nagybetegen indult el a pozsonyi törvényszék elé, ám odáig nem jutott el. „ .. . egészsége meg- gyengüle, haja, szakálla, mint a fehér galamb ...” Hű neje karjaiban a nagy- szombati mezőn útközben érte utol a halál. A katolikus Nagyszombatban nem engedték eltemettetni. ezért Pozsonyba vitték, s az ösz- szeesküvésben való részvét': i teléért korábban kivégzétt, < < •, * megyénkhez, elsősorban Tolcsvához sok szállal kő-1 tődő Bónis Ferenc hamvai mellé temették a XVII. század nagy hírű protestáns prédikátorát, aki az emlékét megörökítő névtelen énekszerző szerint: „Viselt a Krisztusért sok gyaláza- \, tokát, f Ritkán ett éltében jóízű falatot, I Kapujára éjjel írtak sok csúfodat, Kit reggel felkelvén sírván magyarázott. Hajdú Imre Elem Klimov: Jöjj és lásd! Elem Klimov, napjaink egyik legjobb szovjet filmrendezőjének alkotása elnyerte 1985-ben a moszkvai filmfesztivál nagydíját, s hazánkban is nagy sikerrel vetítették filmjét. Az alábbiakban részletet közlünk o forgatókönyvből. ... Körös-körül a büntetőszázad katonáinak verej. tékes ábrázata. Kába tekintete. Ordítoznak, rendelkeznek, röhögnek. Az egyik német, fiatal legény, mintha derékban kettétört volna, hasához kap — rosszullét fogja el. Aztán már minden olyan, mintha álomban történne: az autó üvege mögött, nyilván a vezetőfülkében, német nő ül: egyenruhá-. ban, tábori sapkában, sötét szemüvegben hússzelettel tetézett vastag szendvicset harapdál és rág, miközben kíváncsian nézeget ki az ablakon. Néhány német sürgölődik a lángoló hombár közelében : röhögnek, pózokba vágják magukat, lökdösik egymást. Egyikük Fljora felé kiált valamit. Fljora körülnéz: kinek kiáltanak? De egy mellette elszaladó másik német már megragadja a gallérját, és odavonszolja azokhoz. Fljora majdnem elesik, botladozva változtatja lábait. Az, aki kiáltott, aki hívta, rögtön lenyomta a fejét, megmarkolta a haját, és fejéhez szorította a pisztolyát. Itt van hál a pisztoly, itt a hatalmas piszkos kézben. Még egy másodperc — és halál! Fljora arca halál előtti grimaszba rándul, elmosódik. A német félrecsavarja Fljora fejét, röhög, jókedve van. És Fljora akkor rpeglátja ... ... a fényképezőgép kerek lencséjét a szurokfekete esőköpenyes német kezében. Beállítja a gépet, leguggol, és valami utasítást ad. Fljora ráébred, hogy a halálát akarják megörökíteni, kínszenvedését, eltorzult arcát, ahogy a végét várja. És igyekszik megőrizni méltóságát, kihívóan nézni a lencsébe, gyilkosaira, akik aztán nézegetik a felvételt. De alighogy a fotográfus felállt... ... a kéz, amely a haját markolta, nyomban félrehajította Fljorát, mint egy fölösleges tárgyat, még fenékbe is rúgta ... ... és ő, holtra vállán, ott találta magát a bőgő marhacsorda áradatában. Lángszórók gyújtják fel a parasztházakat — tűzfo- lyamok keresztezik, falják egymást. Minden ég és üvölt, mint egy izzó kémény, az utcán pedig a tűztől, a lövöldözéstől, a kiabálástól megvadult teheneket, disznókat, birkákat hajszolnak. Fljora és még vagy hat, a hombárból megmenekült ember kézzel, ököllel csépeli a vadul száguldozó tehenek hátát, pofáját, rugdossa a disznókat, s őket magukat is verik: ököllel, puskatussal. Mindezek közepette teherautók vonulnak, rajtuk katonák énekelnek ... Személygépkocsi közeleg .. . ...szekérkaraván vonszolódik. megrakva a hombárban bennégették cók- mókjaival. zsákokkal, boronákkal. ekékkel, ruhákkal, hagymakoszorúkkal, eleven tyúkokkal, leölt és élő malacokkal . .. Az egyik szekéren edényekkel. vödrökkel telirakott bölcső ringatózik... . . . erejét és hőstettét fitogtatva, a büntetőszázad egyik katonája eleven borjút cipel a hátán .. . Egyszer, majd még egyszer teljesen érthetetlen kép villan fel: vénséges vén asszony fekszik egy ágyban. Aztán látjuk: az ágyat futva, röhögve az út szélére viszik, utána a büntetőszázad még egy katonája, az ádámcsutkás géppisztollyal — kisszéket cipel, a széken mindenféle gyógyszeres üvegecskék, tégelyek. Valaki, nyilván jó előre, kivitte már a beteg öregasszonyt a kunyhóból, otthagyta a veteményeskertben, most látták meg. találtak rá, s ez megint ok volt a mulatságra, ilyen módon: — Gyógyulj meg, anyó, élj. gyermekeket szülsz még! Vidámság, mulatság! Valaki, hogy a tréfamestereknek hízelegjen, zavaros kisüstivel teli, lúd formájú palackot „ringat” a karján. Ordító, üvöltöző horda közeledik gépkocsikon, gyalog, az út szélén pedig ott fekszik ágyában a magatehetetlen öregasszony betakarva, mellette a kisszé- ken a gyógyszerek: világot betöltő röhögés, s a
